A minap megnéztem a Menopauza című előadást, és be kell vallanom őszintén, hogy ennél hitelesebben még én sem tudtam volna elmondani azt az állapotot, amibe pár évvel ezelőtt belecsöppentem. Igen, most a változókorról fogok írni, de nem csak 50 pluszosoknak, hanem a fiatalabbaknak is. Mert azt gondolom, hogy erről (is) beszélni kell.

Azt már tudjuk, hogy rengeteg életszakaszunk van az életünk során. Némelyikről sokszor említést teszünk, némelyikről inkább hallgatunk. Arra, hogy egy kisbaba mindent megváltoztat az életünkben, mindenki felhívja a figyelmünket. Arra is, hogy a kamaszkor idegtépő lesz, és arra is, hogy amikor kirepülnek a gyerekek, újra kell mindent tervezni. De arra, hogy a változókor megjelenésével (is) minden borul, nagyon ritkán hívja fel valaki is a figyelmünket.

Mert erről még mindig nem igazán beszélünk…

Pedig ez egy olyan életszakasz, amikor valójában minden megváltozik, és borít mindent. De ha felkészülünk rá, akkor a borulás nem lesz olyan nagy, és talán még megélhetjük jól is. Na, jó! Azt nem írom le, hogy még élvezhetjük is, mert annyira azért nem fenékig tejfel ez az időszak.

És már meg is érkeztünk a probléma forrásához, a tagadáshoz.

Miért ne lehetne elfogadni azt, hogy leéltük az életünk felét, és már nem olyanok vagyunk, mint 20 évesen? Miért ne lehetne beszélni arról, hogy amit eddig 10 perc alatt végeztünk el, ahhoz most már fél órára van szükségünk? Miért ne lehetne azt mondani a gyerekeinknek, hogy ne délelőtt jöjjenek vagy hívjanak, mert akkor a „világvégevan” állapotunkat éljük éppen?

Miért ne lehetne arról beszélgetni a férjünkkel, hogy attól még szeretjük őt, hogy nem tudunk már minden este lepedőakrobaták lenni? Miért ne lehetne télen is kardigánba járni, ha nekünk a 10 fok is 40-nek tűnik? És miért ne lehetne arról beszélni, hogy az otthonunkban sok olyan dolgot felhalmoztunk, amire ugyan nincs szükségünk, de nagyon nehezen megy az elengedés ezen a téren (is).

Ha tudatosan készülünk rá, ha beszélünk róla, ha megosztjuk egymással a tapasztalatainkat (jókat és rosszakat egyaránt), ha elfogadjuk, hogy minden megváltozik, ha tudatosítjuk magunkban, hogy ha nem megy már úgy, attól mi még szuper nők vagyunk, akkor ez az életszakasz is tud elégedettséget és boldogságot produkálni.

Fordítsuk meg a dolgot!

Nézzünk rá úgy, hogy az eddig gyűjtögetett élettapasztalatunkkal mennyi mindent tudunk másképp csinálni. Hiszen 50 év alatt rengeteg mindent megéltünk, mindenből tanultunk, és tudjuk, hogy milyen hibákat nem követünk el ismét. Vagyis a következő 50 évet úgy tudjuk leélni, ahogy azt 20 évesen elképzeltük.

És még valami. Meséljünk erről az időszakról a lányunknak, menyünknek, az unokánknak, hogy ők már fel tudjanak készülni a változókor beköszönésére. Mondjuk el nekik, hogy a hiedelmek ellenére nem olyan rossz ez az időszak, és akár a barátjuk is lehet, ha tudják, hogy lehet ezt másképp is kezelni, megélni. Ja és persze mindenki nézze meg a Menopauza című eladást, ha lehet, akkor a párjával együtt, mert nem csak egy színházi élménnyel gazdagodik, hanem valósághű betekintést kap ebbe az életszakaszba.