Általános szerződési feltételek

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK I. A Szolgáltató; Weboldalai: 

a továbbiakban: „Honlapok” vagy „Honlap”) Üzemeltető: Rend egy kattintásra Bt. (a továbbiakban: “Szolgáltató”) – székhely: 7500 Nagyatád, Aradi utca 12/a. -cégjegyzékszáma: 14-06-309213  (Fővárosi Törvényszék Cégbírósága által bejegyezve) – adószáma: 26660817-1-14  II. A szolgáltatás igénybe vevője, az igénybevétel feltételei

  1. A szolgáltatás igénybe vevője (a továbbiakban: Megrendelő) minden olyan, 16 év feletti természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki számára a Szolgáltató által jelen szerződés keretében az információs társadalommal összefüggő, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Korm.rendelet”) alapján a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával szolgáltatást nyújt. Szolgáltató és Megrendelő a továbbiakban együttesen „Szerződő Felek vagy Felek”.
  2. Megrendelő a Honlapokon a Szolgáltató által éppen aktuálisan kínált szolgáltatás(ok) és a „Rend egy kattintásra” termék(ek) (ideértve a Takarítás és Szelektálás Akadémia előfizetést is) és kapcsolódó szolgáltatás(ok) igénybevételével (a Honlap használata során a regisztrációval, illetve a megrendeléssel) tudomásul veszi és elfogadja a jelen általános szerződési feltételekben (a továbbiakban: ÁSZF) foglalt valamennyi feltételt.

III.  A szolgáltatás, termék tárgya, megrendelés

A Szolgáltatás tárgya: A szolgáltatás tárgyát képezi valamennyi a Honlapon aktuálisan található személyesen és online módon szervezett és/vagy tartott tanfolyam, rendezvény, konferencia, tanácsadás, illetve kapcsolódó valamennyi folyamatosan megjelenő termék, így különösen könyv, videó és/vagy hanganyag, továbbá a „KOSZradír” márkanevű valamennyi terméke és kapcsolódó szolgáltatása (pl. rendezvény, személyes konzultáció, tréning, stb.) (a termékek és szolgáltatások a továbbiakban együttesen: „termék”). A termék megrendelését kizárólag a Honlapon keresztül lehetséges leadni. A Szolgáltató egyéb módon, így különösen telefonon, faxon, e-mailen, levélben leadott megrendeléseket nem fogad el, kivéve, ha az adott termék vonatkozásában a Szolgáltató ettől eltérően rendelkezik, pl.: konzultáció esetén, amelyet az adott termék vonatkozásában külön jelöl. Szolgáltató megtesz mindent annak érdekében, hogy a Honlapon a termékkel kapcsolatos adatok (így különösen a termék ára, elérhetősége, leírása stb.) a lehető legpontosabbak legyenek. A nyilvánvalóan téves, rendszerhibából származó 0 vagy 1 Ft-os ár nem minősül ajánlattételre való felhívásnak, kivéve az akciók keretében meghirdetett ajándéktermékek. A termékek és szolgáltatások mellett feltüntetett képek illusztrációk. Az esetlegesen előforduló hibákért a Szolgáltató felelősségére a 45/2014. (II. 26.) kormányrendeletben és a Ptk.-ban rögzített rendelkezések irányadóak.

A megrendelés: Bármely termék megrendelése előzetes regisztrációhoz kötött. A megrendelés leadása fizetési kötelezettséget von maga után. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a jelen ÁSZF megsértőit, vagy egyébként etikátlanul, vagy a Szolgáltató érdekeinek veszélyeztetőit a Szolgáltatás vagy termék igénybevételéből kizárja. A Rendezvények aktuális házirendje az adott rendezvény honlapján megtalálható, melyet kérünk megtekinteni és átolvasni! A Honlapon történő megrendelés esetén a megrendelt termékhez esetlegesen járó bónuszt vagy kupont a Szolgáltató térítésmentesen bocsátja a Megrendelő rendelkezésére. A szolgáltatáshoz vagy termékhez járó bónuszt vagy kupont a Szolgáltató bármikor és bármilyen formában jogosult egyoldalúan – saját mérlegelése alapján – módosítani vagy akár megszüntetni.

A szolgáltatások, termékek megrendelésekor Megrendelő az alábbi adatokat köteles a szolgáltatás teljesítéséhez rendelkezésre bocsátani: Személyes adatok: név (vezetéknév és keresztnév; e-mail cím; mobilszám annak érdekében, hogy szükség esetén a Szolgáltató egyeztethessen a Megrendelővel) Számlázási adatok: Cégnév; számlázási cím (utca, házszám, város, irányítószám); Kézbesítési adatok, amennyiben a kiszállítási / postázási cím nem egyezik meg a számlázási címmel: utca, házszám, város, irányítószám

A termék megrendelését követően a Megrendelő e-mailben visszaigazolást kap a megrendelés adatairól. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltatónál a termék megvásárlására csak futárszolgálattal történő kiszállítással, banki átutalás vagy kártyás vásárlás útján történő előrefizetésre van lehetőség. Szolgáltató személyes vagy egyéb módon történő átvételi lehetőséget jelenleg nem biztosít. Megrendelő a regisztrációkor megadott adatait a teljesítés megkezdéséig bármikor módosíthatja. A megrendelés interneten kötött, de nem aláírt szerződésnek minősül, melynek tartalma iktatásra, archiválásra kerül, és utólagosan az iktatási számon hozzáférhető, visszakereshető. Ezen szerződés nyelve a magyar és Magyarország vonatkozó anyagi és eljárási jogszabályai irányadóak rá.

IV. Szállítás, fizetési módok A Honlapokon rendelhető termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban (HUF) értendők, azonban nem tartalmazzák a házhozszállítás díját. A közzétett árak alanyi Áfa mentes bruttó árak.

Fizetési módok: 1.Termék esetén: – Előre utalással bankszámláról vagy bankkártyával; 2. Rendezvény esetén: bankkártyával, előre történő fizetéssel banki átutalás útján 3. Konzultáció esetén: számla ellenében banki átutalással, mely megelőzi a teljesítést.

Szállítás: A fizikai termékeket futárszolgálatok útján szállítjuk ki. A szállítási módok az egyes termékek megrendelésekor a megrendelési űrlapon kerülnek pontosításra. A szolgáltatások megrendelése annak e-mailben történő visszaigazolásával válik érvényessé.

Szállítási költség: A termék kézbesítése díj ellenében történik, kivéve, ha az adásvételi szerződés mást állapít meg. A termék kézbesítésének költségei (szállítási, kézbesítési és postai szolgáltatási díj) a Honlapon a termékek mellett kerülnek feltüntetésre. A szállítási / logisztikai költségek a futárszolgálatok és egyes csomagküldő szolgáltatók mindenkor hatályos árlistája szerint kerülnek beszámításra, mely az egyes termékek megrendelésekor a megrendelési űrlapon kerülnek véglegesítésre. Megrendelő köteles a kiszállítás (vagy a személyes átvétel) időpontjában a csomag sértetlenségét ellenőrizni. Sérült csomagolás esetén a hibát a helyszínen jegyzőkönyvben kell rögzíteni. Szolgáltató ilyen esetekben a hibás könyvet kicseréli. Megrendelő jogosult eltérő számlázási és szállítási adatokat (nevet, címet) megadni, melyek valódiságáért Megrendelő tartozik felelősséggel. Ezen adatokat a Szolgáltató az adatvédelmi szabályainak megfelelően kezeli. GLS futárral történő házhoz szállítással előre utalással vagy bankkártyás fizetéssel  –  2290 Ft GLS csomagponton előre utalással vagy bankkártyás fizetéssel  –  1790 Ft MPL postai szállítás háztól házig 1990 Forint MPL postai szállítás posta csomagautomatába 990 Forint MPL postai szállítás MOL csomagpontra 990 Forint MPL postai szállítás COOP csomagpontra 990 Forint MPL postai szállítás postán maradandó 990 Forint.

Személyes átvétel Erdőkertesen INGYENES Személyesen átveheted a csomagot ügyfélszolgálati irodánkban (Erdőkertes, Tó utca 1/9.) hétfőn és pénteken 10 és 16 óra között, előzetes időpontegyeztetéssel.

V. Elállás, felmondás Szolgáltató felhívja a figyelmet arra, hogy a jelen fejezet rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő Megrendelőkre vonatkoznak. A Ptk. 8:1.§ (1) bekezdés 3. pontja szerint fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet értelmében a fogyasztó indoklás nélkül elállhat a vásárlástól a kézhezvételtől (termék átvételétől) számított 14 napon belül, illetőleg szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődésétől számított 14 napon belül felmondhatja a vonatkozó szerződést. Ez alól kivételt képeznek a nyomtatott könyvek.

Fogyasztó elállási/felmondási jogát az erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozat vagy a hivatkozott Kormány rendelet 2. számú mellékletében található nyilatkozatminta felhasználásával, kizárólag e-mailben (hello@rendegykattintasra.hu) vagy postai úton (cím: 2113. Erdőkertes – Tó utca 1/9.) gyakorolhatja. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.    

Amennyiben a fogyasztó eláll a szerződéstől vagy felmondja a szerződést, haladéktalanul, de legkésőbb a fogyasztó elállási/felmondási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül Szolgáltató visszatéríti a Megrendelő által megfizetett valamennyi ellenszolgáltatást (díjat). A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Elállás esetén fogyasztó köteles az elállással egyidejűleg a terméket is visszaküldeni a Szolgáltató részére a 2113. Erdőkertes Tó utca 1/9. címre. A termék visszaküldésének közvetlen költségét a fogyasztó viseli. Felhívjuk a fogyasztó figyelmét arra, hogy Szolgáltató a visszatérítést mindaddig visszatartja, amíg a terméket a fogyasztótól vissza nem kapja, vagy a fogyasztó bizonyítható módon nem igazolta, hogy azt Szolgáltatót részére visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. A fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. Nem illeti meg elállási jog a fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Szolgáltató a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen fogyasztó személyére szabtak. Fogyasztót nem gyakorolhatja az elállási jogát az alábbi esetekben sem:

  1. Szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki (tanfolyamok, konzultációk, tréningek, személyes képzések, stb.);
  2. Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés (képzés, konzultáció) esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha Szolgáltató a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével a szerződés megkötésétől számított 14 napon belül kezdte meg, és fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően elállási jogát elveszíti;
  3. Olyan szolgáltatói szerződés esetében, amelynél Szolgáltató fogyasztó kifejezett kérésére végez szolgáltatást fogyasztó számára sürgős ügyben, konzultáció keretében;
  4. Lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően Fogyasztó a csomagolást felbontotta;
  5. A nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha Szolgáltató a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a Fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően az elállási jogát elveszíti, továbbá a Szolgáltató tartós adathordozón visszaigazolást küldött a Fogyasztó részére.
  6. Nyomtatott könyvek esetén.

Jelen Általános Szerződési Feltétel dokumentum elfogadásával egyidejűleg Fogyasztó hozzájárul a teljesítés megkezdéséhez, továbbá elismeri és tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató általi teljesítés megkezdését követően elveszti elállási jogát a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális tartalom tekintetében. Fogyasztó a felmondási jogának gyakorlásával nem visszamenőlegesen, hanem a jövőre nézve szünteti meg a szerződést. Amennyiben pedig a fogyasztó kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén a fogyasztó/Megrendelő köteles megtéríteni a Szolgáltató számára a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. A már teljesített szolgáltatás (pl konzultáció, tanácsadás, tréning, tanfolyam, workshop stb) díja utólag vissza nem igényelhető. Megrendelő rendezvény, tanfolyam lemondását kizárólag írásban a hello@rendegykattintasra.hu e-mailcímre jogosult érvényesen megtenni, legkésőbb a rendezvény, tanfolyam (a továbbiakban: esemény) előtt 5 (öt) munkanappal. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen megfizetett részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. 2-5 munkanappal az esemény előtti lemondás esetén a már kifizetett részvételi díj 50%-a kerül visszatérítésre. 1 (egy) munkanappal az esemény előtt, vagy az esemény napján Szolgáltató már nem fogad el lemondást, ilyen esetben nem téríti vissza a részvételi díjat sem részben, sem egészében. Amennyiben pedig a részvétel nem kerül írásban előzetesen lemondásra, a részvételi díj teljes összege kiszámlázásra kerül a Megrendelő részére. A már előzetesen kifizetett részvételi díj ilyen esetben nem visszaigényelhető. A rendezvényről, tanfolyamról történő távolmaradás nem mentesíti a Megrendelőt a 100%-os részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól. Felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy igényérvényesítéséhez szükséges a termék, szolgáltatás vonatkozásában kapott számla vagy nyugta megléte és Szolgáltatónak történő bemutatása az adásvétel megtörténtének beazonosításához és igazolásához. A fogyasztó és Szolgáltató közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. Rendelet jelenleg a következő címen érhető el: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.260043 Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve jelenleg a következő címen érhető el: http://eur-ex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:304:0064:0088:HU:PDF

VI. Kellékszavatosság, termékszavatosság Kellékszavatosság: Megrendelő a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Megrendelő – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

  1. a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a Megrendelőnek okozott érdeksérelmet; vagy
  2. b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Szolgáltatónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt. A Honlapon igénybe vehető szolgáltatást és a Honlapokon található információkat mindenki a saját felelősségére használhatja fel. A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a tartalmak félreértelmezéséért, vagy téves alkalmazásáért. Szolgáltató kijelenti, hogy valamennyi a Honlapon elhelyezett tartalom (poszt, cikk, videó, tanács, tipp stb formában) adaptálása és felhasználása kizárólag a Megrendelő (látogató) egyéni döntése és felelőssége. Szolgáltató szintén kijelenti, hogy nem vállal felelősséget: – olyan működési hibák esetén, amelyek meggátolják a Megrendelőt, hogy a Szolgáltató Honlapjára belépjen, csatlakozzon vagy a megrendelését leadja, továbbá a rendszer használatából adódó, a működés teljes leállításából, változásokból eredő esetleges károkért, – Megrendelő számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása, továbbá áramkimaradás miatt felmerült esetleges károkért; – a Simple Pay, Paylike vagy egyéb banki szolgáltatás, illetve a Facebook működésében bekövetkező hibáért, akadozásért, a csatlakozás megszakadásáért vagy időközben történő leállásáért és az ebből eredő károkért; – mindazon károkért, amelyek a Honlapokon elhelyezett anyagok, reklámok egyéni adaptálásából származnak, beleértve a harmadik félnek okozott károkat is, továbbá a Szolgáltató termékeinek a Megrendelő által történő egyéni adaptálásáért, eredményéért, az azokból bekövetkező károkért; – a Szolgáltatón kívül álló egyéb okra visszavezethető hibákért, károkért, esetleges vis maiorért. A fentieken túl a Szolgáltató nem vonható felelősségre semmilyen közvetett, speciális, eseti vagy példaértékű kár miatt, ami bármely módon összefüggésbe hozható a felek között létrejövő szerződéssel vagy a Honlapokon igénybe vehető szolgáltatással, annak felhasználásával, illetve felhasználásának elmaradásával. Szavatossági igény érvényesítési határidő: Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős Ugyanakkor felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el. Megrendelő a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. Felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy igényérvényesítéséhez szükséges a termék, szolgáltatás vonatkozásában kapott számla vagy nyugta megléte és Szolgáltatónak történő bemutatása az adásvétel megtörténtének beazonosításához és igazolásához. Megrendelő fenti szavatossági igényét, reklamációját írásban az alábbi módon teheti meg:

  1. a) e-mailben: hello@rendegykattintasra.hu
  2. b) postai úton: Rend egy kattintásra Bt. – 2113 Erdőkertes – Tó utca 1/9.

A bejelentéssel kapcsolatban a Szolgáltató legkésőbb 14 naptári napon belül nyilatkozik, ennek hiányában a reklamációt indokoltnak tekintette. Amennyiben a reklamáció megítéléséhez szükséges, a Szolgáltató ügyfélszolgálata jogosult a Megrendelőt megkérni, hogy a terméket a Szolgáltató költségére juttassa el a Szolgáltató Rend egy kattintásra Bt. – 2113 Erdőkertes – Tó utca 1/9.  alatti postai címére. Igénybejelentés (reklamáció) minimális tartalma: – Megrendelő neve, – Megrendelő címe; – termék megnevezése, – vételár; – vásárlás időpontja; – hiba bejelentésének időpontja; – hiba leírása; – Megrendelő által érvényesíteni kívánt igény.

VII. Jogi nyilatkozat A Honlap tartalma – eltérő hivatkozás hiányában – a Szolgáltató szerzői és polgári jogi védelem alatt álló jogtulajdona. A Honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (pl. internetes tartalom, szöveg, kép, design, animált fénykép, illusztráció, program, hang, grafikai elemek, videó stb.) csak a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használható fel. Mindazonáltal a másodközlésnek meg kell felelnie a mindenkor hatályos törvényi (így különösen, Ptk., Btk., a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv.) előírásoknak. A Honlap bármely alkotóelemét, tartalmát akár egészben vagy részben történő – akár online, akár nyomtatott formában – reprodukálni és/vagy nyilvánosan közzétenni, továbbá egyéb módon felhasználni (így különösen: többszörözni, nyilvánosan vagy zárt adatbázisban felhasználni; adatokat megváltoztatni vagy eltérő célra felhasználni; stb.) kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehet. Mindazonáltal a Szolgáltató minden jogát fenntartja a Honlap egésze vagy bármely részlete terjesztése és egyéb módon történő felhasználása tekintetében. Tilos a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül a Honlap vagy akár annak egy részletének vagy bármely alkotóelemének (pl.: termék, szolgáltatás) üzleti vagy egyéb célú átvétele, többszörözése, nyilvánosságra hozatala, átdolgozása, terjesztése, másolása, sajátjaként történő feltüntetése, termék viszonteladása vagy egyéb módon történő felhasználása. A Szolgáltató – az engedélyezett felhasználás feltételeit rögzítő – írásbeli hozzájárulása esetén a felhasználó köteles a közvetlen szerző, azaz Oberling Léna nevét, valamint a Honlapot, mint forrást megjelölni. A Szolgáltató továbbá minden jogát fenntartja a Honlapon található valamennyi termék megjelenítése, promótálása, terjesztése, illetve az esetlegesen kapcsolódó valamennyi szolgáltatás, valamint az általa jogszerűen használt domain-nevek és/vagy másodlagos domainek vonatkozásában. Tilos a Honlap használatával, a termékek és/vagy szolgáltatások igénybevételével a forráskódok bármilyen módon történő visszafejtése, visszafordítása, valamint a felhasználói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése; bármely olyan alkalmazás használata, amellyel Honlap vagy annak bármely része módosítható. A szellemi alkotások, szerzői jogi jogsértések a vonatkozó törvényi (különösen: Ptk., Btk., szerzői jogi törvény) jogkövetkezményeket von maga után. Szolgáltató fenntartja a jogát arra, hogy jogainak és gazdasági érdekeinek védelme érdekében a jogsértések ellen – a jogsértő előzetese felszólítása nélkül – azonnal jogi úton fellépjen. Az előzőeken túlmenően a Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Honlap fentiekben történő jogsértő – Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül történő – használata, felhasználása esetén – közjegyzői tanúsítás útján igazolt – jogszerűtlenül felhasznált (pl.: másolt, többszörözött, nyilvánosságra hozott stb.) oldalak vonatkozásában 250.000 Ft / nap, azaz napi kettőszáz-ötvenezer forint összegű kötbért állapítson meg és követeljen a jogsértővel szemben. Jogsértő a jogsértő magatartás tanúsításával – azaz a Honlap egészének vagy egy részének jogszerűtlen felhasználásával – kifejezetten – magára nézve kötelezően alkalmazandó módon – elfogadja a jelen kötbér kikötési megállapodást. Jogsértő felhasználó a kötbéren túlmenően köteles a Szolgáltatónak a jogsértésből eredő egyéb kárait, költségeit megtéríteni.

VIII. Egyéb rendelkezések A cookie, hírlevél és DM, továbbá az adatkezelés és feldolgozás vonatkozásában az Adatvédelmi Nyilatkozat előírásai az irányadóak. Szolgáltató nem vállal felelősséget a szolgáltatásról írt kritikus vagy egyéb véleményekért, amelyek minden esetben az oldal látogatóinak álláspontját tükrözik. Mindazonáltal Szolgáltató jogosult a közízlést, Szolgáltató üzleti érdekeit vagy törvényt sértő vélemények, kijelentések – saját mérlegelése alapján történő – törlésére. Megrendelő a megrendelésével kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken kérhet tájékoztatást, illetve jelentheti be panaszát az ügyfélszolgálaton munkanapokon 10:00-16:00 között: –       hello@rendegykattintasra.hu –       2113. Erdőkertes – Tó utca 1/9. –       +36-70-670-1826 Az írásbeli panaszt a Szolgáltató – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a beérkezését követően 30 napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A Szolgáltatóval szemben felmerülő vitás ügyek (fogyasztói jogvita) egyszerű, gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület: Budapesti Békéltető Testület; 1016 Budapest, Krisztina körút 99. III. emelet 310.; levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.:10. Felek a Békéltető Testület igénybevétele hiányában jogosultak a polgári perrendtartás vonatkozó rendelkezései szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt jogaikat, követeléseiket és a vitás kérdéseket érvényesíteni. Megrendelő panasszal fordulhat a lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz is. A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek  elérhetőségét itt találja: A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

Az egyes területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei: Baranya Megyei Békéltető Testület Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Telefonszám: 06-72-507-154 Fax: 06-72-507-152 E-mail: abeck@pbkik.hu; mbonyar@pbkik.hu Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefonszám: 06-76-501-500; 06-76-501-525, 06-76-501-523 Fax: 06-76-501-538 E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu; mariann.matyus@bkmkik.hu Honlap: www.bacsbekeltetes.hu Békés Megyei Békéltető Testület Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5. Telefonszám: 06-66-324-976 Fax: 06-66-324-976 E-mail: eva.toth@bmkik.hu Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. Telefonszám:06-46-501-091;06-46-501-870 Fax: 06-46-501-099 E-mail: kalna.zsuzsa@bokik.hu Budapesti Békéltető Testület Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310. Telefonszám: 06-1-488-2131 Fax: 06-1-488-2186 E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu Csongrád Megyei Békéltető Testület Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Telefonszám: 06-62-554-250/118 Fax: 06-62-426-149 E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu Fejér Megyei Békéltető Testület Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Telefonszám:06-22-510-310 Fax: 06-22-510-312 E-mail: fmkik@fmkik.hu Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a. Telefonszám: 06-96-520-217 Fax: 06-96-520-218 E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15. Telefonszám: 06-52-500-710 Fax: 06-52-500-720 E-mail: korosi.vanda@hbkik.hu Heves Megyei Békéltető Testület Cím: 3300 Eger, Faiskola út 15. Telefonszám: 06-36-429-612 Fax: 06-36-323-615 E-mail: hkik@hkik.hu Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306. Telefonszám: 06-56-510-621, 06-20-373-2570 Fax: 06-56-510-628 E-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36. Telefonszám: 06-34-513-027 Fax: 06-34-316-259 E-mail: szilvi@kemkik.hu Nógrád Megyei Békéltető Testület Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A. Telefonszám: 06-32-520-860 Fax: 06-32-520-862 E-mail: nkik@nkik.hu Pest Megyei Békéltető Testület Cím: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240. Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81 Telefonszám: 06-1-269-0703 Fax: 06-1-474-7921 E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu Somogy Megyei Békéltető Testület Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6. Telefonszám: 06-82-501-026 Fax: 06-82-501-046 E-mail: skik@skik.hu Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. Telefonszám: 06-42-311-544 Fax: 06-42-311-750 E-mail: bekelteto@szabkam.hu Tolna Megyei Békéltető Testület Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet Telefonszám: 06-74-411-661 Fax: 06-74-411-456 E-mail: kamara@tmkik.hu Vas Megyei Békéltető Testület Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2. Telefonszám: 06-94-312-356 Fax: 06-94-316-936 E-mail: vmkik@vmkik.hu Veszprém Megyei Békéltető Testület Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. földszint 116. Telefonszám: 06-88-429-008 Fax: 06-88-412-150 E-mail: bekelteto@veszpremikamara.hu Zala Megyei Békéltető Testület Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Telefonszám: 06-92-550-513 Fax: 06-92-550-525 E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által rendeletben kijelölt kamara által működtetett békéltető testület illetékes. (Fgytv. 18. § (5) bekezdés, ITM rendelet 14. §). A Megrendelő panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybevétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr. Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki

A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF-t egyoldalúan módosítani, amely módosítás a Honlapon történő megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. Az ÁSZF a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszony általános feltételeit tartalmazza. Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően, a Szolgáltató Honlapon folytatott tevékenységére vonatkozó mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, különösen a Polgári Törvénykönyvben, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamit az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben, és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak.

Hatályos: 2022. január 1. napjától visszavonásig és/vagy módosításig.