Ismerem az összes korral kapcsolatos “híres” mondatokat. Hogy a kor csak egy szám. És annyi idős vagy, amennyinek érzed magad. Meg hogy lélekben kell fiatalnak maradni. Ja és persze a klasszikus, hogy most kezdődik csak igazán az élet. Esküszöm, fejben megvan mind. De a 45 mégis csak 45. Nézhetem ezt jobbról is, és balról is. De bármelyik oldalról nézem, még is csak közelebb kerültem az ötvenhez.

Gyakran kapom meg a környezetemtől, hogy „sok vagyok”, meg hogy “bezzeg könnyű neked, mert te mindig tudod, hogy mit akarsz”.

Az, hogy mindig tudom, hogy mit akarok, az túlzás. Inkább úgy fogalmaznám, hogy szembenéztem mindig azzal, ami jött. Úgy alakítottam az életemet, hogy nem a problémára koncentráltam, hanem a megoldásra. Kilenc költözést koordináltam le úgy, hogy közte két országváltás is befigyelt. És igyekeztem ezek mellett is mindig rendben tartani a háztartásomat. Mert a mi korosztályunk hozta magával azt a berögzült dolgot, hogy mi nőnek születtünk, tehát mindent meg is kell tudnunk oldani. Még akkor is, ha az fáj, ha szorít. Amikor ugyanis jött a baj, nem mérlegelhettem. Nem lehettem kevesebb, mert helyt kellett állnom. Mert én nő vagyok, és egy nőnek mindig erősnek kell lennie, és minden körülmények között helyt kell állni. Ezt láttuk az anyukánktól, és a nagymamánktól is. És ezt hoztuk magunkkal.

Én nem akartam erős lenni. Nem akartam hős lenni. Nem akartam sok lenni. Sőt! Megoldani sem akartam mindent.

Egyszerűen csak nő akartam lenni. Olyan nő, aki családot alapít, aki gyerekeket nevel, aki vezeti a háztartását. De ha nőnek születtél, akkor veled együtt világra jött egy megfelelési kényszer is. Az a kényszer, ami miatt legalább egyszer egy héten fel kell porszívózni. Ami miatt nem hagyhatod ki az ünnepek előtti nagytakarítást. Ami miatt az éjszakai program gyakran a vasalás. Ami miatt úgy érzed, hogy nem vagy jó háziasszony, mert nálad mindig káosz van a konyhában. És ami miatt az egész életedet úgy éled le, hogy neked akkor is rendben kell tartanod a háztartásodat, ha semmi kedved nincs hozzá. Mert te nőnek születtél.

A 45 arra jó, hogy már az sem zavar, ha sok vagyok. Arra is jó, hogy elengedjem a mások felé irányuló megfelelési kényszeremet. 45 év elég volt arra, hogy szembenézzek önmagammal, és meg merjem kérdezni magamtól, hogy mit is akarok. Épp itt az ideje, hogy 45 évesen már tudjam, hogy hogyan nem akarom a további éveimet leélni.

A 45 év felhatalmaz sok mindenre.

Felhatalmaz arra, hogy nem kell úgy élnem, ahogy mások élnek. Nem muszáj úgy élnem, ahogy azt elvárja a többség. Nem kötelező a megszokott keretek közé beszorítanom magamat, ha én nem akarom. És felhatalmaz arra, hogy kilógjak a sorból akár úgy, hogy nincs minden élére állítva az otthonomban.

A 45 év megtanított arra, hogy nem kell meghallani a pusmogást, okoskodást. Megtanított úgy hallani és látni, hogy ki tudjam szűrni a számomra hasznos hangokat, és megtanított arra, hogy csak a valódi dolgokat lássam meg. Megtanított arra, hogy nem kell mindenki véleményével egyetértenem, és nem mindenki a barátom, aki azt mondja, hogy csak nekem akar jót. Megtanított arra, hogy csak az a fontos, ami boldoggá tesz, és a többit nyugodtan engedjem el.

A 45 év megengedi már azt is, hogy ne porszívózzak fel minden héten, ha nincs hozzá kedvem. Megengedi azt, hogy este úgy feküdjek le, hogy a konyhapult látképe nem épp vendéghívogató. 45 évesen már megengedhetem magamnak, hogy az éjszakai program ne a vasalás legyen. És 45 évesen már nem akarom azt, hogy minden ünnep előtt az ablakpucolás körül forogjanak a gondolataim.

És már nem félsz az ötventől sem, mert tudod, hogy a 45 év alatt kialakított életmódod, és háztartási rutinod mellett egy olyan életet tudsz élni, amivel saját magadnak felelsz meg. Ami mellett már csak az a fontos, hogy te mit akarsz.