Vécétakarítás? Így csináld!

Vécétakarítás? Így csináld!

Állandóan takarítod a vécédet, de még is húgyszagot érzel a tisztaság illata helyett?
Úgy érzed, hogy a vécétakarítás nem lesz a barátod, mert sosem érzed eredményesnek az ebben a helyiségben végzett munkádat? Férfi uralom van nálatok, és valahogy a pisilés közben a célzás nem épp az erősségük? Morognak az orruk alatt, hogy: a vécére való ülés csak a te hóbortod? Akkor ezt a cikket pont Neked írtam!

Biztosan te is nagy gondot fordítasz rá, hogy a lakás mellékhelyisége mindig ragyogóan tiszta legyen, mindig kellemes illatok lengjék körbe. Ennek ellenére gyakran előfordul, főleg azokban a háztartásokban, ahol férfiak, kisfiúk vannak, hogy a vécében vizeletszag terjeng. Vagyis húgyszagot érzünk az illatos vécé helyett.

A fürdőszoba után a mellékhelyiséget, azaz a vécét látogatjuk meg a legtöbbször a lakásunk helyiségei közül. Ha vendégek jönnek hozzánk, akkor ők is tuti, hogy tiszteletüket teszik ott, és bár nem ismeri be senki, de tudjuk, hogy mindig jól körülnézünk azon a helyen, ahová a fenekünket letesszük.

Vigyázat, ez a poszt elég szókimondó lesz a témájából kifolyólag. Így aki nem szeret szembesülni azzal, amit mindannyian naponta művelünk, ne olvasson tovább.

Élet a vécében

Ha tudomást veszünk róla ha nem, a vécé minden használat után koszossá válik. Belül a nyilvánvaló használati okokból, kívül meg a családtagok által okozott balesetekből kifolyólag. Vagyis ha nem lehajtott tetővel húzzuk le a vécét használat után, akkor egy csomó mocskos víz felfröcskölődik a levegőbe még akkor is, ha ezt nem látjuk. 

Ezek a vízcseppek keringenek egy kicsit a levegőbe, aztán hopp, landolnak valahol. Vagy a csempén, vagy a padlón, vagy a padlón lévő kis szőnyegen. Ha együtt van a fürdőszobával a vécé, akkor a helyzet még rosszabb, mert például a fogkefénken is tanyát verhetnek ebben az esetben azok a bizonyos vízcseppek.

Úgyhogy mielőtt lehúzzuk a vécét, mindig hajtsuk le a tetejét, és erre a családtagok figyelmét is többször hívjuk fel. A vécé körül a padlón és fugában is lehetnek mindenféle fura szagokat produkáló cseppek. Főleg, ha a férfi családtagjaink az éj leple alatt a kómától nem tudnak pontosan célozni. És persze a cseppek összessége okozza azt az érzést, hogy nem tiszta a vécénk a sok takarítás ellenére, és ezek a cseppek okozzák azt a szagot, amit úgy hívunk, hogy húgyszag. Vagyis illatos vécé helyett büdi vécénk van.

Koszos vagy tiszta?

Hiába látszik a vécé a gyakori takarítás miatt tisztának, az attól még koszos. Belül nyilvánvaló okokból, kívül meg azért, mert minden percben használjuk.

Ha nem lehajtott tetővel nyomjuk meg az vízürítő gombját, akkor a víz mindent beterít. Értem ez alatt még a csempét és a fugát is. Ezért a klotyót minden nap érdemes áttörölni, és 3-4 naponta alaposabban kitakarítani. Nagytakarítási időszakban pedig az alaposabb takarítás mellett a fugák tisztítására is kellő hangsúlyt kell fektetni.

Akkor most térjünk ki arra, hogy hogyan kell egy vécét úgy kitakarítani, hogy az a bizonyos “büdiszag” hosszabb távon elkerülje a mellékhelyiségünket.

Fentről lefelé, bentről kifelé…

Mielőtt elkezdenéd a WC tisztítását, szedd össze a padlón lévő szőnyeget, és dobd mindjárt a mosógépbe. Gyűjtsd össze azokat a cuccokat, amik a vécében megtalálhatóak. Beleértve a WC-papírt, tisztítószereket és bármit, ami a tartály tetején van, vagy általában a vécében tárolsz. Ezzel megakadályozod, hogy a piszkos víz, takarítás közben bármire is rácsöppenjen.

Ha eddig még nem húztál volna gumikesztyűt, akkor most tedd meg, mert egy vécét csak akkor lehet teljesen megtisztítani, ha bele is nyúlunk.

Mielőtt belenyúlnál, locsold  meg a felületeket a megfelelő tiszítószerrel, és utána hagyd pár percig hatni a szert. Nem kell hipóra és sósavra gondolni, hiszen ezek nagyon veszélyes szerek, hanem csak sima mezei, egészségre és környezetre ártalmatlan tisztítószerekre. Nálam a vízkő és zsíroldó kombója játszik.

 

Van két kacsás flakonom. Az egyikbe zsíroldót a másikba vízkőoldót öntök. Első körben a zsíroldóval locsolom be a felületet (a perem alatt is), majd öblítés és sikamika után jöhet a vízkőoldó. Miután elég időt hagytam a ennek a szernek is a hatás kifejtésére, jöhet ismét sikamika…

Tisztítószer locsolás után fogd a vécékefét és essél neki a csésze belső részének. Kefélesz és sikálsz. Mert ha belenéznél a perem alá, akkor biztos, hogy hanyatt vágnád magad a meglepetéstől. Egy tiszta vécé is a perem alatt nagyon koszos tud lenni még akkor is, ha minden nap takarítva van. Erre a célra egy olyan vécékefe a legalkalmasabb, melynek van felül egy kis kefe része. 

Ha már kisikáltad magad, akkor jön a kézi játék. Mert nem elég a kefével kefélni a perem alatt, be is kell nyúlni oda. Egy szivacs a kézbe, és már törölheted is.

Miután a beleöntött szer minden maradékát eldolgoztad a vécé belső felületén, jöhet a külső felület takarítása. Ehhez elég egy általános felülettisztítót használni. A vécé peremét, a perem alját, az ülőkét alul felül, és ott, ahol a vécéülőke össze van rögzítve magával a vécé csészével, fújd be ezzel a tisztítóval.

Na azt a csavarral rögzített részt hogy utálom. Nem is értem, hogy hogyan lehetett egy ilyen kényes helyre ilyen b@zi nagy csavarokat tervezni. Meg is pucoltatnék egy-két mellékhelyiséget egy ilyen tervezővel. Na szóval a kívülre rászórt tisztítót is hagyd pár percig hatni a felületeken, aztán le töröld át az egész vécét. Kész is vagy!

Ez volt a vécé egyszerű tisztítása. Ez akkor sikerül, ha naponta áttörlőd törlőkendővel és nem járnak sűrűn hozzátok vendégek.

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthonvezetési tanácsoat is találsz benne.

Kezdhetjük?

Ha gáz van….

Ha gázosan néz ki a mellékhelyiség, akkor nagyobb erőfeszítésre van szükség. De általában ez olyan helyeken szokott előfordulni, ahol nem saját maguk takarítanak az ott élők, vagy az oda látogatók, hanem fizetnek érte. Jaj, miket tudnék mesélni a takarítói éveimből….

Ha gáz van, akkor egy nagyobb volumenű takarítást kell csinálni, ami pókhálózással, a lámpa, lámpák lemosásával kezdődik, és az ajót lemosásával majd a padló felmosásával fejeződik be.

Most jöjjön a mellékhelyiség többi részének a takarítása. Önts vödörbe vizet és tegyél a vízbe valamilyen tisztítószert. Első lépés a csempe átmosása. Az alaposabb vécétakarítás azzal jár, hogy a falakon lévő csempéket kockáról kockára haladva lemossuk és szárazra töröljük. Amit én vízbe teszek, az mosogatószer és általános felülettisztító. 

Utána jöhet a szekrény ha van, és végül a mosdó. Mindegyiket célszerű alaposan letakarítani, mert soha nem lehet tudni, hogy mielőtt a csapot megnyitotta volna, mit fogdosott a kezével az oda látogató emberke. Ha papírtörlőt használtál a szárazra törléshez, akkor az landoljon a kukában! De ha egy mód van rá, akkor a papírtörlőt cseréld le mosható takarítőkendőre.

Ami általában kiszokott maradni a mellékhelyiség takarítása során, az a vécékefe. Mivel ezt az eszközt használni szoktuk a takarítás során, ezért azt gondoljuk, hogy az alapból tiszta. De ez egy hatalmas tévedés. A kefét ugyanúgy rendszeresen takarítani kell, mint a vécékagylót, és hasonló tisztítószerekkel. De arra is figyelj, hogy a vécékefét 2-3 havonta érdemes lecserélni.

Most jöhet a padló..

Ne feledkezz meg a vécékagyló háta mögötti részről sem. Tudom, hogy azt nem látja senki, de hidd el, hogy az is nagyon fontos. A felmosáshoz használj olyan felmosótami minden sarokba jól odafér, és kis helyekre is be tudod csúsztatni. Egy hagyomonyás körmopp nem biztos, hogy a sarkokban is megfelelően tud kitakarítani. 

Viszont megfelelő felmosóval, aminek a felmosórésze téglalapalakú, nem kell a kezedet használnod, és nem kell négykézlábra ereszkedned. Viszont ha már a padlón lévő fugák tisztítása is esedékes, akkor előfordulhat, hogy négykézlábra ereszkedésd nem úszod meg, és egy kefe segítségét is igénybe kell venned.

Ha kész a csempe, maga a vécé, a vécében lévő szekrény és mosdó, és még a padló is tisztán ragyog, akkor pakolj vissza mindent a helyére.

Ahhoz, hogy az a bizonyos “büdiszag” valóban hosszabb távon távol tartsa magát a vécénktől, érdemes minnél kevesebb dolgot ebben a helyiségben tárolni, és még a szőnyegtől is nyugodtan köszönjünk el. Egy vécében elég ha csak a vécékefe és a vécépapír vigyorog ránk, a többi cuccos felesleges. És ha a csempe és a fuga gyakoribb tisztását is szokásoddá teszed, akkor a “büdi” is hosszabb távon elkerüli ezt a bizonyos helyiséget.

 

Kész is vagyunk! Ha több a férfi a családban, vagy a vendégek számát is inkább férfiak gyarapítják, akkor érdemes valamilyen használati utasítással teleírt táblát jól látható helyre felrakni. Egy ilyen vécé használati utasítást én is készítettem. Ide kattintva tudod letölteni. Használd nyugodtan!

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

Tudod, hogy mennyi egy háztartás napi vízfogyasztása?

Tudod, hogy mennyi egy háztartás napi vízfogyasztása?

Ma már mindenki sas szemekkel figyeli, hogy mennyit fogyaszt villanyból és gázból. Odafigyelünk arra, hogy ne világítsanak feleslegesen a lámpák, résen vagyunk a téli időszakban fűtés terén is , és természetesen a háztartási gépeinket is górcső alatt tartjuk, ha az energiafogyasztásról van szó. A villany és gázfogyasztásról ma már elég sokat beszélünk, ez tény. Így arra gondoltam, hogy essen szó most a vízfogyasztásról. Vajon tudod-e, hogy mennyi a háztartás vízfogyasztása? Mennyi vizet fogyasztotok el otthon naponta?

Mindenhez víz kell

Naponta több liter víz folyik át a kezeink között, hiszen minden házimunkához víz kell. De megmérted már, hogy mégis mennyi vizet használsz, használtok el naponta?  

Ha nem vesszük figyelembe a főzést és az ivást, továbbá nem mosunk naponta, a napi átlag vízfogyasztás egy normál háztartást nézve nagyon sok liter.

Természetesen minden háztartás vízfogyasztása más és más, hiszen egy család vízfogyasztását más és más tényezők befolyásolják. Például a tisztálkodási szokások. Ki, hogyan és milyen rendszerességgel mosakodik/fürdik/zuhanyozik. Mosási, mosogatási szokások. Kézzel vagy mosogatógéppel mosogatunk. Ha kézzel mosogatunk, akkor folyóvíz alatt, vagy a mosogatótálcába engedett vízzel. Szóval elég összetett kérdés ez, és nem biztos, hogy pontos választ kapunk arra, hogy mennyi a háztartás vízfogyasztása naponta.

Hány liter víz kell?

Kádfürdő esetén 100-120 liter víz folyik ki a csapból és engedünk le a lefolyón.

Zuhanyzásnál 40-70 liter víz ömlik ránk a zuhanyrózsából. De ha az énektudásodat a zuhany alatt akarod fejleszteni, és ez akár órák hosszat is eltart, akkor ez a mennyiség akár 5x is lehet.

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthonvezetési tanácsot is találsz benne.

Kezdhetjük?

Ma már általában mindenki mosógéppel mos. Egy adag ruha mosásához 40-60 liter vizet kell elvennünk a természettől. Egy átlagos 4 fős család minimum 6 adag ruhát mos egy héten. Így könnyen kiszámolhatjuk, hogy mosásra 360 liternél több vizet használunk el. 

A vécé egyszeri használatával 10-15 liter víz fogyasztunk el. Egy ember naponta minimum 5x megy vécére. Így egy 4 fős család napi vízfogyasztása csak a vécében 200-300 liter.

Ha gyorsan mosunk kezet, akkor 1-2 liter víz folyik le a lefolyón, de nagyobb kézmosásnál akár 3-5 liter vizet is fogyasztunk. Amennyiben a mosogatás nálatok kézzel történik, akkor 40-60 liter számolhatod a csapon kifolyó víz mennyiségét. Ha van mosogatógéped akkor géptípustól függően 10-15 litert vizet fogyaszt el a gép.

Ugye milyen hihetetlen?

Ezek a fogyasztások 1 főre vannak levetítve, így egy 4 fős családnál ezt az értéket négyszeres kell venni. Négyszeres a háztartás vízfogyasztása naponta.

A főzéshez és a takarításhoz használt víz mennyiségéről nem is ejtettem most szót, mert ha még azt is hozzáveszem, akkor a számok láttán rögtön el is megy a kedvünk a takarítástól. 

Akár tudod, akár nem, hogy mennyi vizet fogyasztotok otthon naponta, érdemes odafigyelni arra, hogy ahol lehet, ott víztakarékos eszközöket használjunk, és persze amelyik házimunkát gépesíteni tudjuk, akkor azt tegyük meg. Mint például a kézi mosogatást a mosogatógéppel. No és persze a legfontosabb, hogy ne folyassuk feleslegesen a vízet. Ez a szokás gyorsan megváltoztatható.

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Akril kád tisztítás egyszerűen és biztonságosan

Akril kád tisztítás egyszerűen és biztonságosan

Vajon miért olyan népszerű manapság az akrilból készült fürdőkád? Mi vonz bennünket hozzá? És vajon mielőtt megvásároljuk, gondolunk-e arra, hogy hogyan lehet ezt a fajta anyagot takarítani, lehet-e egyszerűen tisztán tartani, és mire vigyázzunk, ha akril kádat választunk? Ebben a cikkben az akril kád tisztítás lesz a fókuszban.

Az akril egyfajta speciális hőre lágyuló műanyag, amely ezáltal könnyen formázható, jól alakítható, könnyen megmunkálható, ezért sok kádforma csak ebből az anyagból alakítható ki. Súlya csekély, könnyen szállítható, mozgatható. Az akrilból készült kádak jó tulajdonságai közzé tartozik a könnyű tisztíthatóság, jó hőérzet (nem hideg), a benne lévő meleg víz lassabb kihűlése és a praktikus formák miatti kényelem. Tehát nyugodtan tervezhetünk egy kádban lazulós gyertyafényes, romantikus estét a párunkkal, ha akril kád van a fürdőszobában, mert nem kell attól félni, hogy a víz 5 perc múlva már hideg lesz.

Miért nem bíztak régebben az emberek az akril kádakban?

Az akril kádakkal kapcsolatban korábban sok negatív véleményt olvashattunk. Ez abból adódott, hogy a gyártók kezdetben – és most is így van még az olcsóbb kádak esetében! – nem teljes akrilból készítették, hanem egy műanyag hordózóra vittek fel néhány tized mm akril réteget, ezt nevezték el „ABS akril”-nak.

Ezek típusok nem elég merevek. Arról már ne is beszéljünk, hogy a vékony akril réteg előbb utóbb megrepedezik. Ahogy írtam, ma is némelyik akril kád így készül. Ha egy olcsóbb kategóriájú modellt választunk, akkor azzal legyünk tisztában, hogy nem teljesen akril kádat kaptunk az eladótól. Tehát érdemes egy kicsivel több pénzt szánni rá, mert hosszabb távon a teljesen akril kádak visszahozzák az árukat.

Milyen az igazi akril kád?

Az igazi akril kád 100%-ban akril. Az ún. „szaniter-akril”, vagy m-acryl már magas minőséget képvisel, és tartósság, kopás állóság tekintetében is nagyon jó: kopófelülete eléri akár a 3-6 mm-t is. Ezeket a kádakat egy akril lemezből formázzák, és még üvegszállal is megerősítik, hogy még stabilabb legyen. A piacon, nagyon széles a választék a valóban nagyon jól formázható akril kádakból, sok nagyon csábító árral rendelkezik, de nem szabad bedőlnünk a gyanúsan olcsó termékeknek. A két akril anyagot megkülönböztetni nem könnyű feladat, laikus szemmel teljesen egyforma ugyanis. A megvásárolni kívánt kádat nézzük, vizsgáljuk meg jó alaposan a kád peremének alsó szélénél: hiszen itt látható a vastagsága, illetve hogy hány rétegből áll. Ha pedig nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor mindenképpen vigyünk magunkkal a végleges vásárlásra egy megbízható szakembert. Olyat, aki valóban ért ehhez a témához, és aki a kérdéseinkre olyan választ tud adni, hogy mi laikusak is simán megértsük.

Tiszta otthon könnyedén

egy csoport, ahol mindent megtalálsz, amit a szelektálási és takarítási rutinokról tudnod kell.

egy közösség, ahol ítéletmentesen mondhatod ki, hogy szereted vagy utálod a takarítás.

egy módszer, ahol tyúklépésben haladunk a káosztól a rendig és tisztaságig.

Gyere, és csatlakozz a Tiszta otthon könnyedén Facebook csoporthoz és legyen élmény, legyen öröm számodra is a szelektálás és takarítás!

Akril kád tisztítás? No de hogyan? 

Az akril anyag nem kényesebb, mint egy másik bevonat, amennyiben odafigyelünk a helyes tisztítószerek használatára: folyékony, gél vagy paszta állapotú tisztítószereket válasszunk! Lényeg, hogy ne legyen szemcsés a takarító szerünk, és az ún. „dörzsis” szivacsok használatát itt felejtsük el, hiszen ezzel karcossá tehető az akril kád felülete.

Egy akril felületek takarításánál fontos, mint például az akril kád tisztítás, hogy ne agresszív szerrel essünk neki, és ne durva takarítókendőkkel kezdjük el suvickolni. Az akril felületek nagyon könnyen tisztíthatóak, ezért a takarításukhoz elég egy puha törlőkendő és egy sima általános felülettisztító. Ez a kombináció akkor elég, ha a kád használata után. rendszeresen szárazra töröljük a teljes felületet.

Ha nincs időd a használat utáni áttörlésre, de hetente legalább egyszer alaposan kitakarítod, akkor használd bátran a Putzsteint, ami kiméletesen távolítja el a felületről szappanlerakódást és a vízkővet. Ez a paszta szagtalan, szemcse nélküli, bőrbarát, és még a dobozban lévő szivacs is finom anyagból készült. Tehát minden szempontból a megfelelő választás egy akril felület tisztításához. A végeredmény pedig minden esetben tisztaság és ragyogás megerőltetés nélkül.

Ha nagy a baj!

Előfordulhat, hogy nem volt időnk a heti takarításra, vagy netán megörököltünk egy elhanyagolt fürdőszobát. De az is megeshet, hogy nagyon kemény a víz ott ahol élünk. Így a vízkő rögtön megjelenik egy-egy fürdés után és ez nem csak esztétikailag csúnya, hanem bizony azt az érzetet kelti, hogy koszos a fürdőszobánk.

Ha nagy a baj vízkő terén, akkor érdemes a takarítandó felületeket befújni vízkőoldóval és hagyni hatni pár percet. Arra azért figyelj, hogy ne legyen agresszív a vízkőoldó. Bizony! A tisztítószerek között is van light fajta ugyanúgy, mint a Colánál. Úgy tudod eldönteni egy vízkőoldónál hogy az agresszív vagy sem, hogy az összetételek között megnézed azt a bizonyos százalékot, ami a szerben lévő sav mennyiségét jelöli. Ha ez a százalék 5% alatt van, akkor az a vízkőoldó a light fajtába tartozik. Ha nincs százalékos megjelölés, akkor biztos lehetsz benne, hogy a sav mennyisége a tisztítószerben elenyésző.

Miután hagytad a vízkőoldót hatni a takarítandó felületen (ez általában 1-2 perc legyen), öblítsd le bő vízzel a tisztítószert, majd jöhet a Putzstein bevetése a fentebb leírt módszerrel. Ne feledkezz meg arról, hogy a Putzsein dobozában lévő szivacsnak a finomabbik felét használjuk az akril felületek tisztításához. A Putzstein használata után mindig többször le kell öblíteni a letakarított részt, majd száraz takarítókendővel töröljük szárazra.

Az akril felületek előnyei:

Meleg, nem színeződik, kisebb sérülések polírozó pasztával és 1200-es finomságú vizes papírral körkörös mozdulattal javíthatók, és könnyen takarítható.

Az akril felületek hátrányai:

A felülete puhább, mint a lemezé, ezért könnyebben karcolódhat.

Ha ezt a módszert követed az akril kád tisztítás vagy más akril felületek takarítása során, akkor 100 év múlva is az eredeti pompájában fog téged szolgálni a kádad vagy más egyéb akril cucc az otthonodban. 

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Fürdőszoba takarítás gyorsan és vízkőmentesen? Így csináld!

Fürdőszoba takarítás gyorsan és vízkőmentesen? Így csináld!

Emlékszel a legutóbbi fürdőszoba takarítás élményedre? Milyen érzés volt órákig súrolni a vízkövet a tusoló és a csempe felületéről? Dörmögtél az orrod alatt, hogy már megint túl sokáig toltad a vízkőmentesítést magad előtt, és hogy mennyire rosszul tetted ezt? 

A fürdőszoba takarítás egy igen időigényes munka, hiszen sok háziasszony küzd a makacs vízkővel vagy a fugák tisztán tartásával. De van egy jó hírem! Ezt akár feleannyi idő alatt is el lehet végezni, ha pár apró dolgot szem előtt tartasz. Lássuk, milyen alap dolgokat kellene betartanod!

Fürdőszoba takarítás heti rendszerességgel

Egy jól működő háztartáshoz és a fenntartható rendhez a RENDSZERESSÉG nélkülözhetetlen. A fürdőszoba esetében is fontos, hogy legalább heti egy alkalommal fordíts időt a vízkő eltávolítására és a felületek megtisztítására. Így minden alkalommal sokkal könnyebben és gyorsabban végzel, mintha csak havonta egyszer esnél neki ennek a feladatnak.

A fürdőkádat is hetente súrold át a megfelelő tisztítószerrel, mert ezzel megelőzheted a komolyabb vízkő kialakulását, amitől már csak erős súrolással tudnál megszabadulni. Tudom, hogy ez elég macerás, és a derekad is lázadni szokott ellene, de hidd el, hogy megéri a fáradozást. Mégis csak olcsóbb a rendszeres karbantartás, mint a megsárgult kád helyett újat vásárolni. Arról nem is beszélve, hogy egy megsárgult fürdőkád nem túl esztétikus látvány!

Rögtön tüntesd el a vizet a felületekről!

A lecsapódó pára és a vízcseppek azonnali letörlésével egyrészt megelőzheted a vízkő lerakódását, másrészt pedig szép, csillogó marad a felület. Erre hívd fel a családtagok figyelmét is, és mondd el nekik, hogy aki nem húzza le tusolás után a felületekről a vizet, annak kell legközelebb a fürdőben a vízkövet suvickolnia.

Zuhanykabin takarítása

A zuhanykabin belső felületéhez, és az ott lévő csempéknél, minden használat után használj vízlehúzó eszközt. Ha nagyon kemény nálad a víz, akkor érdemes előtte vízkőoldóval befújni a felületet, pár perc után ezt leöblíteni, majd ezután eltávolítani a maradék vizet. Ma már léteznek szagtalan és környezetbarát vízkőoldók, így ha egy mód van rá, akkor ezeket használd!

Káoszmentesítés az otthonodban napi 30 perc takarítással

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Zuhanyrózsa tisztítása

A zuhanyrózsára is érdemes odafigyelni, mert egy idő után azt veszed észre, hogy nem folyik belőle rendesen a víz. Ez nem azt jelenti, hogy ki kell cserélni, hiszen a rendszeres takarítása megoldja ezt a problémát. Ha olyan zuhanyrózsád van, amely rögzített, akkor tegyél egy zacskóba ecetet, és kösd a zuhanyrózsára úgy, hogy teljesen ellepje. 2 óra elteltével öblítsd le meleg vízzel. Ha nem bírod az ecet szagát, akkor ezt a folyamatot azzal a vízkőoldóval is meg tudod csinálni, amit a zuhanykabin felületeire használsz. Természetesen ebben az esetben elég pár perc is a hatékony eredményhez.

Fontos! Nem kémia anyagokkal telített tisztítószerekről beszélek, mert nem ajánlom ezeket. Ezek a szerek nagyon károsak, és ma már léteznek sokkal természetesebb és ártalmatlan tisztítószerek.

A tükrök se maradjanak ki!

A fürdőszobában általában tükröket is elhelyezünk, ám ezek takarítása sem egyszerű minden esetben. A sok vízgőz és pára miatt a tükrös felületeken apró cseppek keletkeznek, amitől koszosnak látszanak. Pedig valójában tiszták, és csak egy áttörlést igényelnek. A legjobb, ha minden este áttörlöd vagy egy ablaktisztító használatával újból tisztává varázsolod.

A csapok is a fürdőszobához tartoznak

Ragyogó fémfelületek is vannak a fürdőszobában, de ahhoz, hogy ezek valóban ragyogjanak, állandóan törölgetni kell őket. A csapok csak akkor maradnak foltmentesek, ha minden használat után áttöröljük őket egy száraz takarítókendővel. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a foltok koszos hatást keltenek, csakúgy, mint a tükrök esetében.

Milyen tisztítószert használj fürdőszoba takarításához?

Bármilyen szert is választasz, mindenekelőtt kerüld a savas tisztítószereket! Amikor tisztítószert választasz, legyen elsődleges szempont, hogy egészségre és környezetre ne legyen ártalmas, ne okozzon allergiát. Fontos, hogy szagtalan legyen, mert egy ablaktalan fürdőszobában csukott ajtónál is kell takarítani.

A legfontosabb, hogy hatékony legyen, mert csak akkor tudsz vele időt és energiát spórolni.

Amit én tisztítószerként a fürdőszoba takarítás közben is előszeretettel használok az a Putzstein, mert ezt egyszerre tudom mindegyik felületen használni, szagmentes, nem karcol és bivalyerős (vízkőre kiváló). Továbbá nagy előnye, hogy számtalan felületen használható a fémtől a márványon át a kerámiáig. A másik hatásos szer vízkőoldó.

Tehát a titok a vízkő heti rendszerességgel történő eltávolításában, a lecsapódó pára folyamatos letörlésében és a fürdőszoab takarítás rutinjában rejlik. Ha ezt a két dolgot betartod, akkor sokkal könnyebben és gyorsabban végzel a fürdőszoba takarításával, ígérem! 

Ezek az írások is érdekesek lehetnek