Oldal kiválasztása

Sokan szeretnének rendezett környezetben élni, és szeretnék, ha állandó rend lenne körülöttük. Ja, hogy azért tenni is kellene? Na azt a gondolatot már nehezebb magunkévá tenni. Általában a gyerekek születésével párhuzamosan jön a takarítás ellen irányuló utálat, mert a gyerekek a maguk módján hatalmasra tudják növelni a lakásban még csak kis nyomokban felfedezhető rendetlenséget. És ahogy nő a káosz, azzal párhuzamosan nő a lakás rendfenntartásával eltöltött idő mennyisége, és persze ezáltal nő az utálatunk a takarítással szemben.

Aztán elérkezik AZ a pillanat!

Amikor már tizedszer lépsz teli talppal éjjel a szanaszét hagyott építőkockák halmába, és majd hanyatt esel a parkolóként fenntartott szőnyegen lévő autókiállítást kikerülve. Na akkor érzed, hogy itt most muszáj valamit tenned. Valamin változtatnod kell, és itt az ideje annak, hogy a tettek mezejére lépj. Ugyan az igaz, hogy eddig is takarítottál, és pakoltál, de ezt most átértékeled. Mert amit eddig csináltál, az inkább takarítgatás és pakolgatás, mintsem valódi rendrakás, valódi lakástakarítás.

Ha most magadra ismertél, akkor bocsi, nem szándékosan szembesítettelek a ténnyel. Az viszont biztos, hogy épp itt az ideje a tűzoltásként gyakorolt háztartási feladatok beszüntetésének, mert most jött el az ideje annak, hogy száműzd a takarítás mumusát. És hogy hol kezdj hozzá?

Ez a 7 tipp neked is segíteni fog az otthonod rendben tartásában, és a takarítási undor legyőzésében.

Szelektálj!

Tudom, hogy állandóan ezt szajkózom, de hidd el, hogy ahhoz, hogy könnyebben tudj takarítani, csökkentened kell a felhalmozott dolgok mennyiségét. Rengeteg cuccot felhalmozunk, amiket csak nagyon kevés ideig használunk, aztán már csak pakolgatjuk őket jobbra-balra. Ha nincs most elég időd egy alaposabb szelektálásra, akkor csináld kis lépésekben. Ha kezedbe kerül egy-egy olyan tárgy, amit csak ide-oda rakosgattok, de nem használjátok már semmire, akkor ajándékozd el vagy dobd ki. Minél kevesebb holmid van, annál könnyebb és gyorsabb elpakolni őket.

Kérj segítséget!

Sokan nem mernek, vagy nem akarnak segítséget kérni, ha a háztartásukról van szó. És itt most nem feltétlenül egy takarítónő személyéről beszélek, hanem a közvetlen családtagokról. Ha együtt éltek abban a lakásban, ahol a rumli van, akkor valószínűleg együtt is csináltátok a káoszt, Tehát evidens, hogy azt együtt kell felszámolni. A gyerekek remekül tudnak játékot pakolni, egy férj pedig a legszexisebb pasi tud lenni egy köténybe mosogatva.  De az anyós is remek takarítónő, ha félreteszed azt a berögzült gondolatmenetedet, hogy mindent neked kell csinálnod.

A rutin legyen a barátod!

21 nap kell egy új szokás kialakításához. Kezd el kicsiben, és tarts ki 21 napon keresztül. Például kezd azzal, hogy minden este bepakoljátok a mosogatógépbe a koszos edényeket, és el is indítjátok, majd reggel ki is pakoljátok a gépet. Ha nincs mosogatógéped, akkor este mosogassatok el, és reggel rakjátok el a tiszta edényeket a helyére. Találd meg azt a feladatot, ami szívesen csinálsz/csináltok, és kezd azzal a rutin kialakítását.

Csak a fontos dolgokra koncentrálj!

Priorizáld a munkákat, és a kevésbé fontosakat felejtsd el, vagy szervezd ki, vagy add át a családtagoknak. A fontosabb feladatokat pedig csináld meg te, és azzal kezd a napodat, vagy a feladatelvégzésére betervezett időt. Én például utálok bevásárolni, ezért mindig megírom a listát, és vagy a fiúkat küldöm el a boltba, vagy a férjemet. Amit pedig meg tudok rendelni online, azt úgy szerzem be.

Jutalmazd meg magad!

Találj ki magadnak valamilyen jutalmat arra a munkára, aminek nyögvenyelősen állsz neki. Ez a jutalom bármi lehet, amit szeretsz, és aminek a segítségével lendületesen és gyorsan tudsz olyan feladaton túl lenni, amit nagyon utálsz.

Álcázd a takarítást!

Feledkezz meg róla, hogy te most takarítasz! Ne gondolkodj túl sokat azon, hogy neked most milyen rossz, mert megint suvickolni kell a kádat. Kapcsolj zenét, vagy hallgass hangoskönyvet, netán énekelj vagy táncolj munka közben. Ha meg tudsz feledkezni arról, hogy épp takarítasz, még a végén élvezni is fogod.

Ne higgy el mindent!

Értem ez alatt a mindenféle csodaszerek és szuper takarítós kütyük beszerzését. Igazából kevés vegyszer és eszköz is elég ahhoz, hogy tisztaság legyen a lakásban. Sőt! Ki merem jelenteni, hogy nem azért lesz egy ház tiszta, mert drága tisztítószerekkel takarítasz, hanem azért, mert Te megcsináltad. Ezért érdemes észben tartani, hogy hiába veszed meg a legújabb, legdrágább szereket, és eszközöket, nem fogják saját magukat használni, és nem válik tőlük öntisztulóvá a lakásod.

Hidd el, neked is sikerülni fog a takarítási undort legyőzni! A hónapról hónapra nagy sikerű kihívásokat úgy terveztem meg, hogy egy-egy kihívás után te is tudj másképpen tekinteni a háztartásodra. A takarításra végre nem ellenségként gondolsz majd, hanem egy olyan feladatként, amit tökéletesen kézben tudsz tartani, és amibe a családodat is be tudod vonni. Sőt! Azt is megtanulod, hogy nem kell mindenáron házitündérnek lenni! Van, amikor elengedheted magad, és emiatt nem kell lelkiismeretfurdalást érezned. Készen állsz? Akkor gyere, kattints ide, és győzzük le közösen azt a fránya háztartásvezetési mumust!

Rendre Fel!