Miben főzünk? – avagy a főzőedények káros hatásai

Miben főzünk? – avagy a főzőedények káros hatásai

Nagyon sok szó esik mostanában arról, hogy milyen sok méreg van az ételeinkben, italainkban, mesterséges adalékanyagok, színezékek, tartósítószerek, ízfokozók formájában. Igyekszünk ezeket elkerülni, és közben nem jut eszünkbe, hogy a rákkeltő főzőedények révén rendszeresen mérgezzük magunkat. Ezeknek a főzőedényeknek az anyagai különféle fémsók és nehézfémek származékait tartalmazzák, amelyek a rákon kívül allergiát és egyéb súlyos betegségeket okozhatnak.

Teflon és egyéb bevonat

A legtöbb kérdést az elmúlt időszakban a teflon és egyéb tapadásgátló bevonatokkal rendelkező edények vetették fel. A teflon sok szempontból kerülendő, egyrészt, ha nem megfelelő minőségű a bevonat vagy a gyártástechnológia nem elég színvonalas, a bevonat hamar elkezdhet felválni és az ételbe kerülhet. Másrészt, a bevonat könnyen karcolódik, és ha a teflon túlhevül, mérgező gázok szabadulhatnak fel a sértetlen felületből is. Így a teflon előkelő helyen áll a rákkeltő főzőedények listáján.

Mivel a teflonbevonat nagyon könnyedén tisztítható, ezért előszeretettel vásárolunk ilyen edényeket. A javaslatom az, hogy mielőtt az új főzőedény megvásárlásra kerülne, vizsgáld meg a felületeket, hogy biztosan nincs-e rajta sérülés vagy a bevonatot jól dolgozták-e rá.  

Használat során figyelj arra, hogy még véletlenül se sértsd meg a bevonatot. Az edény tisztításánál pedig sose használj dörzsi vagy durva szivacsot.

Teflonedények tisztításánál óvatosaknak kell lennünk. Ha nem olyan szennyezett az edényünk, akkor ezt sima mosogatószeres szivaccsal könnyen el tudjuk távolítani. Ha erősen szennyezett a serpenyőnk, akkor már gondban vagyunk.

Ebben az esetben tegyél az edénybe 1 pohár vizet, fél pohár ecetet és két evőkanál szódabikarbónát. Ez így forrald 10 percig, a szennyeződés feloldódik, és könnyen eltávolítható egy szivacs segítségével. Arra azért készülj fel, hogy ennek a keveréknek elég szúrós szaga lesz forralás közben, viszont abszolút ártalmatlan.

Előfordulhat, hogy a szennyeződés még makacsabb, és az ecetes forralás után még marad a felületen szennyeződés. Ekkor vedd elő a Putzsteint, és a dobozban lévő szivaccsal biztosan el tudod távolítani ezt is.

Ha szeretnéd az ételek leragadását megakadályozni az újonnan beszerzett teflonedényekben, akkor az első használatuk előtt forralj bennük két pohár ecetet tíz percen keresztül. Így kap az edény belső része egy védőréteget, és utána már nem fog benne semmilyen étel leragadni. 

A sérült főzőedény veszélyes

A sérült edényekben való főzőcskézést jobb, ha elfelejted. Egy zománc lepattanása, a réz vagy öntöttvas sérülése azért különösen veszélyes, mert az edények intenzív hőhatásnak vannak kitéve.

Ha a lábasok, fazekak sérülnek, az edényekben lévő káros anyagok sokkal erőteljesebben oldódnak ki és keverednek az ételekbe. Komoly egészségügyi kockázatokat járhat, ha nem cseréled le őket.

A rézlábasok, -serpenyők használata mindaddig teljesen biztonságos addig, megfelelő ón- vagy rozsdamentes bevonattal vannak ellátva.  

A bevonat nélküli rézedények olyan mennyiségű rezet bocsáthatnak ki, amelyek akár még rosszullétet is okozhatnak. Ezeket cseréld le, és vásárolj jó minőségű, ón- és rozsdamentes bevonattal rendelkező edényeket

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthonvezetési praktikát találsz benne.

Kezdhetjük?

Alumínium edények

A rákkeltő főzőedények közé sorolt termék az alumínium edény is. Kiváló hővezető, könnyű és jól tisztítható, de a benne főzött, vagy tárolt étel reakcióba léphet az edény anyagával és káros alumíniumsók keletkezhetnek.

Savanyú vagy sós ételek fokozottan oldhatják az edény anyagát, illetve ha az oxidréteget megsértjük vagy eltávolítjuk (túlzott súrolással), az is lehetőséget adhat az edény anyagából származó kioldódó vegyületeknek, amik növelik az Alzheimer-kór kockázatát. Az alumínium edényben készült ételek semlegesítik az emésztőnedveket és fekélyt okoznak.

Zománcozott edények

A zománcozott edények manapság biztonságosnak mondhatók, hiszen mind a zománc összetétele, mind annak színezőanyagai szigorú előírásokat követnek. A zománcréteg nem lép reakcióba az étellel, ugyanakkor addig, amíg sértetlen marad, megvédi az edény vas vagy acél alapanyagát a rozsdásodástól.

A zománc felület nem tapadó, és ezt a jó tulajdonságát nem egy rétegnek köszönheti, vagyis használat/kopás során sem veszíti el. Hátránya, hogy rideg, ütésállósága kicsi, erős ütésre a fémről lepattanhat. Ha ez megtörténik, nem ajánlatos tovább használni.

Rozsdamentes edények

A rozsdamentes acél edények kiváló hővezető és hőelosztó tulajdonságokkal rendelkeznek, higiénikusak és biztonságosak, sok esetben az egészséges táplálkozás híveinek eszköztárában is szerepelnek.

Kis mennyiségben ugyan oldódhatnak ki az ötvözetből különféle vegyületek, de ezek mennyisége az egészségügyi határérték alatt marad, bár érzékenyeknél okozhatnak tüneteket.

A rozsdamentes edények tisztítása még a rutinosan főzőket is próbára teszi, hiszen ezeket nem szabad súrolni. Ezért önts az edénybe annyi vizet, hogy ellepje az összes, edényben lévő foltot. Önts hozzá egy pohár ecetet és rakj a vízbe még egy kiskanál sót. Ezt így együtt forrald 10 percig és utána simán mosogasd el az edényt. Amennyiben maradt még egy kis szennyeződés az edény alján, úgy használd a Putzsteint és az abban lévő szivacs finomabbik felét. Ezt a módszert alumíniumedényeknél is nyugodtan alkalmazhatod. 

Öntöttvas edények

Az öntöttvas edények kiváló hővezetők és hőtartók, a bennük készült ételek ízletesek, és gazdag beltartalommal rendelkeznek. Egyetlen hátrányuk, hogy nagyon súlyosak.

A réz kifejezetten fertőtlenítő hatású, bár ezzel kapcsolatban felhívnám a figyelmedet a túlzott súrolás és a savas ételek hosszú időn keresztül rézedényben való tárolásának elkerülésére. Az edényből ilyenkor rézionok oldódhatnak ki, ez pedig hányingert, szédülést és hasmenést is okozhat.

Legbiztonságosabb…

A főzés szempontjából legbiztonságosabb és legegészségesebb edények közé tartozik a kerámia (zománcos és mázatlan). Nem mérgezi az ételt, a benne lévő vitaminokat megőrzik, megtartják rostjait és nedvességtartalmát. A mázatlan terrakotta főzőedényt átjárja az étel víztartalma, ennek révén ásványi anyagok oldódnak ki az agyagból. A zománcos agyagedények esetében érdemes a felhasznált zománcfesték összetételének utána járni, gondot okozhat ugyanis, ha az edényt borító máz ólmot tartalmaz, amit a régi fazekasok használtak. Az ólommérgezés miatt emésztési zavarok, magas vérnyomás, illetve vérszegénység alakulhat ki.

Ha ablakpárkányról vagy más vízszintes felületről van szó, akkor egy általános felülettisztító és egy takarítókendő segítségével ezt könnyedén meg tudod tenni. Ha a padlót vetted kezelésbe bogarak ellen, akkor azt pedig mosószeres vízzel mosd fel akár többször is.

Tiszta otthon könnyedén

egy csoport, ahol mindent megtalálsz, amit a szelektálási és takarítási rutinokról tudnod kell.

egy közösség, ahol ítéletmentesen mondhatod ki, hogy szereted vagy utálod a takarítás.

egy módszer, ahol tyúklépésben haladunk a káosztól a rendig és tisztaságig.

Gyere, és csatlakozz a Tiszta otthon könnyedén Facebook csoporthoz és legyen élmény, legyen öröm számodra is a szelektálás és takarítás!

Bogarak a lakásban? Mit tehetünk?

Bogarak a lakásban? Mit tehetünk?

Elég egy kis gyümölcslé az asztalon, vagy egy padlóra ejtett, de rögtön felkapott jégkrém, esetleg pár sütimorzsa a földön, és reggelre több fronton vonuló hangyákat, pókokat, egyéb rovarokat találsz a konyhában. Jaj! Bogarak a lakásban! Mit tegyek? Állandóan csukva van az ajtó, minden ablakra szúnyoghálót erősítettél, valahol mégis bejutnak a bosszantó kis rovarok? Ugye a legyek, darazsak, poloskák nálad is néha tiszteletüket teszik?

Természetes, hogy védekezni szeretnénk a bogarak ellen, de mielőtt a vegyszeres védekezés mellett döntenél, próbálj meg természetes módszert használni ellenük. Ehhez adok most pár tippet neked.

Rovarok, bogarak elleni védekezés első lépéseként ki kell deríteni, hogy a hívatlan vendégek csak átjáróként használják a lakásodat, vagy tanyát is vertek már nálatok. Erre úgy tudsz fényt deríteni, ha kiteszel a ház különböző pontjaira egy-egy cukrosvízzel teli kis edénykét. Így a vonulási útjukat vagy a fészküket is fel tudod térképezni, és el tudod dönteni, hogy milyen védekezésre van szükséged. Állandó készenlétbe kell állnod ellenük, vagy csak néha kell velük szemben felvenned a harcot. Akár ideiglenes vengédek, akár több időre vackoltak be, a természet adta lehetőségeket ererményesen tudjuk bevetni ellenük.

Babérlevél és paradicsom

A babérlevél szétmorzsolva és szétszórva segít a bogarakat távol tartani. Ennek a növénynek az illóolajában cineol van, ami egy olyan kámforszármazék, mely nyáron elriasztja a rovarokat. Szóval illatosított légfrissítő, melyet a bogarak nem szeretnek.

Ha paradicsompalántát ültetsz balkonládába, a kifejlett növény nagy valószínűséggel távol tartja a hangyákat és pókokat, mert nem bírják a számukra intenzív, szúrós illatát. A paradicsomtő a nadragulyafélék családjába tartozik, és mérgező alkaloidát párolog ki a levele. Ezáltal egyéb kellemetlen nyári rovarokat is távol tart a konyhaablaktól, mint a muslinca vagy azokat az apró, fekete repülő bogarakat. 

Fahéj és boróka

A fahéjban található kumarin intenzív aromája messziről elriasztja a rovarokat. Ha nem akarod a fűszer porát szétszórni a lakásban, létezik fahéjolaj is, mellyel bekenheted a réseket, ahonnan előbújhatnak a betolakodók. Bogarak a lakásban? Fahéjat nekik!

A borókaolaj és paraffin keverékébe áztatott vattapamaccsal is beecsetelheted a lyukakat, ahol megbújhatnak a milliméternyi kártevők. A növényben található illatanyagokat nem bírják, így, ha megérzik, azonnal elmenekülnek majd. Ez a módszer a poloskák ellen is bevethető. De csak akkor hatásosak, ha mindennap elvégezzük az ecsetelést. 

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthon vezetési praktikát is találsz benne.

Kezdhetjük?

Chili és más fűszerek

A porrá zúzott chilipaprika vagy a cayenne-i bors akár széthintve, akár vízben oldva és egy használt szivaccsal szétkenve a kritikus helyeken hatásos lehet. De mielőtt ezt a módszert bevetnéd, mindenképp húzz kesztyűt!

A fűszerekben található kapszaicint a legtöbb rovar nem bírja, ennek köszönhetően ez elzavarja a nem kívánt vendégeket. Ha ezt a természetes védekezést választod, akkor arra figyelj oda, hogy a beszórt területhez kisgyermek vagy állat ne férjen hozzá.

Fűszernövények

Az erős aromájú fűszernövények többségéből is hatásos házi rovarriasztót készíthetsz. Vágj össze egy maréknyi borsmentát, levendulát, citromfüvet, rozmaringot vagy zsályát. Levelüket vagy virágjukat forrázd le, és hagyd állni egy napig. 

A folyadékot szűrd le, tedd szórófejes flakonba, és fújd be vele a problémás helyeket a lakásban. Ha jól csináltad, akkor hosszabb ideig távol tudod tartani a pókokat.

Legyek és repülő bogarak ellenszere

Ha a legyek és bogarak egyszer már bejutottak a lakásba, első lépésként nyisd ki az ajtókat és ablakokat, mert az ajtók és ablakok köré elhelyezett rovarriasztók őket is elrettentik majd attól, hogy a kijárat felé vegyék az irányt.

Így tartsd őket távol!

A legegyszerűbb, ha egy kis kereszthuzattal olyan légáramlatot hozol létre, amely határozottan arra figyelmezteted őket, hogy kívül tágasabb nekik a világ. Ha ennek ellenére jól érzik magukat nálad, akkor keverj össze két deciliter vizet egy evőkanál cukorral, majd töltsd egy vékony szájú üvegbe. Az édes illat odacsalja a legyeket, darazsakat és bogarakat, és rabul is ejti őket. Csaléteknek használhatsz sört, vagy ecet és méz keverékét is.

Ha váratlanul tűnek fel a röpködő bogarak a lakásban, és nincsenek sokan, akkor csak simán kapd fel a hajlakkodat, és fújd le vele a bogarat. A lakk bevonatot képez a szárnyakon, és pillanatok alatt hatástalanítja a rovart, legyen az légy, darázs vagy akár poloska.

Poloska avagy a büdös bogarak távoltartása

Több humánusabb módszer is létezik a poloskák távol tartására. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy olyan megoldás nem létezik, amivel végérvényesen el tudjuk őket űzni. Vagyis minden megoldás csak egy-egy napig hatásos, és utána másik módszert kell bevetni.

Sokan esküsznek rá, hogy a poloskák utálják a vöröshagyma szagát, ezért megoldásként a fokhagyma vagy a vöröshagyma levét ajánlják, amivel le lehet spriccelni a nyílászárók és a falrepedések környékét, de még a növényeket is a konyhakertben, hogy távol tartsd vele a bogarakat. Hasonló házi praktika a mindenre jó szódabikarbónás-ecetes víz, amivel szintén permetezést kell végezni az ajtón, ablakon. Ennél a módszernél egy szórófejes flakonnyi vízre, egy teáskanál szódabikarbónára és egy teáskanál ecetre lesz szükséged.

Ami nekem eddig a legjobban bevált poloskák ellen, az a levendula és menta. Mindkettő illóolajból teszek egy szórófejes flakonba 20-20 cseppet és hozzáadok annyi vizet, hogy a flakon tele legyen. Ezzel a keverékkel spriccelek be minden nyílászárót és rést, de még a teraszon lévő bútorokat is. A falra is nyugodtan fújhatjuk, mert nem hagy foltot ez a keverék.

Azzal viszont legyünk tisztában, hogy poloska ellen még nem találták meg a megfelelő védekezési módszert, ezért érdemes minden nyílászáróra szúnyoghálót szereltetni. Ezzel a védekezés felét már megoldottuk.

Takarítsunk!

Ha sikerült végre bogármentesíteni akkor érdemes előre gondoskodni arról, hogy eszükbe ne jusson ismét bekukkantani hozzátok. De mielőtt megtennéd az ezzel kapcsolatos óvintézkedéseket, azokat a felületeket, ahová valamit kiszórtál bogármentesítés céljából, takarítsd le.

Ha ablakpárkányról vagy más vízszintes felületről van szó, akkor egy általános felülettisztító és egy takarítókendő segítségével ezt könnyedén meg tudod tenni. Ha a padlót vetted kezelésbe bogarak ellen, akkor azt pedig mosószeres vízzel mosd fel akár többször is.

Ha kész a takarítás, akkor jöhet a megelőzés…

Az ablakba ültetett konyhakert több szempontból is praktikus. Egyrészt mindig lesznek frissen szedett fűszereid, másrészt a friss bazsalikom illata távol tartja a legyeket is. Hasonlóan működik a cserépben szintén nevelhető ricinus és koktélparadicsom is, de egy nagy csokor menta vagy friss levendula is megteszi a hatását. Ráadásul ezek még fel is frissítik a szoba levegőjét és illatos teret teremtenek.

A nemkívánatos rovarok és bogarak a friss, tiszta citrusok illatát sem szívlelik. Egy félbevágott, ajtó vagy ablak közelébe tányérra helyezett citrom vagy narancs is elriasztja őket. Ha pedig még szegfűszeggel is megszurkálod a gyümölcsöt, mérget vehetsz rá, hogy a legyek messzire elkerülik az otthonodat. De mielőtt ezt a módszert bevetnéd a rovarok távoltartása érdekében, mindenképp pucold meg az ablakot, mert a kosz is vonzó tud lenni a bogarak számára. Egy koszos felület nyugton van hagyva, tehát ott meg tudnak pihenni hosszú távon, és ezt a bogarak is tudják, bármilyen hihetetlen is.

 

Bogarak a lakásban? Ha alkalmazod az itt olvasott tanácsokat, akkor a bogarakat elfelejtheted!

Tiszta otthon könnyedén

egy csoport, ahol mindent megtalálsz, amit a szelektálási és takarítási rutinokról tudnod kell.

egy közösség, ahol ítéletmentesen mondhatod ki, hogy szereted vagy utálod a takarítás.

egy módszer, ahol tyúklépésben haladunk a káosztól a rendig és tisztaságig.

Gyere, és csatlakozz a Tiszta otthon könnyedén Facebook csoporthoz és legyen élmény, legyen öröm számodra is a szelektálás és takarítás!

Ezek az írások is érdekesek lehetnek

Sütőtisztítás egyszerűen és gyorsan

Sütőtisztítás egyszerűen és gyorsan

Számos étel könnyebben és gyorsabban elkészíthető a sütőben, ezért előszeretettel használjuk. A bolognai szósz például sűrűbb és intenzívebb ízű lesz, ha tálalás előtt fél órára még bedobod a sütőbe. Ha csak pár perced van egy vacsora elkészítésére, akkor egy-egy gyorsfagyasztott ételnél is előszeretettel kapcsolod be a sütőt. De ha kamasz gyermekeiknek pizzára fáj a foguk, akkor a fagyasztott pizza is bizony a sütőbe kerül, ráadásul általában sütőpapír nélkül. És már meg is érkeztünk ahhoz a feladatahoz, amit nagyon nem szeretünk, amit állandóan halogatunk, és amit úgy hívnak, hogy sütőtisztítás.

Ma még örömmel, holnap körömmel

Ez az elengedhetetlen konyhai eszköz egyike a legnehezebben tisztítható berendezéseknek. Vagyis ha nem rendszeresen takarítjuk, akkor elég nagy feladat elé nézünk, ha végre rászánjuk magunkat a tisztítására. A sütő takarításához nem elég egy mosogatószeres szivacs, ennél jóval hatékonyabb fegyverekre van szükség. Főleg akkor, ha nem havonta takarítjuk. Ha nem töröljük át belülről használat után rögtön, akkor később nem lesz egyszerű dolgunk a makacs szennyeződésekkel. Ahogy nagyanyáink mondták régen mosogatás közben „ma még örömmel, holnap körömmel.” Így van ez a sütőtisztítás során is!

Ha csak kicsit koszos

Minden konyhában kéznél vaz az egyik legkézenfekvőbb tisztítószer, a mosogatószer. Ha jó zsíroldóhatással rendelkezik az általad használt mosogatószer, és a zsír még nem égett teljesen oda a sütő aljára és az oldalára, akkor egy  mosogatószer és egy szivacs segítségével könnyedén megoldható a sütőtisztítás.

Ha makacsabb a szennyeződés, akkor éjszakára áztasd be!

Amennyiben a sütőtisztítás régen elmaradt, és a belsejében átvette az odaégett szennyeződés az uralmat, úgy ajánlom ezt a régi praktikát bevetésre.

Lefekvés előtt melegítsd elő a sütőt kb. 70 fokra és utána kapcsold is ki. Amíg a sütő melegszik, addig egy lábosba önts bele 1 liter vizet és fél pohár szódabikarbónát, majd forrald fel ezt a keveréket. Mire a szódabikarbónával elkevert víz felforr, addigra a sütő is bemelegszik a megfelelő hőmérsékletre. A lábast tedd a sütő felső rácsára, csukd be a sütő ajtaját, majd hagyd így egész éjszakára. Másnap reggel vedd ki a sütőből a tálat és jól szellőztesd ki a sütőt. Utána keverj össze 1 liter mosogatószeres meleg vizet a tegnap esti szódabikarbónás vízzel, és töröld tisztára ezzel a vízzel a sütő belsejét. Garantálom, hogy a régi, rászáradt zsír is lejön ezzel a módszerrel.

Ez a módszer akkor használható eredményesen, ha az utolsó sütőtisztítás 2 hónapnál nem régebbi. Ebben az esetben számíthaszt arra, hogy majdnem minden szennyeződés lejön a szódabikarbónás gőz hatására. Ha viszont a sütődet több, mint két hónapja takarítottad, akkor nem fogsz minden szennyeződés felett győzedelmeskedni. De ilyenkor is azt tanácsolom, hogy az éjszakai szódabikarbónás gőzt mindenképp vessük be, mert ez fellazítja az odaégett foltokat, és így kevesebb sikálást kell bevetned a tiszta sütő érdekében.

Amikor a helyzet már reménytelen

Ha megcsináltad az éjszakai tisztítási tippemet, és még mindig vannak olyan foltok, amikkel nem boldogulsz, akkor jöhet a jól ismert sikamika zsíroldóval és/vagy a Putzstein-nal. Ez bizony  kőkemény kézi munka, de ha a sütőtisztítás nem a kedvelt és gyakori tevékenységeid egyike, akkor bizony ezt nem úszod meg.

Ezt a sikálást akár többször is meg kell ismételned a halogatásod miatt, de így legalább örökre megjegyzed, hogy havonta egyszer mindenképp a sütőtisztítás a feladat. A súrolás után pedig jól töröld át a sütő teljes belső felületét.

A rácsokról se feledkezz meg!

Mielőtt elkezdenéd a feladatot, a sütő rácsát vedd ki és nyugodtan rakd be a mosogatógépbe, ha belefér. Ezt akár minden héten egyszer megteheted, így megkíméled magad a súrolástól. Vagyis hetente egyszer a rácsok landoljanak a mosogatógépbe, a sütő belseje pedig legyen áttörölve, kitakarítva. 

Viszont ha a sütőtisztítás nem a heti takarítási rutinod része, akkor a rácsok tisztításánál is ugyanazt a technikát alkalmazhatod, amit fentebb leírtam. Hagyd bent a rácsokat az éjszakai tisztításhoz, és utána tedd be a mosogatógépbe.

FONTOS! A gázsütők esetében mielőtt elkezdenéd a sütő takarítását, az őrlángot és a főcsapot is zárd el!

Ha kész vagy a sütő belsejével, akkor kivülről is töröld át. Ehhez elég a mosogatószeres víz vagy az általános felülettisztító. A sütő külső felületét ne takarítsd szivaccsal vagy érdes anyaggal, mert megkarcolja és azok a bizonyos karcok már ott is maradnak.  A külső felület áttörléséhez egy puha takarítókendő bőven elég, mert kívül csak por és ujjlenyomat van. Elvileg….

És már kész is vagyunk. Most már nincs más dolgod, mint szokásoddá tedd a havi egyszeri sütőtisztítást. Ez pedig már gyerekjáték lesz. Ha még sem, akkor csatlakozz a Takarítás és Szelektálás Akadémia tagjai közé, és segítek!

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

Foltmentes konyharuhák? Így mosd őket!

Foltmentes konyharuhák? Így mosd őket!

Most vettem a konyharuhákat, és pár használat után eltűntethetetlen foltokkal vannak tele. Van valami jó tanácsod a foltok ellen Léna? – A foltmentes konyharuhák amúgy léteznek, csak a mosásnál kell pár trükköt bevetni. Ezekről lesz szó ebben a cikkben. 

Gyerekkorunkban azt láttuk az Anyukánktól, hogy a konyharuhákat teljesen külön mosták a többi textíliától úgy, hogy egy éjjelre be is áztatták őket. Talán elvesztegetett időnek tűnik külön mosni, és áztatni a konyharuhákat, és a mosógép által használt víz mennyisége is így egy kicsit megnövekszik, ám néhány egyszerű trükkel ez már nem is olyan bonyolult.

Áztatás és szárítás

Ha beáztatjuk a használt konyharuhákat, de nincs időnk még aznap kimosni, akkor pár óra áztatás után vegyük ki a vízből. Majd hagyjuk teljesen megszáradni, és csak ezután dobjuk be a szennyesbe. Az áztatás egy vödörben simán megoldható a mosdó alá betolva. De ha csak pár darabról van szó, akkor a mosdókagyló is tökéletes.  

Ha még nedvesen áll egy-két napot mosás előtt, jó eséllyel megtelepszik rajta a penészgomba, amit soha többé nem tudunk maradéktalanul eltávolítani belőle. Ez a penészgomba ráadásul szét is szóródik a fürdőszobánkban, konyhánkban, és ez nem csak bosszúságot okoz, hanem még a takarítást is sokkal nehezebbé teszi.

Csakis külön

Mivel a konyharuha különböző szennyeződéseket gyűjt össze használata során, ezért nem csak egy úri hóbort az, hogy külön mossuk a többi ruhától. Így biztosak lehetünk benne, hogy semmilyen konyhai baktérium vagy ételmaradék nem vándorol át a kedvenc pólónkra, vagy épp a csipkés fehérneműnkre.

Ha nem használunk túl sok konyharuhát, és ezek nem érintkeznek olyan felülettel, ahol nyers hús vagy más hasonló élelmiszerrel, akkor természetesen nincs semmi ok arra, hogy ne rakjuk a szennyes közé. Így vizet, időt és energiát spórolunk, és a foltmentes konyharuhák is garantálva vannak. De ebben az esetben is inkább a törölközős kupachoz rakjuk, és ne a felsőruházat közé.

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthonvezetési tanácsot is találsz benne.

Kezdhetjük?

Forrón szereti

A penészgomba és a kórokozók legnagyobb ellensége a magas hőfok. A forró víz ugyanis megöli a baktériumokat, melyek a konyhai tevékenységünk során rákerülhettek a konyharuhákra, így lesznek tökéletesen tiszták a textilek.

Ha a konyharuhát külön mossuk, akkor ezt nagyon egyszerűen meg tudjuk oldani. Vagyis a mosóprogramot a legmagasabb hőfokra állítjuk, és már indulhat is a mosás. Ha a mosógépünkön van 90 fokos főzőprogram, akkor célszerű ezzel a programmal mosni a konyharuhákat. A foltementes konyharuhák forrón lesznek tökéletesek. Viszont ha együtt mossuk a többi ruhánkkal, akkor ezt már nem tudjuk ilyen egyszerűen kivitelezni. Ebben az esetben olyan hőfokot válasszunk a programok között, ami a lehető legmagasabb, és még nem károsítja a többi textilt.

Az öblítőt felejtsd el

Az a kijelentés, hogy az öblítő puhává teszi a textileket, teljesen megállja a helyét. Ám a konyharuhák esetében ez már nem feltétlenül igaz, és az esetükben nem előnyös az öblítő használata. Az öblítő ugyanis egy vékony szappanréteget képezhet a konyharuhák durva felületén.

Az öblítő használatával a konyharuhák veszíthetnek nedvszívó képességükből és sokkal rövidebb ideig használhatjuk őket egy-egy mosás után. Öblítő helyett használj illóolajat vagy természetes alapú mosóparfümöt, így nem csak tiszták, de illatosak is lesznek a konyharuháid.

Használjunk fehérítőt bátran

Vannak olyan konyharuhák, amiket nem lehet fehéríteni, például a színeseket. Ebben az esetben a forró víz az egyetlen fegyverünk a kórokozók ellen. Ha a textil bírja a fehérítést, akkor viszont tegyünk a mosógép megfelelő rekeszébe egy kupakkal az általunk használt fehérítőből (sose öntsük egyenesen a konyharuhákra), így még tisztábbak lesznek a konyhai textilek. Ha viszont más ruhákkal együtt mossuk ezeket a textileket, akkor érdemes meggyőződnünk minden ruhadarabnál arról, hogy használható-e fehérítő, nehogy kárt tegyünk a kedvenc felsőnkben!

Cseréld naponta

A konyharuha az a textília, amit a legtöbbször kell mosni egy háztartásban. Normál használat esetén mindennap érdemes lecserélni. Azonban ha drasztikusabb a szennyeződés mennyisége és sűrűsége, akkor akár naponta többszöri cserét is igényel. Ugyanis a konyharuha az ételszennyeződések miatt a baktériumok igazi paradicsoma. A kockázat érzékeltetésére csak egy adat: az Arizonai Egyetem 2014-es tanulmánya szerint a konyharuhák 89%-ánál találtak a kutatás során coliform baktériumot – a veszélyes E-coli is a coliformok közé tartozik. Foltmentes konyharuhák a konyha díszei, ezért is érdemes naponta cserélni őket. 

Pár extra tipp a foltmentes konyharuhák érdekében

Ha elszürkült, elsárgult a konyharuhád, akkor mosás előtt áztasd sós vagy szódabikarbónás vízben. 2 liter vízbe szórj egy nagy marék szódabikarbónát, vagy sót. Áztasd bele pár órára a konyharuhákat, majd mosd ki. A mosóporhoz is adagolhatsz egy kis szódabikarbónát. A konyharuha több árnyalattal lesz fehérebb!

Szeretsz vasalni? A konyharuháknak ez tökéletes! Ezzel csak erősíted a fertőtlenítést, és az illatuk is sokkal jobb lesz.

Nyáron szárítsd kint a konyharuhákat! A Nap természetes úton kifehéríti őket, ráadásul fertőtlenítő hatása is van!

Sose dobd őket a szennyes ruhák közé nedvesen. A kellemetlen penésztől nagyon nehéz megszabadulni!

A konyharuhákat is körültekintően kell kiválasztani! A szintetikus anyagok könnyebben rojtozódnak és nem olyan jó a nedvszívó képességük. A legellenállóbb a klasszikus pamut.

A lejárt szavatosságú aszpirin sem veszik kárba, ha beveted a konyharuhák fehérítéséhez: 5-6 fehér tablettát oldj fel 1 liter vízben. Áztasd benne a ruhákat 2-3 órán át. Utána 90 fokon mosd ki.

Ha a fentebb leírtakat figyelembe veszed, és persze a gyakorlatban is használod őket, akkor nem csak foltmentes konyharuhák lesznek a konyhádban, hanem hosszú ideig az eredeti színükben fognak téged szolgálni.

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

9 tipp mosogatási undor ellen

9 tipp mosogatási undor ellen

Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb ember számára a kézzel való mosogatás az egyik legkevésbé kedvelt házimunka. (én sem vagyok érte oda) Trutyis edények közt kell turkálni nem épp leányálom. Ráadásul mosogatás közben állandóan azt érezzük, hogy valahogy a koszos edények maguktól generálódnának újra és újra.

Mosogatási undor ellenszere

Sokszor hallottuk már előző generációktól, hogy az étel akkor van kész, amikor a konyha is ragyog. Sőt az is gyakran elhangzik a konyhában még a mai napig is, hogy most örömel, később körömmel. Na de ebben a rohanó vilában hogyan is lehet a mosogatás gyors és örömteli?

Az első és második régi szólás azt sugallja, hogy rögtön cselekedjünk. Na de ez nem mindig sikerül, és bizony nem is mindig van időnk főzés után rögtön a konyhában rendet tenni. De ennek ellenére mindannyian vágyunk arra, hogy ne piszkos edények árnyékában és kupis konyhapult mellett fogyasszuk el az ebédet és a vacsorát. Nézzük, hogy mit is tudunk annak az érdekében tenni, hogy a főzés végére ne lepjenek el a fejünk búbjáig a főzéssel járó maradványok, a koszos edények, eszközök, és hogy a mosogatási undor messzire elkerüljön minket!

A kevés néha több

Csökkentsd az edények és a főzéshez használatos eszközök számát, így a mosogatási undor is csökkenni fog. Ha nincs 3-4 fazekad, 10 főzőkanalad, 5 szűrőd stb, akkor főzés közben rákényszerülsz, hogy mosogass. Ha nem éttermi szintű az edényeid száma, akkor nem fogsz (ha kell, ha nem) újabb edényeket előrántani egy könnyű vacsora elkészítése közbe. Ha sok edénnyel vagy felvértezve, akkor több mosatlant termelsz, több vizet és mosószert használsz, és pazarlod a saját idődet is, hiszen úgy is van belőle tiszta alapon, simán előrántod az újabb edényt a szekrényből.

Együtt gyorsabb

Ha te főzöl, és közben mosogatsz is, akkor a férjed, párod, gyereked, anyósod vagy bárki más, aki otthon tartózkodik, simán tud törölgetni. De az étkezés utáni mosogatást is át lehet adni valamelyik családtagodnak. Bár ehhez meg kell tanulnod egyenesen kommunikálni, és nem csak az orrod alatt dörmögni.

Tedd hasznossá ezt az időt!

Sokan azért nem szeretnek mosogatni, mert halálra unják magukat, és elfecsérelt időnek tartják a mosogatásra szánt időt. Pedig ezt az időt nagyon hasznosan lehet eltölteni. Például egy-egy talonba tett Podcastot meg lehet hallgatni. De a hangoskönyv és egy-egy online hangos tananyag feldolgozása is belefér a mosogatási időbe.

A cikk az ajánló alatt folytatódik…

Mit főzzek ma? Menütervezés könnyedén – tanfolyam

A főzést még csak-csak megcsináljuk, na de, hogy mit főzzünk, annak a kitalálása, bizony sokszor okoz fejtőrést számunkra. A menütervezéssel nem csak a fejtöréstől szabadulunk meg, hanem időt is tudunk spórolni.

Főzz egyszerűen és okosan!

Gyorsabban kész leszel a mosogatással, ha egyszerűbb ételben gondolkodsz. Lehet, hogy elsőre úgy gondolod, ilyet csak a menzán adnak, de ez tévedés. Egy egytálétel is lehet nagyon finom és laktató, viszont sem a főzés, sem a mosogatás nem vesz el sok időt az életedből. Ilyen étel például a rakott tiszta bármilyen szósszal.

A különböző tészta-szósz kombináció mellett egyedényesnek számítanak a sütőfóliában (így aztán semmi mosogatnivaló nem lesz) sült ételek, sőt az olyan fogások, amit nagy adagban lehet főzni úgy, hogy közben mást is nyugodtan csinálhatsz. Mint például a húsleves vagy a töltött káposzta. A főzőműsorokban persze jól néz ki, hogy mindent külön edényben főznek, ez mellett még másik edényből öntögetnek, de hidd el, nem véletlenül nem mutatják a főzés befejezése és az étel kostolása közötti fázisokat! A mosogatási undor ott nincs jelen a szereplők körében, hiszen nem kell mosogatniuk.

Mosogass közben

A már nem használt edényeket nyugodtan elöblítheted főzés közben. Így nemcsak a koszos edények száma csökken, de a konyhapulton is elférsz a főzés végéig. Ha van mosogatógéped, akkor folyamatosan pakolhatsz bele. Így a főzés végére már csak pár edény marad, amit már gyerekjáték elmosogatni.

Ej, ráérünk arra még 

Ha szaggattál már nokedlit, nem kell sokat regélnem a késleltetett mosogatási hadművelet nehézségeiről. Mindenkinek jobb, ha azon melegében elmosod. És nem csak a nokedli szaggatásához használatos eszközöket…

Ne feküdj le koszos edényekkel!

Van az a mondás, hogy este örömmel, reggel körömmel. És bizony ez a kijelentés, még ma is megállja a helyét. Vagyis sose feküdj le úgy, hogy nem mosogatsz el, mert másnap reggel a rászáradt ételmaradékoktól megszabadulni bizony nem leányálom. Ráadásul az egész napodra kihatással lesz az, ha reggel kibotorkálva a konyhába azzal szembesülsz, hogy az éjjeli manók megint elfelejtettek hozzád bekukkantani.

Gondolj a következményekre!

Nem állítom, hogy a csótányok, vagy például az egerek csak kupis konyhákba szeretnek beköltözni, de hidd el, hogy csalogatod őket, ha folyton ételmaradékos edényekkel van dugig a mosogatód! Bogarak és más nem kívánatos apró élőlények ellen a rögtöni cselekvés a fegyvered.

Add meg a módját!

Vegyél egy menő gumikesztyűt, szerezz be egy puha mosogatószivacsot, és ruházz be olyan mosogatószerre, aminek szereted az illatát, kapcsolj valami neked tetsző zenét, ültesd fel a gyereket a konyhapultra, és indulhat a buli. Így nagyobb kedvvel állsz majd neki a munkának, és akár még meg is szereted a mosogatást.

Ha a fenti tippek hatására sem látsz neki a mosogatásnak, és továbbra is halogatod, akkor rossz hírem van számodra. A Manók nem fognak meglátogatni, és az edényhegyek sem tűnnek el maguktól. Viszont a tiszta tányér előbb vagy utóbb eltűnik a szekrényből, és a konyhapult is roskadásig megtelik koszos edényekkel. Ebben az esetben neked mindképp azt tanácsolom, hogy szerezz be egy mosogatógépet….

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

Gránitmosogató takarítása? Így csináld, hogy foltmentes legyen!

Gránitmosogató takarítása? Így csináld, hogy foltmentes legyen!

„Kedves Léna! Milyen tisztítószert javasolsz gránitmosogató takarításához? Már a csap körül is vízköves, foltos. Lehet nem a legjobb ötlet volt a fekete színű?”

„Szia! Nemsokára kezdik az új konyhát csinálni, meg is beszéltük férjjel, hogy akkor gránitmosogató lesz! Már csak a színén vacilálok, mert a konyhapult fehér lesz és a konyha is világos! Te milyen színű mosogatót tennél be? Láttam, hogy létezik fehér gránitmosogató amibe teljesen beleszerettem, csak félek hogy nem lesz-e nagyon kényes!”

 

Ehhez hasonló kérdéseket nap, mint nap kapok a gránit mosogatóval kapcsolatban, így arra gondoltam, hogy ebben a cikkben pár szóban összefoglalom a gránitból készült mosogató előnyeit és hátrányait. No és a takarításáról is ejtek pár szót. Gránitmosogató takarítása? Én így csinálom!

Ha valaki egy gránitból készült termék megvásárlása mellett dönt, az ezzel élete legjobb döntését hozta meg. Nem csak egy prémium termékeket választott, hanem a takarításra szánt időt is lényegesen le tudja csökkentetni, mert egy gránittermék tisztítása csak pár percet igényel. Így a gránit mosogató takarítása is csak pillanatokat vesz el az életünkből. Ezért kijelenthetem, hogy a rozsdamentes, acélmosogatókkal ellentétben, a gránit mosogató sok-sok évre szóló befektetés.

A gránit mosogató jellemzői 

A gránitmosogatók fakő, akril és a kiválasztott szín keverékéből készülnek. A gránitból készült mosogatóknak nem csak az elegáns kivitelezés jelent nagy előnyt, hanem a családtagok okozta sérülésekkel szembeni ellenálló képessége, és a meleggel való jó viszonya is!

Ennek köszönhetően, akkor is megőrzi eredeti állapotát, ha a konyhát a nap minden percében használjuk. Tehát, a gránitmosogató ideális választás akkor is, ha otthon mindenki konyhatündér, vagy ha csak te garázdálkodsz a konyhában.

Gránit, de milyen?

Méretben és formában is elég nagy a választék. Ahogy Gombóc Artúr mondaná – kicsi, nagy, kerek, szögletes, mogyorós, epres, keserű, fehér –  bármilyen, amilyet szeretnénk.

Az, hogy milyen színből készül egy-egy mosogató, fontos tényező. A hófehér például gyönyörű, de mosogatóhoz képest meglehetősen kényes. Fehér színnél figyelni kell arra, hogy rozsdásodra hajlamos fémet ne hagyjunk benne éjszakára, mert összefogja, és rendkívül nehéz eltávolítani a nyomait. De a megmaradt pár korty bort se öntsük bele a poharunkból lefekvés előtt leöblítés nélkül, mert a bor foltja egy életen át ott fog vigyorogni ránk.

A másik véglet a fekete. A feketén a vízkő rögtön meglátszik, amint kinyitjuk a csapot. De kellő figyelemmel ez a jelenség simán elkerülhető.

A legjobb választás a márványos, spriccelt szín. Azon kevésbé látszik meg minden, mind a fehéren vagy a feketén. 

Fontos a rendszeresség  

Akármelyik színt is választod, a takarítási és ápolási időt minden esetben rá kell szánnod. Ha nem, akkor hamar rádöbbensz arra, hogy az új mosogatód nem is olyan szép látvány, és nem fogsz neki annyira örülni. Hiszen rendszeres takarítás nélkül ezek a gránitmosogatók is tönkre tudnak menni.

Németországban azokban a házakban, ahol rendszeresen takarítottunk, sokszor szembesültem olyan gránitból készített mosogatóval, ami úgy nézett ki, mintha már 100 éves lenne, pedig csak pár éve vásárolták. Ez azért fordulhatott elő, mert nem öblítették le azokat a dolgokat, amiket beleöntöttek, hanem hagyták az aljában állni. (pl. pohár alján megmaradt bor vagy kávé maradványok) Gondolván, hogy a gárnit biztosan öntisztító funkcióval rendelkezik. Az öblítés folyamata itt sem iktatható ki, még akkor sem, ha a mosogató gránitból van.

A másik ok az elhanyagolt állapot látványának, hogy használat után elmaradt az a takarítási művelet, amit szárazra törlésnek nevezünk. Azt gondolták, hogy mivel a gránit könnyen tisztítható felületnek számít, ezért elég a heti takarításkor rendbe tenni. Ez egy hatalmas tévhit!

Rögtön és nem később!

Ha minden használat után rögtön letakarítod és szárazra törlöd a felületet, akkor ehhez a feladthoz nincs szükséged tisztítószerre. Azonban ha ezt az apró műveletet elfelejted, akkor a vízkő, és a víz által hagyott foltok rögtön megjelennek. De még ekkor sem kell agresszív tisztítószereket bevetni.

A gránitmosogatók ezüst ionokkal vannak gazdagítva, amitől antibakteriális tulajdonságai lesznek, ezért nem kell mindenféle erős fertőtlenítőkkel, vagy agresszív tisztítószerekkel nekiesned.

A már makacsabb vízkőtől úgy szabadulhatsz meg a legkönnyebben, ha a mosogatót a Putzstein segítségével kisúrolod. (A tisztítószert a Müller drogériákban lehet megvásárolni) A Putzstein dobozában van egy olyan szivacs, ami nem sérti meg a felületeket, viszont minden makacs foltot könnyedén eltávolít. A Putzstein a csapok takarítására is alkalmas, így nem kell más tisztítószerhez nyúlnod ahhoz, hogy a mosogatód minden része tisztává váljon. Ha kész vagy a súrolással, akkor mosogatószeres vízzel öblítsd le, és közben egy finomabb szivaccsal töröld át a felületet. Végül pedig egy takarítókendő segítségével töröld szárazra teljesen.

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Az ecetet felejtsd el!

Az ugye köztudott, hogy a hagyományos konyhai ecet egy hígított ecetsav. Még ha gyenge is, attól még az sav, ezért nem használható minden felületen. A sav alapból egészségre is káros maró hatással rendelkezik, ezért az ecetnek is megvannak eme tulajdonságai. 

Bizonyos felületeken és gépeken használva az ecet visszafordíthatatlan károsodást képes okozni még akkor is, ha az ecet természetes szernek van titulálva. Így van ez a gránitfelületek esetében is. Az ecetet sose öntsd rá gránitfelületre, mert töményen és higítva is felmarhatja.

Otthonvezetési tanács: gránitmosogató takarítása esetében minden használat után kb. 10 másodpercet szánj arra, hogy szárazra törlöd a mosogatódat. A titok az „azonnal csinálom” szemléletmódban rejlik. Ha ezt alkalmazod minden használat után, akkor garantáltan tökéletes marad akár életed végig a gránitmosogatód.

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

Tudod, hogy mennyi egy háztartás napi vízfogyasztása?

Tudod, hogy mennyi egy háztartás napi vízfogyasztása?

Ma már mindenki sas szemekkel figyeli, hogy mennyit fogyaszt villanyból és gázból. Odafigyelünk arra, hogy ne világítsanak feleslegesen a lámpák, résen vagyunk a téli időszakban fűtés terén is , és természetesen a háztartási gépeinket is górcső alatt tartjuk, ha az energiafogyasztásról van szó. A villany és gázfogyasztásról ma már elég sokat beszélünk, ez tény. Így arra gondoltam, hogy essen szó most a vízfogyasztásról. Vajon tudod-e, hogy mennyi a háztartás vízfogyasztása? Mennyi vizet fogyasztotok el otthon naponta?

Mindenhez víz kell

Naponta több liter víz folyik át a kezeink között, hiszen minden házimunkához víz kell. De megmérted már, hogy mégis mennyi vizet használsz, használtok el naponta?  

Ha nem vesszük figyelembe a főzést és az ivást, továbbá nem mosunk naponta, a napi átlag vízfogyasztás egy normál háztartást nézve nagyon sok liter.

Természetesen minden háztartás vízfogyasztása más és más, hiszen egy család vízfogyasztását más és más tényezők befolyásolják. Például a tisztálkodási szokások. Ki, hogyan és milyen rendszerességgel mosakodik/fürdik/zuhanyozik. Mosási, mosogatási szokások. Kézzel vagy mosogatógéppel mosogatunk. Ha kézzel mosogatunk, akkor folyóvíz alatt, vagy a mosogatótálcába engedett vízzel. Szóval elég összetett kérdés ez, és nem biztos, hogy pontos választ kapunk arra, hogy mennyi a háztartás vízfogyasztása naponta.

Hány liter víz kell?

Kádfürdő esetén 100-120 liter víz folyik ki a csapból és engedünk le a lefolyón.

Zuhanyzásnál 40-70 liter víz ömlik ránk a zuhanyrózsából. De ha az énektudásodat a zuhany alatt akarod fejleszteni, és ez akár órák hosszat is eltart, akkor ez a mennyiség akár 5x is lehet.

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthonvezetési tanácsot is találsz benne.

Kezdhetjük?

Ma már általában mindenki mosógéppel mos. Egy adag ruha mosásához 40-60 liter vizet kell elvennünk a természettől. Egy átlagos 4 fős család minimum 6 adag ruhát mos egy héten. Így könnyen kiszámolhatjuk, hogy mosásra 360 liternél több vizet használunk el. 

A vécé egyszeri használatával 10-15 liter víz fogyasztunk el. Egy ember naponta minimum 5x megy vécére. Így egy 4 fős család napi vízfogyasztása csak a vécében 200-300 liter.

Ha gyorsan mosunk kezet, akkor 1-2 liter víz folyik le a lefolyón, de nagyobb kézmosásnál akár 3-5 liter vizet is fogyasztunk. Amennyiben a mosogatás nálatok kézzel történik, akkor 40-60 liter számolhatod a csapon kifolyó víz mennyiségét. Ha van mosogatógéped akkor géptípustól függően 10-15 litert vizet fogyaszt el a gép.

Ugye milyen hihetetlen?

Ezek a fogyasztások 1 főre vannak levetítve, így egy 4 fős családnál ezt az értéket négyszeres kell venni. Négyszeres a háztartás vízfogyasztása naponta.

A főzéshez és a takarításhoz használt víz mennyiségéről nem is ejtettem most szót, mert ha még azt is hozzáveszem, akkor a számok láttán rögtön el is megy a kedvünk a takarítástól. 

Akár tudod, akár nem, hogy mennyi vizet fogyasztotok otthon naponta, érdemes odafigyelni arra, hogy ahol lehet, ott víztakarékos eszközöket használjunk, és persze amelyik házimunkát gépesíteni tudjuk, akkor azt tegyük meg. Mint például a kézi mosogatást a mosogatógéppel. No és persze a legfontosabb, hogy ne folyassuk feleslegesen a vízet. Ez a szokás gyorsan megváltoztatható.

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Ismét illatos konyharuhák? Így mosd őket!

Ismét illatos konyharuhák? Így mosd őket!

Nem láttam még olyan háztartást, ahol ne lett volna legalább 20 konyharuha a fiókok mélyén. Na jó! Valahol ennek a többszöröse is meglapul. Ezeket a praktikus törlőket használjuk törölgetésre, forró edények megfogására, (néha meg is égetjük őket) kéztörlésre, és a lecsöpögött bármit is ezzel tüntetjük el gyorsan, mert kéznél van. Naná, hogy a használata miatt mocskos és foltos lesz a nap végére. Arról nem is beszélve, hogy a szaguk sem kellemes. No de hogyan lesznek ismét illatos konyharuhák a konyhánkban? Ezt fogom elárulni ebben a cikkben.

Van, aki naponta, van aki kétnaponta cseréli. Van olyan háztartás, ahol aki főz, minden mozzanatához másikat vesz a kezébe, és vannak olyan delikvensek, akik egyet használnak akár egy héten keresztül.

A nagyszülők (és szülők) háztartásában előfordul még az ünneplős csomag. Ráadásul ezek valóban illatos konyharuhák. Anyukám is ehhez a brigádhoz tartozik. Van olyan konyharuhája, amit csak akkor vesz elő, ha vendégek jönnek, és persze a karácsonyi motívummal díszített sem hiányozhat a fiókból.

Emlékszem, hogy gyerekkoromban ezekhez nem volt szabad hozzányúlni, mert ezek annak a bizonyos stafírungnak a részei voltak, amit a lányok az esküvőjükre kaptak a szülőktől. És ez az én szerencsém, mert így Anyukám engem is el tudott látni ezekből a kendőkből. Azok a békebeli konyharuhák a legeslegjobb nedvszívók, és imádom őket nap, mint nap használni. A mostanság beszerezhető törlők a nyomukba sem érnek.

Külön mossuk

Anyukámtól azt tanultam, hogy a konyharuhák mosását szigorúan elkülönítve kell végrehajtani. Ő egy héten egyszer az összegyűjtött piszkos konyharuhákat kifőzte, mert állítólag ezekben a kendőkben a bacik előszeretettel vernek tanyát. A kifőzés után jöhetett a mosógépben való mosás, ami akkoriban még keverőtárcsás gép volt.

De volt a faluban olyan háziasszony is, aki már akkoriban lazábbra vetette a figurát, és a kifőzés helyett az ecetes vízben való áztatást választotta, és utána jöhetett a gépi mosás. Nálam ez az áztatás és kifőzés teljesen kimaradt már a háziasszonyi életemből, és nagyon leegyszerűsítettem a konyharuhák folt és szagmentesítését. 

Mosási praktikák

A koszos konyharuhákat használat után megszárítom és gyűjtöm, amíg egy mosási adagra való össze nem jön. Ha ez megvan, akkor dobom őket a mosógépbe, és 90 fokos programot választok. A gép, öblítő rekeszébe, illóolajat teszek, a mosószer helyére fehérítőt, és a dobba a textiliek közé pedig mosódiót dobok be.

Majd elindítok egy olyan programot, aminél nincs öblítés, csak sima mosás. Ha ez a program lejárt, akkor átállítom a gépet egy öblítőprogramra. Az öblítő helyére már betettem az illóolajat, és hagyom, hogy a gép kiöblítse majd centrifugázza. A színes konyharuhák mosásához természetesen nem fehérítőt teszek, hanem színes ruhákhoz való folttisztítót.

Igyekszem mindig egyszínűeket vagy legalábbis hasonló színárnyalattal rendelkező textíliákat vásárolni, és persze mindezt nagyon világos színben. Ünneplősnek titulált konyharuhám abszolút nincs, és felhalmozni sem szoktam ezekből.

Ha te is így mosod a konyharuhákat, ha igyekszel minél több kémiai anyagot kihagyni a mosószereknél, akkor nálad is ismét illatos konyharuhák sorakoznak majd a konyhádban.

Mennyi az annyi?

Na de hány darab konyharuhára is van szükségünk? Ha abból indulunk ki, hogy naponta egyet használunk, ezt naponta cseréljük, és heti egyszer mosunk, akkor elvileg 7 darab elég lenne. De menjünk biztosra, és készüljünk fel a váratlan balesetekre is, mint például a hirtelen kifutott tej, amit a konyharuhával itatunk fel.

Ilyen esetekben akár 2 darab konyharuhára is szükségünk van egy nap. Ezért a napi egy szükségletet szorozzuk meg kettővel, ami egy hétre levetítve összesen 14 darab. Vagyis egy olyan háztartásban, ahol a konyhai tevékenység elég gyakorinak mondható, 14 darab konyharuhára van szükség úgy, hogy hetente legalább egyszer kimossuk őket.

Neked hány darab konyharuhád van állandó használatra? És hány darab vár a szekrényedbe arra, hogy egyszer használni fogod? No és az illatos konyharuhák száma?

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

Ezek az írások is érdekesek lehetnek

Rendszerezés: konyhai receptek, szakácskönyvek

Rendszerezés: konyhai receptek, szakácskönyvek

A konyhai receptek és szakácskönyvek szelektálás, rendszerezés, takarítás feladata minden évben legalább kétszer aktuális lenne. Miért?

Annak ellenére, hogy ma már minden étel elkészítésének a titka fent van a világhálón, hajlamosak vagyunk ezeket mégis papírra vetni, és természetesen ezeket a papírokat szeretjük sokáig őrizgetni. Aztán jön az a bizonyos mozdulat, amikor a kis papír a fiók mélyén landol a többi apró fecnivel együtt, vagyis meg feledkezünk róla. Így a hónapok, évek alatt gyűjtögetett receptekből akár több szakácskönyvet is kiadhatnánk. 

Csak egyszer kell megcsinálni

A receptek válogatása, szelektálása és a rendszerezés elég sok időt kíván. De ha megtaláljuk, és kialakítjuk a nekünk tetsző és jól működő rendszerünket, akkor utána már egy-egy recept megtalálása pár pillanat alatt megtörténik. Persze miután megtaláltuk, megterveztük, kialakítottuk a rendszerünket, folyamatosan ügyelnünk kell majd arra, hogy az újabb receptek is a helyükre kerüljenek. 

Ebben a bejegyzésben elsősorban azokkal a receptekkel és szakácskönyvekkel foglalkozunk, amik papíron vannak, tehát fizikailag jelen vannak a háztartásunkban.

Együtt, egy kupacban

Szedd össze az összes receptet és szakácskönyvet minden fiókból, szekrényből és onnan, ahová be szoktad dugdosni őket. Egyesével vedd a kezedbe őket, és gondold végig, hogy miért írtad le? A szakácskönyv esetében miért vásároltad meg? Mi volt a célod vele? Vagyis keresd az okokat!

Kategóriák nélkül káosz van

Ha nem kategorizálsz, hanem csak kupacokban gyűjtöd a recepteket, akkor esélyes vagy a fiókon belüli káosz kialakulására. Kategóriákban bőven lehet válogatni, de ezeket neked kell kitalálnod úgy, hogy a jövőben gyorsan tudj eligazodni bennük. Néhány fő kategóriát felsorolok a sajátjaimból.

Gyors, azaz könnyedén és rövid idő alatt tudom elkészíteni készíteni az ételt.
Családi, azaz azok a családi receptek, melyek generációról generációra öröklődnek.
Próba azoknak az ételeknek a receptjei, amik első olvasásra jól hangzottak, de csak később tudom kipróbálni vagy elkészíteni.
Majd egyszer azok a receptek, amiket képek alapján tartottam meg, mert olyan jól néztek ki, de a recept maga nagyon bonyolultnak tűnt.

Minden fő kategória után létezhetnek alkategóriák, amik azért legyenek állandóak. Az alkategóriaként ezeket használhatod például: leves, húsétel, köret, sütemény, saláta, öntetek stb. Itt is csak a képzeleteden múlik minden.

Miután kész vannak a kategóriák, kezdd el a kupacból a recepteket betenni a megfelelő kategóriák alá. Vagyis következik a rendszerezés. Ami egyik kategória alá sem illeszthető, az megy a kukába. Az sem megoldás, hogy írsz még egy pár kategóriát a listádhoz. Az eredeti listádhoz nincs hozzáírás, ez alapszabály! Ahány kategóriát álmodtál meg a szelektálás elején, annyi is marad a végén.

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthonvezetési tanácsot is találsz benne.

Kezdhetjük?

Szelektálás után jöhet a rendszer kialakítása

Ahhoz, hogy jól és gördülékenyen használható rendszered legyen kiépítve, mindenképp az első lépés a szelektálás. Miután kidobtad azokat a recepteket, amik egyik kategóriába sem sorolhatóak, itt az ideje kitalálni azt a tárolási rendszert, amiben jól el tudsz igazodni, és hamar megtalálod az éppen keresett receptet. Vagyis most a rendszerezés lesz a fő feladat.

Valamilyen olyan tárolási rendszert kell kitalálnod, ami kis helyen is elfér, de még is átlátható. Talán a legalkalmasabb erre (ha nem a digitális formát válasszuk) egy gyűrűs mappa. Minden fő kategóriának egy mappa, és abban az alkategóriák. A mappa A/5-ös méretben a legszerencsésebb, mert az egy kisebb fiókban is elfér.

Ha sok a receptünk, akkor érdemesebb mindegyik fő kategóriát külön-külön mappába tenni az átláthatóság érdekében. Viszont, ha csak pár darab van, akkor egy mappába tehetjük az összes fő kategóriát, és azok alá az alkategóriákat. Olyan tárolási rendszert kell kitalálnod, ami kis helyen is elfér, de még is átlátható. 

Talán a legalkalmasabb erre (ha nem a digitális formát válasszuk) egy gyűrűs mappa. Minden fő kategóriának egy mappa, és abban az alkategóriák. A mappa A/5-ös méretben a legszerencsésebb, mert az egy kisebb fiókban is elfér. Ha sok a receptünk, akkor érdemesebb mindegyik fő kategóriát külön-külön mappába tenni az átláthatóság érdekében. Viszont, ha csak pár darab van, akkor egy mappába tehetjük az összes fő kategóriát, és azok alá az alkategóriákat.

Amint meglátunk egy új receptet, vagy egy magazinból kivágunk valamit, rögtön tegyük is a mappa megfelelő részébe. Amikor valami újat szeretnénk kipróbálni, csak előszedjük ezt a mappát, és mint egy szakácskönyvet, lapozgatjuk. Ha egy új sütit akarunk kipróbálni, egyből kinyitjuk a mappát, azon belül a sütis kategóriát, és már kezdhetjük is az alapanyagok előkészítését.

Google a barátunk

Ma, az internet világában nem szükséges minden receptet leírnunk, vagy kinyomtatnunk. Ha a Google a barátunk, bármilyen étel receptjét könnyedén megtaláljuk. De itt is gyakran abba a hibába esünk, hogy minden velünk szembe jövő receptet lementünk a számítógépünkre. 

Pedig felesleges, hiszen a neten mindig fent van minden. Így a sok lementett recept után azon kapjuk magunkat, hogy 1001 receptünk van, de egyiket sem használtuk még fel. A digitális recepteknél is járjál el ugyanúgy, mint a nyomtatott változattal. Nézd át, kategorizálj, törölj és itt is a rendszerezés legyen a cél! Csak azokat a recepteket hagyd meg, amikre valóban szükséged van. A digitális recepteket is kategorizálhatod, egyszerűen mappákba/almappákba rendszerezve őket.

Ne csak gyűjtögesd, hanem használd is őket!

Ha már kész vagy a receptek takarításával, akkor próbáld is ki őket. Pl. vezesd be a heti menütervezést, ahol hetente kipróbálhatsz egy-egy új ételt. Ha nem vált be, nem ízlik az étel a családnak, akkor ne is tartogasd tovább azt a bizonyos receptet, hanem dobd ki. Ha bevált, akkor mehet a már kipróbált receptekhez, kategóriájának megfelelően.

Receptek tárolása

A recepteknek, ha lehetséges, a konyhában találjunk tárolási helyet. A legjobb őket egy polcra tenni, de ha nincs, tedd be őket a szekrénybe, fiókba. Semmi esetre se a konyhapulton tárold őket, mert a pulton alapban kevés a hely, ráadásul a pultra pakolt dolgok rendetlenség látszatát keltik, így jobb, ha a receptek nem itt landolnak.

A kinyomtatott vagy kivágott recepteket, mivel különböző nagyságúak, a legjobb, ha mappába füzöd le őket, vagy beleteszed külön-külön fóliába, és azokat füzöd le egy mappába, így egységes lesz mindegyik nagysága. A mappákat lehet díszíteni, és a konyha hangulatához, színvilágához igazítani.

A másik megoldás az, hogy dobozba tesszük a receptjeinket. Akár díszíthetünk mi magunk is decoupage technikával egy egyszerű dobozkát, de készen is kapható rengeteg fajta. Ennél a megoldásnál is nyomtathatunk, vagy akár mi magunk kézzel is leírhatjuk a recepteket. Itt is, mint minden tárolási technikánál is csak a képzeltünk szab határt.

Szakácskönyvek

A szakácskönyvek tekintetében a szelektálás és rendszerezés is ugyanúgy történik, mint a recepteknél. Egyetlen egy különbség van köztük, az pedig a mennyiségük. Amíg receptes papírokból rengeteget össze tudunk gyűjteni, addig szakácskönyvből elvileg még kezelhető mennyiséget találunk a háztartásunkban. Így a szakácskönyvek közötti takarítás viszonylag pár perc alatt elvégezhető.

Ha rendet teszel a receptek és a szakácskönyvek között, akkor nem csak hely szabadul fel a lakásodban, de kapsz egy letisztultabb receptes ötlettárat. Ezzel a receptes ötlettárral sokkal nagyobb öröm lesz főzni, mert átláthatóbb és könnyebb lesz kikeresni azt a receptet, amit aznap el akarsz készíteni.

Most, hogy elkészültünk a receptek és szakácskönyvek szelektálás, rendszerzés feladatával, nincs más dolgunk, mint hogy ezt az állapott fent is tartsuk. Ehhez pedig következetesség és kitartás szükséges.

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

Ezek az írások is érdekesek lehetnek