Életszakaszaink és az otthonunk állapota

Életszakaszaink és az otthonunk állapota

Meg tudod tippelni, hogy életünk során hány életszakasszal szembesülünk? Tudod, hogy az életszakaszaink adottságai kihatással vannak az otthonunk állapotára?

Ez a szám bármennyi lehet, hiszen életünk során rengeteg életszakaszt megélünk. Életszakaszaink jönnek és mennek, és időnként borítanak mindent, amit addig felépítettünk. Mindegyik életszakaszunkban más és más igényeket kell figyelembe vennünk, ezáltal más és más rutinokra van szükségünk ahhoz, hogy az otthonunk tiszta és rendezett legyen. Sokan mindezt nem veszik figyelembe, foggal-körömmel ragaszkodnak a már bevett szokásokhoz. Ám egy idő után mindenki rájön, hogy valami nem stimmel, valamin változtatni kell.

Az életszakaszok közötti váltás többnyire észrevétlenül történik. Egyszer csak azt veszed észre, hogy már többet vagy kevesebbet kell porszívóznod, mosnod vagy főznöd. Több mindent kell vásárolnod, több tárolóhelyre van szükséged, az idődet is más osztja be, és az otthonod sem olyan rendezett, mint amilyenre vágynál. De a másik véglet is kopogtatás nélkül érkezik, amikor már kevés dolgot kell a bevásárlókosárba tenned, kevés szerkényre van szükséged, az idővel is magad rendelkezel és az otthonodban is minden rendezett és tiszta. A két véglet között pedig számtalan kihívásokkal teli életszakaszt élsz meg.

Nézzük meg kicsit közelebbről, hogy milyen főbb életszakaszaink vannak, melyikben milyen sajátosságokkal, igényekkel és lehetőségekkel kell számolnunk felnőttként!

Csak magam vagyok – első életszakasz

Az első önálló életszakasz akkor kezdődik, amikor átléped az első lakásod ajtaját. Az, hogy ez a lakás saját vagy bérelt, lényegtelen, hiszen az önállóságon van a hangsúly. Vagyis azon, hogy nem a szülőkkel vagy nagyszülőkkel laksz már együtt, hanem önálló életet kezdtél.

Ez az az életszakasz, amikor bontogatod a szárnyaidat. Ilyenkor tapasztalod meg először, hogy az étel nem magától kerül az asztalra, a tiszta ruhákat nem a tündér pakolja be a szekrényekbe, és a vízkő sem csettintéssel tűnik el a fürdőszobából.

Ebben az életszakaszban még úgy gondolod, hogy nincsen szükség rutinokra, új szokásokra. Elég, ha minden teendőt úgy végzel el, ahogy azt láttad és tanultad a szüleidtől. Ráadásul bármikor van erre időd, hiszen a nap 24 óráját magad oszthatod be.

Ebben az időszakban gyakran vendég nálad Káosz Úr, hiszen a bármikor bármire van időm nézőpont előcsalogatja belőled a halogató énedet. A halogatás pedig Káosz Úr barátja, így evidens, hogy ahol halogatnak, oda ő befészkeli magát.

Párkapcsolatban élek életszakasz

A kezdeti önálló időszak után jön a rózsaszín felhős szakasz. Amikor megtalálod életed párját és összekötöd vele az életedet. Ez nem feltétlenül jelent házasságot, hiszen az összekötéshez elegendő az, ha megosztod valakivel az otthonodat, netán közösen keresitek meg azt.

Ebben az életszakaszban alkalmazkodnod kell egy másik személyhez is. A már kialakított rutinok és szokások nem biztos, hogy továbbra is működnek. Valószínűleg újból kell tervezned, új szokásokat, új rutinokat kell kialakítanod. Ebben az időszakban tapasztalod meg először, hogy ami eddig működött, az nem biztos, hogy továbbra is így lesz. 

Ezekben az években szembesülsz először azzal, hogy életed során sokszor kell újratervezned, átalakítanod, felülírnod, alkalmazkodnod, váltanod, türelmesnek lenned és új rutinokat szerezned. Szembesülsz ezekkel, elfogadod, elvégzed, majd szép lassan elfelejted. Így amikor a következő életszakaszodhoz érkezel, megdöbbenve tapasztalod, hogy már megint nem működnek a dolgok, újból kell tervezned és elölről kell kezdened pár dolgot.

Pedig tudtad! Hogyne tudtad volna! Csak hát mélyen eltemetted magadban.

Káosz Úr is jelen van ebben az időszakban is.

Még szép. Főleg az elején. Amikor még csak „szokjátok” egymást. Jelen van és támad, hiszen két teljesen eltérő szemléletmódot szeretnétek egyesíteni. Össze kell hangolódnotok, meg kell értenetek egymást és türelmet kell egymás felé gyakorolnotok a pároddal. De ilyenkor van a másikra való várás időszaka is. Várod, hogy majd ő elteszi, megveszi, letakarítja, elvégzi. A párod is pont erre vár. Vagyis a halogatás ismét betolakszik az életedbe. Ha pedig a halogatás jelen van, akkor Káosz Úr is.

Anyuka lettem

Na, ilyenkor borul minden! Szó szerint MINDEN! Ez az az életszakasz, ami többször is megismétlődik az életedben. (Igen, tudom, hogy egy gyerek is gyerek, és sokan itt megállnak, de a többség továbbmegy, így nekem ezt figyelembe kell vennem.) Az első a legkáoszosabb. Bár a többi sem leányálom. Az első ilyen életesemény első 6 hónapja a legnehezebb. Ebben az időszakban ne is álmodj rutinokról. Ilyenkor tűzoltás folyik, és abban kell nagyon jónak lenned. Jó esetben van segítséged, de előfordulhat, hogy csak magadra számíthatsz. Ha van segítséged, de nem akarod elfogadni, akkor bíztatnálak ennek átgondolására. Hidd el, hogy nem csak anyós vagy anya létezik, és minden segítő kéz aranyat fog érni.

Ez az az időszak, amikor Káosz Úr az otthonod minden helyiségbe befészkeli magát.

Mindenhol ruhakupaccal, mosatlannal és elszórt játékokkal találkozol. Az időddel mások rendelkeznek, és te ezt élvezed annak ellenére, hogy nem ismered be. Olyan időszakodat éled, ami egy nő életében a legcsodálatosabb pillanatokat okozza. Vagy legalábbis így kellene lennie. Ezekben a hónapokban érdemes Káosz Úrral barátságot kötni, elfogadni és megtanulni profi módon működtetni a tűzoltást. Nincs ennél célravezetőbb taktika. Amikor érezzük, hogy lassan véget ér a megpróbáltatások időszaka, akkor kezdhetünk búcsúzkodni Káosz Úrtól, és elkezdhetjük kialakítani a kisgyermekes életszakaszhoz passzoló rutinjainkat.

Kisgyermeket nevelek

Mindegy, hogy egy vagy több gyermekkel éled meg ezt az életszakaszt, a lényeg, hogy nagyon nagy koordinálási adottsággal kell rendelkezned. Ezekben az években a munka-család-otthon-párkapcsolat között kell zsonglőrködnöd úgy, hogy közben a magad életét is tudd élni. Ebben az életszakaszban már ki tudsz alakítani olyan rutinokat, amelyeket rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni. Bár ritkán teszi nálad tiszteletét Káosz Úr, de időnként azért bekuckózza magát egy-egy helyiségbe. A gyerekszoba a kedvenc tartózkodási helye, és ha nem akarsz állandó idegbajjal élni, akkor célszerű ezt tényként elfogadod. Néha küzdj meg vele, és tessékeld ki az ajtón, de fogadd el, hogy ebben az életszakaszban a gyerekszoba ritkán káoszmentes. 

Kamasszal kerülgetjük egymást

Hurrá, most már önállóak a gyerekek, és talán itt az ideje annak, hogy őket is bevond a feladatok elvégzésébe. No nem kell rögtön túlzásba vinni az igyekezetedet, és persze nem is kell rájuk erőltetned mindent. Most is, mint mindig, a türelem és a tolerancia lesz a te fegyvered.

Ezekben az években már olyan magabiztos tapasztalatod van a rutinok kialakításában, hogy simán le tudod győzni Káosz Urat bárhol és bármikor. Bár érdemes a kamaszod szobájában őt békén hagyni, hiszen az a gyermeked felségterülete, és neki szíve joga Káosz Urat a kegyeibe fogadni.

Ebben a helyiségben inkább az időközönként elvégzendő káoszmentesítésre kell koncentrálnod, és nem a rendszeres heti takarítási rutinra.

Az otthonod többi helyiségében viszonylag rend és tisztaság van, hiszen mostanra már olyan rutinjaid vannak, amelyeket hozzáigazítottál az igényeidhez, az elvárasaidhoz, az időbeosztásodhoz, az otthonod adottságaihoz és a családtagjaid hóbortjaihoz. Ez az az életszakasz, amiben elégedettséget érzünk annak ellenére, hogy tudjuk, nem tökéletes minden.

Kirepültek a gyerekek, újra csak magam vagyok – üres a ház életszakaszaink

Ez az életszakasz többször is visszaköszön az életedbe. Először akkor, amikor a gyermeked távoli városban kezd el tanulni, és emiatt valójában már nem otthon lakik. Másodszor akkor, amikor megtalálja élete párját, és elkezdik a közös életüket egy új otthonban. Harmadszor pedig akkor, amikor már az unokák is felnőnek és ritkábban kopogtatnak az ajtódon finom almáspite reményében. De vannak extrém esetek is, amikor a párod meghal vagy elhagy. Ezek mind-mind „üres ház” szindrómát tudnak produkálni.

Ezekben az években az „üresség” érzését többféle módon igyekszed tompítani. Van, hogy túlzott és felesleges vásárlásokba bonyolódsz, máskor nem végzed el az aktuális takarítási feladatokat, de az is lehet, hogy elkezdsz gyűjtögetni. Ez azért van, mert az üres terek hiányérzetet okoznak, és azt sugallják, hogy nincs már rád szükség. Nincs ezzel semmi baj, hiszen természetes folyamatról van szó, mindenki életébe eljön előbb vagy utóbb ez a pillanat is. Éld meg, gyászold meg, sajnáld egy kicsit magad, majd állj fel, és kezdj el alkalmazkodni az új életedhez. Kezdj valami újba, keress egy hobbit, alakítsd át az otthonodat, netán költözz kissebbe. 

Káosz Úr, mint mindig, most is lesben áll és arra vár, hogy te elhagyd magad.

Türelmes, mert tudja, hogy ebben az időszakban színre tud lépni, mert te elgyengülsz. Már megszoktuk. Hagyd, hogy egy kicsit kitombolja magát, de utána kíméletlenül tedd őt ki az ajtón. A káoszmentesítés ebben az életszakaszban is a segítségedre lesz.

 

Most már láthatod drága Olvasóm, hogy bár mindegyik különbözik a másiktól, egy valami mégis közös bennük: Káosz Úr mindig figyel és lesben áll.

Káosz Úr mindig készen áll arra, hogy megjelenjen. Neki mindegy, hogy épp milyen életszakaszodat éled. Mindig figyel! Amikor kell, színre lép és borít mindent. Ezt nem tudod kiküszöbölni vagy megakadályozni, hiszen lehetetlen vállalkozás életed végéig tökéletesnek lenned, és minden pillanatban uralni a káoszt. Megnyugtatlak, nem is kell. Elég, ha tudomásul veszed és elfogadod, hogy néha meg kell küzdeni Káosz Úrral. Na de hogyan is lehet ebből a küzdelemből győztesen kijönni? Hogyan lehet Káosz Urat kitessékelni az ajtón? A válasz egyszerű: mindig vedd figyelembe, hogy éppen melyik életszakaszodban vagy. Annak a szakasznak mik a sajátosságai, igényei és lehetőségei. Ezt követően káoszmentesíts, végül alakítsd ki az új életszakaszodhoz passzoló rutinjaidat.

Bármelyik életszakaszodban is vagy, bármilyen nagy káosz közepén is csücsülsz, a Kiút a KáOSZból című könyvem útmutatást ad számodra, hogy hogyan tudod Káosz Urat kitessékelni az otthonodból.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Diderot hatás: miért vásárolunk felesleges dolgokat?

Diderot hatás: miért vásárolunk felesleges dolgokat?

Miért vásárolunk több holmit, mint amire szükségünk van? Miféle gondolkodásmód, élethelyzet kényszeríti az embereket arra, hogy pénzt adjanak olyasmire, amire nincs is feltétlenül szükségük? Miért gondoljuk azt, hogy ha valamiből több van az otthonunkban, akkor attól jobb lesz nekünk, boldogabbak, szebbek, csinosabbak, okosabbak leszünk? Vajon a Diderot hatás minket is fenyeget?

A mai ember logikája szerint a dolgok birtoklása biztonságot ad. Ebből kifolyólag sok holmi felhalmozásával még több biztonságra tudunk szert tenni. (Sok cipő, ruha, napszemüveg, táska, elektromos kütyük stb,) Aztán a vásárlási körútjaink után rájövünk, hogy nem a biztonság érzése kerít minket hatalmába, hanem a frusztráció, mely azt sugallja, hogy még, még vásároljunk, mert mi lesz ha…… Ezért általában a biztonság érzése addig a pillanatig van velünk, amíg azt a bizonyos tárgyat kifizetjük. Utána már el is illant, és helyébe furakodik az ismételt vásárlásra ösztönző vágy, melyet sosem tudunk kellő mértékben kielégíteni.

A sok holmitól boldogabbak leszünk?

Senki sem ismeri be, hogy az anyagi javak birtoklásában a boldogságot keresi – egyszerűen úgy élünk, ahogyan szeretnénk élni, még akkor is, ha ezt az anyagi lehetőségeink nem igazolják. Nagyobb házat, gyorsabb autót, menőbb kütyüket és trendibb ruhákat veszünk, mert azt reméljük, ezek boldogabbá tesznek minket. Sajnos, az anyagi javak vásárlásából származó boldogságérzet csak egy pillanatig tart, és ez az érzés mulandó.

Minél több tárgyat birtoklunk, annál többre vágyunk, és ez az ördögi kör beszippant minket.

Először azért vásárolsz, mert valóban szükséged van rá. Praktikus okból veszel egy tányérkészletet, hiszen arra szükséged van a mindennapi étkezésnél.

Aztán a következő vásárlási napon meglátsz egy fűszertartószettet, ami pont passzol a tányérokhoz. Mehet a kosárba. Majd a következő alkalommal rábukkansz egy olyan asztalterítőre, amelyik színben harmonizál a tányérokkal és a konyháddal is. Most már elégedett vagy, és mindent rendben találsz. Aztán elérkezik a születésnapod, és a szüleid megajándékoznak egy nagyon gyönyörű étkészlettel, mondván, hogy az ünnepnapokon, vagy ha vendégek jönnek hozzátok, akkor mégsem teríthetsz a hétköznap használt tányérokkal. Hogy nézne az ki?

Nagyon örülsz az étkészletnek, és már alig várod, hogy elérkezzen a következő ünnepnap, amikor ezt a gyönyörűséget az asztalra tudod tenni. Miközben vigyorogva terítesz, rádöbbensz, hogy ehhez az étkészlethez nem illik az asztalterítő. De új poharakat is kell hozzá vásárolnod, és színben hozzápasszoló szalvétát is. De ha már ott vagy a háztartási boltban, akkor más apróság is bekerül a kosaradba, mert sose lehet ugye tudni, hogy mikor lesz rá szükséged. Ezt a láthatatlan manipulálás a Diderot hatás.

Diderot hatás: újabb és újabb dolgok utáni vágy

Diderot hatás azt jelenti, amikor egy új dolog birtoklása után, újabb és újabb dolgok megszerzésére vágysz. Olyan dolgokra, amik korábban soha nem hiányoztak a boldogságodhoz, most azonban sürgető kényszert érzel a megvásárlásukra.

 

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Na de ki is volt Diderot?

Denis Diderot a nagy francia Enciklopédia főszerkesztője 1765-ben töltötte be az 52. életévét. Addig nem bővelkedett az anyagi javakban. Sőt! Annyira szegény volt, hogy amikor a lánya férjhez szeretett volna menni, nem tudta, hogy honnan tudja majd a hozományt előhalászni. Ekkor úgy döntött, hogy eladja a könyvtárát, és abból telik talán majd a hozományra. Amikor Nagy Katalin orosz cárnő, – aki Diderot pártfogója volt –  ezt meghallotta, elküldött egy ügynököt Párizsba, hogy a szentpétervári udvar nevében vegye meg a könyvtárat.

Azonban a könyveket nem vitette el, hanem továbbra is Diderot-nál hagyta, azzal a célzattal, hogy Diderot-ot könyvtárosi címmel ajándékozza meg. Ezen felül pedig lakhatást és fizetést is biztosított számára.

Ekkor vett Diderot magának egy vörös öltözéket, mondván, egy könyvtáros nem járhat mindenféle szedett-vetett ruhákban. Ezután azonban minden elromlott. Az öltözet gyönyörű volt. Annyira szép, hogy a hirtelen minden egyéb tulajdona kopottnak, és ócskának tűnt mellette. Ő úgy írta ezt le, hogy nem volt „egység” a dolgai között. Úgyhogy vett egy damaszkuszi szőnyeget a régi helyett. Aztán úgy érezte, ez sem elég, és vett szobrokat a lakásába, új tükröt, és a fonott széket is száműzte, helyére egy bőrfotel került.

A Diderot hatás mindenhol jelen van

Gondolom most magadra ismertél. Vagy legalábbis nyomokban felfedezted a Diderot hatás jellemzőit. Amikor veszel például egy új cipőt, akkor rájössz, hogy ehhez az új cipőhöz a régi táska nem illik, ezért egy új táskát is venned kell. És ha már van új cipő, és egy hozzápasszoló új táska, akkor kell egy új felső is, az összhang végett.

De nem csak a nőket érinti meg a Diderot hatás, hanem a férfiakat is. Csak gondolj a férjedre. Ha lehetősége nyílik valami hobbi művelésére, akkor ahhoz rögtön minden hiper-szuper dolgot beszerez. Eleinte elég lehet egy-két kiegészítő dolog, de aztán hamar kiderül, hogy kell még ez meg az annak az érdekében, hogy azt a bizonyos hobbit szuper módon tudja nap, mint nap művelni. És akkor még az autókhoz vásárolt dolgokról nem is tettünk említést.

Diderot elmélete szerint, egy új birtokolt tárgy elindít egy fogyasztási spirált, amely újabb és újabb dolgok megvásárlását eredményezi. Így olyan tárgyak birtokába kerülünk, amelyekre előző énünknek (az első tárgy megvásárlása előtti énünknek) nem volt szüksége ahhoz, hogy elégedett legyen.

Most hogy már tudod, hogy a Diderot hatás mindenhol jelen van, és más emberek, más családok is keményen küzdenek ezzel, itt az ideje szembenézni vele, és egyszer és mindenkorra leszámolni Diderottal. Ha nem megy egyedül, akkor kérj hozzá segítséget. Mert együtt minden sokkal könnyebb!

Szelektálás egyszerűen – 7 kérdés 7 válasz

Szelektálás egyszerűen – 7 kérdés 7 válasz

Tömött fiókok, teli tárolók, a szobainas és a fotelek roskadásig tele ruhákkal, a sarkokban hegyekben állnak a dobozok, és még az ágyneműtartó is dugig van. Ismerős fogalmak? Netán az otthonodban is hasonló állapotok uralkodnak? Akkor itt az idő a szelektálás szokásának elsajátításához.

Ma már sajnos népbetegségnek számít a kényszeres vásárlás, és ezzel párhuzamosan a felesleges dolgok felhalmozása. A legnagyobb gondot napjainkban egy háztartás rendben tartásánál az jelenti, hogy nincs elég hely a felhalmozott dolgok megfelelő tárolásához, ezért nem tudjuk megfelelő módon elvégezni a takarítást. Ha pedig nincs otthon rend, akkor nekünk nőknek fellázad a lelkivilágunk, ezáltal fusztráltá válunk és ennek bizony a családtagok is kárát látják.

A káosz látható jelei

Ha a rendetlenség állandósul, és bizony a felhalmozás miatt ez elkerülhetetlen, akkor ez a rendetlenség megnehezíti az otthoni feladatok elvégzését. Előbb vagy utóbb, a káosznak látható jelei is mutatkoznak az ott élőkön: rossz közérzet, álmatlanság, céltalanság, tanácstalanság, az egészségi állapot romlása.

Olyan sokat hallani arról, hogy ne vásároljunk, ne halmozzunk fel feleslegesen dolgokat az otthonunkban. De valahogy nem tudunk ellenállni a vásárlási szenvedélyünknek. Aztán eljön az az idő, amikor nincs mese, szelektálnunk kell, és meg kell szabadulnunk a feleslegesnek gondolt dolgainktól.

De honnan tudhatnánk, hogy mire nincs szükségünk? Honnan fogunk rájönni, hogy melyek azok a dolgok, amelyek számunkra már feleslegesek? Mert mi van, ha most épp úgy gondoljuk, hogy nincs rá szükségünk, de holnap mégis kellene? Egyáltalán hogyan zajlik egy szelektálás?

Ne bonyolítsd túl!

Ahogy az otthonunk vezetése, úgy a szelektálás sem egy bonyolult dolog. Csak a megfelelő kérdéseket kell feltennünk magunknak, és ezekre a kérdésekre a lehető legőszintébben kell válaszolnunk. Minden egyes ruha, cipő, táska vagy bármilyen más használati tárgy esetében az alábbi kérdések által tudsz dönteni.

A válaszok alapján már könnyedén el tudod dönteni, hogy az a bizonyos dolog valóban azért kell neked, mert használod és fontos, vagy csak azért tárolod, mert félsz kidobni. Netán azért nem dobod ki, mert elhangzott az a bizonyos mondat: „valamire csak jó lesz…”

Ez az a mondat, ami sosem őszinte válasz. Ez a mondat kibúvó a szelektálás felelősség alul, a te felelősséged alól, ami a vásárlási mániád megfékezéséről feledkezett el.

Ha komolyan szeretnéd a lomtalanítást/szelektálást elvégezni, akkor az alábbi kérdéseket tedd fel magadnak, és őszintén válaszolj rájuk. Hidd el, hogy az eredményes szelektálás a kérdések mentén haladva garantált lesz.

7 kérdés 7 válasz = eredményes szelektálás

Használtad valamihez is az elmúlt egy évben? – Ha nem, ideje kivinni az ajtón!

Ha most látnád először, akkor megvennéd ezt a dolgot magadnak? – Ha nem, akkor miért tartogatnád!

Csak azért nem akarod kidobni, mert eszedbe jutott, hogy mennyibe került? – Már eleve olyasmit vettél, aminek a vásárlásakor kidobtad a pénzt az ablakon. Hiszem sosem használtad! Tehát felesleges!

Csak azért tartod meg, mert nagyanyád is nagy becsben tartotta? – Emiatt felesleges. Ne akarj a gyerekeidnek bosszúságot okozni, hogy utánad kelljen minden lomot eltakarítani!

Biztos használni fogom a következő 3 hónapban? – Ha a válaszod bizonytalan, akkor nem fogod használni a következő 3 hónapban, tehát nincs is rá szükséged! Kivéve a szezondolgok!

Beleillik az otthonom harmóniájába?  – Mert ha nem, akkor miért tartogatod még mindig?

Működik? Nem, de majd a jövő héten megjavítottam. – Ha két héten belül nem javítod meg, akkor inkább ki vele!

Ugye, hogy nem is olyan nagy ördöngösség ez a szelektálás? És ahhoz, hogy neked is egyszerűen és gyorsan menjen, itt lejjebb találsz hozzá további segítséget.  

Szelektálás kihívás

PROGRAM, mellyel az otthonodban lévő felesleges dolgok számát jelentős mennyiségben csökkenteni tudod.

MÓDSZER, mellyel megtanulhatod a rendszeres szelektálás rutinját.

KÖZÖSSÉG, ahol ítéletmentesen mondhatod ki, hogy gyűjtögető vagy, és segítséget szeretnél.

Szelektálás közbeni takarítás

Szelektálás közbeni takarítás

Évente kétszer kell(ene) az otthonunkban szelektálni. A szelektálást akkor tudod könnyebben és viszonylag egyszerűbben elvégezni, ha helyiségről helyiségre haladsz, és a helyiségeken belül is részekről részekre. De ha már szelektálsz, akkor az otthonod azon részét takarítsd is ki. A szelektálás közbeni takarítás elengedhetetlen része a szelektálási rutinodnak.

A szelektálás közbeni takarítás nem azt jelenti, hogy takarítsd végig a házat! Nem! Csak azt takarítsd ki, ahol épp szelektálsz. De azt csináld rendesen. Tehát ne csak a szelektálással foglalkozz, hanem azzal is, hogy az a bizonyos fiók, szekrény vagy tároló por és maszatmentes legyen, és a megmaradt, visszapakolandó cuccok is tisztán sorakozzanak a polcokon.

Első lépések

Készíts egy vödörbe vizet, önts bele pár csepp mosógatószert és tegyél mellé pár takarítókendőt. Ha nagyon rég nem volt azon a helyen szelektálva, vagy épp rég nem pakoltad ki, akkor érdemes a porszívót is előkészíteni. Polcok szelektálásánál szükséged lehet még portörlőpálcára és általános felülettisztítóra is.

Szelektálás közbeni takarítás a szekrényekben, fiókokban

A fiók vagy szekrény tartalmát pakold ki egy kupacba a szoba közepére vagy egy ládába úgy, hogy ne legyen neked útban. Az üres fiókot vagy szekrény belsejét porszívózd át, majd az odakészített mosogatószeres vízbe mártott nedves takarítókendővel töröld ki. Hagyd megszáradni a felületeket, vagy töröld szárazra, és csak ezután pakold vissza a megmaradt cuccaidat. Ha nem olyan poros a belső rész, mert nem olyan rég takarítottad, akkor elég, ha a nedves takarítókendővel áttörlöd a felületeket. Így a porszívózásra szánt időt megspórolod. 

Szelektálás közbeni takarítás nyitott felületeken

Ilyenek lehetnek a nyitott polcok vagy fedél nélküli tárolók is. Ezeknél is az első lépés a ki- vagy lepakolás. A polcok portalanítsd, majd az általános felülettisztítóval takarítsd le. A fedél nélküli tárolók esetében porszívózd ki a port, és csak ezután töröld át nedvesen. Csak száraz felületre pakolj vissza.

Makacsabb foltok esetén

Előfordulhat, hogy egy felületeken nem csak por van, hanem egyéb más olyan szennyeződés is, aminek az eltávolításához nem elég a portörlés vagy a nedves áttörlés. Ebben az esetben érdemes a Putzseint bevetni, mert így nem csak időt, de energiát is megspórolhatsz. A Puztstein dobozában olyan szivacs van, amit két pólusú felülettel rendelkezik, ezért a szivacsot minden felületen nyugodt szívvel használhatod, mert semmit nem sért meg. Szelektálás közbeni takarítás esetén is nyugodtan használd a Putzsteint makacs foltok esetén.

Erről se feledkezz meg!

Ha már szelektáltál, és a helyet ki is pakoltad, akkor ne legyél rest arra sem, hogy a megmaradt cuccaidat rendben, rendezetten teszed vissza a megfelelő helyére. Ha csak bedobálod őket, akkor annak rendetlen hatása lesz, és olyan érzés kerít majd a hatalmába, hogy nem is csináltál semmit. Ugye ezt te sem szeretnéd?

A rendszeres szelektálás szokását elsajátítani nem könnyű dolog. De kellő mennyiségű akaraterővel és kitartással sikerülhet. Ráadásul ha magad mellé keresel egy olyan segítséget, aki egy-egy általad nehezen elengedhető cuccos kiszelektálásában határozottan azt tudja mondani, hogy az bizony kimegy az ajtón, akkor biztosan sikerülni fog.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Háztartás rabszolgája? Ez a szerepkör is felülírható!

Háztartás rabszolgája? Ez a szerepkör is felülírható!

A pánik akkor szokott beütni egy család életében, amikor anya hirtelen (én inkább azt mondom, hogy fokozatosan, csak nem vett róla tudomást) ráébred annak a tudatára, hogy beleragadt a házi tündér, a mindenes szerepébe, és a háztartás rabszolgájává vált. Anya most már tudja, hogy akármit is mond, a többi családtagnak esze ágában sincs bármit is csinálni, vagy bármiben is részt venni. Anya úgyis megcsinálja. Hiszen eddig is mindig megcsinálta…

Igaz történet

Panninak két gyermeke van. Peti tizenhat, Laura tizenhárom éves. Mint minden kamasz, ők is úgy gondolják, hogy a lakásban széthagyott holmik maguktól a helyükre vándorolnak. Álmaikban a konyhapulton hagyott morzsákat és használt edényeket az éjjeli manók tüntetik el.

Arról is tökéletesen meg vannak győződve, hogy az ágy alatt, a sporttáskában vagy a földön kupacokban hagyott piszkos ruhák tisztán és vasaltan másznak vissza a szekrényekbe. Hisznek még a varázspálca hatalmában, hogy csak egyet suhintanak vele, és a porcicák maguktól eltűnnek.

De arról is regéket tudnak a barátaiknak zengeni, hogy náluk a hűtőben mindig friss készétel terem, és nyugodtan jöjjenek át, mert tuti, hogy valami finom falat nekik is fog jutni. Mivel kamaszok, ezért nekik ezek a dolgok természetesek, és eszükbe sem jut, hogy mindez anya érdeme. Az persze végképp kimarad a gondolataikból, hogy ők is tehetnének valamit azért, hogy a háztartás mindig flottul működjön, ahogy most is.

Elfáradni ér!

Panni, az anyuka, nagyon belefáradt abba az ördögi körbe, hogy házi tündért játszik, és a háztartás rabszolgájává vált.

Munka után hazafelé menet bevásárol, mert otthon minden este friss ételt kell tenni az asztalra, mert finnyás a család. Arról nem is beszélve, hogy nem verébnek való mennyiséget kell főzni, hiszen a kamaszok mindig éhesek, és ha a fogukra való, akkor repetázni is szeretnek. Vacsora után bepakol mindent a mosogatógépbe, és rendbe teszi a konyhát. Közben elindítja a mosógépet egy adag szennyessel, mert valahogy a koszos ruhahegyek egyfolytában nőnek és nőnek. És mivel minden nap mos, ezért a vasalatlan ruhák mennyisége is csak egyre nagyobb lesz. Látja a porcicákat is a sarokban, és tudja, hogy takarítani kellene.

Lefekvés előtt még gyorsan összeszedi az elhagyott tányérokat, poharakat, ruhákat, könyveket, játékokat. Mire a körút végére ér, már megint tele a mosogató, a szennyes tartó, a mosógép is lejárt, és lehet teregetni. Ja és virágokat még meg sem locsolta a héten. És az egésznek soha nincs vége.

Gondolatok sokasága

Panni ezekkel a gondolatokkal küzd nap mint nap: ha azt akarom, hogy rendezetten nézzen ki a lakás, akkor minden este tízig-tizenegyig pakolok. Ilyenkor már nagyon fáradt vagyok. Évek óta nem tudok egy könyvet elolvasni, és a barátnőimet is sorban veszítem el, mert nem megyek velük sehová. Valahogy változtatnom kell ezen, de sehogy sem tudom rávenni a gyerekeket, hogy segítsenek. A férjem is sokáig dolgozik, fáradt. Mikor megjön, örülök, hogy pár szót tudunk beszélgetni. Nem fogom őt számon kérni azért, hogy miért nem segít be nekem a házimunkába. Ez az én feladatom. Meddig tudom vajon ezt így csinálni? Mi lehet a megoldás?  Mit kellene másképp csinálnom hogy ne maradjak a háztartás rabszolgája?

Neked is ismerősek ezek a mondatok? Netán már találkoztál is velük?

Az igazság az, hogy Panni a saját csapdájába esett bele. Biztosan te is ismersz olyan nőket (nőket említek meg, mert az a jellemzőbb, de természetesen férfiak esetében is előfordulhat), akik a háztartás vezető szerepét betöltve mindent tökéletesen szeretnének csinálni. Vagy legalábbis a törekszenek a tökéletesre.

Vagy azért, mert otthonról ezt a mintát hozzák, hiszen anya is mindig mindent megcsinált három műszak mellett, és egy nőnek kutya kötelessége ezt így csinálni. Vagy, mert valamiért ezt várják maguktól, és azt hiszik, hogy mások is ezt várják el tőlük.

Hiba hiba hátán

Aztán ahogy telnek az évek, benne ragadnak ebben az önként vállalt rabszolgaságban.

Ahogy nő a család, ahogy nő a háztartás, úgy növekszik a teendők mennyisége is évről évre. Munka mellett egy nagyobb háztartás vezetése sokkal nehezebb. Aztán a gyerekek megnőnek, és a rádöbbensz arra, hogy szeretnél még tanulni, karriert csinálni, netán barátokkal találkozni. De persze emellett még szabadidőről is álmodozol. Aztán hamar elhessegeted ezeket a dolgokat, mert tudod, hogy ezek az álmok valószínűleg csak álmok maradnak, ha nem változtatsz azon, hogy ne neked kelljen minden feladatot egyedül elvégezned. Miért?

Mert észrevétlenül rászoktattad magadat és a családodat (férjet is, gyerekeket is), hogy ez a természetes. Természetes, hogy te mindent megcsinálsz még akkor is, ha megszakadsz, és természetes, hogy a többieknek semmi dolguk a háztartás adta feladatok elvégzésével. Hiszen egy nőnek tudnia kell egy háztartást tökéletesen vezetni, és ezért kötelessége mindent megcsinálnia.

A vész akkor szokott beütni, amikor te, aki a saját csapdájában ragadt, hirtelen ráébredsz arra, hogy egy mindenes megoldóember szerepében éled az életedet, és a többieknek eszük ágában sincs bármiben is részt venni. A káosz akkor jelenik meg, amikor tudatosul benned, hogy mennyire egyenlőtlen a családi munkamegosztás.

Ilyenkor aztán nem csak te, hanem a nők többsége hibát hibára halmaz, és ezek között az alábbi három biztosan köztük van.

Mártírrá avatod magad

Ha mindent ugyanúgy csinálsz tovább, de egyetlen alkalmat sem mulasztasz el, hogy ezt a szenvedést, a rabszolgaként végzett munkát a család tudomására hozzad, akkor nem fog változni semmi. Ilyenkor előfordulnak tányértörések, és elhangoznak hangosabb szavak is, de ennek ellenére minden marad a régiben.

Ábrándozol továbbra is

Ábrándozol arról, hogy mindent hagysz a fenébe, úgy ahogy van. A pakolás és mosás helyett inkább olvasol, vagy fodrászhoz mész, esetleg a barátnőkkel beülsz egy kávéra. Végül ez nem marad több egy szép álomnál, mert győz az a berögzült gondolat, amit még a régi generációktól örököltél, örököltünk. Mégpedig az, ha a nő nem áll a helyzet magaslatán, akkor nélküle összeomlik a ház és vele együtt borul a háztartás.

A következő gondolatok is generációs örökségek:  „…mit szólnának mások, ha a gyerek koszos zokniba menne iskolába, vagy netán a mai edzésen felvett ruhát nem mosnám ki, és másnap is abban menne a gyerek az edzésre…..vagy ha épp most kopogna be a szomszéd, és látná, hogy még nem mosogattam el, biztosan azt gondolná, hogy trehány vagyok….” Ismerős gondolatok?

A halogatás rutinná válik

Már magad sem bírod elnézni a konyhában hagyott mosatlant, a szanaszét heverő piszkos ruhákat, de ennek ellenére nem csinálod meg. Ha a családból valaki meglepődve szóvá teszi a rendetlenséget, akkor dühösen rákiabálsz: „Te is megcsinálhatod!” Ebből aztán óriási csetepaté tud kialakulni.

Általában a családtagok nem hagyják annyiban, hiszen ahhoz lettek szoktatva, hogy mindig minden rendben van, és ezt a rendet nem nekik kell megcsinálni. A csetepaté vége általában mindig az, hogy mindenki elkönyveli, hogy anyának rossz napja van, vagy éppen menstruál. Aztán rájössz, hogy a rendet neked kell megteremtened a jövőben is úgy, ahogy eddig mindig is tetted.

Akkor mi a megoldás?

A fentebb felsorolt taktikák valójában rossz útra terelnek, és semmilyen változást nem hoz sem a család életében, sem a te életedben. A járható út, ami valójában elhozza azt a változást, amire te is és mindenki vágyik, hogy valóban nem csinálod meg azokat a feladatokat, ami nem a te feladatod.  

Vagyis kilépsz a „mindenes” szerepköréből, csak azokat a dolgokat csinálod meg, ami a te feladatod, és eközben nem zavar az el nem végzett feladatok miatt kialakult káosz. De mielőtt erre az útra lépne bárki is, fontos tudni, hogy miben vár segítséget a családtagoktól.

Fontos, hogy először magadban tisztázd azt, hogy mely feladatok nyomása alól szeretnél felszabadulni, mely feladatokat tudod valóban átadni, vagy megtanítani másoknak. Azt is figyelembe kell venned, hogy egyáltalán kinek mi fér bele az idejébe, és ki mire fogékony. De azt is fontolóra kell venned, hogy nem a családtagokat fogod a kiszervezett feladatokkal terhelni, hanem inkább keresel egy háztartási segítséget.

Megoldás még a megfelelő eszközök beszerzése is. Mire gondolok? Ha szétnézel magad körül, akkor észre tudod venni, hogy bizony nagyon sok olyan dolgot felhalmoztál annak az érdekében, hogy könnyebben menjen a háztartásvezetés. A cuccosok száma folyton nő, de valahogy nem lett könnyebb sem a takarítás, sem a főzés, sem a mosás. Ne a haszontalan eszközök számát növeld, hanem keresd meg azokat a hatékony eszközöket és szereket amivel valóban könnyebb, egyszerűbb és rövidebb idő alatt lehet eredményt elérni.

Dönts és cselekedj!

Miután döntöttél a változtatások terén, akkor azt higgadtan, nyugodtan hozd is a családtagok tudomására. De nem elég a döntéseket megosztani, hanem ebben a beszélgetésben azt is nyomatékosan közölnöd kell, hogy te kitartóan betartod az új szabályokat, és mindenki mástól is ezt várod el. A legnagyobb próba persze rád vár, mert neked nagyon nagy önfegyelemre van szükséged ahhoz, hogy a háztartás káoszát el tudd viselni az első időszakban.

Például ha nincs a gyereknek tiszta alsógatyája, mert nem rakta a szennyesbe a mosási napig, és ő ezt számonkéri rajtad, akkor szemrebbenés nélkül tudd kimondani a választ. „Tudod, hogy melyik nap mosok. Addigra tedd a piszkos ruháidat, és ismét lesz tiszta alsógatyád.”

Minden olyan kérdésre előre meg kell fogalmaznod a választ, ami kibillentene az elhatározásodból. Neked kell irányítanod, és nem szabad hagynod magadat eltéríteni a célodtól, miszerint kilépnél a háztartás „mindenes” szerepéből.

Légy következetes!

Amint meghoztad a döntést, legyen egy terved, és abban legyenek világosan leosztva a feladatok. Ezt írd le, és tedd olyan helyre, ahol mindenki láthatja. Te pedig, aki eddig a „mindenes” szerepét töltötted be, csak a saját feladataidat végezd el, amit szintén feltüntetsz a tervedben.

Ha a családtagok elkezdenek panaszkodni, hogy mostantól milyen rossz soruk van, és te milyen gonosz lettél, akkor nyugodtan és higgadtan mondd el újra a szabályokat, és azt is mond el nekik, hogy eddig neked volt nagyon, de nagyon rossz sorsod. És persze továbbra is tarts ki az mellett, hogy nem csinálod meg senki helyett azt, ami nem a te feladatod a háztartás vonatkozásában.

Nem történik tragédia, ha néhány napig, akár hetekig felfordul az addigi jól megszokott rend, és eluralkodik a káosz. Csak így tudod a többieket a változtatásra rábírni, és a káosz elég nagy motivációs erő tud lenni a változtatás sikere érdekében. Előbb-utóbb valószínűleg minden családtag megunja, hogy nincs mit enni, felvenni, vagy ösvényen keresztül lehet csak a tévétől a fürdőig eljutni.

Persze arra készülj fel, hogy első körben hatalmas ellenállás lesz részükről. Ez természetes, hiszen senki sem akar önként lemondani a megszokott kényelemről, szabadidőről, semmittevésről. Arra is készülj fel lelkileg, hogy erősen fel is fognak háborodni, hogy nekik is csinálni kell valamit, és ennek hangot is adnak. Ez is természetes, hiszen eddig minden „alanyi jogon” járt nekik a te jóvoltodból.

Ne add fel!

Ha ki tudsz tartani az újonnan felállított szabályok mellett, elég magabiztossággal és akaraterővel rendelkezel, ha következetesen csináltad meg a munkabeosztást, és ezt közölted mindenkivel, akkor a gyerekek látják, hogy „anya tényleg komolyan gondolta”. Így hamarosan beáll az új rend, és a kedélyek is gyorsan lecsillapodnak. Te pedig ki tudsz lépni a háztartás „mindenes” szerepéből, és újra te osztod be az idődet.

Viszont, ha nincs lehetőség arra, hogy ebből a szerepből kilépj, vagy csak részben sikerül a családtagokat bevonni a házimunkák elvégzésébe, akkor sincs okod az elkeseredésre. Hiszen mindig van megoldás. Rengeteg nő küzd ezzel a problémával. Sokan közülük tudják már, hogy ebben az esetben segítséget kell kérni, és tudják, hogy nem kell feltétlenül mindennel egyedül küzdeni. Sokszor a segítség onnan jön, ahonnan nem is számítunk rá. Mint például innen, a Rend egy kattintásra oldaláról….

A Klub

ahol a KáOSZradír otthonszervezési módszert megismerheted, elsajátíthatod

Magyarország egyetlen olyan közössége, ahol mindent megtalálsz, amire egy tiszta és rendezett otthonhoz a mai világban szükséged lehet fizikai és lelki síkon.

A KáOSZradír otthonszervezési módszerem megismerésével haladunk lépésről-lépésre a káosztól a rendig és tisztaságig.

Gyere, és csatlakozz A KLUBhoz, ints búcsút Káosz Úrnak és legyen neked is egy hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod.

Ne szégyeld, ha nem akarsz főállású háziasszony lenni!

Ne szégyeld, ha nem akarsz főállású háziasszony lenni!

Több cikket olvastam mostanában, amely arról szólt, hogy a külföldi nők, amikor Magyarországra látogatnak, elcsodálkoznak azon, hogy nálunk még mennyire “konzervatív” a női-férfi szerepkör a háztartásban. Szerintük nálunk egyenlőtlen még mindig például a háztartási munka megosztása, és hogy a magyar nő még mindig úgy érzi, hogy neki kell/kellene ezt mindenáron megcsinálnia. Vagyis a háziasszony szerepe a nőé.

Ezt én is megtapasztaltam Németországban. Mármint azt, hogy a magyar háztartásokban még mennyire szélesen elkülönül a női-férfi szerepkör, a német családokban pedig már ez nem annyira jellemző.

A magyar anyák például addig mosnak/főznek a gyerekeikre, amíg az otthon lakik, míg Németországban, ha betöltik a 18. életévüket már magukra kénytelenek mosni/főzni akkor is, ha még otthon élnek. De országon belül is hatalmas különbségek vannak. Amíg Budapesten és környékén teljesen természetes, hogy takarítónője van egy családnak, úgy vidéken ez már nem annyira elfogadott.

Lehetséges, hogy a mi felfogásunk valóban elmaradott a nyugati világhoz képest? Hogy mi, nők még mindig úgy lettünk nevelve, hogy kiszolgáljuk a férfiakat, s nekik “csak” a munkával kell foglalkozni?

Kényes téma

Aki ezt a témát előveszi, és elkezdi boncolgatni, az biztos, hogy nagy vitát indít el. Akár a férfiak, akár a nők oldaláról közelítjük meg ezt a kérdést, mindenki másképp látja, másképp értékeli, és másképp vélekedik róla. Ezért arra kérek mindenkit, úgy olvassa ezt az írásomat, hogy nem szándékom senkit sem megbántani, és senkit sem elítélni. Akinek nem inge, ne vegye magára, de a háziasszony szerepköréről érdemes beszélni, és elgondolkodni róla. És hát ki beszéljen róla, ha nem én!

Apa dolgozik, anya főz

Kezdjük mindjárt a kisgyerekkornál, vagyis inkább a születés pillanatánál. Ha kislány, akkor rózsaszín, ha kisfiú, akkor kék ruhát illik rá adni. Így már amikor megszületünk, elkezdődik a szerepek kiosztása. De nézzük az ünnepeket. Míg a fiúk autót kapnak karácsonyra, addig a kislányok játék porszívót.  

Látod? Már egészen kicsi korban felosztjuk a szerepeket. A kisfiú játszik az autóival, amíg a kislány porszívózik. Nincs ezzel egyébként baj addig, amíg valóban ez az igény a kislány és a kisfiú részéről is. Azonban elég gyakran találkoztam olyan esettel is, amikor a kislány autót, a kisfiú pedig babát kért ajándékba, de nem kapta meg a szülőktől. A válasz ezekre a kívánságokra az volt, hogy egy lánynak nem állnak jól az autók, és egy fiú ne akarjon babákkal játszani. Így aztán szép lassan beletörődik a kislány és a kisfiú is abba, hogy neki csak az autó, vagy épp a porszívó jár.

Lépjünk egy nagyot, és nézzük meg, hogy milyen véleményük van a női és férfi szerepekről a fiatalabb és az idősebb korosztálynak. Nem meglepő, hogy igencsak különbözik a két korosztály véleménye egymástól. A 45 év feletti korosztályt még teljes mértékben úgy nevelték, hogy a nő dolga a család gondozása és a háztartás ellátása, a férfiaké a pénzkeresés. Ez a korosztály nagyjából még ma is ezen elvek alapján él, és vezeti a háztartását.

A fiatalabb korosztály ezeket az elveket már gyakran elutasítja, és fellázad ellenük. Megpróbálnak másképp élni, megpróbálják másképp vezetni a saját háztartásukat, de a háttérben mindig lesben áll az anya és az anyós. Akik azért mindig figyelmeztetik a leánygyermeket arra, hogy mi is a nő kötelessége.

Munkamegosztás a családban

Alapjában véve azzal egyetértek, hogy ha a nő otthon van, ne várja el a párjától, hogy nekiálljon főzni akkor, amikor késő este beesik az ajtón. De ha a férfi kedvet érez e tevékenység elvégzésre, akkor azért hagyjuk nyugodtan kibontakozni. Azzal viszont már nem értek egyet, hogy a nőnek kötelességből kell főznie.

Mi van akkor, ha a nő és a férfi is ugyanannyi óraszámban dolgozik, és egyszerre esnek be az ajtón? Ebbe az esetben kié a háziasszony szerep?

Mindkét félnek ki kellene venni a szerepet a háztartásból? Szerintem igen!  Amíg a nő elkészíti a vacsorát, addig a férfi nyugodtan elmosogathat, és vigyázhat a gyerekre. Vagy fordítva. A férfi főz, a nő vigyáz a gyerekre. De általában ez nem így szokott zajlani egy családban.

Kinek ismerős a szituáció?

 

A férj hazaér munkából, kivesz a hűtőből egy üveg sört, vagy netán tölt magának egy pohár bort, és leül a fotelbe tévét nézni, vagy újságot olvasni. Eközben a feleség vacsorát készít, elmosogat, megfürdeti és lefekteti a gyerekeket, elindítja a mosógépet stb.

A férj néha megkérdezi: Segítsek valamit Szívem? A feleség válasza: Á, nem kell! Te csak pihenj Drágám!

Magában pedig mérgelődik, hogy neki semmire sincs ideje. Pedig csak egy berögzült (rossz) gondolatmenetet (nevezetesen, hogy egy nőnek kötelessége a háztartásban helyt állni és mindent megcsinálni) kellene a nőnek átértékelnie magában.

Aztán eljön az este, és a férj és a feleség ágyba bújik. A férj kipihenten szeretne egy kis intim életet élni, a feleségnek pedig ehhez semmi kedve. Ugye nem csodálkozunk azon, ha a férfinek este még van kedve és ereje a szexhez, de a nőnek nincs? Hiszen a férfi kipihente magát, a nő pedig már hulla. És most itt ismétlem magam. Akinek nem inge, nem vegye magára!

Mi lenne a megoldás?

Az lenne a megoldás ebben a szituációban, hogy mindkét fél egyformán szerepet vállal a háztartásból. Vagyis mindkétten betöltik a háziasszony szerepkörét, de más-más időpontban. Ehhez az kell/kellene, hogy a nő felülírja a fejében az a berögzült, örökölt tévhitet, hogy a nőnek mindenhol helyt kell állni, mindent neki kell megcsinálni, elintézni, megoldani. Nem mellékesen, pedig a pasinak át kellene írnia azt a szituációt, amikor meghallja azt a mondatot, hogy „Nem kell segítened Drágám, te csak pihenj”. Ilyenkor annak ellenére álljon fel a fotelből, hogy a felesége nem ezt mondta, és vegyen részt az esti háztartási rituáléban.

Van egy másfajta élethelyzet is. Amikor a férfi sokkal többet dolgozik a nőnél, vagy a nő „csak” otthon van. Direkt írtam időzőjelbe a csak szót, hiszen ha egy nő otthon van, attól ő még rengeteget dolgozik. Ebben az esetben viszont természetes, hogy a nő kénytelen több szerepet vállalni a háztartásban. A háziasszony szerepkör mellett több feladat megoldása is az ő feladatlistáján sorakozik.

Bármelyik szituációt nézzük, egyetlen egy titka van mindegyiknek. Ez pedig a megfelelő kommunikáció és a szituációhoz való hozzáállás kérdése. Az viszont tény, hogy ha a férfiak alapból elvárják azt, hogy a nő házitündér legyen, akkor nem férfiként élik az életüket, hanem gyerekként, és így már eleve kudarcra van ítélve az a házasság. Vagyis ahol a háziasszony szerepe egy félnek van kiosztva, ott nem beszélhetünk szeretetben és tiszteletben gazdag párkapcsolatról.

A választás szabadsága 

Egy nő lényegében a nap 24 órájában dolgozik még akkor is, ha „csak” otthon van. A háztartást ő vezeti, és egy háztartás sosem pihen. Persze vannak olyan nők, akik ezt nagyon szeretik, és valóban arra születtek, hogy házitündérek legyenek. Ez teljesen rendben van. De ha valaki nem akar „csak” háziasszony lenni, és nem is szereti ezt a szerepet, akkor joga van ahhoz, hogy ezt levetkőzze, elhagyja. Mert azért valljuk be, hogy bizony vannak, akik nem szeretnek főzni, vasalni, mosni, takarítani, de attól még tiszta és rendezett háztartást vezetnek, mint háziasszony, csak épp segítséggel.

Például én imádok mosni és vasalni, sütni, de főzni nem. Ezért mi gyakran rendelünk menüt, vagy már előre szólok a férjemnek, hogy ma ővé a konyha. Lehet, hogy ezért a mondatomért most sokan megköveznének, de hát ha már a női és férfi szerepekről írok, akkor nehogy már éppen én ne valljak színt!

Egy párválasztásnál a férfi általában az anyját keresi a szeretett nőben. Vagyis a férfiak elvárják a nőtől, hogy egyedül is megálljon a lábán, hiszen anya is mindent megcsinált. Első körben attól is nagyon meg tudnak ijedni a férfiak, hogy mostantól nekik kell gondoskodniuk a nőről. Miért? Azért mert eddig a férfiról az anyja gondoskodott, így ez most egy teljesen úgy élethelyzet. Az a gondolat, hogy gondoskodjanak egy nőről eléggé riasztó tud lenni egyik másik férfinak.

Persze a mai világban egy nő legyen önálló, de ez éppúgy a férfitól is elvárható, vagyis elvárható lenne. Tény, hogy a nők talán jobban értenek a háztartáshoz, vagy a vérünkben van, hiszen évezredek óta a háziasszony szerepkörében élünk. Azonban egy férfinak is tudnia kellene, hogy hol kell bekapcsolni a mosogatógépet, vagy hogyan működik a vasaló.

Nem kötelesség!

Annak ellenére, hogy nekünk nőknek a vérünkben van a háztartásvezetés, nekünk az esne jól, ha nem kötelességnek kellene éreznünk, hanem szabadon választhatónak.

Szívesen gondoskodunk fiainkról, férjeinkről, de nem azért, mert ezt a világ elvárja tőlünk, vagy nem azért, mert születésünk óta hordozzuk a kötelesség bélyegét. Ha valamit ráerőltetnek az emberre a társadalmi elvárások, akkor azt senki sem csinálja szívesen. Mi nők sem! De ha mi magunk választjuk ki azt, hogy mit és mikor szeretnénk elvégezni, mit szervezünk ki az életünkből, és ha senki nem várja el tőlünk a házitündér szerepét, akkor nem csak a mi életünk lesz örömtelibb, hanem a férfié is. Így már esténként a szex is beleférne az esti programba még akkor is, ha fáradtan zárjuk le nőként a napunkat.

A női szerepnek manapság valóban nem könnyű megfelelni. A tradicionális háziasszony szerepkör és az ezzel járól feladatoknak való megfelelés, napjainkban is elvárt a dolgozó nőktől. A házimunka az emberek fejében nem a munka, hanem a NŐI munka fogalmával azonos. Ez a szemlélet különösen jellemző a magyar társadalomra, a magyar családokra. És ezt akárhonnan is nézem, egyenlőtlenséget jelent a nők és férfiak között még családon belül is.

 

A legjobb megoldás az lenne, ha a háztartásvezetésből minden családtag egyformán kivenné a részét úgy, hogy közben mindenki figyelembe venné a másik elfoglaltságait, munkáját vagy épp az énidőt. Tudom, hogy ezen még nagyon sokat kell dolgozni, és elsősorban a berögzült szülői mintákat kell felülírni. Ahogy minden változáshoz idő kell, úgy ehhez is. De ha megtesszük az első lépést, akkor utána már a következő jön magától.

A Klub

ahol a KáOSZradír otthonszervezési módszert megismerheted, elsajátíthatod

Magyarország egyetlen olyan közössége, ahol mindent megtalálsz, amire egy tiszta és rendezett otthonhoz a mai világban szükséged lehet fizikai és lelki síkon.

A KáOSZradír otthonszervezési módszerem megismerésével haladunk lépésről-lépésre a káosztól a rendig és tisztaságig.

Gyere, és csatlakozz A KLUBhoz, ints búcsút Káosz Úrnak és legyen neked is egy hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod.

Kiszelektált dolgok újrahasznosítása

Kiszelektált dolgok újrahasznosítása

Évente legalább kétszer kell(ene) szelektálni az otthonunkban. Sokan azért nem kezdenek bele, mert nem tudják, hogy a kiszelektált, számukra már felesleges dolgokkal mit csináljanak. Erre a kérdésre adok választ ebben a cikkben.

Minden háztartásban akad olyasmi, amit már régóta nem használunk, amiről azt sem tudjuk, hogy honnan van. A különböző okból felhalmozott, kapott tárgyakat, eszközöket, stb. általában elég sokáig rakosgatjuk egyik szekrényből a másikba. Aztán eljön a lomtalanítás ideje, és ezek a tárgyak a szemétben landolnak.

Volt idő, amikor ezek a holmik örömet okoztak nekünk. Szépen becsomagolva vettük, vagy ajándékba kaptuk őket. Ha ajándék volt valakitől, akkor ebben a gesztusban sok szeretet is benne volt. Épp ezért fontos, hogy feleslegessé vált vagy megunt használati eszközeink élete ne mindig a szemétben érjen véget, hanem, ha még használható, akkor új otthont találjunk nekik. Ez azért is fontos, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a környezetbe, és minél többet hasznosítsunk újra.

Kiszelektált dolgok újrahasznosítása 

Első körben gondolkodjunk eladásban. Országszerte számos adok-veszek online portál működik. De ha kreatív vagy, akkor szervezhetsz egy garázsvásárt is. Egy ilyen vásár nem csak bevételt hozhat, hanem nagyszerű lehet egy-egy hétvégi összejövetel megszerevezésére is.  

Készíts egy nagy adag limonádét, vagy téli időben teát, forralbort, és minden érdeklődőt fogadd ezzel. Így az eladás mellett még új kapcsolatokra is szert tehetsz. Egy sikeres garázsvásár történetét ide kattintva tudod meghallgatni.

Keressünk a környékünkön csere börzéket, piacokat. Vagy szervezzük meg mi magunk ezeket a börzéket iskolában, óvodában, munkahelyen, anyukás csoportokban.

A könyveket vigyük antikváriumba, vagy adjuk könyvtáraknak, kórházaknak.

Ajándékozzuk számunkra haszontalan dolgainkat rászorulóknak. A helyi családsegítő szolgálatok mindig tudnak egy-egy rászoruló családról, akinek minden segítség aranyat ér.

Játékot, könyvet szívesen fogad óvoda, bölcsőde, gyerekkórház

A ruhák újrahasznosítása

Régi farmerokat, gombokat, cipzárokat, Nesspresso üres kávékapszulákat Réti Éva a Réthy Fashion tulajdonosa várja Szigetszentmiklóson, ahol mindenből új dolgokat varázsol. Kapszulákból, cipzárakból ékszerek, farmerokból táskák és új ruhák készülnek. De Évi minden egyes kiszelektált dologból egy új csodát álmodik meg, és persze meg is valósítja. 

Ágyneműnek, takarónak, törölközőnek minden állatmenhely nagyon örül, így azokat érdemes a legközelebbi menhelyben leadni. 

Páratlan és lukas zoknik minden mennyiségben mehetnek a zokni csere programba.

És adományboltok is mindenhol megtalálhatóak országszerte, így jóformán semmit sem kell a szemétbe tenni. 

Fontos!

Mindig vedd figyelembe, hogy a kiszelektált dolgoknak is csak akkor van máshol értéke, ha még használható. Sosem adunk másnak használhatatlan dolgokat csak azért, hogy mi megszabaduljunk tőlük. A számodra már feleselges dolgokat mosd és tisztítsd ki, és csak ezután vidd el a megfelelő helyre. 

Ha neked is van olyan ötleted, hogy hová lehetne vinni a kiszelektált dolgainkat, akkor írd meg nekem a hello@rendegykattintasra.hu e-mail címre, és hozzáírom ehhez a listához.

Szelektálás kihívás

PROGRAM, mellyel az otthonodban lévő felesleges dolgok számát jelentős mennyiségben csökkenteni tudod.

MÓDSZER, mellyel megtanulhatod a rendszeres szelektálás rutinját.

KÖZÖSSÉG, ahol ítéletmentesen mondhatod ki, hogy gyűjtögető vagy, és segítséget szeretnél.

Túl sok a játék? Így szelektálj köztük!

Túl sok a játék? Így szelektálj köztük!

Tömött fiókok, teli tárolók, a szőnyeg roskadásig tele építőkockákkal, a sarkokban hegyekben állnak a játéktároló dobozok, és még az ágy alá is beszuszakoltuk a kinőtt ruhákat rejtő zsákokat. Ismerős szituációk? Netán nálad is a gyerekszobában hasonló állapotok uralkodnak? Túl sok a játék? Így szelektálj!

Amikor a babaváró hónapokban a gyerekszobát tervezgetjük, akkor a fejünkben egy olyan kép jelenik meg, ahol minden rendben van. Kiságy, kis szekrény, néhány kedvesen mosolygó plüss állat, portalan polcok, és játékmentes padló. Mindennek megvan a pontos helye. Semmi túlzsúfoltság és felhalmozás. Látjuk a gondolatainkban, hogy a gyermekünk minden játékot ugyanoda tesz vissza, mint ahonnan elvette. És ez a szép idilli kép úgy beleég a gondolatainkba, hogy nem is foglalkozunk más anyukák panaszkodásaival, akik szerint majd mi is megtudjuk, hogy a gyerkszoba nem épp e idilli kép szerint fog kinézni. 

És megérkezik

Bár a babaváró időszak alatt megfogadtuk, hogy nem halmozzuk el játékokkal, és erre a rokonság figyelmét is felhívtuk, ennek ellenére hónapról hónapra gyarapodik a játékok száma. Majd néhány éven belül arra eszmélünk, hogy lehetetlenség rendet tartani, mert annyi kacat gyűlt össze. De azzal is szembesülünk, hogy az is csak álmainkban létezett, amikor arról morfondíroztunk, hogy a mi gyerekünk mindent a megfelelő helyre pakol vissza.

A padlón lévő szőnyeg már nem is látszik, mert ott már a barbibabák sorakoznak csatarendben. Szép lassan átveszik az uralmat a gyerekszoba felett a kis legok, nagy legok, a kisautók tömkelege, a harcos katonák és csillogó farkú pónilovak, műanyag labdák, építőkockák, kavicsok és faágak…..és még hosszasan írhatnám.

A karácsonyi, a húsvéti, és a születésnapi-névnapi játékdömping sem kerül el senkit. Bár egy-egy ajándékba kapott játék csak pár napig újdonság egy gyerek számára, mi azért rendíthetetlenül halmozzuk el őket minden ünnepnapon. Aztán elérkezik az az időszak, amikor a játékhalom már akkorára nő, hogy semminek nem tud örülni a gyerek, és a játék így válik kacattá. A játékból kacattá válást senki nem ússza meg. Ez előbb-utóbb szinte mindenkinél bekövetkezik.

Hogyan tudunk változtatni?

A „kevesebb mindig több” szabály a játékokra is érvényes. A sok játék túlterheli a gyereket. A rengeteg inger miatt, melyet a játékok látványa okoz, a gyerekek nyűgőssé, síróssá válnak, és elkezdenek unatkozni. A bőség zavara megakadályozza abban, hogy felfedezze egy-egy játék sokoldalúságát.

A mennyiség helyett inkább a minőségre törekedjünk, ha már betévedünk egy játékboltba. Egy játék nem azért lesz minőségi, mert jól bírja a gyűrődést, hanem azért, mert hosszútávon különböző játéklehetőséget biztosít a gyermeked számára. Nem fogja hamar megunni, és így lehetőséged van arra, hogy egy-egy játék nem növeli a lomok számát.

A mai játékokat egyfajta felhasználási célra tervezték, ezért nem is tud a gyerek képzelete szabadon szárnyalni. Így szülőként egyre több játékot fogsz vásárolni. Azt szeretnéd, hogy gyermeked fantáziája fejlődjön, és változatosan tudjon játszani, és hogy az unalom messziről elkerülje. Ám ezzel visszatérsz a túl sok játék, túl sok inger, túl sok kacat problémához.

Legtöbbször ma már az anyukák valóban arra törekszenek, hogy a játékok, melyekkel körbe barikádozzák a gyermekeiket, minőségiek legyenek. Ráadásul a legtöbb játék fejlesztő játék. Ennek ellenére sokszor ők rontják el egy-egy játék élvezeti értékét, és sokoldalú felhasználását. Hogyan? 

Lacika megépít egy fantasztikus tornyot az építőkockákból. Mindenki csodájára jár, és ámulnak, hogy Lacika milyen ügyes. Nagypapa meg is jegyzi, hogy biztosan építész lesz a gyerekből. Mivel ez a torony annyira jól sikerült, az utókor számára is lehetőséget kell adni a megtekintésre. Ezért bekerül a vitrinbe. Ezzel máris meggátoltuk a gyerek kreatív énjének a fejlődését, hiszen ezek az építőkockák betöltötték a funkciójukat. A jövőben pedig porfogóként és kacatként élik tovább az életüket a vitrinben, mint kiállított darab.

Bende meséi mesefüzet

Mese a rend fontosságáról

“Ezt a könyvet ide teszem, és legközelebb itt meglelem! – mondta Bende nevetve, és attól a naptól kezdve mindig ügyesen elpakolta a játékait. Mindent a saját helyére.”

Az aranyközépút

Mielőtt bevetnénk magunkat a játékbolt kellős közepébe, előtt kezdjünk el szelektálni a gyerekszobában. Egy-egy ilyen szelektálás nagyon jó móka tud lenni, ha ebbe a gyerekeket is bevonjuk. Sokszor olyan játékok kerülnek elő, amire már senki sem emlékszik. De rég elveszettnek hitt játékdarabokra is rá lehet lelni, melyekkel egy kidobálásra ítélt játék új életre kelhet. A szelektálás végére pedig rájövünk, hogy nem is kell új játékokat vásárolnunk.

Jó állapotú, de már nagyon megunt játékokat egy garázsvásár keretein belül el tudjuk adni. Ha nem tudjuk magunkévá tenni a vásár gondolatát, akkor a családsegítők segíteni tudnak abban, hogy melyik családnál van szükség ezekre a játékokra. Orvosi rendelők és óvodák is örömmel fogadják a gyermekeink számára már hasztalan játékokat.

Túl sok a játék? Így szelektálj!

A lomok túlzott mértékű növekedésének elkerülése érdekében beszélnünk kell a rokonsággal is. Minden ünnep előtt osszuk meg velük, hogy mire van szüksége a gyereknek, és előzzük meg, hogy mindenféle kacatot megvásároljanak. Ha konkrét ötlettel állunk elő, akkor ez 100%-ban kiküszöbölhető.

Játékötletnél a szettben való gondolkodás a legjobb megoldás. Így olyan játék kerül a gyerek birtokába, ami bővíthető, megunhatatlan, és a szett beszerzéséhez a rokonságot is be tudjuk vonni.

A legnagyobb hibát mi szülők követjük el. Amikor nem a gyermek életkora szerint vásárolunk játékot, hanem az épp aktuális tévéreklám okozta inger hatására. Ha nem az életkornak megfelelő játék kerül a gyerek kezébe, akkor azzal nem tud mit kezdeni. Reklám hatására elkövetett vásárlással csupán csak a pénztárcánkat karcsúsítjuk, viszont a lomok számát nagymértékben növeljük.

Légy tudatos! Ne a kacatok számát gyűjtsd, hanem a játékélményt keresd a boltok polcain.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Idegbaj nélküli háztartásvezetés 4 titka

Idegbaj nélküli háztartásvezetés 4 titka

Takarítás, főzés, mosás, vasalás, bevásárlás, szülőértekezlet, fodrász, születésnap. Jaj már megint egy feladatokkal teli nap! Hányszor ejtjük ki ezt egy hónapban a szánkon? Hát elég sokszor! A háztartásvezetés nem habos torta, de erre fiatal éveink elején nem figyelmeztetett senki.

Ha valaki háztartást vezet, az nem „csak” takarít, főz, vagy éppen bevásárol, hanem egy egész birodalmat irányít. Ahhoz, hogy egy jól működő, idegbaj nélküli háztartást tudjunk kialakítani, amit mi irányítunk és nem fordítva, gyakorlat kell. Ez a gyakorlat nem egy év alatt jön össze, és ráadásul a gyakorlat megszerzése közben még meg kell tanulnunk jól tervezni és szervezni.

Az idő nekünk dolgozik

Van, aki a háztartásvezetés rutinját pár hónap alatt elsajátítja, de van, akiknek pár évre is szüksége van. De van olyan is, aki abszolút nem tudja, vagy nem akarja a háztartásvezető szerepkörét magáévá tenni, és ő inkább kiszervezi. Van aki, mástól lesi el a háztartásvezetés csínját-bínját, van, aki magától akar rájönni mindenre, és van, aki könyvekből meríti az okosságokat. És persze van olyan, aki munka mellett vezeti a háztartását, és van, aki évtizedekre a tökéletes háztartásvezetésre rendezi be az életét. Mindegy, hogy ki hogyan, mikor, hol és mennyi időt tölt a háztartásvezetés művészetével, a lényeg minden esetben az, hogy tudomásul kell vennünk azt, hogy háztartást vezetni nem egyszerű dolog.

A tervezés és szervezés tanulható

Ahogy mindent, úgy a háztartásvezetés is tanulási időszakot követel. A háztartásvezetés tanulható, és a tanulási folyamat mellet egy háztartás, tervezéssel és szervezéssel idegbajmentessé tehető. Viszont a tanulási folyamat nem sinkófálható el. 

Mindig egy lépéssel előrébb jár!

A tanulási folyamat munkával jár, és bizony ezt a munkát nem tudod megúszni. Viszont, ha részekre szeded, és apró lépésekkel haladsz, akkor sikerülni fog egy olyan háztartásvezetés rutint és rendszert kialakítanod, amivel elégedett leszel. És amivel az otthonod hosszabb távon marad tiszta és rendezett.

Első lépésként gondold végéig a napi, a heti és a havi teendőidet! Majd kezdj el tervezni! Igyekezz tömbösíteni a teendőidet, és próbáld meg mindig ugyanarra a napra betervezni a feladatokat. Tehát ha csütörtökön szeretsz vásárolni, akkor mindig arra a napra írd be, hogy bevásárlónap. De legyen egy fix napja a takarításnak és mosásnak is, és az összes többi feladatnak. Ha előre gondolkodsz és tervezel, és ezt le is írod, akkor nem felejtesz el semmit, nem fogsz kapkodni, és nem érnek váratlanul az események.

Legyenek rutinjaid!

Ne csak napi, heti és havi terveket rakj össze, hanem rutinokat is. A terv adja az első löketet ahhoz, hogy ebből rutin is legyen. Rutin az, ha este kikészíted a másnapi öltözéked, vagy ha minden este a konyhát rendben hagyod ott. Te döntöd el, hogy neked milyen rutinok férnek bele az időbeosztásodba, és azt is te választod ki, hogy melyikek fontosak a számodra. A lényeg, hogy a terv mellett igyekezz rutinokat is kialakítani. Ettől lesz a háztartásvezetés nálad stresszementes.

Tömbösíts!

Hasonló feladatokat végezz el egy napon, egy időben. Ha vízkőmentesíteni kell a fürdőkádat, akkor takarítsd ki a fürdőszobád azon részeit, ahol a vízkő fel szokott bukkanni. Ha el kell menned vásárolni, akkor menet közben intézd el a mosodát, a postát, vagy bármit, ami útba esik.  

Írj le mindent!

Egy terv mindaddig terv marad, amíg csak a fejünkben létezik. Akkor kezdjük el a terv megvalósítását, ha le is írjuk. Ötletelni, és fejben megfogalmazni dolgokat mindenki tud. Azonban ahhoz, hogy egy tervet látni tudjunk, észben tudjuk tartani, és meg tudjuk valósítani, le kell jegyezni mindent. Feladatokat, célokat, álmokat, ötleteket, problémákat, örömöket egyaránt. Egy tervezőnaplóban elég hely jut arra, hogy mindent beleírhass, így semmi sem fog a feledés homályába veszni. Tehát jusson eszedbe, hogy mindig mindent le kell írni!

Alapvetően ennyi az idegbaj nélküli háztartásvezetés titka. Mindössze egy kis gondolkodás szükséges hozzá, és egy kis segítség ahhoz, hogy átlássuk azt, amit a gondolatainkban megfogalmaztunk. Próbáld ki a naplóban leírt tervezést, mely nagy segítség lehet háztartásvezetésben, és kezdd el kialakítani a rutinjaidat. A többi pedig már csak rajtad múlik.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!