Takarítás? Miért pont ezzel foglalkozol? Nagyon sok kérdést kapok azzal kapcsolatban, hogy miért pont takarítás, miért ez a hivatásom, miért ezzel foglalkozok. Arra gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben a miértekre adok választ nektek, és igyekszem a lehető legtöbb kulisszatitkot megosztani magamról, a takarítói karrierem történetéről. Készíts egy csésze kávét, helyezkedj el kényelmesen, mert hosszú történet lesz.

Hol is kezdődött a takarítói karrierem?

1993 augusztusában léptük át a férjemmel az első otthununk küszöbét. Ez egy társasház 4. emeletén található lakás küszöbe volt, és szerintem mi voltunk a világ legboldogabb párja abban a pillanatban. A lakásunk teljesen üres volt. A konyhában egy régi, retro kettes szekrény, egy villanytűzhely várt rám, és a szülő házból magunkkal hozott szekrénysor volt minden berendezésünk. De nekünk ez volt a menyország, hiszen saját magunk urai lehettünk az esküvőnk után egy hónappal. Ezt akkoriban nagyon kevés fiatal pár mondhatta el. Ez volt az első lakásunk, és azóta 11 költözésen vagyunk túl, így 11 lakást/házat mondhattunk már magunkénak. Persze ez a 11 költözés azzal járt, hogy mindegyik alkalommal új háztartást kellett kialakítanom az adott lakáshoz és életstílusunkhoz mérten.

A 11 költözésből kettő országváltással is járt. Németországba költöztünk a családommal, ott felépítettem egy olyan takarítócéget, ahol 25 kollégával együtt golfklubokat és kb. 1000 privát háztartást takarítottunk rendszeresen.

Így visszagondolva már nem is értem, hogy hogyan volt bátorságom ahhoz, hogy kitűzzem magam elé azt a célt, hogy nekem lesz ott kint egy takarítócégem. Miért? Mert ha hiszitek, ha nem, amikor kiköltöztünk oda a messzeségbe, akkor egy kukkot sem tudtam németül. Vagyis pár szót, és pár mondatot igen, na de azt mindennek lehet mondani, csak német nyelvtudásnak nem. Ezt úgy képzeljétek el, hogy tudtam kérni egy kenyeret a boltba, de azt már nem tudtam elmondani a szomszédnak, hogy mi a foglalkozásom. Szóval azzal a pár betanult mondattal vágtam neki a nagyvilágnak úgy, hogy volt egy vízióm, és abból nem engedtem.

Miért pont takarítócégről álmodoztam?

A fiaim, akik 2016. májusában anyáknapja alkalmából a golfklubban „helyettem” dolgoztak és mindezt önkéntes alapon.

Amikor elhatároztuk, hogy Németországban folytajuk az életünket, akkor el kellett döntenem, hogy ott kint, mit is kezdek magammal. És mit csinál egy nő, aki nem tudja az ország nyelvét, de viszonylag hamar akar pénzt keresni? Na? Már most szólok, hogy téved az, aki most rosszra gondol.. Hát persze, hogy elmegy takarítani… No innen kezdődik a takarítói karrierem története.

Mert ugye takarítani mindenki tud. (vagy mégsem? ) A takarításhoz nem kell beszélni, legalábbis takarítás közben nem, és így nem kell tudni az ország nyelvét. És nem utolsó sorban, ha kész a takarítás, akkor a kezedben a pénz. Ilyen egyszerű….vagyis ilyen egyszerű lenne…

Hallo, ich bin..

Az első problémával ott szembesültem, hogy ahhoz, hogy takarítói munkát kapjak, fel kell hívnom telefonon azt a hölgyet, vagy azokat a hölgyeket, akik takarítókat keresnek. Takarítót ezeregymillió nő keres kint Németországban, csak fel kell lapozni a helyi hirdetőújságokat, és máris 10 potenciális telefonszámmal leszel gazdagabb. Na de hiába van telefonszámod, és hiába tudod, hogy tuti jól takarítasz, a telefonba bele kell szólnod. El kell mondanod, hogy vállalsz takarítást, van szabad kapacitásod, és meg kell tudnod kérdezned, hogy mikor mehetsz próbamunkára. Ja, és mindezt németül.

Mit tesz egy tűzről pattant menyecske, ha meg kell küzdenie valamivel? Hát gondolkodik, és megtervezi az akciót. Így csináltam én is. Összeraktam magamban a mondanivalómat, majd leírtam, és lefordítottam németre. Aztán jó párszor átolvastam, memorizáltam, és elmondtam a falnak, vagyis lepróbáltam. Huuu… nagyon büszke voltam magamra, és úgy éreztem, hogy enyém a világ, most aztán már senki sem állíthat meg. Tehát hajrá, hívjuk fel az első telefonszámot.

Az első probléma

Így gyorsan elhadartam, hogy „Entschuldigung” (elnézést) és már raktam is le a telefont. Na de hogy lesz nekem így munkám? – kérdeztem magamtól. No sebaj, ez csak egy volt a 10 telefonszámból. Majd a többit biztosan érteni fogom. De mire az 5. telefont is megejtettem, már tudtam, hogy nem fogom érteni, mert ezen a környéken nem csak a német nyelvvel kell megküzdenem, hanem ráadásul még a bajor akcentussal is, ami számomra maga volt a halál. Mert aki nem tud németül, az sosem fogja megérteni a bajor akcentussal beszélő német embert. Tehát a telefonos munkakeresés számomra kilőve. Így más módszert kellett kitalálnom.

No de nem olyan fából faragtak, hogy már az elején feladjam a takarítói karrierem, ezért kitaláltam, hogy ha nem megy szóban, akkor majd írásban menni fog. Az igaz, hogy nem tudtam beszélni németül, és nem értettem, hogy mit mondanak, de németül írni, és a német írást megérteni, valahogy sikerült elsajátítanom. Ezért csak olyan hirdetéseket kerestem, ahol meg volt adva az e-mail cím is, és azoknak írtam egy nagyon szép, és lelkes e-mailt, hogy ki vagyok, honnan jöttem, és mit akarok.

És képzeld drága Olvasóm! Válaszoltak is rá. Mégpedig az elküldött levelek 90%-ra választ kaptam, és így lett meg az első olyan házam, ahol el tudtam kezdeni a németországi takarítókarrieremet.

Az első ügyfél

Frau Mertig volt az, aki arra biztatott, hogy meg tudom csinálni, és fel tudok építeni egy olyan céget, ahol azt csinálhatom, amit szeretek, és ahol a magam ura lehetek. Ő volt az, aki a maga 70 évével megmutatta nekem azt, hogy sosem szabad feladni, és hogy mindig van értelme valamit újra kezdeni. Ő volt az, aki folyamatosan motivált és lelkesített, amikor nagyon magam alatt voltam, és amikor már nem tudtam az idegenségérzéssel megbirkózni.

Mert bizony, ha valaki külföldre költözik, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy nagyon sok idő kell ahhoz, hogy befogadják, és nagyon sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy elismerjék a munkáját, netán karriert tudjon csinálni. Frau Mertignek köszönhetem azt, hogy az álmaim még akkor is megmaradtak, amikor minden és mindenki összeesküdött ellenem. Az ő segítségével soha nem mondtam le arról, hogy nekem egyszer nagy takarítócégem lesz Németországban, hogy a takarítói karrierem nem a kukába fog landolni.

Szóval Frau Mertig után sorba jöttek az ügyfelek, mert szájról szájra terjedt a hírem. Hamar megtelt a naptáram, és én boldogan újságoltam otthon, hogy mennyi pénzt tudtam betenni a családi kasszába.

Német precizítás

Az első munka után jöttek a további megkeresések, erről Frau Mertig gondoskodott. Azt mondta, hogy ő még nem látott így senkit sem takarítani, ezért mindenkinek ajánlani fogja a takarító szolgáltatásomat. Hurrá! A takarítói karrierem sínen van.

Azt azért ehhez tudni kell, hogy a németek nem tiszták, ezért nem is tudnak takarítani. Bár ez a tény ellentmond a német precizitásnak, és annak, hogy ha kilátogatsz Németországba, akkor tisztaságot és rendet látsz az utcákon, a tereken, és netán még egy-egy boltban is. De ez a rend és a tisztaság az ajtók előtt be is fejeződött. Ha belépsz egy német otthonba, akkor bizony néha hanyatt vágod magad. Főleg akkor, ha tudod, hogy az illető, aki ott lakik, az igazgató, orvos, ügyvéd vagy épp titkárnő. Hiszen azt gondolná az ember, hogy mivel a németek nagyon precízek, ha rájuk nézünk, akkor olyanok, mintha épp egy skatulyából húzták volna őket ki, ezért az otthonunk is patyolat tiszta és rendezett. Ez egy mítosz, és a valóság teljesen más.

Így persze, hogy a munkámmal meg volt elégedve Frau Mertig. Na jó, én is tudom, hogy átlagon felül tudok pikk-pakk rendet és tisztaságot teremteni, de ha a német takarítási morált nézzük, akkor azt tudom mondani, hogy náluk mindenki jobban takarít. Az átlagon felüli takarítási tehetségemre visszatérve nekem ez régebben nem épp áldás volt. Régen ez mellé még egy hatalmas tisztaságmánia is párosult, és én ennek a kettőnek a kombinációjára úgy tekintettem, minte egy születési rendellenességre.

Mert bizony addig, amíg nem tudtam ezt magamban jól kezelni, addig a családom agyára mentem elég rendesen. Volt, hogy leültünk a férjemmel a nappaliba beszélgetni, és képes voltam a beszélgetés kellős közepén percenként felállni, és a polcokon lévő dolgokat egy mm-rel megigazítani, mert nem tetszett, ahogy és ahol álltak. De az is rendszeresen előfordult, hogy ha valaki vendégségbe jött hozzánk, már akkor elővettem a porszívót, amikor szegény még ki sem tette mindkét lábát az ajtón. Nos, hát nem voltam egy könnyű eset, de Németország helyretette az agyamat a tisztaság és a takarítás terén, mert keményem meg kellett küzdenem ott magammal.

Tele a naptár

És eddig tartott a tudomány. Mert azt már nem értettem, hogy mit is szeretne. Ezt a problémámat megosztottam kézzel-lábbal Frau Mertiggel, aki csak annyit mondott, hogy kein Problem (nem gond), majd sorba hívta a barátnőit, és mindegyiknek elmondta, hogy telefonon nem, de e-mailben, írásban nagyon jól tudok kommunikálni. Megadta mindegyiknek az e-mail címemet, és így már simán ment a takarítással kapcsolatos tárgyalásaim.

Attól nem féltem, hogy nem értem majd meg azt, hogy mit kell csinálnom, ha már a lakásban leszek, hiszen a német nő nagyon kényelmes, így nem azt mondja, hogy ezt és ezt kell megcsinálni, és ezt és ezt nem, hanem azt, hogy alles….vagyis, hogy mindent csináljak, amit jónak látok. Ezt is Frau Mertignek köszönhetem, mert ő azt is elmondta mindenkinek, hogy nem kell külön semmit sem mondaniuk nekem, mert tudom a dolgomat, és azt is meg fogom csinálni, vagyis azokat a helyeket is kitakarítom, amikre ők nem is gondolnak. Így indult a takarító karrierem Németországban…

Még észebe sem kaptam, már tele volt a naptáram. Kb. két hónap alatt annyi ember megtalált, hogy egyetlen egy szabad időpontom sem volt. A német családok csak olyan takarítót szeretnek, akik rendszeresen, hetente, fix időpontban megy hozzájuk. Itt már azért kijön a precizitás, mert abszolút nem rugalmasak abban, hogy egyik héten délelőtt, a másik héten délután. Tehát ha az első alkalommal szerda délelőtt 9 órakor mentél, akkor innentől kezdve mindig ez az időpont a jó nekik. Nem szeretik a kavarást, és nem szeretik, ha kihagysz egy hetet is. Nekik fontos a rendszeresség, mert miután megtalálták a hozzájuk passzoló takarítót, onnantól kezdve ők már nem csinálnak semmit sem otthon. De ez a takarítónak is jó, hiszen így tudja, hogy állandó jövedelemre tud szert tenni, és tervezhető az élete.

A magam ura vagyok

A mi házasságunk már elég réginek mondható, hiszen már 29 éve együtt vagyunk, de még a mai napig is frusztrál, ha egy-egy hónapban nincs annyi jövedelmem, amennyit beterveztem magamnak. Ez mondjuk abból a régi berögzült szokásomból adódik, ami a régi, tisztaságmániámat is okozta. Vagyis a megfelelési kényszer bennem is eléggé dolgozott, és a mai napig is dolgozik bennem, bár ma már a szó jó értelmében.

Na de az, hogy tele volt a naptáram, az azt is vonzotta magával, hogy az ügyfeleim személyében sok fajta embert ismeretem meg. Ő általuk fejlődött a személyiségem, az embertípusok ismerete, és persze a német nyelvtudásom is. Már a takarítói  karrierem elején sok lakáshoz kulcsom volt, mert nem volt otthon a család, amikor náluk takarítottam. Az ügyfeleim másik fele viszont otthon volt, és takarítás előtt, közben és utána mindig beszélgetni akartak velem. Hiába mondtam, hogy nem mindig értek mindent, ők ezzel annyira nem foglalkoztak, mert mondták ezerrel. Főleg az idősebbek.

A vágy

Ők nagyon szerettek beszélni, és nekik az, hogy én ott voltam, az napfény volt azon a héten. Mert volt kihez szólniuk, és volt aki meghallgatta őket. A német családoknál az a fajta nagy családcentrikusság, ami itt nálunk Magyarországon van, nincs meg. Ezért ha valaki idősebb lesz, akkor ott nem az a természetes, hogy a már felnőtt gyerekeikkel együtt élnek, vagy hogy a gyerekek gyakran látogatnák őket. Nem. Mindenki éli a saját életét, és nagyobb ünnepekkor találkoznak. Ennyi. Ezért egy takarító egy német idősember életében még nagyobb áldás, mint egy fiatal családnak. És mivel ők nagyon szerettek velem beszélgetni, ezért napról napra, hétről hétre fejlődött a nyelvtudásom. És ezzel a tudással simán elevickéltem a családok között és építettem a takarítói karrierem lelkesen.

De egy idő után nekem ez kevés volt, és többre vágytam. Na nem pénzben, hanem elismerésben és karrierben is. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy hogyan is tudnék én a profi takarítási tudásomból profitálni, és karriert csinálni. Azt tudtam, hogy ez a nyelvtudás nem lesz elég azoknak a céloknak az eléréséhez, amikről álmodoztam, ezért beiratkoztam egy nyelviskolába. De erről a korszakról majd egy külön könyvben mesélek bővebben.

A családjaim

Akik nem becsültek meg, lenézéték a munkámat, és ezzel együtt engemet is, mint embert, azoknak szívfájdalom nélkül pár hét után búcsút mondtam. És ezt a kollégáimmal szemben is észben tartottam. Vagyis, ha egy család nem becsülte a kollégámat, mint embert, akkor ott szívfájdalom nélkül szerződést bontottam.

És most térjünk vissza a vágyamra, vagyis a takarítói karrier, az elismerés vágyára, és egy csapatra, mert nagyon magányosan éreztem ott kint a messzeségben magamat. A magányosság alatt azt értem, hogy a takarítói szakma az egy szereplős játék. Egész nap egyedül vagy, csak magaddal tudsz beszélgetni, csak magadat tudod megkérdezni és magaddal töltöd az ebédidődet is. Szóval emberekre vágytam…

Párban jobb

Apropó emberek… Azt biztosan tudjátok, hogy ha takarítót kerestek, akkor egy embert kell megtalálnotok, mert a takarítók egyedül dolgoznak. Na de ahogy írtam, ez így magányos sport. Ezért ott kint Németországban kb. az 5. hónap takarítói karrierem környékén megjelent egy gondolat a fejemben, hogy miért ne lehetne ezen változtatni…. Miért nem dolgozhatna egy takarító valakivel közösen? Miért nem mehetnének párban? És most itt értsd a takarítás alatt a magánházak takarítását. Mert irodákban, praxisokban teljesen rendben van, ha egy csapat takarító megjelenik.

Sajnos nem csak Németországban, hanem világszerte egy embert képzelnek el a takarítói munkakörbe. Az, hogy egy otthonba két ember takarítson egyidőbe, elképzelhetetlen dolognak tartották és tartják még a mai napig is. Miért? Mert azt gondolják, hogy ha már ketten vannak, akkor eltrécselik az időt, tehát több ideig tart a takarítás, így többet is kell fizetni érte. És akkor még a lopásra való lehetőségről nem is beszéltem. (Csak hallkan megsúgom, hogy sokan azért nem akarnak beengedni az otthonukba takarítónőt, mert a lopástól félnek a legjobban. Pedig nem ettől kellene tartaniuk, hanem magától a félelem érzésétől.)

Kilógni a sorból

Az olyan ügyfelektől elköszöntem, ahol nem éreztem jól magam, és olyan ügyfeleket kerestem, akik nyitottak voltak a másfajta gondolkodásra. Vagyis már az első beszélgetés alkalmával mikor felmértem a terepet, ők pedig engem, elmondtam, hogy hamarosan ketten fogunk jönni takarítani és én nem órabérben dolgozunk majd, hanem fix bérben. Erről a fix bérről később még írni fogok, mert ez egy fontos dolog a takarítói karrierem építésében.

Ahol elfogadták ezeket a feltételeket, ott szerződést kötöttem, ahol nem, ott „csüszt” mondtam. A már meglévő ügyfeleimnek is elmondtam a tervemet, és mivel ők már jól ismertek, és a munkámmal is maximálisan meg voltak elégedve, nekik is így megfelelő volt, hiszen tudták, hogy ha nemet mondanak, akkor én is megyek. Azt pedig nem akarták, mert tudták, hogy egyhamar nem fognak találni egy hozzám hasonló takarítót. Tudom, ez most nagyképűen hangzik, és messziről jött ember azt mond amit akar, de higgyétek el, hogy valahogy velem született ez a takarítási adottság, ami néha átok is. (értsétek ez alatt a régi tisztaságmániámat)

Kik és milyenek

A következő ügyfelem egy nyugdíjas irodalom tanárnő volt, akit Ninának hívtak . Gondolhatjátok, hogy ő is azon volt, hogy minél előbb jól tudjak németül beszélni. Rengeteg tankönyvet kaptam tőle, ami 1-2 osztályos gyerekeknek íródott. Nina ajánlása útján a helyi református pap is az ügyfelem lett. A templomot nem én takarítottam, de a pap otthonát igen. Bevallom őszintén, a templom takarítását el sem vállaltam volna. Aztán megjelent az első praxis is a takarítandó objektumok között. Dr. Huber, aki nőgyógyász volt, és Katja a felesége ízig-vérig német mentalitással. Imádtam őket.. Majd egy ügyvédnő is telefonált, aki úgy mutatkozott be, hogy Natasha vagyok, és szeretném ha nálam is te takarítanál. Az ügyfélpalettám nagyon színes volt és a felsorolt ügyfelek mellett még 20 másik ügyfelet is meg tudnám említeni. De akkor ez az írásom kb. egy egész könyvet kitenne.

Szóval az első ügyfeleim elfogadták, hogy most nálam itt van a változás ideje, és továbbra is bizalmat szavaztak nekem, így elkezdtem a megálmodott nagy takarítócégemet megtervezni és megtettem az első lépést a takartói karrierem felé, ami az volt, hogy társat kerestem magam mellé. Vagyis az első kollégámat szerettem volna megtalálni.

A takarító cég

Az első kollégám Ancsa volt, majd jött Merci, Tünde, Anikó, Szandra, Gina, András, Zoli, Ildikó és sorolhatnám napestig a neveket. A takarítani akaró munkavállalók jöttek és mentek. Volt, aki 1 napig sem maradt, de volt aki a cég bezárásáig velem tolta a szekeret. Átlagban 25 kollégával dolgoztam és kb. összesen 1000 privátházat tettünk rendbe heti rendszerességgel vagy alkalmi takarítással.

A családi házak takarítása során ki tudtam alakítani egy olyan takarítási rutint, ami a kollégák számára is kivitelezhető volt és a családok számára is a megfelelő tisztaságot eredményezte. És bizony ez a rutin magába foglalata azt is, hogy párban dolgoztak a takarítok és nem órabért számláztam le, hanem fix összeget, amit már a szerződéskötéskor megbeszéltem a megbízóval.

Ezt a fix összeget úgy tudtam kikalkulálni, hogy mindig felmértem a munkát a takarítandó házban, minden kérdésre választ kértem, és a sok éves takarítói tapasztalatommal meg tudtam saccolni, hogy ez ott lévő takarítás körülbelül mennyi időt vesz igénybe. Ezt az időt pedig Euróra váltottam át. Így a tulajdonos nem az óráját nézte, és nem nyaggatta a takarítókat, hogy milyen lassúak. A kollégák pedig nem szöszmötöltek, hanem csinálták a dolgukat, mert nem az ott töltött órák száma számított, hanem a végeredmény.

A családi házak takarítása elég monoton tud lenni, hiszen mindig ugyanazt és ugyanazt kell csinálni. Így felüdülésnek számított mindenkinek, amikor megjelent az első Golfklub a láthatáron. No és persze az érdekes takarítási feladatok mellett teljes mértékben kiélhettem a tisztaság- és rendmániámat.

Az első Golfklub, amit takarítanunk kellett, a felsőbb kategóriás klubok között az első tízben benne volt, ezért a fűvet is milliméter pontosan kellett nyírni. Ezeken után gondolhatjátok, hogy a takarításban nem lehetett hiba. Sőt! A maximálison felül is tisztábbnak kellett lennie mindennek. No ez volt az én terepem, és itt teljesedett ki a takarítói karrierem.

Valódi tisztaság élmény

Ezekben a felsőbb kategóriás klubokban a vendégek nem csak ütögették a labdákat, hanem társasági életet is éltek. Ez azt jelenti, hogy a nagy terület közepén van egy klubház, ahol étterem, kávézó, társalkodó tér, öltözőszalon és tisztálkodáshoz minden lehetőség. Így az öltözőszalonban is mindig volt hajszárító, hajspray, fésű, zsebkendő, arctisztító párna és minden kényeztető dolog, amire egy sportolónak szüksége van ahhoz, hogy ismét ápolt, szép és fitt legyen egy edzés után.

A Golfklub egyik mosdója.

Így nem csak takarítottunk, hanem mostunk és a vendégek kényelméről is mi gondoskodtunk. Imádtam ezt a fajta takarítási munkát még akkor is, ha ezzel a munkával járt a legtöbb felelősség. Naponta kétszer takarítottunk a klubban, és naponta kétszer jártuk végig az összes helyiséget a pályákon lévő külső vécékkel együtt. Itt nem volt hétvége, nem volt ünnep. Mindennap délelőtt és délután menni kellett és gondoskodni kellett arról, hogy a vendégeknek valódi tisztaságélményben legyen részük.

Hát így indult és így kerekedett ki a takarítói karrierem. Tudom, most azt várnád kedves Olvasóm, hogy több oldalon keresztül folytatom a történetet, de erre most nem kerül sor, hiszen azt már kisregények hívnánk. De elárulom, hogy több nyomtatott könyvön is dolgozom, amik szép sorjában meg is fognak jelenni, és az egyikben meg fogod találni a takarítói karrierem teljes történetét. Ha nem akarsz lemaradni a könyvek megjelenéséről, akkor iratkozz fel a leveleimre ide kattintva.  

Most, hogy elolvastad a rövidített történetemet, tudod már, hogy hol és hogyan tettem szert arra a takarítói tapasztalatra, amivel joggal mondhatom azt, hogy a takarítási folyamatok szakértője vagyok. A tudásommal szeretném megmutatni, megtanítani a lehető legtöbb embernek, hogy a tisztaság ma már nem mánia, hanem a nyugodt élet alapja. Vagyis szeretném átadni azt a takarítási rutint, amivel sokkal kevesebbet kell takarítanunk, de a tisztaságot hosszabb ideig tudjuk élvezni. Ezért született meg a pont jó, pont elég takarítási rutin és háztartásvezetési módszerem, a Tisztaságtérkép a valóban tiszta tanúsítvánnyal.

Ha te is szeretnél egy olyan takarítási rutint kialakítani, ami hosszabb távon produkál tisztaságot és rendet az otthonodban, de nem tudod, hogy hol kezd el, akkor első körban javaslom, hogy csatlakozz a Háztartást vezetők klubjához. Ott megismerheted a módszeremet, az eszközeimet és azt, hogy bizony a rend és a tisztaság nem mindig az otthonunk takarításánál kezdődik. Várlak a klubban sok szeretettel!