Életszakaszaink és az otthonunk állapota

Életszakaszaink és az otthonunk állapota

Meg tudod tippelni, hogy életünk során hány életszakasszal szembesülünk? Tudod, hogy az életszakaszaink adottságai kihatással vannak az otthonunk állapotára?

Ez a szám bármennyi lehet, hiszen életünk során rengeteg életszakaszt megélünk. Életszakaszaink jönnek és mennek, és időnként borítanak mindent, amit addig felépítettünk. Mindegyik életszakaszunkban más és más igényeket kell figyelembe vennünk, ezáltal más és más rutinokra van szükségünk ahhoz, hogy az otthonunk tiszta és rendezett legyen. Sokan mindezt nem veszik figyelembe, foggal-körömmel ragaszkodnak a már bevett szokásokhoz. Ám egy idő után mindenki rájön, hogy valami nem stimmel, valamin változtatni kell.

Az életszakaszok közötti váltás többnyire észrevétlenül történik. Egyszer csak azt veszed észre, hogy már többet vagy kevesebbet kell porszívóznod, mosnod vagy főznöd. Több mindent kell vásárolnod, több tárolóhelyre van szükséged, az idődet is más osztja be, és az otthonod sem olyan rendezett, mint amilyenre vágynál. De a másik véglet is kopogtatás nélkül érkezik, amikor már kevés dolgot kell a bevásárlókosárba tenned, kevés szerkényre van szükséged, az idővel is magad rendelkezel és az otthonodban is minden rendezett és tiszta. A két véglet között pedig számtalan kihívásokkal teli életszakaszt élsz meg.

Nézzük meg kicsit közelebbről, hogy milyen főbb életszakaszaink vannak, melyikben milyen sajátosságokkal, igényekkel és lehetőségekkel kell számolnunk felnőttként!

Csak magam vagyok – első életszakasz

Az első önálló életszakasz akkor kezdődik, amikor átléped az első lakásod ajtaját. Az, hogy ez a lakás saját vagy bérelt, lényegtelen, hiszen az önállóságon van a hangsúly. Vagyis azon, hogy nem a szülőkkel vagy nagyszülőkkel laksz már együtt, hanem önálló életet kezdtél.

Ez az az életszakasz, amikor bontogatod a szárnyaidat. Ilyenkor tapasztalod meg először, hogy az étel nem magától kerül az asztalra, a tiszta ruhákat nem a tündér pakolja be a szekrényekbe, és a vízkő sem csettintéssel tűnik el a fürdőszobából.

Ebben az életszakaszban még úgy gondolod, hogy nincsen szükség rutinokra, új szokásokra. Elég, ha minden teendőt úgy végzel el, ahogy azt láttad és tanultad a szüleidtől. Ráadásul bármikor van erre időd, hiszen a nap 24 óráját magad oszthatod be.

Ebben az időszakban gyakran vendég nálad Káosz Úr, hiszen a bármikor bármire van időm nézőpont előcsalogatja belőled a halogató énedet. A halogatás pedig Káosz Úr barátja, így evidens, hogy ahol halogatnak, oda ő befészkeli magát.

Párkapcsolatban élek életszakasz

A kezdeti önálló időszak után jön a rózsaszín felhős szakasz. Amikor megtalálod életed párját és összekötöd vele az életedet. Ez nem feltétlenül jelent házasságot, hiszen az összekötéshez elegendő az, ha megosztod valakivel az otthonodat, netán közösen keresitek meg azt.

Ebben az életszakaszban alkalmazkodnod kell egy másik személyhez is. A már kialakított rutinok és szokások nem biztos, hogy továbbra is működnek. Valószínűleg újból kell tervezned, új szokásokat, új rutinokat kell kialakítanod. Ebben az időszakban tapasztalod meg először, hogy ami eddig működött, az nem biztos, hogy továbbra is így lesz. 

Ezekben az években szembesülsz először azzal, hogy életed során sokszor kell újratervezned, átalakítanod, felülírnod, alkalmazkodnod, váltanod, türelmesnek lenned és új rutinokat szerezned. Szembesülsz ezekkel, elfogadod, elvégzed, majd szép lassan elfelejted. Így amikor a következő életszakaszodhoz érkezel, megdöbbenve tapasztalod, hogy már megint nem működnek a dolgok, újból kell tervezned és elölről kell kezdened pár dolgot.

Pedig tudtad! Hogyne tudtad volna! Csak hát mélyen eltemetted magadban.

Káosz Úr is jelen van ebben az időszakban is.

Még szép. Főleg az elején. Amikor még csak „szokjátok” egymást. Jelen van és támad, hiszen két teljesen eltérő szemléletmódot szeretnétek egyesíteni. Össze kell hangolódnotok, meg kell értenetek egymást és türelmet kell egymás felé gyakorolnotok a pároddal. De ilyenkor van a másikra való várás időszaka is. Várod, hogy majd ő elteszi, megveszi, letakarítja, elvégzi. A párod is pont erre vár. Vagyis a halogatás ismét betolakszik az életedbe. Ha pedig a halogatás jelen van, akkor Káosz Úr is.

Anyuka lettem

Na, ilyenkor borul minden! Szó szerint MINDEN! Ez az az életszakasz, ami többször is megismétlődik az életedben. (Igen, tudom, hogy egy gyerek is gyerek, és sokan itt megállnak, de a többség továbbmegy, így nekem ezt figyelembe kell vennem.) Az első a legkáoszosabb. Bár a többi sem leányálom. Az első ilyen életesemény első 6 hónapja a legnehezebb. Ebben az időszakban ne is álmodj rutinokról. Ilyenkor tűzoltás folyik, és abban kell nagyon jónak lenned. Jó esetben van segítséged, de előfordulhat, hogy csak magadra számíthatsz. Ha van segítséged, de nem akarod elfogadni, akkor bíztatnálak ennek átgondolására. Hidd el, hogy nem csak anyós vagy anya létezik, és minden segítő kéz aranyat fog érni.

Ez az az időszak, amikor Káosz Úr az otthonod minden helyiségbe befészkeli magát.

Mindenhol ruhakupaccal, mosatlannal és elszórt játékokkal találkozol. Az időddel mások rendelkeznek, és te ezt élvezed annak ellenére, hogy nem ismered be. Olyan időszakodat éled, ami egy nő életében a legcsodálatosabb pillanatokat okozza. Vagy legalábbis így kellene lennie. Ezekben a hónapokban érdemes Káosz Úrral barátságot kötni, elfogadni és megtanulni profi módon működtetni a tűzoltást. Nincs ennél célravezetőbb taktika. Amikor érezzük, hogy lassan véget ér a megpróbáltatások időszaka, akkor kezdhetünk búcsúzkodni Káosz Úrtól, és elkezdhetjük kialakítani a kisgyermekes életszakaszhoz passzoló rutinjainkat.

Kisgyermeket nevelek

Mindegy, hogy egy vagy több gyermekkel éled meg ezt az életszakaszt, a lényeg, hogy nagyon nagy koordinálási adottsággal kell rendelkezned. Ezekben az években a munka-család-otthon-párkapcsolat között kell zsonglőrködnöd úgy, hogy közben a magad életét is tudd élni. Ebben az életszakaszban már ki tudsz alakítani olyan rutinokat, amelyeket rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni. Bár ritkán teszi nálad tiszteletét Káosz Úr, de időnként azért bekuckózza magát egy-egy helyiségbe. A gyerekszoba a kedvenc tartózkodási helye, és ha nem akarsz állandó idegbajjal élni, akkor célszerű ezt tényként elfogadod. Néha küzdj meg vele, és tessékeld ki az ajtón, de fogadd el, hogy ebben az életszakaszban a gyerekszoba ritkán káoszmentes. 

Kamasszal kerülgetjük egymást

Hurrá, most már önállóak a gyerekek, és talán itt az ideje annak, hogy őket is bevond a feladatok elvégzésébe. No nem kell rögtön túlzásba vinni az igyekezetedet, és persze nem is kell rájuk erőltetned mindent. Most is, mint mindig, a türelem és a tolerancia lesz a te fegyvered.

Ezekben az években már olyan magabiztos tapasztalatod van a rutinok kialakításában, hogy simán le tudod győzni Káosz Urat bárhol és bármikor. Bár érdemes a kamaszod szobájában őt békén hagyni, hiszen az a gyermeked felségterülete, és neki szíve joga Káosz Urat a kegyeibe fogadni.

Ebben a helyiségben inkább az időközönként elvégzendő káoszmentesítésre kell koncentrálnod, és nem a rendszeres heti takarítási rutinra.

Az otthonod többi helyiségében viszonylag rend és tisztaság van, hiszen mostanra már olyan rutinjaid vannak, amelyeket hozzáigazítottál az igényeidhez, az elvárasaidhoz, az időbeosztásodhoz, az otthonod adottságaihoz és a családtagjaid hóbortjaihoz. Ez az az életszakasz, amiben elégedettséget érzünk annak ellenére, hogy tudjuk, nem tökéletes minden.

Kirepültek a gyerekek, újra csak magam vagyok – üres a ház életszakaszaink

Ez az életszakasz többször is visszaköszön az életedbe. Először akkor, amikor a gyermeked távoli városban kezd el tanulni, és emiatt valójában már nem otthon lakik. Másodszor akkor, amikor megtalálja élete párját, és elkezdik a közös életüket egy új otthonban. Harmadszor pedig akkor, amikor már az unokák is felnőnek és ritkábban kopogtatnak az ajtódon finom almáspite reményében. De vannak extrém esetek is, amikor a párod meghal vagy elhagy. Ezek mind-mind „üres ház” szindrómát tudnak produkálni.

Ezekben az években az „üresség” érzését többféle módon igyekszed tompítani. Van, hogy túlzott és felesleges vásárlásokba bonyolódsz, máskor nem végzed el az aktuális takarítási feladatokat, de az is lehet, hogy elkezdsz gyűjtögetni. Ez azért van, mert az üres terek hiányérzetet okoznak, és azt sugallják, hogy nincs már rád szükség. Nincs ezzel semmi baj, hiszen természetes folyamatról van szó, mindenki életébe eljön előbb vagy utóbb ez a pillanat is. Éld meg, gyászold meg, sajnáld egy kicsit magad, majd állj fel, és kezdj el alkalmazkodni az új életedhez. Kezdj valami újba, keress egy hobbit, alakítsd át az otthonodat, netán költözz kissebbe. 

Káosz Úr, mint mindig, most is lesben áll és arra vár, hogy te elhagyd magad.

Türelmes, mert tudja, hogy ebben az időszakban színre tud lépni, mert te elgyengülsz. Már megszoktuk. Hagyd, hogy egy kicsit kitombolja magát, de utána kíméletlenül tedd őt ki az ajtón. A káoszmentesítés ebben az életszakaszban is a segítségedre lesz.

 

Most már láthatod drága Olvasóm, hogy bár mindegyik különbözik a másiktól, egy valami mégis közös bennük: Káosz Úr mindig figyel és lesben áll.

Káosz Úr mindig készen áll arra, hogy megjelenjen. Neki mindegy, hogy épp milyen életszakaszodat éled. Mindig figyel! Amikor kell, színre lép és borít mindent. Ezt nem tudod kiküszöbölni vagy megakadályozni, hiszen lehetetlen vállalkozás életed végéig tökéletesnek lenned, és minden pillanatban uralni a káoszt. Megnyugtatlak, nem is kell. Elég, ha tudomásul veszed és elfogadod, hogy néha meg kell küzdeni Káosz Úrral. Na de hogyan is lehet ebből a küzdelemből győztesen kijönni? Hogyan lehet Káosz Urat kitessékelni az ajtón? A válasz egyszerű: mindig vedd figyelembe, hogy éppen melyik életszakaszodban vagy. Annak a szakasznak mik a sajátosságai, igényei és lehetőségei. Ezt követően káoszmentesíts, végül alakítsd ki az új életszakaszodhoz passzoló rutinjaidat.

Bármelyik életszakaszodban is vagy, bármilyen nagy káosz közepén is csücsülsz, a Kiút a KáOSZból című könyvem útmutatást ad számodra, hogy hogyan tudod Káosz Urat kitessékelni az otthonodból.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Gyors takarítás, ha nincs időd rendesen kitakarítani.

Gyors takarítás, ha nincs időd rendesen kitakarítani.

Szalad a lakás és csörög a telefon? A telefon másik végén megszólal egy hang, amit a hátad közepére nem kívánsz éppen abban a pillanatban? Na nem azért, mert az illetőt nem szereted! Nem, hanem azért, amit mondott! „Szia! Itt járunk a környéken és arra gondoltunk, hogy beugranánk hozzátok. Már rég láttuk egymást és mivel itt vagyunk 30 percre tőletek, ezért meglátogatnánk titeket. Mit szólsz hozzá?„ Az első gondolatot tuti, hogy ez lesz: gyors takarítás! No ucco neki, csináljuk!

Majd gyorsan leteszed a telefont és kiáltasz egy nagyot. B@sszus, most mihez kezdjek? Mivel kezdjek? Hol kezdjem? … és elkezd kattogni az agyad… katt, katt… 30 perc és itt vannak… ruhák szanaszét… piszkos a fürdőszoba… a konyha is romhalmaz… és semmi nincs itthon, amivel megkínálhatnám őket…..

Erre a szituációra készítettem ezt a gyors takarítás útmutatót. Ez 30 percbe belefér és nem csak te, hanem a vendégek is meg lesznek elégedve az eredménnyel. Ez a gyors takarítás útmutató nem csak akkor vethető be, ha vendégek toppannak be hozzátok, hanem bármikor amikor nincs időd vagy kedved takarítani. 

Kezdj a bejáratnál!

A gyors takarítás mindig a bejárati ajtónál kezdődik! A cipőket tüntesd el! Ha koszos, akkor rakd ki a garázsba. Minden kabát, sapka, kesztyű, sál, edzőruha, táska kerüljön be az előszobában lévő szekérnybe, dobozba vagy tároló alkalmatosságba.

Ha nincs szekrény az előszobába, csak fogas, akkor se a fogasra aggasd fel őket, hanem olyan helyre rakd el, ami nincs szem előtt. Erre alkalmas minden szekrény, ágyneműtartó és fiók. Figyelj arra, hogy a vendégeknek legyen helyük a kabátjukat felakasztani és a cipőiket szépen lerakni.

Irány a nappali!

Itt is a szabály az, hogy minden elől lévő és nem oda való dolgot rejts el a vendégek számára nem látható helyre. A kanapé párnáit rázd fel és igazítsad meg úgy, hogy szépen sorakozzanak. A plédeket tűrd össze. Ha van asztalod a nappaliban, akkor annak a tetejét is pakold le. 

Ha van olyan dolog a nappaliban, amit el kell mosni, akkor az mehet bele a mosogatógépbe, mert az mindent el tud nyelni. Az asztal tetejét mindenképp töröld át egy általános felülettisztítóval még akkor is, ha az nem üvegből van. Újgok, papírfecnik, könyvek mehetnek valamelyik fiókba. A függönyöket húzd be és gyújts meg pár gyertyát vagy kapcsolj hangulat világítást. Ezt megteheted nyáron és télen is, hiszen nyáron a nap ellen védekezünk, télen pedig amúgy is sötét van kint. Ezzel a portalanítást és a porszívózást meg is oldottuk. 

Folytassuk a konyhában!

Mindent pakolj le az asztalról és a konyhapultról. A mosogatógép itt is nagy szerepet kap. Ha már nem fér bele semmi, akkor a szekrénybe is pakolhatsz, de ne feledd, hogy utána ki kell venni és el kell mosogatni

Ha nagyon morzsás a padló, akkor gyorsan söpörj össze. Ne vedd elő a porszívót, mert sokkal több időd megy el arra, hogy előveszed és utána elrakod, mint a söprésre. Használj morzsaporszívót vagy seprűszettet. De a legjobb, ha van egy vezeték nélküli porszívód, mert azt mindennap be tudod vetni a tisztaság érdekében.

Most tartunk 15 percnél, tehát ne aggódj, kész leszel, mire csöngetni fognak. De a facebookot most felejtsd el! Eszedbe ne jusson! Nem! Rápillantani sem lehet. Ha egyszer ránézel, tuti, hogy arra eszmélsz, hogy megszólal a csengő……

Fürdőszoba és vécé

Fújd be a mosdót, csapot és vécét tisztítószerrel. Ez lehet vízkőoldó vagy általános felülettisztító, hiszen most csak egy „ál” tisztaságot akarunk teremteni. Amikor az utolsó helyet is befújtad, már mehetsz is az első helyhez. Öblít és szárazra töröl. 

A tükrökről se feledkezz meg és töröld át őket, hiszen azok is szem előtt vannak. Végül tegyél a vécécsészébe valami illatos dolgot, aminek az illatától olyan érzése lesz a mellékhelyiségbe lépő embernek, mintha épp nagytakarítás után lépett volna be. A gyors takarítást kész is ezekben a helyiségekben.

A gyors takarítás utolsó művelete

Menj végig a lakáson kezedben egy nedves szivaccsal. Folyamatosan nézd a padlót és ahol valami foltra lelsz, ott gyorsan töröld fel. De ha van vezeték nélküli porszívód, ami fel is mos, akkor az azzal való padló takarítás most a legjobb módszer.

Mivel kínáljam meg őket?

 

Mindig legyen dugi kekszed. Olyan dugi helyet találj, amit sem a gyermekeid, sem a férjed nem ismer. Így garantált az, hogy amikor szükséged van rá, biztosan ott fogod találni, ahová rejtetted.

És még mindig csak 25 percnél tartunk, így arra is van időd, hogy egy kicsit rendbe szedd magad. Látod milyen sok mindenre elég egy 30 perces gyors takarítás?

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Ecetes takarítás? Erre figyelj!

Ecetes takarítás? Erre figyelj!

Ezt a mondatot sokszor hallom: „az ecet mindenre jó, hiszen a nagymamám is ezt használta.” No ezzel a kijelentéssel nem mindig és minden esetben értek egyet. Miért? Olvass tovább, mert ebben az írásban ezt bővebben ki is fejtem. Ecetes takarítás? Erre figyelj!

Az ecetről minden fórumon ódákat zengenek, és általában csupa pozitív dolgot lehet hallani róla. Sokan keresik azt az alternatív megoldást a takarításhoz, ami „környezetbarát” és „vegyszermentes”, és ilyenkor az ecet mindig az első helyen szerepel. És hát valljuk be, hogy az olcsósága is eléggé hívogató. Vagyis az ecetes takarítás eléggé népszerű.

Bárhol bevethető

Háztartási gépek tisztítása vagy a csempe takarítás? Használj ecetet! Szagtalanítás és fertőtlenítés? Használj ecetet! Vízkő és penész okoz bosszúságot? Használj ecetet! Még a csapból is az folyik, hogy használj ecetet, mert az mindenhol és mindenre jó.

És most jön a mondókám lényege! Vagyis az ecet használata az mellet, hogy tényleg nagyszerű, olcsó és hatékony, komoly károkat is okozhat a felületeiden és az eszközeidben, arról nem is beszélve, hogy az egészségedre is veszélyes lehet. Ezért nem javaslom az ecet használatát rendszeresen, vagy mindenhol.

Tudom, tudom, hogy most sokan felszisszenek, és kikérik maguknak, hogy ilyen kijelentést teszek. Na de nézzünk egy kicsit az ecet mögé, és fedjük fel a titkokat az ecetes takarítás körül.

Az ecet és az egészség

Az ugye köztudott, hogy a hagyományos konyhai ecet egy hígított ecetsav. Még ha gyenge is, attól még az sav, ezért nem használható minden felületen. A sav alapból egészségre is káros maró hatással rendelkezik, ezért az ecetnek is megvannak eme tulajdonságai. A ecetes takarítás, ha naponta többször is műveljük, a nyálkahártyánkra veszélyes tud lenni.

Az ecetnek nem véletlenül van jellegzetes szúrós szaga, maró hatású gőzei nem csak az orrot ingerlik, hanem a szemet, a torok nyálkahártyáját, valamint a tüdőt is. Ráadásul sokan keverik a takarítás során az ecetet a fertőtlenítő szerekkel, mondván így biztosan tuti hatása lesz. De ebben az esetben azzal nincsenek tisztában, hogy a két szer egymással való érintkezése után klórgáz keletkezik, amely akár halálos is lehet.

Velem is megtörtént

Amikor elkezdtünk a csapatommal a Golfklubokban takarítani, akkor több takarítónő is felvetette az ecet használatát, hiszen ők ezt látták, ezt tanulták. Akkor már nagyon köhögtem, és tudtam is a köhögésem okát. A sok éves tisztítószer használata nekem sem tett jót. Sőt! Az egyik betegségemet nekik köszönhetem.  

Amikor már semmilyen tisztítószert nem tudtam használni a munkám során, akkor én is az ecethez nyúltam, hiszen dolgoznom kellett. Az ecet még egy fokot rontott az egészségügyi állapotomon, és akkor kezdtem el kutakodni, hogy mivel is lehetne kiváltani az kémiai anyagokkal teli tisztítószereket és az ecetet. Mert fontos lett volna számomra, hogy azok a szerek, amiket a kollégáim és én is használunk, szagtalan, egészségre és környezetre ártalmatlanok és bőrbarát legyen. És persze használatuk során az eredményre se órákat kelljen várni, és az eredmény hosszútávon meg is maradjon.

Ezt a történetet a kollégáimmal is megosztottam, és azt is elmondtam nekik, hogy az ecet rendszeres használata milyen veszélyekkel jár. Megértették elfogadták az érveimet, és a takarítócégembe sosem használtunk takarításra ecetet. Legalábbis amikor én is részt vettem a takarításban, akkor nem. Mert ugye kivételek mindig vannak.

Mire NE használd az ecetet!

Bizonyos felületeken és gépeken használva az ecet visszafordíthatatlan károsodást képes okozni még akkor is, ha az ecet természetes szernek van titulálva. Készítettem egy felsorolást, melyben leírom azt, hogy hol ne használd az ecetet semmiképpen, ha nem akarsz kárt okozni magadnak. Olvasd el, és döntsd el, hogy megéri-e neked az ecet használata, vagy inkább tovább keresed a tutit a tisztítószerek világában.   

A fürdőszoba ecetes takarítás esetén nem árt az óvatosság, mert a töményen használt ecet képes szétmarni a felületeket úgy, hogy azokat bizony cserélned kell. A csempe és a csaptelep is simán marás áldozatává tud válni még akkor is, ha az ecetet hígítva használod, hiszen sokszor a befújt részeket csak több perces várakozás után mosod le.

A fürdőszobában lévő felületek kényesek függetlenül attól, hogy természetes anyagokból készültek. Ezeknek a felületeknek a takarításához sose használj ecetet, mert az felmarja és visszafordíthatatlanul tönkreteheti még akkor is, ha vízzel hígítottad fel.  

Bár ma már a lapra szerelt bútorok a kellendők, de sok otthonban még előfordulnak viaszolt bútorok is. Az ecet a viaszt eltávolítja a bútorról, így ápolás helyett rombolást végzel, ha azzal takarítod őket. De a lapra szerelt bútorok esetében is felejtős az ecettel való takarítás, mert ezeken a felületeken foltot fog hagyni.  

A padlót se!

Bármilyen anyagból is van a padló az otthonodban, a felmosásához ne használj ecetet vagy ecetes vizet. Az ecet oldja a felület bevonásához használt anyagokat, és ez mellett foltosodást okozhat, mely az idő haladtával csak felújítással javítható. Egy padló felmosásához elég egy olyan felmosóvíz, melybe pár csepp mosogatószert és/vagy általános felülettisztítót teszel.

Fontold meg!

Az ecetről az jut mindenkinek az eszébe, hogy egyszere fertőtleníti és oldja a vízkövet, ezért előszeretettel használják ilyen jellegű problémák megoldására. Még a mosógép tisztításához is.

Azonban a mai modern mosógépeknek kifejezetten káros lehet, egy alapos ecetes takarítás. Kikezdheti a vékony bevonó réteget a mosógép dobjában, amitől annak matt is lehet a felülete.

A mosógépben található tömítéseket és a gumiból készült alkatrészeket szintén kikezdi a savas közeg. Képzelj el egy olyan mosógépet, amiben komolyabb lerakódások vannak. Ezeket a lerakódásokat az ecetes vízzel való takarítás szinte “lerobbantja”, és ezek a lerobbant darabok szépen feltorlódnak a csövekben és dugulást okozhatnak.

Ezért a mosógép tisztításához mindig olyan szert használj, amit kimondottan géptisztításhoz fejlesztettek ki, és ezek közül is azokat, amelyek a legtöbb természetes alapanyagokat tartalmazzák.

Akár a tűzhely, akár a konyhai felületek takarítása tömény ecettel helyrehozhatatlan kárt tud okozni, hiszen megmarhatja a felületeket. A zsíros szennyeződések eltávolításához sem célszerű használni az ecetet még akkor sem, ha hígítva használod, mert azon a helyen, ahol letörlőd a maszatot, a folt maradandóan ott maradhat.

A konyhában a zsíros foltokhoz használj olyan zsíroldót, amely a lehető legkevesebb kémia anyagot tartalmazza. Más, enyhébb szennyeződések eltávolításához a mosogatószeres víz vagy az általános felülettisztító is elég.

A gépeknek sem tesz jót!

Az ecet szuperül eltünteti a vízkövet ez tény, de csak a legvégső esetben használd a kávéfőző vízkőmentesítésére. Hogy miért ne használd állandóan? Mert a rendszeres ecetes átmosás kárt tud tenni a kávégép vízrendszerében, megrongálja a szilikon- és gumitömítéseket, és szétmarja a műanyag alkatrészeket.

Sokan ajánlják a gőzölős vasalók vízkőmentesítésre az ecetet. Azonban a gőzölős vasalódat soha ne akard kitisztítani vele, mert tönkreteszed a vasaló belső részeit akár egyszeri ecetes tisztítás után is. Vásárolj inkább desztillált vizet és csak azt öntsd a tartályba, de a legjobb, ha megnézed a gyártó tisztítási javaslatát a termékleírásban, hogy elkerüld a gép károsodását. Mert így a garanciát is elvesztheted.

A legtöbb gőzölős vasaló ma már rendelkezik öntisztító programmal, amihez semmilyen tisztítószer sem szükséges, csupán csak desztillált víz. De ha van szárítógéped, ami a ruhákból kipárolgó vizet összegyűjti, akkor az is tökéletesen alkalmas ezekbe a gőzölős vasalókba.

Csak óvatosan!

Ha mégis úgy döntenél, hogy nem mondasz le az ecet használatáról takarítás közben, akkor arra kérlek, hogy az alábbi javaslataimat mindenképp tartsd szem előtt.

Csak olyan helyiségben használj ecetet, amit rendesen ki tudsz szellőztetni. Zárt helyiségben ugyanolyan veszélyes lehet a használata, mint a hagyományos vegyszerek! Még hígítva is!

 

Mindig használja gumikesztyűt, amikor ecettel takarítasz, mert megmarja a bőrödet. Tudom, hogy kesztyűben takarítani nem olyan egyszerű, de ha savat használsz, akkor ez elengedhetetlen. És bizony az ecet az sav!

 

Fertőtlenítőszerekkel (hipó, klór stb.) soha ne keverd össze az ecetet, mert klórgáz keletkezik, amely akár halálos is lehet. Ez akkor is igaz, hogy ha közvetlen egymás után használod az ecetet és a fertőtlenítőt, mert a két anyag ilyenkor is találkozik.

 

Ha nem tudsz az ecettől elbúcsúzni, akkor nagyon felhígítva használd, különben a takarított felületeket könnyen „megmarhatja” és mattá tehet. Fémből készült és fémmel borított dolgok vagy gránit, márvány felületek takarításához sose használj ecetet még hígítva sem!

 

A gáztűzhely takarítása tilos tömény ecettel, mert tűz- és robbanásveszélyes!

 

A gyerekek és a háziállatok sose férjenek hozzá az ecethez. Az gyermekek elől elzárandó rendelkezés ugyanúgy vonatkozik az ecetre is, mint a vegyszereidre!

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Hogyan tarts rendet otthon mindössze napi 30 perc házimunkával?

Hogyan tarts rendet otthon mindössze napi 30 perc házimunkával?

Napi 30 perc. Sok vagy kevés? Ha a maraton futásra gondolunk, akkor rengeteg. Ha pedig egy wellnesshétvégére, akkor kevés. Na de ha egy gyors takarítást veszünk alapul, akkor pont elég. De vajon hogyan lehet ezt a napi 30 percet rendszeresen és eredményesen az otthonunk javára fordítani? Hogyan tarts rendet naponta 30 perc alatt? Ezt most elárulom neked.

Képzelj el egy olyan otthont, ahol mindennek megvan a helye. Ahol a reggelek nem lázas kapkodással telnek, mert mindent elsőre megtalálsz. Ahol a családtagok egyformán kiveszik a részüket a házimunkából. Ahol minden háztartási feladatnak megvan a maga ideje, és nem jelent gondot, ha éppen egy-egy nap kimarad. Ahol a hétvégék nem nagytakarítással, hanem közösen eltöltött idővel telnek. Ha már eléggé beleélted magad, akkor mondom, mit kell tenned, hogy nálad is ez legyen a helyzet.

Fontos tudnivalók

Ahhoz, hogy fenntartható rend legyen az otthonodban, először meg kell szabadulnod a felesleges holmiktól. Amíg erre a lépésre nem szánod rá magad, addig hiábavaló minden erőfeszítésed. Csak pakolod a kacatokat egyik helyről a másikra, és egy rövid ideig tartó látszatrendet tudsz fenntartani.

Tehát az első lépés: szelektálás! Tudom, hogy ez a legnehezebb része a stresszmentes háztartáshoz vezető útnak, de utána tudsz felépíteni egy eredményesen működő háztartásvezetés- és takarítási rutint. Számtalan módja van annak, hogy hogyan szabadulj meg a felesleges holmiktól a garázsvásáron át az adományozásig. Nem kell feltétlenül szemétre dobni őket.

Rendszeresen csináld!

Ha sikerült végigcsinálni egy nagyobb szelektálást, és a kacatok számát jelentősen csökkenteni tudtad, akkor ezt ismételd meg félévente egyszer, hogy ne gyűljenek fel megint a kacatok. Tudod, ez is egy olyan szokás, rutin, ami csak akkor szolgál téged, ha rendszeresen csinálod.

A szelektálásnak van egy fontos szabálya! Mégpedig az, hogy más dolgaihoz nem nyúlunk. Vagyis minden családtag a saját maga dolgaiért felelős, így mindenki csak a saját cucca között szelektálhat.

Második lépés: rendszerezz!

Ha megszabadultál az összes kacattól, akkor a megmaradt holmiknak megfelelő helyet kell találnod. Fontos, hogy mindennek meglegyen az állandó helye. Ehhez praktikus bútorokra, fiókokra és tárolóeszközökre van szükséged. Ma már rengeteg klassz tárolódoboz és fiókon belül rendszerező létezik. Ezekből lehetőleg olyat válassz, ami jó minőségű, könnyű tisztán tartani és illeszkedik az otthonod stílusához.

Harmadik lépés: tervezz!

A megfelelő tárolási rendszer kialakítása mellett a tervezésre is kellő hangsúlyt kell fektetned. De nem elég megtervezni, le is kell írni. Mert ami nincs beírva a naptárba, az egyszerűen nem létezik. 

És bár a házimunka elvégzése alap feladatnak tűnik, amit nem lehet elfelejteni, de ha nincs betervezve, és nincs beírva a háztartási naplódba, akkor bizony halogatjuk, toljuk ide-oda, végül. elfelejtődik.

Ahhoz, hogy viszonylagos rend legyen az otthonodban minden nap, szükséged van arra, hogy az életviteletekhez passzoló takarítási rutinod legyen. Mert ha nincs takarítási rutinod, akkor kampánytakarításokat végzel, és az bizony nem produkál tartós eredményt.

A kampánytakarítás azt jelenti, hogy minden előzetes tervezés és felkészülés nélkül vágunk bele a házimunkába. Ennek általában az lesz a vége, hogy bár mindenbe belekaptunk, az eredménynek nem igazán van látszata. Ráadásul jól elfáradtunk és frusztráltak lettünk.

Ezzel szemben a jól kialakított takarítási rutinnal minden nap csak éppen annyi feladatot végzünk el, amennyit beterveztünk, és nem kapkodunk helyiségről helyiségre. A rutinokkal időt és energiát spórolunk, és a motivációt sem veszítjük el. Ráadásul néha belefér az is, hogy ha nincs kedvünk, akkor egy-egy nem létfontosságú feladat kimaradjon az elvégzett munkák között.

 

Ha megtanulsz tervezni, rutinokat kiépíteni, eredményesen működő szokásokat bevezetni, akkor nem fogsz pánikba esni egy felújításnál vagy költözésnél. Mindent pontosan tudsz majd menedzselni lépésről-lépésre.

Negyedik lépés: együtt könnyebb!

Sokszor érezzük, hogy rabszolgaként dolgozunk a háztartásunkban. Ez azért történhet meg, mert mindent egyedül akarunk elvégezni, vagy egyedül kell megcsinálnunk.

Pedig a háztartás nem egy emberes munkahely, és nem egy embernek kell minden feladatot elvégezni. Közösen kell kivenniük a részüket minden családtagnak a háztartási feladatokból. Ezt elérni nem olyan ördöngösség. Meg kell tanulni jól kommunikálni és koordinálni.

Előfordulhat, hogy a férjed nem is tudja, hogy szeretnéd, ha néha ő porszívózna. Honnan tudná, ha sosem mondtad neki és mindig megcsináltad? Az is lehet, hogy azért nem csinál meg bizonyos feladatokat, mert már többször leteremtetted, amikor nem úgy csinálta meg, ahogy te azt szereted. A kommunikáció és a koordinálás a megoldás mindenre.

Ha van egy jól működő takarítási rutinod, az le van írva, akkor minden feladat mellé írjátok oda, hogy ki fogjak elvégezni. Tedd ki a napi/heti terveződet jól látható helyre, mondjuk a konyhába vagy a hűtőre és így egyből szem előtt van. Más-más színnel jelölve a különböző feladatokat, a családtagok rögtön látják, mi a napi teendőjük. Hiszen porszívózni már egy 10 éves gyerek is tud!

Ötödik lépés: megvalósítás!

Ha ezt a pár lépést sorban megvalósítod, akkor a háztartásod rendezett és tiszta lesz akár minden nap. Mert kampánytakarítások helyett takarítási rutinod lesz és látszatrend helyett fenntartható rendet produkálsz. Végre nem számít majd, hogy ha valaki váratlanul betoppan, és az otthonod takarítására szánt idő is jelentősen lecsökken.

Így több időd jut majd a családodra, és saját magadra. Vagyis a hogyan tarts rendet otthon 30 perc alatti projekt megvalósítható és a hétköznapokban is alkalmazható.

Természetesen a napi 30 perc takarítási és rendfenntartási rutin csak akkor tartható, ha valóban nincsenek feleslegesen felhalmozott dolgaink az otthonodban, ha rendszeresen takarítasz, és ha a családtagok sem ejtenek ki mindent  a kezükből épp ott, ahol vannak.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Nem kell egész nyáron takarítani: Így spórolj időt!

Nem kell egész nyáron takarítani: Így spórolj időt!

A takarítás nem tartozik kedvenc elfoglaltságaink közé, vagyis takarítani nem mindenki szeret. Ezt bátran kijelenthetem. Ez nyáron még nagyobb igazság, hiszen 35 fokban örülünk, ha hűsölhetünk és pihenhetünk kicsit. Nyár, takarítás…. ez aztán a kihívás!

A tisztaságra azonban ebben az évszakban is vágyunk, ráadásul sokkal jobb érzés a teraszon egy hideg limonádé társaságában hűsölni, ha tudjuk, hogy a teraszajtó mögött az otthonunk tiszta.

Na de hogy a nyarunk ne a takarításról szóljon, ne kelljen minden nap takarítani, adok pár olyan tippet, melyeket pillanatok alatt el lehet végezni.

Gyors nyári takarítós tippek

Legyél következetes! Sok kicsi sokra megy elv itt is célravezetőbb. Takaríts inkább rendszeresen keveset. A ritkább takarítás nagytakarítást generál, ami sok időt vesz igénybe. Hidd el nekem, hogy a rendszeres, kb. fél óra alatt elvégzett takarítás kevésbé fárasztó ebben a melegben!

A nyári takarításhoz a legjobb a reggeli vagy az esti órák valamelyike. Tárd ki az ablakokat, csinálj kereszthuzatot, és kapcsolj valamilyen pörgős zenét. A gyerkőcöknek ez így nagy buli tud lenni.

Fél óra csodákra képes!

A bútorokon, szabad felületeken hamar megül a por, de nyáron ez különösen igaz. Ezért iktasd be két-három naponta a portörlést. Erre pár percet kell rászánnod akkor, ha mosható portörlőpálcát használsz. A pálcával csak végigmész a felületeken, és már nyoma sincs a pornak. Két-három portörlés után mehet a pálca a mosógépbe, és száradás után ismét be lehet vetni.

Nyáron akár naponta is felmoshatsz, hiszen a nagy melegben villámgyorsan megszárad a padló felülete. Ráadásul, ha olyan porszívód van, ami egyszerre porszívóz és fel is mos, akkor két takarítási feladatot is meg tudsz csinálni pillanatok alatt. Egy felmosó funkcióval ellátott porszívó nem csak nyáron, hanem az év minden napján hatalmas segítség lehet számodre.

A konyhában nyáron a lehető legkevesebb tartózkodnánk, de ez sajnos nem mindig jön össze. Ezért a konyhát is érdemes rendszeresen takarítani. No nem kell nagy dolgokra gondolni, csak egy kis áttörlésre. Az olyan felületeket, amiket gyakran fogdosunk, használunk, azt egy általános felülettisztítóval töröljük át két-három naponta.

A fürdőszobában a mosdó, kád és zuhanyzó áttörlése az utolsó használat után ajánlott. Így nem csak a vízkőképződést késleltetjük, hanem egy „áltisztaságot” is teremtünk. A mellékhelyiségben a vécékagyló és ülőke részt az általános felülettisztítóval naponta pár perc alatt át lehet törölni, és ennyi elég is, ha hetente egyszer alaposan áttakarítod.

Ez mind belefér a napi fél órában. Ha mást nem is csinálsz az otthonod tisztaságának érdekében nyáron, akkor is fent tudsz tartani egy látszattisztaságot a nyári hónapokban. Ősszel pedig majd sort kerítünk a nagytakarításra.

Nyári extra tipp

Érdemes ilyenkor kitisztítani/kimosni a párnákat, paplanokat, plédeket, mosható szőnyegeket. Nyáron a nagy melegben gyorsan megszáradnak és így elkerülhető, hogy nedvesség maradjon bennük ami „bebüdösödik”. A kimosott függönyök nedvesen felrakva, pedig hűtik a lakás levegőjét is.

Ugye, hogy nem is olyan nehéz nyáron sem takarítani? Főleg akkor nem, ha egy kicsit másképp gondolunk rá, és más megközelítéssel állunk neki. Nyár, takarítás….most már gyerekjáték!

Ezek az írások is érdekesek lehetnek

Hogyan szabadulj meg a portól? Egyáltalán létezik portalan lakás?

Hogyan szabadulj meg a portól? Egyáltalán létezik portalan lakás?

Bármennyire gyakran fogod a porrongyot a kezedben, a lakásod folyton olyan, mintha egy porvihar kellős közepén lenne? Egyfolytában port törölgetsz, és az otthonod mégis olyan látképet mutat, mintha nem takarítanál? Egyáltalán hogyan lehet a port száműzni, és létezik portalan lakás?

Anyukám úgy tanította, hogy ha takarítunk, port törlünk, akkor azt nedves, vizes ruhával végezzük. Minden szombaton elővettük a takarítóvödrünket, vizet tettünk bele, majd egy kis mosogatószert és/vagy ecetet….

…aztán polcról polcra haladva száműztük a port.

Ez néhány évtizede volt, és akkor még nem volt ilyen nagy tisztítószer kínálat, amik mind azt ígérik, hogy egy életre megszabadítanak a portól.

Ma már hatalmas kínálattal kell szembenéznünk, amibe belezavarodik az ember lánya, és bizony egy-egy választás nem mindig bizonyul sikeresnek. A boltok polcain pedig egyre több újabb és újabb csodaszer bukkan fel, és ezek között használhatatlannal is találkozni lehet. Bár ezt csak akkor tudjuk meg, miután megvásároltuk, és kipróbáltuk.

Én is jártam már így, de ma már nincs az az ígéret, ami miatt a jól bevált dolgaimat leváltanám. Bár azt el kell mondanom, hogy olyan nem létezik, hogy pormentes, portalan lakás. Vagyis egyetlen egy csodafegyver sem tudja azt produkálni, hogy a por a portörlés után ne jelenjen meg újra és újra. Viszont olyan eszköz és szer létezik, ami le tudja lassítani a por újraképződését, és egy kis ideig portalan lakás produkálható.

Alapvetően két fegyverem van a por ellen. A mosható porpálcám és az általános felülettisztító. Mindkettőt használom együtt és külön-külön is attól függően, hogy mekkora pormennyiséggel kell megküzdenem, és milyen felületen.

Egy lakásban többfajta felület is megtalálható

Sok háztartásban minden felületet más és más szerrel kezelnek, mondván, hogy minden felületnek megvan a maga speciális tisztítószere. Az egyik szer azért kell, hogy fényesebb legyen a bútor, a másik pedig elvileg hosszú távon távol tartja a porszemeket. A francokat! Egyik sem tudja a port száműzni, mert a por mindig velünk van. Ezért nincs is szükség ezerféle különböző felülettisztítóra. Ha például egy alapcsomagot szeretnél összeállítani, amivel a háztartásod minden szegletét tisztán tudod tartani, elég pár darab hatékony tisztítószer, és letudtad a konyhától a fürdőszobáig az egész lakást.

Az otthonunkban lévő rengeteg felesleges dolog a portermelődés legnagyobb barátja. Ezért érdemes rendszeresen szelektálni. Minél kevesebb a felesleges dolog, annál kevesebb por termelődik az otthonunkban. A kihívásaim egyiket ebben lesz segítségedre.

Akkor kezdtem kutatni egy olyan szer után, ami önmagában alkalmas mindenféle felület tisztítására, amikor már annyi házban dolgoztunk a takarítócégen belül Németországban, mint égen a csillag. A lista állandóan csak bővült és bővült a különböző kívánságokkal az ügyfelektől, hogy ide ilyen felülettisztító kell, oda pedig teljesen más.

Ekkor akadtam össze először a portörlőpálcával. Ez még nem volt teljes siker, mert hát ugye valamilyen ápolószer is kellett mellé. De ami késik nem múlik alapon ezt akkoriban elengedtem, és maradt az ecet és víz keveréke.

Ha gyorsan túl akarok lenni a portörlésen, akkor csak a pálcát vetem be. Viszont ha van időm és kedvem egy kissé jobban elmerülni a takarításban, akkor először minden felületen végig megyek a pálcával, és utána pedig még egy felülettisztítóval is minden felületet áttörlök.  

Ezzel a két dolog segítségével tudom a portörlést számomra megkönnyíteni, időben lerövidíteni, és a porképződést lelassítani.

Azt viszont tudomásul kell vennünk, hogy portalan lakás nincs, és olyan nem létezik, hogy por nélküli élet. Így azt ajánlom Neked is, hogy ezt fogadd el, és ne pörögj azon, hogy törölgetés után a fekete bútoron ismét felfedezed azokat a bizonyos porszemeket. Ez így természetes. Legfejlebb a legközelebbi bútorvásárlásnál fekete helyett valamilyen fehér színűbe szeress bele, és azon biztosan nem látszik meg a por rögtön.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Takarítási undor? 7 tipp, hogy le tudd győzni!

Takarítási undor? 7 tipp, hogy le tudd győzni!

Sokan szeretnének rendezett környezetben élni, és szeretnék, ha állandó rend és tisztaság vegye őket körbe. Ja, hogy azért tenni is kellene? Na ezt a gondolatot már nehezebb magunkévá tenni. Hiszen a takarítási undor gyakran megjelenik.

Általában a gyerekek születésével párhuzamosan jön a takarítás ellen irányuló utálat, mert a gyerekek a maguk módján hatalmasra tudják növelni a lakásban még csak kis nyomokban felfedezhető rendetlenséget. És ahogy nő a káosz, azzal párhuzamosan nő a lakás rendfenntartásával eltöltött idő mennyisége, és persze ezáltal nő az a bizonyos takarítási undor.

Aztán elérkezik AZ a pillanat!

Amikor már tizedszer lépsz teli talppal éjjel a szanaszét hagyott építőkockák halmába, és majd hanyatt esel a parkolóként fenntartott szőnyegen lévő autókiállítást kikerülve. Na akkor érzed, hogy itt most muszáj valamit tenned. Valamin változtatnod kell, és itt az ideje annak, hogy a tettek mezejére lépj. 

Ugyan az igaz, hogy eddig is takarítottál, és pakoltál, de ezt most átértékeled. Mert amit eddig csináltál, az inkább takarítgatás és pakolgatás, mintsem valódi rendrakás, valódi lakástakarítás.

Ha most magadra ismertél, akkor bocsi, nem szándékosan szembesítettelek a ténnyel. Az viszont biztos, hogy épp itt az ideje a tűzoltásként gyakorolt háztartási feladatok beszüntetésének, mert most jött el az ideje annak, hogy száműzd azt a mumust, aminek a neve: takarítási undor. És hogy hol kezdj hozzá?

Ez itt felsorolt 7 tanács neked is segíteni fog az otthonod rendben tartásában, és a takarítási undor legyőzésében. Persze csak akkor, ha alkalmazod is őket rendszeresen.

Szelektálj!

Tudom, hogy állandóan ezt szajkózom, de hidd el, hogy ahhoz, hogy könnyebben tudj takarítani, csökkentened kell a felhalmozott dolgok mennyiségét. Rengeteg cuccot felhalmozunk, amiket csak nagyon kevés ideig használunk, aztán már csak pakolgatjuk őket jobbra-balra.

Ha nincs most elég időd egy alaposabb szelektálásra, akkor csináld kis lépésekben. Ha kezedbe kerül egy-egy olyan tárgy, amit csak ide-oda kallódik, de nem használjátok már, akkor ajándékozd el vagy dobd ki. Minél kevesebb holmid van, annál könnyebb és gyorsabb elpakolni őket.

Kérj segítséget!

Sokan nem mernek, vagy nem akarnak segítséget kérni, ha a háztartásukról van szó. És itt most nem feltétlenül egy takarítónő személyéről beszélek, hanem a közvetlen családtagokról. Ha együtt éltek abban a lakásban, ahol a rumli van, akkor valószínűleg együtt is csináltátok a káoszt, Tehát evidens, hogy azt együtt kell felszámolni. A gyerekek remekül tudnak játékot pakolni, egy férj pedig a legszexisebb pasi tud lenni egy köténybe mosogatva.  De az anyós is remek takarítónő, ha félreteszed azt a berögzült gondolatmenetedet, hogy mindent neked kell csinálnod.

A rutin legyen a barátod!

21 nap kell egy új szokás kialakításához. Kezd el kicsiben, és tarts ki 21 napon keresztül. Például kezdd azzal, hogy minden este bepakoljátok a mosogatógépbe a koszos edényeket, és el is indítjátok, majd reggel ki is pakoljátok a gépet. Ha nincs mosogatógéped, akkor este mosogassatok el, és reggel rakjátok el a tiszta edényeket a helyére. Találd meg azt a feladatot, ami szívesen csinálsz/csináltok, és kezd azzal a rutin kialakítását. Így a takarítási undor is felszámolható.

Csak a fontos dolgokra koncentrálj!

Priorizáld a munkákat, és a kevésbé fontosakat felejtsd el, szervezd ki, vagy add át a családtagoknak. A fontosabb feladatokat pedig csináld meg te, és azzal kezd a napodat, vagy a feladat elvégzésére betervezett időt. Én például utálok bevásárolni, ezért mindig megírom a listát, és vagy a fiúkat küldöm el a boltba, vagy a férjemet. Amit pedig meg tudok rendelni online, azt úgy szerzem be.

Jutalmazd meg magad!

Találj ki magadnak valamilyen jutalmat arra a munkára, aminek nyögvenyelősen állsz neki. Ez a jutalom bármi lehet, amit szeretsz, és aminek a segítségével lendületesen és gyorsan tudsz olyan feladaton túl lenni, amit nagyon utálsz. A jutalom lehet egy szelet sütemény, vagy 10 perc nyugodt kávézás is.

Álcázd a takarítást!

Feledkezz meg róla, hogy te most takarítasz! Ne gondolkodj túl sokat azon, hogy neked most milyen rossz, mert megint suvickolni kell a kádat. Kapcsolj zenét, vagy hallgass hangoskönyvet, netán énekelj vagy táncolj munka közben. Ha meg tudsz feledkezni arról, hogy épp takarítasz, még a végén élvezni is fogod.

Ne higgy el mindent!

Értem ez alatt a mindenféle csodaszerek és szuper takarítós kütyük beszerzését. Igazából kevés vegyszer és eszköz is elég ahhoz, hogy tisztaság legyen a lakásban. Sőt! Ki merem jelenteni, hogy nem azért lesz egy ház tiszta, mert drága tisztítószerekkel takarítasz, hanem azért, mert te megcsináltad. Ezért érdemes észben tartani, hogy hiába veszed meg a legújabb, legdrágább szereket, és eszközöket, nem fogják saját magukat használni, és nem válik tőlük öntisztulóvá a lakásod.

Ha csak ezt a 7 tanácsot megfogadod, és elkezded őket bevezetni a rendszeres szokások között, akkor a takarítási undor, ami már régóta veled van, napról napra csökken, és végül tovább áll. Ha pedig úgy érzed, hogy nem tudsz egyedül elbánni vele, akkor csatlakozz a Rend egy kattintásra Facebook csoportjához, ahol mindenki egyformán küzd a takarítás mumusával. De csak a csatlakozás elején. Pár hónap után már nem is emlékeznek rá.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Így nem lesz rémálom a nagytakarítás!

Így nem lesz rémálom a nagytakarítás!

Sokan azt mondják, hogy a nagytakarítás teljesen felesleges dolog, hiszen ha rendszeresen takarítunk hetente, akkor minden tiszta és rendezett. Így nincs szükség arra a fránya, a „hátam közepére sem kívánom nagytakarításra.” Nem tudom, hogy ki hogy vélekedik erről, de hivatalosan (és mint a takarítási folyamatok szakértője, szerintem is) évente kétszer kellene e nemes feladatot elvégezni. No és persze a régi generáció szerint is. Gondolj csak vissza! Nagyanyádnál mikor is volt nagytakarítás? Na ugye!

Szükséges a nagytakarítás?

Vajon miért mondom ezerrel, hogy bizony a nagytakarításra szükség van? Olvass tovább, mindjárt kifejtem bővebben.

A heti takarítások alkalmával nem takarítjuk a szekrények belső felületét, nem húzzuk el őket a fal mellől, nem szedjük le, és nem mossuk ki a függönyöket. Ablakot sem pucolunk, és az ajtókat is csak ott töröljük át, ahol foltosnak látjuk. Még hosszasan sorolhatnám, hogy mit nem csinálunk meg a heti takarítás során. Vagyis ezeket az el nem végzett feladatokat valamikor meg kell csinálni.

A nagytakarítás során minden sarkot, minden felületet, és minden apró tárgyat meg kell tisztítani és ki kell takarítani. Az otthonod egyetlen egy része sem maradhat szárazon vagy piszkosan. Nem csak azért, mert ennek így kell lennie, hanem azért is, mert az otthonunk is felfrissülésre vágyik.

Gyorsan vagy alaposan?

Van, akil alig várja, hogy elérkezzen a nagytakarítás ideje, és valaki kifejezetten utálja ezt az időszakot. Egy dologban azonban mindenki egyetért. Mégpedig abban, hogy gyorsan szeretne ezzel a házimunkával végezni, és lehetőleg a legszebb eredményt akarja elérni. Ahhoz viszont, hogy gyors és szép eredményt produkáljunk, nem árt előre tervezni, és felkészülni erre a nem is olyan kis feladatra.  Azért, hogy könnyebbé és egyszerűbbé tudd tenni ezt a feladatot a saját dolgodat, nem árt listát készíteni az elvégzendő feladatokról.

Tervezni nem csak a munkahelyen kell!

Ahhoz, hogy gyorsan és eredményesen tudd a nagytakarítást elvégezni, írd össze a teendőket. Tervezd meg, hogy egy nap alatt akarod letudni, vagy inkább minden nap egy-egy helyiséget takarítasz ki. Gondold át, hogy mennyi idő áll a rendelkezésedre, és mi fér bele neked egy napba.

Mindegyik feladat mellé írd oda, hogy kb. mennyi időt szánsz rá. Nem mindegy, hogy egy nappali takarítása napokig eltart, vagy egy délelőtt alatt kész vagy vele.

Persze ahhoz, hogy a megtervezett időt be is tudd tartani, az szükséges, hogy csak arra a feladatra koncentrálj. Ha a nappali takarítás aznap, vagy abban az órában a feladat, akkor nem kezdünk el a gyerekszobában pakolni, vagy nem fogunk a fürdőszoba vízkőmentesítésének nekiállni. De a telefonálást, vagy Facebook görgetését is hanyagoljuk a takarítási időszak alatt, mert azzal, hogy „csak gyorsan végig pörgetem az üzenőfalat” értékes időt pazarolsz el. Aztán arra eszmélsz, hogy már délután van, jönnek haza a gyerekek a suliból, és még mennyi minden nincs kész abból, amit mára terveztél.

Azt is gondold át, hogy egyedül vagy segítséggel fogod megcsinálni. A takarítás eléggé magányos sport, és eléggé unalmas tud lenni. De ha nem egyedül csinálod, akkor nem csak hamarabb érsz a végére, hanem egy jó kis buli is kikerekedhet belőle. Persze a legjobb megoldás az, ha nem kell részt venned benne, mert egy takarítóbrigád, vagy egy takarítónő csinálja meg helyetted. De vannak olyan háziasszonyok, akik kifejezetten maguk szeretik a nagytakarítást elvégezni. Mindkét verzió teljesen rendben van. Mindenki úgy csinálja, ahogy számára a legjobb.

Szelektáljunk vagy sem

Sokan abba a hibába esnek, hogy egy kalap alá veszik a szelektálást a nagytakarítással, és mindkét feladatot egy időben akarják elvégezni. Ez súlyos hiba, mert a két dolgot mindig külön kell kezelni. Mind a szelektálás, mind a nagytakarítás nagyon nagy feladat, és ezért időigényes is.

Ha ezt a két munkát egyszerre akarod elvégezni, akkor elég sok időt kell hozzá betervezned, mert így, ebben a kivitelezési formában sosem éred el a hőn áhított rendezett és tiszta eredményt. Szelektálni akkor kell, amikor nyugodtabb időszakunk van, és természetesen akkor, amikor nem takarítást terveztünk be.

Két legyet egycsapásra?

Vajon miért gondoljuk azt, hogy ha nagytakarítást végzünk, akkor szelektáljunk is?

Azért, mert amikor a szerkények belsejének takarítására esik a sor, ki kell pakolnunk a szekrény tartalmát. Ilyenkor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a felhalmozott dolgainkból hegyeket lehet építeni, és amit kipakoltunk, azt vissza is kell pakolni. De valahogy nem sikerül minden egyes darabot visszaszuszakolni, és ilyenkor jön a pánik szelektálás. Persze így a takarítási idő és sokszorosára nő, ezzel csökkentve a mi motiváltságunkat, és kitartásunkat. A szelektálást mindig el kell végezni még a takarítás előtt. Ahogy a nagytakarításra is évente 2 alkalommal kellene sort keríteni, úgy a szelektálásra is, de teljesen külön kezelve a takarításoktól.

Eredményes és gyors nagytakarítás titka

A legfontosabb a terv elkészítése. Ebben legyen benne, hogy milyen helyiségeket akarsz kitakarítani. Minden helyiség mellé írd oda, hogy ott milyen munkákat akarsz elvégezni. No és persze az idővel is kalkulálj. Egy nap alatt le akarod tudni, vagy minden nap egy-egy helyiség. Gondold át, hogy ki lehetne a segítségedre a feladat elvégézésben. Mert együtt minden sokkal könnyebb.

Gondold végéig, hogy felülről lefelé haladva miket kell megmozdítanod, levenned, letörölnöd, lemosnod, kipakolnod stb. Ahogy haladsz gondolatban, azt mindjárt írd is le. Amikor úgy gondolod, hogy kész a terved, akkor fusd át még egyszer, és ha kell egészítsd ki.  

És a többi…

Nem csak a feladatokra kell gondolni, hanem a feladat elvégzéséhez szükséges eszközökre és tisztítószerekre is. Nézd át a takarítóeszközeidet és a meglévő tisztítószereidet. Nézd végig a tervező listádat, és írd a feladatok mellé azokat az eszközöket és szereket, amikre ehhez a feladathoz szükséged van. A végén összesíts és a hiányzó dolgokat szerezd be. De mielőtt rohannál a boltba, nézd meg, hogy mit mivel tudsz helyettesíteni, ha netán valami nincs otthon.

 

Ha előre tervezel, akkor a nagytakarítás nem lesz rémálom. Egy tervvel a kezedben időt és energiát spórolsz, és ha a terv mentén haladsz, akkor az eredmény is garantált.  

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Bogarak a lakásban? Mit tehetünk?

Bogarak a lakásban? Mit tehetünk?

Elég egy kis gyümölcslé az asztalon, vagy egy padlóra ejtett, de rögtön felkapott jégkrém, esetleg pár sütimorzsa a földön, és reggelre több fronton vonuló hangyákat, pókokat, egyéb rovarokat találsz a konyhában. Jaj! Bogarak a lakásban! Mit tegyek? Állandóan csukva van az ajtó, minden ablakra szúnyoghálót erősítettél, valahol mégis bejutnak a bosszantó kis rovarok? Ugye a legyek, darazsak, poloskák nálad is néha tiszteletüket teszik?

Természetes, hogy védekezni szeretnénk a bogarak ellen, de mielőtt a vegyszeres védekezés mellett döntenél, próbálj meg természetes módszert használni ellenük. Ehhez adok most pár tippet neked.

Rovarok, bogarak elleni védekezés első lépéseként ki kell deríteni, hogy a hívatlan vendégek csak átjáróként használják a lakásodat, vagy tanyát is vertek már nálatok. Erre úgy tudsz fényt deríteni, ha kiteszel a ház különböző pontjaira egy-egy cukrosvízzel teli kis edénykét. Így a vonulási útjukat vagy a fészküket is fel tudod térképezni, és el tudod dönteni, hogy milyen védekezésre van szükséged. Állandó készenlétbe kell állnod ellenük, vagy csak néha kell velük szemben felvenned a harcot. Akár ideiglenes vengédek, akár több időre vackoltak be, a természet adta lehetőségeket ererményesen tudjuk bevetni ellenük.

Babérlevél és paradicsom

A babérlevél szétmorzsolva és szétszórva segít a bogarakat távol tartani. Ennek a növénynek az illóolajában cineol van, ami egy olyan kámforszármazék, mely nyáron elriasztja a rovarokat. Szóval illatosított légfrissítő, melyet a bogarak nem szeretnek.

Ha paradicsompalántát ültetsz balkonládába, a kifejlett növény nagy valószínűséggel távol tartja a hangyákat és pókokat, mert nem bírják a számukra intenzív, szúrós illatát. A paradicsomtő a nadragulyafélék családjába tartozik, és mérgező alkaloidát párolog ki a levele. Ezáltal egyéb kellemetlen nyári rovarokat is távol tart a konyhaablaktól, mint a muslinca vagy azokat az apró, fekete repülő bogarakat. 

Fahéj és boróka

A fahéjban található kumarin intenzív aromája messziről elriasztja a rovarokat. Ha nem akarod a fűszer porát szétszórni a lakásban, létezik fahéjolaj is, mellyel bekenheted a réseket, ahonnan előbújhatnak a betolakodók. Bogarak a lakásban? Fahéjat nekik!

A borókaolaj és paraffin keverékébe áztatott vattapamaccsal is beecsetelheted a lyukakat, ahol megbújhatnak a milliméternyi kártevők. A növényben található illatanyagokat nem bírják, így, ha megérzik, azonnal elmenekülnek majd. Ez a módszer a poloskák ellen is bevethető. De csak akkor hatásosak, ha mindennap elvégezzük az ecsetelést. 

Chili és más fűszerek

A porrá zúzott chilipaprika vagy a cayenne-i bors akár széthintve, akár vízben oldva és egy használt szivaccsal szétkenve a kritikus helyeken hatásos lehet. De mielőtt ezt a módszert bevetnéd, mindenképp húzz kesztyűt!

A fűszerekben található kapszaicint a legtöbb rovar nem bírja, ennek köszönhetően ez elzavarja a nem kívánt vendégeket. Ha ezt a természetes védekezést választod, akkor arra figyelj oda, hogy a beszórt területhez kisgyermek vagy állat ne férjen hozzá.

Fűszernövények

Az erős aromájú fűszernövények többségéből is hatásos házi rovarriasztót készíthetsz. Vágj össze egy maréknyi borsmentát, levendulát, citromfüvet, rozmaringot vagy zsályát. Levelüket vagy virágjukat forrázd le, és hagyd állni egy napig. 

A folyadékot szűrd le, tedd szórófejes flakonba, és fújd be vele a problémás helyeket a lakásban. Ha jól csináltad, akkor hosszabb ideig távol tudod tartani a pókokat.

Megelőzés

Az ablakba ültetett konyhakert több szempontból is praktikus. Egyrészt mindig lesznek frissen szedett fűszereid, másrészt a friss bazsalikom illata távol tartja a legyeket is. Hasonlóan működik a cserépben szintén nevelhető ricinus és koktélparadicsom is, de egy nagy csokor menta vagy friss levendula is megteszi a hatását. Ráadásul ezek még fel is frissítik a szoba levegőjét és illatos teret teremtenek.

A nemkívánatos rovarok és bogarak a friss, tiszta citrusok illatát sem szívlelik. Egy félbevágott, ajtó vagy ablak közelébe tányérra helyezett citrom vagy narancs is elriasztja őket. Ha pedig még szegfűszeggel is megszurkálod a gyümölcsöt, mérget vehetsz rá, hogy a legyek messzire elkerülik az otthonodat. De mielőtt ezt a módszert bevetnéd a rovarok távoltartása érdekében, mindenképp pucold meg az ablakot, mert a kosz is vonzó tud lenni a bogarak számára. Egy koszos felület nyugton van hagyva, tehát ott meg tudnak pihenni hosszú távon, és ezt a bogarak is tudják, bármilyen hihetetlen is.

 

Még több tanácsot az otthonodban fellelhető kártevők természetes védekezéséhez A KLUBban találsz. A klub tudástárában megtalálható tanfolyamok a kártevők természetes védekezéséről szól, kártevőlista és ellenszerei felsorolással.

A Klub

ahol a KáOSZradír otthonszervezési módszert megismerheted, elsajátíthatod

Magyarország egyetlen olyan közössége, ahol mindent megtalálsz, amire egy tiszta és rendezett otthonhoz a mai világban szükséged lehet fizikai és lelki síkon.

A KáOSZradír otthonszervezési módszerem megismerésével haladunk lépésről-lépésre a káosztól a rendig és tisztaságig.

Gyere, és csatlakozz A KLUBhoz, ints búcsút Káosz Úrnak és legyen neked is egy hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod.

Műfenyő tisztítása

Műfenyő tisztítása

Sokan döntenek az ünnepek előtt, a műfenyő vásárlása mellett. Az igazi és a műfa mellett és ellen is szólnak érvek, és ez minden évben a karácsonyi időszak előtt porondra kerül. Vagyis erről sokat beszélünk. Arról viszont nem igazán ejtünk szót, hogy bizony a műfenyőt is rendszeresen takarítani, tisztítani kell. Miért? Mert egy nem megfelelően tisztított darab akár allergiás tüneteket is okozhat! Hogyan zajlik a műfenyő tisztítása? Ebből a cikkből megtudod.

Miért kell tisztítani?

A műfenyő valójában vas és műanyag „ötvözete”. A fenyőt beborító műanyag ideális terep a penész és egyéb gombafajták szaporodására. Ráadásul akár vasról, akár műanyagról beszélünk, a por megkülönböztetés nélkül simán barátságot köt velük. Főleg egy éven át való bezártság alatt.

Ünnepek után a leszedett fenyőt általában állott levegőjű garázsban, padláson tároljuk egy papírdobozba bezárva. Így még nagyobb az esély ezek megjelenésére. Arról nem is beszélve, hogy egy műfenyő akár 10-20 évig is a karácsony nélkülözhetetlen kelléke lehet. Gondolj bele! 10 év alatt mennyi por, trutyi és más csodás dolog ülhet meg az ágai, levelei között úgy, hogy te erről nem is tudsz.

De ha minden évben december 24. előtt egy-két héttel időt és energiát szánsz arra, hogy ne csak a lakásodban, hanem a műfenyőn is megtörténjen a takarítás, akkor a család egyik tagja sem fog tüsszögni a por vagy a penész miatt. Ehhez pedig a műfenyő tisztítása ugyanolyan rutinná kell hogy váljon az ünnep előtt, mint a fürdőszoba heti vízkőmentesítése év közben.

Először levegőztesd!

A műfenyő tisztítása nagyon egyszerű. Első lépésként friss levegőhöz kell juttatnunk. Vidd ki a műfenyőt a lakásból az erkélyre, teraszra vagy a kertbe. Kinek milyen lehetősége van. No persze mindezt ne december 24. 16 órakor akard megtenni. A műfenyő tisztítása általában december közepén esedékes. Igen, tudom, ez a halogatóknak elég rossz hír.

Nyomd és hajlítsd!

Akármilyen hihetetlenül is hangzik, most egy kisebb kompresszorra lesz szükséged. Mert bizony a műfenyő tisztítása sűrített levegővel történik. 

Vedd a kezedbe a pisztolyt, nyomd meg a gombját, és fújd át a fenyő minden ágát egyesével felülről lefelé, bentről kifelé haladva. Ne hagyd ki a törzsét és az alját sem, és az ágait is emeld fel, hajtogasd jobbra, balra. A sűrített levegő és a kompresszor nyomásának együttes kombója eltávolítja a penészgomba-spórákat, valamint a port a tűlevelekről.

Ha nincs otthon kompresszor, akkor a sűrített levegővel töltött spray is megoldás lehet, bár nem lesz elég egyetlenegy flakon, így ez nem épp egy költséghatékony megoldás. Tehát érdemes a szomszédtól kölcsönkérni erre az 5 percre az ő kompresszorát.

Jöhet a száradás!

Ha a fa minden milliméterén átmentél a sűrített levegővel, akkor enyhén rázd meg a fát, töröld át az ágai vasszerkezetes részeit egy száraz takarítókendővel, és hagyd szabad levegőn 24 órán át. Ha kint csapadékos az idő, fűtetlen garázs is ideális terep a száradáshoz, illetve az ünnepig való tároláshoz.

Ünnepelj!

Egy tiszta és jóillatú fenyő díszítése egy csodás dolog még akkor is, ha műfenyőről van szó. Akár az „igazi” fát, a műfenyőt sem szabad túlterhelni, mert a súlyt megsínylik az ágai. Persze, ez nem sárgulásban és tűlevél hullásban nyilvánul meg, mint a vágott változatnál, de deformálódás lehet a vége, ha túl sok, esetleg túl nehéz díszt aggatsz rá.  

A karácsonynak sem kell a felhalmozásról szólnia, így a díszítés során és érdemes a mértékletességet betartani.

Add át!

A műfenyő tisztítása nem feltétlenül a te feladatod. Ezt a férjed, nagyobb gyermeked is meg tudja csinálni. Így a családi kupaktanács alkalmával kérdezd meg, hogy az idén ki vállalja be ennek a lebonyolítását. Beszéljétek meg, hogy mikor lesz a kivitelés, nézzétek meg közösen, hogy minden meg van-e a feladat sikeres elvégzéséhez, és add át a gyeplőt a kezedből az illetékesnek.

Nincs objektív állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy a vágott, a gyökeres vagy a műfenyő tekinthető-e ünnepélyesebbnek, szebbnek, jobbnak, tisztábbnak. Mindegyik változat mellett és ellen is több érv szól, így neked és a családodnak kell eldöntened, melyik mellett teszitek le a voksotokat. Egy a lényeg: mindenkinek tetsszen!

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Sütőtisztítás egyszerűen és gyorsan

Sütőtisztítás egyszerűen és gyorsan

Számos étel könnyebben és gyorsabban elkészíthető a sütőben, ezért előszeretettel használjuk. A bolognai szósz például sűrűbb és intenzívebb ízű lesz, ha tálalás előtt fél órára még bedobod a sütőbe. Ha csak pár perced van egy vacsora elkészítésére, akkor egy-egy gyorsfagyasztott ételnél is előszeretettel kapcsolod be a sütőt. De ha kamasz gyermekeiknek pizzára fáj a foguk, akkor a fagyasztott pizza is bizony a sütőbe kerül, ráadásul általában sütőpapír nélkül. És már meg is érkeztünk ahhoz a feladatahoz, amit nagyon nem szeretünk, amit állandóan halogatunk, és amit úgy hívnak, hogy sütőtisztítás.

Ma még örömmel, holnap körömmel

Ez az elengedhetetlen konyhai eszköz egyike a legnehezebben tisztítható berendezéseknek. Vagyis ha nem rendszeresen takarítjuk, akkor elég nagy feladat elé nézünk, ha végre rászánjuk magunkat a tisztítására. A sütő takarításához nem elég egy mosogatószeres szivacs, ennél jóval hatékonyabb fegyverekre van szükség. Főleg akkor, ha nem havonta takarítjuk. Ha nem töröljük át belülről használat után rögtön, akkor később nem lesz egyszerű dolgunk a makacs szennyeződésekkel. Ahogy nagyanyáink mondták régen mosogatás közben „ma még örömmel, holnap körömmel.” Így van ez a sütőtisztítás során is!

Ha csak kicsit koszos

Minden konyhában kéznél vaz az egyik legkézenfekvőbb tisztítószer, a mosogatószer. Ha jó zsíroldóhatással rendelkezik az általad használt mosogatószer, és a zsír még nem égett teljesen oda a sütő aljára és az oldalára, akkor egy  mosogatószer és egy szivacs segítségével könnyedén megoldható a sütőtisztítás.

Ha makacsabb a szennyeződés, akkor éjszakára áztasd be!

Amennyiben a sütőtisztítás régen elmaradt, és a belsejében átvette az odaégett szennyeződés az uralmat, úgy ajánlom ezt a régi praktikát bevetésre.

Lefekvés előtt melegítsd elő a sütőt kb. 70 fokra és utána kapcsold is ki. Amíg a sütő melegszik, addig egy lábosba önts bele 1 liter vizet és fél pohár szódabikarbónát, majd forrald fel ezt a keveréket. Mire a szódabikarbónával elkevert víz felforr, addigra a sütő is bemelegszik a megfelelő hőmérsékletre. A lábast tedd a sütő felső rácsára, csukd be a sütő ajtaját, majd hagyd így egész éjszakára. Másnap reggel vedd ki a sütőből a tálat és jól szellőztesd ki a sütőt. Utána keverj össze 1 liter mosogatószeres meleg vizet a tegnap esti szódabikarbónás vízzel, és töröld tisztára ezzel a vízzel a sütő belsejét. Garantálom, hogy a régi, rászáradt zsír is lejön ezzel a módszerrel.

Ez a módszer akkor használható eredményesen, ha az utolsó sütőtisztítás 2 hónapnál nem régebbi. Ebben az esetben számíthaszt arra, hogy majdnem minden szennyeződés lejön a szódabikarbónás gőz hatására. Ha viszont a sütődet több, mint két hónapja takarítottad, akkor nem fogsz minden szennyeződés felett győzedelmeskedni. De ilyenkor is azt tanácsolom, hogy az éjszakai szódabikarbónás gőzt mindenképp vessük be, mert ez fellazítja az odaégett foltokat, és így kevesebb sikálást kell bevetned a tiszta sütő érdekében.

Amikor a helyzet már reménytelen

Ha megcsináltad az éjszakai tisztítási tippemet, és még mindig vannak olyan foltok, amikkel nem boldogulsz, akkor jöhet a jól ismert sikamika zsíroldóval és/vagy a Putzstein-nal. Ez bizony  kőkemény kézi munka, de ha a sütőtisztítás nem a kedvelt és gyakori tevékenységeid egyike, akkor bizony ezt nem úszod meg.

Ezt a sikálást akár többször is meg kell ismételned a halogatásod miatt, de így legalább örökre megjegyzed, hogy havonta egyszer mindenképp a sütőtisztítás a feladat. A súrolás után pedig jól töröld át a sütő teljes belső felületét.

A rácsokról se feledkezz meg!

Mielőtt elkezdenéd a feladatot, a sütő rácsát vedd ki és nyugodtan rakd be a mosogatógépbe, ha belefér. Ezt akár minden héten egyszer megteheted, így megkíméled magad a súrolástól. Vagyis hetente egyszer a rácsok landoljanak a mosogatógépbe, a sütő belseje pedig legyen áttörölve, kitakarítva. 

Viszont ha a sütőtisztítás nem a heti takarítási rutinod része, akkor a rácsok tisztításánál is ugyanazt a technikát alkalmazhatod, amit fentebb leírtam. Hagyd bent a rácsokat az éjszakai tisztításhoz, és utána tedd be a mosogatógépbe.

FONTOS! A gázsütők esetében mielőtt elkezdenéd a sütő takarítását, az őrlángot és a főcsapot is zárd el!

Ha kész vagy a sütő belsejével, akkor kivülről is töröld át. Ehhez elég a mosogatószeres víz vagy az általános felülettisztító. A sütő külső felületét ne takarítsd szivaccsal vagy érdes anyaggal, mert megkarcolja és azok a bizonyos karcok már ott is maradnak.  A külső felület áttörléséhez egy puha takarítókendő bőven elég, mert kívül csak por és ujjlenyomat van. Elvileg….

És már kész is vagyunk. Most már nincs más dolgod, mint szokásoddá tedd a havi egyszeri sütőtisztítást. Ez pedig már gyerekjáték lesz.  

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Vécétakarítás? Így csináld!

Vécétakarítás? Így csináld!

Állandóan takarítod a vécédet, de még is húgyszagot érzel a tisztaság illata helyett?
Úgy érzed, hogy a vécétakarítás nem lesz a barátod, mert sosem érzed eredményesnek az ebben a helyiségben végzett munkádat? Férfi uralom van nálatok, és valahogy a pisilés közben a célzás nem épp az erősségük? Morognak az orruk alatt, hogy: a vécére való ülés csak a te hóbortod? Akkor ezt a cikket pont Neked írtam!

Biztosan te is nagy gondot fordítasz rá, hogy a lakás mellékhelyisége mindig ragyogóan tiszta legyen, mindig kellemes illatok lengjék körbe. Ennek ellenére gyakran előfordul, főleg azokban a háztartásokban, ahol férfiak, kisfiúk vannak, hogy a vécében vizeletszag terjeng. Vagyis húgyszagot érzünk az illatos vécé helyett.

A fürdőszoba után a mellékhelyiséget, azaz a vécét látogatjuk meg a legtöbbször a lakásunk helyiségei közül. Ha vendégek jönnek hozzánk, akkor ők is tuti, hogy tiszteletüket teszik ott, és bár nem ismeri be senki, de tudjuk, hogy mindig jól körülnézünk azon a helyen, ahová a fenekünket letesszük.

Vigyázat, ez a poszt elég szókimondó lesz a témájából kifolyólag. Így aki nem szeret szembesülni azzal, amit mindannyian naponta művelünk, ne olvasson tovább.

Élet a vécében

Ha tudomást veszünk róla ha nem, a vécé minden használat után koszossá válik. Belül a nyilvánvaló használati okokból, kívül meg a családtagok által okozott balesetekből kifolyólag. Vagyis ha nem lehajtott tetővel húzzuk le a vécét használat után, akkor egy csomó mocskos víz felfröcskölődik a levegőbe még akkor is, ha ezt nem látjuk. 

Ezek a vízcseppek keringenek egy kicsit a levegőbe, aztán hopp, landolnak valahol. Vagy a csempén, vagy a padlón, vagy a padlón lévő kis szőnyegen. Ha együtt van a fürdőszobával a vécé, akkor a helyzet még rosszabb, mert például a fogkefénken is tanyát verhetnek ebben az esetben azok a bizonyos vízcseppek.

Úgyhogy mielőtt lehúzzuk a vécét, mindig hajtsuk le a tetejét, és erre a családtagok figyelmét is többször hívjuk fel. A vécé körül a padlón és fugában is lehetnek mindenféle fura szagokat produkáló cseppek. Főleg, ha a férfi családtagjaink az éj leple alatt a kómától nem tudnak pontosan célozni. És persze a cseppek összessége okozza azt az érzést, hogy nem tiszta a vécénk a sok takarítás ellenére, és ezek a cseppek okozzák azt a szagot, amit úgy hívunk, hogy húgyszag. Vagyis illatos vécé helyett büdi vécénk van.

Koszos vagy tiszta?

Hiába látszik a vécé a gyakori takarítás miatt tisztának, az attól még koszos. Belül nyilvánvaló okokból, kívül meg azért, mert minden percben használjuk.

Ha nem lehajtott tetővel nyomjuk meg az vízürítő gombját, akkor a víz mindent beterít. Értem ez alatt még a csempét és a fugát is. Ezért a klotyót minden nap érdemes áttörölni, és 3-4 naponta alaposabban kitakarítani. Nagytakarítási időszakban pedig az alaposabb takarítás mellett a fugák tisztítására is kellő hangsúlyt kell fektetni.

Akkor most térjünk ki arra, hogy hogyan kell egy vécét úgy kitakarítani, hogy az a bizonyos “büdiszag” hosszabb távon elkerülje a mellékhelyiségünket.

Fentről lefelé, bentről kifelé…

Mielőtt elkezdenéd a WC tisztítását, szedd össze a padlón lévő szőnyeget, és dobd mindjárt a mosógépbe. Gyűjtsd össze azokat a cuccokat, amik a vécében megtalálhatóak. Beleértve a WC-papírt, tisztítószereket és bármit, ami a tartály tetején van, vagy általában a vécében tárolsz. Ezzel megakadályozod, hogy a piszkos víz, takarítás közben bármire is rácsöppenjen.

Ha eddig még nem húztál volna gumikesztyűt, akkor most tedd meg, mert egy vécét csak akkor lehet teljesen megtisztítani, ha bele is nyúlunk.

Mielőtt belenyúlnál, locsold  meg a felületeket a megfelelő tiszítószerrel, és utána hagyd pár percig hatni a szert. Nem kell hipóra és sósavra gondolni, hiszen ezek nagyon veszélyes szerek, hanem csak sima mezei, egészségre és környezetre ártalmatlan tisztítószerekre. Nálam a vízkő és zsíroldó kombója játszik.

 

Van két kacsás flakonom. Az egyikbe zsíroldót a másikba vízkőoldót öntök. Első körben a zsíroldóval locsolom be a felületet (a perem alatt is), majd öblítés és sikamika után jöhet a vízkőoldó. Miután elég időt hagytam a ennek a szernek is a hatás kifejtésére, jöhet ismét sikamika…

Tisztítószer locsolás után fogd a vécékefét és essél neki a csésze belső részének. Kefélesz és sikálsz. Mert ha belenéznél a perem alá, akkor biztos, hogy hanyatt vágnád magad a meglepetéstől. Egy tiszta vécé is a perem alatt nagyon koszos tud lenni még akkor is, ha minden nap takarítva van. Erre a célra egy olyan vécékefe a legalkalmasabb, melynek van felül egy kis kefe része. 

Ha már kisikáltad magad, akkor jön a kézi játék. Mert nem elég a kefével kefélni a perem alatt, be is kell nyúlni oda. Egy szivacs a kézbe, és már törölheted is.

Miután a beleöntött szer minden maradékát eldolgoztad a vécé belső felületén, jöhet a külső felület takarítása. Ehhez elég egy általános felülettisztítót használni. A vécé peremét, a perem alját, az ülőkét alul felül, és ott, ahol a vécéülőke össze van rögzítve magával a vécé csészével, fújd be ezzel a tisztítóval.

Na azt a csavarral rögzített részt hogy utálom. Nem is értem, hogy hogyan lehetett egy ilyen kényes helyre ilyen b@zi nagy csavarokat tervezni. Meg is pucoltatnék egy-két mellékhelyiséget egy ilyen tervezővel. Na szóval a kívülre rászórt tisztítót is hagyd pár percig hatni a felületeken, aztán le töröld át az egész vécét. Kész is vagy!

Ez volt a vécé egyszerű tisztítása. Ez akkor sikerül, ha naponta áttörlőd törlőkendővel és nem járnak sűrűn hozzátok vendégek.

Ha gáz van….

Ha gázosan néz ki a mellékhelyiség, akkor nagyobb erőfeszítésre van szükség. De általában ez olyan helyeken szokott előfordulni, ahol nem saját maguk takarítanak az ott élők, vagy az oda látogatók, hanem fizetnek érte. Jaj, miket tudnék mesélni a takarítói éveimből….

Ha gáz van, akkor egy nagyobb volumenű takarítást kell csinálni, ami pókhálózással, a lámpa, lámpák lemosásával kezdődik, és az ajót lemosásával majd a padló felmosásával fejeződik be.

Most jöjjön a mellékhelyiség többi részének a takarítása. Önts vödörbe vizet és tegyél a vízbe valamilyen tisztítószert. Első lépés a csempe átmosása. Az alaposabb vécétakarítás azzal jár, hogy a falakon lévő csempéket kockáról kockára haladva lemossuk és szárazra töröljük. Amit én vízbe teszek, az mosogatószer és általános felülettisztító. 

Utána jöhet a szekrény ha van, és végül a mosdó. Mindegyiket célszerű alaposan letakarítani, mert soha nem lehet tudni, hogy mielőtt a csapot megnyitotta volna, mit fogdosott a kezével az oda látogató emberke. Ha papírtörlőt használtál a szárazra törléshez, akkor az landoljon a kukában! De ha egy mód van rá, akkor a papírtörlőt cseréld le mosható takarítőkendőre.

Ami általában kiszokott maradni a mellékhelyiség takarítása során, az a vécékefe. Mivel ezt az eszközt használni szoktuk a takarítás során, ezért azt gondoljuk, hogy az alapból tiszta. De ez egy hatalmas tévedés. A kefét ugyanúgy rendszeresen takarítani kell, mint a vécékagylót, és hasonló tisztítószerekkel. De arra is figyelj, hogy a vécékefét 2-3 havonta érdemes lecserélni.

Most jöhet a padló..

Ne feledkezz meg a vécékagyló háta mögötti részről sem. Tudom, hogy azt nem látja senki, de hidd el, hogy az is nagyon fontos. A felmosáshoz használj olyan felmosótami minden sarokba jól odafér, és kis helyekre is be tudod csúsztatni. Egy hagyomonyás körmopp nem biztos, hogy a sarkokban is megfelelően tud kitakarítani. 

Viszont megfelelő felmosóval, aminek a felmosórésze téglalapalakú, nem kell a kezedet használnod, és nem kell négykézlábra ereszkedned. Viszont ha már a padlón lévő fugák tisztítása is esedékes, akkor előfordulhat, hogy négykézlábra ereszkedésd nem úszod meg, és egy kefe segítségét is igénybe kell venned.

Ha kész a csempe, maga a vécé, a vécében lévő szekrény és mosdó, és még a padló is tisztán ragyog, akkor pakolj vissza mindent a helyére.

Ahhoz, hogy az a bizonyos “büdiszag” valóban hosszabb távon távol tartsa magát a vécénktől, érdemes minnél kevesebb dolgot ebben a helyiségben tárolni, és még a szőnyegtől is nyugodtan köszönjünk el. Egy vécében elég ha csak a vécékefe és a vécépapír vigyorog ránk, a többi cuccos felesleges. És ha a csempe és a fuga gyakoribb tisztását is szokásoddá teszed, akkor a “büdi” is hosszabb távon elkerüli ezt a bizonyos helyiséget.

 

Kész is vagyunk! Ha több a férfi a családban, vagy a vendégek számát is inkább férfiak gyarapítják, akkor érdemes valamilyen használati utasítással teleírt táblát jól látható helyre felrakni. Egy ilyen vécé használati utasítást én is készítettem. Ide kattintva tudod letölteni. Használd nyugodtan!

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Hogyan mossuk a függönyöket, hogy sokáig hófehérek maradjanak

Hogyan mossuk a függönyöket, hogy sokáig hófehérek maradjanak

A függönyöket sokan csak a nagytakarítás alkalmával tisztítják ki, pedig sokkal gyakrabban kellene mosni, mint évi két alkalom. Tudom, hogy a függönyök tisztítása elég fárasztó és macerás tevékenység, és sokszor a hátunk közepére sem kívánjuk, azonban ennek is megvannak a praktikái ahhoz, hogy a függönymosás ne legyen többi mumus. Akkor lássuk is, hogy hogyan mossuk a függönyöket, hogy sokáig hófehérek maradjanak!

Milyen sűrűn mossunk függönyt?

A legtöbben valószínűleg csak a tavaszi nagytakarítás során szedik le a függönyöket mosáshoz, és az őszi nagytakarításnál már nem. De ez nem jó taktika, hiszen a függönyök az egyik legnagyobb porfogók az otthonunkban. A függönymosásra évente legalább négyszer kellene rászánnunk magunkat, mert csak így tudjuk elkerülni, hogy a függönyeink beszürküljenek vagy besárguljanak. A függönyökön pillanatokon belül megtelepszik a por, a pollen, továbbá magukba szívják a különböző szagokat is, mint az étel- vagy dohányszagot, és ezek keveréke okozza a koszos, szürke hatást, vagy épp a besárgulást.

Mire figyeljünk az előkészületek során?

Mindig közvetlenül a mosás előtt szedd le a függönyöket. Ugyanis ha túl sokáig hagyod mosás nélkül úgy összegyűrve leszedés után, akkor meggyűrődhetnek. Épp ezért nem ajánlott a szennyeskosárba se bedobni és ott napokig tárolni mosás előtt. És a mosás a gyűrődést nem tünteti el.

Szedj le minden fémet a függönyről, mielőtt beteszed a mosógépbe, hiszen ezek kárt tehetnek az anyagban, sőt mi több, a fém még rozsdafoltokat is okozhat. Ha műanyagból vannak a csiptetők, akkor azok maradhatnak a függönyön abban az esetben, ha leszedés után teljesen zárt állapotban tudod visszapattintani. Ha nem, akkor érdemes ezeket is leszedegetni, és csak felrakás előtt visszatenni a függönyre.

Mosás előtt jól rázd ki a függönyöket, hiszen ezáltal eltávolítod a por és a pollen egy részét.

A függönyöket mindig tedd mosózsákba. Még akkor is, ha nagyobb méretű függönyről van szó. Ma már be lehet szerezni olyan mosózsákokat, amelyek kimondottan nagyméretűek, és a nagyobb textíliák gépben való mosásához nyújtanak nagyszerű segítséget.

Sose mosd együtt a függönyt más szennyessel, hiszen a durvább anyagok, gombok, zipzárak kárt tehetnek bennük.

A függönyök mosásához sose használj klóros mosószert, mert ezek gyakran nem a kívánt hatást eredményezik. Bár vannak ma már kimondottan függönyök mosásához ajánlott mosószerek, de ennek ellenére nem szükséges ezt túlgondolni. Mert nem a mosószeren múlik a függönyöd fehérsége, hanem a rendszeres és gyakrabban kivitelezett mosáson.

Hogyan mossuk a függönyöket? Kézzel vagy géppel?

Ha kézzel mosod a függönyöket, akkor először hideg vízben öblítsd át, így a portól nagyjából mentesíted. Ezután jöhet a kézmeleg vízben körülbelül 30 fokon a megfelelő mosószerrel való mosás. Mosószeres áztatás közben többször finoman nyomkodd át az anyagot, és semmi esetre se dörzsöld.

Ha úgy érzed, látod, hogy a függöny már tiszta, akkor a mosást követően többször hideg vízben öblítsd ki, amíg a mosószer teljesen ki nem jön a függönyből, végül csepegtesd le. Nyomott mintás függönyöket csak kézzel szabad mosni, és olyan mosószerrel, ami nem tartalmaz színélénkítő adalékot.

A függönyök gépi mosásnál a mosózsák használata minden esetben ajánlott!

 

Ha a mosógéped 4-5 kg ruha mosására alkalmas, akkor az azt jelenti, hogy 12 maximum 15m2 függöny tisztítása biztonságos. A függönyök mosását mindig 30 fokos vízhőmérséklet mellett kímélő programon érdemes végezni, kivéve ha a mosási címke másra utal. Gépi mosáshoz is természetes alapanyagú fehérítő hatással bíró mosószert használj, ha fehér függönyről van szó. Optikai fehérítőt tartalmazó mosószer használatát lehetőleg mellőzd. Színes függönyök esetében pedig kimondottan színes ruhákhoz való mosószert tegyél a gépbe. A függönyök mosási ideje nem haladhatja meg a 25 percet, ennek megfelelően rövid programot válassz. Ez a gyűrődés és az anyag óvása miatt fontos. A centrifugálás kis fordulaton rövid ideig menjen, és ezután a függönyt fellógatva szárítsd meg, így a gyűrődés elkerülhető. A függönyök szárítógépben való szárítása nem ajánlott.

Milyen program és milyen hőfok?

Ha nem vagy biztos abban, hogy hány fokon szabad mosni az adott függönyt, akkor mindig nézd meg a mosási címkéjét, hiszen azon minden fontos információ fel van tüntetve. Amennyiben már nem olvasható a címke, esetleg már nincs is rajta a függönyön, akkor tartsd magadat a következőkhöz. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb függönyt 30-40 Celsius-fokon szabad mosni, méghozzá kímélő programon, ellenkező esetben nagyon gyűröttek lesznek. Ez azt jelenti, hogy a centrifugát maximum 800 fordulatra állítsd. Ha erre nincs mód, akkor válaszd a mosógép kímélő programját.

Függönymosás tudástára

A tisztításra, kezelésre vonatkozó leggyakoribb nemzetközi jelzések, melyek arra vonatkoznak, hogy hogyan mossuk a függönyöket:

A leggyakoribb függöny alapanyagok rövidítései:

 

CMD = Modal, PAN = Polyakryl, CUP = Cupro, PES = Polyester, CO = Pamut, SE = Selyem, WO = Gyapjú,
CV = Viszkóz, LI = Len, WV = Virgin Gyapjú, PA = Polyamid

Most már mindent tudsz ahhoz, hogy hogyan mossuk a függönyöket, és hogy a függönyeid hogyan tudják sok ideig megőrizni a fehérségüket. Így nincs más hátra mint hogy szokásoddá tedd a rendszeres függöny tisztítást.  

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Gránitmosogató takarítása? Így csináld, hogy foltmentes legyen!

Gránitmosogató takarítása? Így csináld, hogy foltmentes legyen!

„Kedves Léna! Milyen tisztítószert javasolsz gránitmosogató takarításához? Már a csap körül is vízköves, foltos. Lehet nem a legjobb ötlet volt a fekete színű?”

„Szia! Nemsokára kezdik az új konyhát csinálni, meg is beszéltük férjjel, hogy akkor gránitmosogató lesz! Már csak a színén vacilálok, mert a konyhapult fehér lesz és a konyha is világos! Te milyen színű mosogatót tennél be? Láttam, hogy létezik fehér gránitmosogató amibe teljesen beleszerettem, csak félek hogy nem lesz-e nagyon kényes!”

 

Ehhez hasonló kérdéseket nap, mint nap kapok a gránit mosogatóval kapcsolatban, így arra gondoltam, hogy ebben a cikkben pár szóban összefoglalom a gránitból készült mosogató előnyeit és hátrányait. No és a takarításáról is ejtek pár szót. Gránitmosogató takarítása? Én így csinálom!

Ha valaki egy gránitból készült termék megvásárlása mellett dönt, az ezzel élete legjobb döntését hozta meg. Nem csak egy prémium termékeket választott, hanem a takarításra szánt időt is lényegesen le tudja csökkentetni, mert egy gránittermék tisztítása csak pár percet igényel. Így a gránit mosogató takarítása is csak pillanatokat vesz el az életünkből. Ezért kijelenthetem, hogy a rozsdamentes, acélmosogatókkal ellentétben, a gránit mosogató sok-sok évre szóló befektetés.

A gránit mosogató jellemzői 

A gránitmosogatók fakő, akril és a kiválasztott szín keverékéből készülnek. A gránitból készült mosogatóknak nem csak az elegáns kivitelezés jelent nagy előnyt, hanem a családtagok okozta sérülésekkel szembeni ellenálló képessége, és a meleggel való jó viszonya is!

Ennek köszönhetően, akkor is megőrzi eredeti állapotát, ha a konyhát a nap minden percében használjuk. Tehát, a gránitmosogató ideális választás akkor is, ha otthon mindenki konyhatündér, vagy ha csak te garázdálkodsz a konyhában.

Gránit, de milyen?

Méretben és formában is elég nagy a választék. Ahogy Gombóc Artúr mondaná – kicsi, nagy, kerek, szögletes, mogyorós, epres, keserű, fehér –  bármilyen, amilyet szeretnénk.

Az, hogy milyen színből készül egy-egy mosogató, fontos tényező. A hófehér például gyönyörű, de mosogatóhoz képest meglehetősen kényes. Fehér színnél figyelni kell arra, hogy rozsdásodra hajlamos fémet ne hagyjunk benne éjszakára, mert összefogja, és rendkívül nehéz eltávolítani a nyomait. De a megmaradt pár korty bort se öntsük bele a poharunkból lefekvés előtt leöblítés nélkül, mert a bor foltja egy életen át ott fog vigyorogni ránk.

A másik véglet a fekete. A feketén a vízkő rögtön meglátszik, amint kinyitjuk a csapot. De kellő figyelemmel ez a jelenség simán elkerülhető.

A legjobb választás a márványos, spriccelt szín. Azon kevésbé látszik meg minden, mind a fehéren vagy a feketén. 

Fontos a rendszeresség  

Akármelyik színt is választod, a takarítási és ápolási időt minden esetben rá kell szánnod. Ha nem, akkor hamar rádöbbensz arra, hogy az új mosogatód nem is olyan szép látvány, és nem fogsz neki annyira örülni. Hiszen rendszeres takarítás nélkül ezek a gránitmosogatók is tönkre tudnak menni.

Németországban azokban a házakban, ahol rendszeresen takarítottunk, sokszor szembesültem olyan gránitból készített mosogatóval, ami úgy nézett ki, mintha már 100 éves lenne, pedig csak pár éve vásárolták. Ez azért fordulhatott elő, mert nem öblítették le azokat a dolgokat, amiket beleöntöttek, hanem hagyták az aljában állni. (pl. pohár alján megmaradt bor vagy kávé maradványok) Gondolván, hogy a gárnit biztosan öntisztító funkcióval rendelkezik. Az öblítés folyamata itt sem iktatható ki, még akkor sem, ha a mosogató gránitból van.

A másik ok az elhanyagolt állapot látványának, hogy használat után elmaradt az a takarítási művelet, amit szárazra törlésnek nevezünk. Azt gondolták, hogy mivel a gránit könnyen tisztítható felületnek számít, ezért elég a heti takarításkor rendbe tenni. Ez egy hatalmas tévhit!

Rögtön és nem később!

Ha minden használat után rögtön letakarítod és szárazra törlöd a felületet, akkor ehhez a feladthoz nincs szükséged tisztítószerre. Azonban ha ezt az apró műveletet elfelejted, akkor a vízkő, és a víz által hagyott foltok rögtön megjelennek. De még ekkor sem kell agresszív tisztítószereket bevetni.

A gránitmosogatók ezüst ionokkal vannak gazdagítva, amitől antibakteriális tulajdonságai lesznek, ezért nem kell mindenféle erős fertőtlenítőkkel, vagy agresszív tisztítószerekkel nekiesned.

A már makacsabb vízkőtől úgy szabadulhatsz meg a legkönnyebben, ha a mosogatót a Putzstein segítségével kisúrolod. (A tisztítószert a Müller drogériákban lehet megvásárolni) A Putzstein dobozában van egy olyan szivacs, ami nem sérti meg a felületeket, viszont minden makacs foltot könnyedén eltávolít. A Putzstein a csapok takarítására is alkalmas, így nem kell más tisztítószerhez nyúlnod ahhoz, hogy a mosogatód minden része tisztává váljon. Ha kész vagy a súrolással, akkor mosogatószeres vízzel öblítsd le, és közben egy finomabb szivaccsal töröld át a felületet. Végül pedig egy takarítókendő segítségével töröld szárazra teljesen.

Az ecetet felejtsd el!

Az ugye köztudott, hogy a hagyományos konyhai ecet egy hígított ecetsav. Még ha gyenge is, attól még az sav, ezért nem használható minden felületen. A sav alapból egészségre is káros maró hatással rendelkezik, ezért az ecetnek is megvannak eme tulajdonságai. 

Bizonyos felületeken és gépeken használva az ecet visszafordíthatatlan károsodást képes okozni még akkor is, ha az ecet természetes szernek van titulálva. Így van ez a gránitfelületek esetében is. Az ecetet sose öntsd rá gránitfelületre, mert töményen és higítva is felmarhatja.

Otthonvezetési tanács: gránitmosogató takarítása esetében minden használat után kb. 10 másodpercet szánj arra, hogy szárazra törlöd a mosogatódat. A titok az „azonnal csinálom” szemléletmódban rejlik. Ha ezt alkalmazod minden használat után, akkor garantáltan tökéletes marad akár életed végig a gránitmosogatód.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Takarítási undor? 7 tipp, hogy le tudd győzni!

Nagytakarítás? No de minek és miért?

Sokan azt gondolják, hogy a nagytakarítás úri dolog, és semmi szükség rá. Gondoljuk csak végig! A napi és a heti takarítás rutinunkba belefér a szekrények belsejében való takarítás? Netán a radiátorok belseje? No és a szekrényeket minden héten elhúzkodjuk a fal mellől és levadásszuk az ott lévő porcicákat? És akkor még a plafonon lévő lámpákról, vagy a könyvektől roskadozó polcokról nem is tettem említést.

Szóval akárhonnan nézzük is ezt a nagytakarítási mizériát, szükség van rá évente legalább kétszer. Ez egyik tavasszal esedékes, amikor a téli hónapok után fel kell frissítenünk és tiszta levegőhöz kell juttatnunk az otthonunkat. A másik ősszel, amikor a nyári laza hónapok után ismét ráncba kell szednünk az otthonunk összes helyiségét.

Akik már régebb óta követik a munkámat, azok tudják, hogy ha április havába lépünk, akkor a tavaszi nagytakarítás van soron, ha pedig októbert írunk, akkor az őszi nagytakarítás következik. Na de milyen plusz feladatokat kellene megcsinálni egy nagytakarítás alatt? És mely helyiségekben csináljuk? Mitől nagytakarítás a nagytakarítás? Ebben a cikkben erről írok egy kicsit bővebben.

Ablakpucolás

Ha nagytakarítást csinálunk, akkor általában ablakot is pucolunk. Ha már ablakot pucolsz és függönyt is mosol, akkor a függönykarnist is takarítsd le egy nedves takarítókendővel!  Ha van az ablakon roló vagy/és szúnyogháló, akkor azoknak is jár egy alapos áttörlés.

Ablakpucoláshoz valószínűleg létrára is szükséged van, és ha már elővetted a létrát, akkor menj végig a fűtőcsövek felületein is a benedvesített takarítókendővel. Az előbb felsorolt apróságok takarítására minden helyiségben figyelj! Vagyis ablakot pucolnod valószínűleg minden helyiségben kell majd.

Hálószoba

No most kukkantsunk be a hálószobába. Mielőtt nekiállnál az ágyneműk tisztításának, előtte az ágyneműtartó tartalmát szedd ki, szelektáld ki, majd takarítsd ki magát az ágyneműtartót, és utána szép rendben pakold vissza a megmaradt dolgokat. A nagytakarítás alkalmával ne csak az ágyneműhuzatot mosd ki, hanem magát a párnát és a takarót is. Mielőtt visszaraknád az ágyra a frissen mosott ágyneműt, a matracot is tisztítsd ki! Most pedig jöhetnek azok a szokásos takarítási feladatok, melyeket minden héten megcsinálsz.

Gyerekszoba és/vagy kamaszok szobája

Alapból azt tanítom, hogy nem kell minden áldott este rendet rakni a gyerekszobában, hiszen az egy olyan élettér, ahol sosem mennek szabadságra az ott lakó emberkék. Nyugodtan csukd be minden este úgy a gyerekszoba ajtaját, hogy ott kupi és káosz van. Majd a heti takarítások során rendet teszel és kitakarítasz.  

No de most nem a heti takarításról szeretnék veled diskurálni, hanem a nagytakarítás feladatairól. Nézzük is hát, hogy ez egy gyerekszobában mit is jelent.

Mivel rendetlen fiúk gyakorlott anyukája vagyok, ezért a tanácsom rém egyszerű. Minden résben, sarokban, fiókban, szekrényben, de még a szőnyeg alatt is keress koszos tányért, ételmaradékot, szemetet és szennyest. Persze ha még a gyermeked nem érte el a kamaszkort, akkor csak játékdarabokat kell keresned. De a kamaszkorban lévő gyerekek szobájában a sz@rtól (elnézést a kifejezésért) a repülőig mindennel összefuthatsz.

Két fontos dolog van még, amit a gyerekszobák takarításával kapcsolatban észben kell tartanod. Ha a gyermeked még kisebb, akkor nem árt a játékokat is lemosni a nagytakarítás hevében. A játékok takarításáról egy másik írásomban olvashatsz bővebben, amit itt találsz.

Kamaszgyerek szobájában mindig legyél résen. Sose hagyd ki a táskák és zsákok kiürítését, mert egy-egy több hónapos szendvics elég nagy gyökeret tud ereszteni ezekben a táskákban. Ha a kamasz gyereked azt mondja neked, hogy ne fáradj a szobája takarításával, mert majd ő megcsinálja, akkor kezdj el gyanakodni, és mond neki, hogy ez egy nagyszerű gondolat, de szívesen segítesz neki, hiszen a sok különóra miatt már nem sok szabadidője marad. És a közös takarítás alatt meg tudjátok beszélni az élet nagy dolgait. Így nem csak a szoba lesz tiszta és rendezett a takarítás végére, hanem egy csodás együttöltött idővel is gazdagabbak lesztek. Maga a nagytakarítás a szokásos módon zajlik ebben a szobában is. Nem kell mást csinálnod, csak azt, amit az összes többi helyiségben.

Nappali

Ahogy a hálószobai résznél írtam, az ablakra és a fűtőcsövekre vonatkozó dolgok itt a nappaliban is érvényesek. Vagyis meg kell csinálni.  A mennyezeti és falilámpák és legyenek lemosva, és a lámpákban lévő villanykörtéről se feledkezz meg. A falon lévő képek kereteit és a dekos cuccokat is nedves takarítókendővel töröld át.

Ha nagytakarítás időszaka van, akkor nem elég a bútorok külső és belső felületeinek a takarítása, hanem a fal melletti részek, vagyis a bútorok hátulját is le kell takarítani. Itt nem csak a por szeret összegyűlni, hanem a pókok és a pókhálók is előszeretettel terjeszkednek. Ha nehezebb szekrénnyel van dolgod, akkor kérj a bútor elhúzásához segítséget.

A nappali legszebb ékessége általában a könyvespolc, amin rengeteg könyv sorakozik. Ilyenkor ne csak a könyvek előtti részt takarítsd, hanem pakold le az összes könyvet, és a polc teljes felületét töröld át. A könyveket persze portalanítás után tedd vissza a polcra. A kanapét szedd darabjaira, és minden apró rést porszívózz ki, mert a két takarítás közötti esti nasik általában pont ezekben a résekbe szoktak belepotyogni. A nappaliban lévő növényeket vidd be a fürdőbe és zuhanyozd le a levelüket. Mire kész vagy a nappali takarításával, már a növények is megszáradnak, és rakhatod is vissza őket a helyükre.

Konyha

A konyha takarítása elég nagy falat még akkor is, ha rendszeresen takarítod. Ha ez a rendszeresség nálad nincs jelen, akkor kösd fel a gatyádat, mert ez nem lesz gyalogmenet! Amit általában a konyhában ki szoktak hagyni a takarítások során, vagy legalábbis elsiklanak mellette azok a következők:

a mosogatógép és a mosogató lefolyócsöveknek a szétszedése és kitakarítása. A hűtő hátoldalán lévő rács lemosása. A hűtő mögötti padló felmosása. A mosogatógép gumitömítésének takarítása. A szagelszívó teljes szétszedése és zsírtalanítása. A sütő belső suvickolása, és még rengeteg apró rész, ami a konyhában fellelhető. Ugye, milyen rémesen hangzik?

Előszoba, folyosók, lépcsőház

Ajtók és ajtófélfák felső részének a lemosása általában méretkülönbségek miatt kimarad. A benti váltócipőket, mamuszokat, vendégpapucsokat is mosd ki ilyenkor. A kulcstartók és a kulcsok takarítása eszedbe jutott már? Ne izgulj, nem vagy vele egyedül. De gondolj csak bele, hány helyen fordulnak meg ezek a kulcsok!

És ha már belegondoltál, akkor azt is tudod, hogy ez a része az otthonodnak egy hatalmas bacilustenyészet. Nosza, itt az idő arra, hogy ezeket is letakarítsd! A lábtörlőről se feledkezz meg. Ha már nagyon ramaty állapotban van, akkor takarítás helyett vegyél egy újat.

Fürdőszoba és mellékhelyiség

A nagytakarítás során ezek a helyiségek mindig az utolsó helyen szerepelnek. Miért? Innen visszük a vizet a takarításhoz, és a tisztítószerek is itt vannak. A piszkos vizet pedig általában a vécébe öntjük. Így semmi értelme ezekkel a helyiségekkel kezdeni a takarítást.

Viszont azért, mert a fürdő és a vécé az utolsó a sorban, itt már nem csak a takarítási kedvünk hagy alább, hanem a figyelmünk is. Így ezekben a helyiségekben több dolog felett is elsiklunk azzal nyugtatva magunkat, hogy majd legközelebb megcsináljuk. Ezekből a majd legközelebb megcsinálom feladatok közül sorolok most fel párat: sminkes tégelyek, ecsetek és egyéb kellékek takarítása. Szennyesruhatároló belső takarítása. Szellőzőrács lemosása. Mosógép belső takarítása. És még sorolhatnám ….

Így a végére egy utolsó megjegyzés még a nagytakarítással kapcsolatban

Ez pedig a takarítóeszközökre és a tisztítószerekre vonatkozik. Nem kell ötvenféle tisztítószer és százféle divatos takarítóeszköz. A tisztaság nem ezen múlik. Ezért mielőtt nekikezdenél ennek a nagy munkának, nézz körül a tisztítószeres szekrényedben és a takarítóeszközeid között. Ha pedig kész vagy a takarítással, akkor tedd rendbe az eszközöket és a tisztítószeres flakonokat tartalmazó tárolódat.

Ez a felsorolás természetesen nem tartalmazza a komplett nagytakarítás feladatsorát. Ahhoz, hogy ezt fel tudjam sorolni, kisregényt kellett volna írjak.

Most, hogy a cikkem végére értél, előfordulhat, hogy rájössz arra, hogy te még sosem csináltál nagytakarítást, mert azt gondoltad, hogy nincs rá szükség. Az is lehetséges, hogy a fejedhez kapsz, hogy valószínűleg a napi és heti rutinod sem tökéletes. És azzal is szembesülhetsz, hogy nagyon szeretnél kialakítani egy saját, eredményesen működő takarítási rutint, de nem tudod, hogy hol kezd el, hol folytasd és mit csinálj közben.

 

Ezekre két megoldás is tudok javasolni. Az egyik, hogy tárd ki az ablakot, és kezdj el hangosan énekelni, hátha megjelennek azok az erdei állatok, akik Hófehérkének is segítettek az erdei kunyhó takarításában. De ha 5 perc után sem jönnek ezek a lelkes erdei állatok port törölni és WC-t pucolni, akkor itt az ideje segítséget kérni a takarítási rutinoddal kapcsolatban.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

10 dolog, ami koszosabb, mint a vécé

10 dolog, ami koszosabb, mint a vécé

Minden WC használat után szorgalmasan mossuk és fertőtlenítjük a kezünket. Miért? Mert a napi többszöri sikálás után is azt gondoljuk, hogy a wc a legkoszosabb helye az otthonuknak. Ez tévedés. Sokkal több olyan dolgot tudok mutatni neked, ami koszosabb, mint a vécé. Miért? Mert vannak olyan cuccok az otthonunkban szép számmal, aminek a rendszeres takarításáról általában elfeledkezünk. No nézzük is, hogy mik is lehetnek ezek…

Mobiltelefon

A telefonunk felületén rengeteg baktérium tud meglapulni. Gondolj csak bele! Szinte állandóan a kezedben van, és e közben mi mindent fogdosol meg útközben. Ezért azt javaslom, hogy minden este, lefekvés előtt tegyél egy kis kézfertőtlenítőt egy törlőkendőre, és töröld át vele a telefonod jó alaposan.

Billentyűzet és távirányító

Egy nap hányszor érinted meg a laptopod billentyűzetét, vagy a távirányítót? És előtte mindig megmosod a kezed? Na ugye, hogy nem! Csakúgy, mint a telefon esetében, a kezünkről számtalan kórokozó tapad oda. Ezeknek a kütyüknek a tisztításához érdemes a fertőtlenítő kendőket használni, és legalább heti egyszer ajánlott az alapos áttörlésük.

Kilincsek és társaik

Azok közül, akikkel együtt élsz, mindenki alaposan megmossa a kezét, minden egyes alkalommal mielőtt a kilincshez nyúlna? Valószínűleg nem. Viszont az ajtót kinyitják, a fiókokat kihúzzák, és a villanyt is felkapcsolják, mint mindenki más. És ez is rendjén van. No de ezek tisztítása?

A kilincsek, a fogantyúk és villanykapcsolók is tele vannak kórokozókkal és kosszal. Egy gyors letörlés naponta egyszer egy nedves törlőkendővel már meg is oldotta a problémát. Ezeknek a felületeknek a tisztasága nem azon múlik, hogy mivel, hanem azon, hogy milyen gyakran. Mert egy kilincs is lehet koszosabb, mint a vécé….

Vágódeszka

A konyhában megtalálható baktériumok gyakran okoznak megbetegedéseket. A nyers hús, helytelenül kezelt vagy tárolt étel, a mosatlan termék, mind a baktériumok szaporodásához vezetnek.

A vágódeszkák, különösen amelyek fából készültek a legveszélyesebbek, hiszen a kis repedésükben könnyen megtelepszik mindenféle trutyi. Ezért ajánlott a fa helyett üveg vagy netán strapabíróbb műanyag deszka, amit simán be lehet tenni a mosogatógépbe. Így a tisztításuk rendszeres és alapos.

Újra használható bevásárlószatyrok

Ezek a szűtyűk nagyon jók a környezetszennyezés ellen, de veszélyes lehet a család számára. Ugyanis a csomagolásokon található baktériumok a belsejükben maradnak. Éppen ezért fontos, hogy azokat, amiben húsok, zöldségek, nyers ételek voltak, minden használat után mosd ki. A szatyrok tisztítása összegyűjtve a mosógépben nagyon egyszerűen megoldható.

Mosogatószivacs

A szivacsokat nagyon szeretjük a mosogatásnál és a takarításnál használni. De arról, hogy ezek a szivacsok pillanatok alatt baktériumok tanyájává tudnak változni, nem mindig veszünk tudomást. A legjobb módja annak, hogy minél tovább tisztán és bacimentesen tartsuk ezeket a kedvelt szivacsokat, ha jól kinyomjuk minden használat után, és szellőző helyen hagyjuk, hogy megszáradjon. Ha pedig elkezd szakadozni, vagy büdösödni, akkor azonnal dobjuk ki. A szivacsokat legalább 2 hetente cserélni kellene, ezért olyan szivacsot válasszunk, ami lebomlik, vagy komposztálható.

Nos? Gondoltad volna, hogy egy mosogatószivacs is lehet koszosabb, mint a vécé?

Zuhanyfüggöny

Sokan azt gondolják, hogy egy zuhanyfüggöny sosem lehet koszos, hiszen nap, mint nap éri a víz. Sőt! Azt gondoljuk, hogy mivel a fürdőben meleg van, ezért pikk-pakk  meg is szárad. De ez egy tévhit. A zuhanyfüggönyt is hetente egyszer ki kell mosni.

Nyugodt szívvel tedd be a mosógépbe a törölközők közé, és utána akaszthatod is vissza a helyére. A jó minőségű függönyök esetében ez a mosási procedúra számtalanszor megtehető, de ha már komoly jelei vannak az elhasználtságának, ki kell cserélni.

Találkoztál már szálláshelyen zuhanyfüggönyős tusolóval? No és koszos fürdőszobás szállással? Tisztaságkritikusként olyan szálláshelyajánlásokat mutatok be, ahol a valódi tisztaságélményben tudsz részesülni még a fürdőszobában is.

Konyharuhák

Használat során a konyharuhákba a zsír és ételmaradék gyorsan bele tud szívódni, ezért rendszeresen kell őket mosni. Naponta cseréld le őket, és mindenképp szárítsd meg mindegyiket, mielőtt beteszed a szennyestartóba. Így hosszú ideig lesznek illatos és foltmentes konyharuháid.

WC-kefe

Ezt a nélkülözhetetlen eszközt elég gyakran figyelmen kívül hagyjuk a takarítás során. Egészen addig, amíg a sörték el nem kezdenek kiesni, vagy amíg a foltok és szag már elviselhetetlenné válik. Még ha hetente fertőtlenítővel takarítod ezerrel, akkor is sokkal gyakrabban kellene cserélni, mint gondolnád. A vécékefék ajánlott használati ideje három hónap. Utána érdemes cserélni. Ha pedig valakinek vírusos hasmenése volt a családban, akkor bizony rögtön ki vele.

A cikk az ajánlás alatt folytatódik….

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Párnák

A legtöbb párnán huzat van. A huzatot elég gyakran lecseréljük, kimossuk. De vajon hányszor gondolunk arra, hogy maga a párna is piszkos már? A párnák többsége mosható mosógépben, kímélő programon 30 fokon. De erről elfeledkezünk, a párna mosása elmarad, a foltok és a szagok pedig megjelennek.

A habpárnák kivételével használhatsz a mosáshoz mosószert, és mérettől függően, többet is betehetsz egyszerre a gépbe. A párnákat érdemes rendszeres időközönként mosni annak érdekében, hogy ne jelenjenek meg rajta azok a bizonyos sárga foltok, és hogy ismét szép fehérek legyenek. Honnan tudod, hogy ideje újat venni? Akkor kell, ha ketté hajtod, és nem ugrik vissza az eredeti formájába.

Szóval akárhogy csűrjük, csavarjuk, elég sok minden meglapul az otthonunkban, ami bizony sokkal koszosabb, mint a vécé. No de nagyon egyszerű ennek a problémának a megoldása. Igyekezzünk ezeknek a dolgoknak a tisztítását a rendszeres takarítási rutinokban beiktatni no és meg is csinálni.

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Tudod, hogy mennyi egy háztartás napi vízfogyasztása?

Tudod, hogy mennyi egy háztartás napi vízfogyasztása?

Ma már mindenki sas szemekkel figyeli, hogy mennyit fogyaszt villanyból és gázból. Odafigyelünk arra, hogy ne világítsanak feleslegesen a lámpák, résen vagyunk a téli időszakban fűtés terén is , és természetesen a háztartási gépeinket is górcső alatt tartjuk, ha az energiafogyasztásról van szó. A villany és gázfogyasztásról ma már elég sokat beszélünk, ez tény. Így arra gondoltam, hogy essen szó most a vízfogyasztásról. Vajon tudod-e, hogy mennyi a háztartás vízfogyasztása? Mennyi vizet fogyasztotok el otthon naponta?

Mindenhez víz kell

Naponta több liter víz folyik át a kezeink között, hiszen minden házimunkához víz kell. De megmérted már, hogy mégis mennyi vizet használsz, használtok el naponta?  

Ha nem vesszük figyelembe a főzést és az ivást, továbbá nem mosunk naponta, a napi átlag vízfogyasztás egy normál háztartást nézve nagyon sok liter.

Természetesen minden háztartás vízfogyasztása más és más, hiszen egy család vízfogyasztását más és más tényezők befolyásolják. Például a tisztálkodási szokások. Ki, hogyan és milyen rendszerességgel mosakodik/fürdik/zuhanyozik. Mosási, mosogatási szokások. Kézzel vagy mosogatógéppel mosogatunk. Ha kézzel mosogatunk, akkor folyóvíz alatt, vagy a mosogatótálcába engedett vízzel. Szóval elég összetett kérdés ez, és nem biztos, hogy pontos választ kapunk arra, hogy mennyi a háztartás vízfogyasztása naponta.

Hány liter víz kell?

Kádfürdő esetén 100-120 liter víz folyik ki a csapból és engedünk le a lefolyón.

Zuhanyzásnál 40-70 liter víz ömlik ránk a zuhanyrózsából. De ha az énektudásodat a zuhany alatt akarod fejleszteni, és ez akár órák hosszat is eltart, akkor ez a mennyiség akár 5x is lehet.

Ma már általában mindenki mosógéppel mos. Egy adag ruha mosásához 40-60 liter vizet kell elvennünk a természettől. Egy átlagos 4 fős család minimum 6 adag ruhát mos egy héten. Így könnyen kiszámolhatjuk, hogy mosásra 360 liternél több vizet használunk el. 

A vécé egyszeri használatával 10-15 liter víz fogyasztunk el. Egy ember naponta minimum 5x megy vécére. Így egy 4 fős család napi vízfogyasztása csak a vécében 200-300 liter.

Ha gyorsan mosunk kezet, akkor 1-2 liter víz folyik le a lefolyón, de nagyobb kézmosásnál akár 3-5 liter vizet is fogyasztunk. Amennyiben a mosogatás nálatok kézzel történik, akkor 40-60 liter számolhatod a csapon kifolyó víz mennyiségét. Ha van mosogatógéped akkor géptípustól függően 10-15 litert vizet fogyaszt el a gép.

Ugye milyen hihetetlen?

Ezek a fogyasztások 1 főre vannak levetítve, így egy 4 fős családnál ezt az értéket négyszeres kell venni. Négyszeres a háztartás vízfogyasztása naponta.

A főzéshez és a takarításhoz használt víz mennyiségéről nem is ejtettem most szót, mert ha még azt is hozzáveszem, akkor a számok láttán rögtön el is megy a kedvünk a takarítástól. 

Akár tudod, akár nem, hogy mennyi vizet fogyasztotok otthon naponta, érdemes odafigyelni arra, hogy ahol lehet, ott víztakarékos eszközöket használjunk, és persze amelyik házimunkát gépesíteni tudjuk, akkor azt tegyük meg. Mint például a kézi mosogatást a mosogatógéppel. No és persze a legfontosabb, hogy ne folyassuk feleslegesen a vízet. Ez a szokás gyorsan megváltoztatható.

Ítéletmentes Közösség

egy csoport, ahol mindent megtalálsz, amit a szelektálási és takarítási rutinokról tudnod kell.

egy közösség, ahol ítéletmentesen mondhatod ki, hogy szereted vagy utálod a takarítás.

ahol a KáOSZradír otthonszervezési módszeremmel haladunk a káosztól a rendig és tisztaságig.

Gyere, és csatlakozz a Rend egy kattintásra Facebook csoporthoz és legyen neked is káoszmentes, hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod.

Akril kád tisztítás egyszerűen és biztonságosan

Akril kád tisztítás egyszerűen és biztonságosan

Vajon miért olyan népszerű manapság az akrilból készült fürdőkád? Mi vonz bennünket hozzá? És vajon mielőtt megvásároljuk, gondolunk-e arra, hogy hogyan lehet ezt a fajta anyagot takarítani, lehet-e egyszerűen tisztán tartani, és mire vigyázzunk, ha akril kádat választunk? Ebben a cikkben az akril kád tisztítás lesz a fókuszban.

Az akril egyfajta speciális hőre lágyuló műanyag, amely ezáltal könnyen formázható, jól alakítható, könnyen megmunkálható, ezért sok kádforma csak ebből az anyagból alakítható ki. Súlya csekély, könnyen szállítható, mozgatható. Az akrilból készült kádak jó tulajdonságai közzé tartozik a könnyű tisztíthatóság, jó hőérzet (nem hideg), a benne lévő meleg víz lassabb kihűlése és a praktikus formák miatti kényelem. Tehát nyugodtan tervezhetünk egy kádban lazulós gyertyafényes, romantikus estét a párunkkal, ha akril kád van a fürdőszobában, mert nem kell attól félni, hogy a víz 5 perc múlva már hideg lesz.

Miért nem bíztak régebben az emberek az akril kádakban?

Az akril kádakkal kapcsolatban korábban sok negatív véleményt olvashattunk. Ez abból adódott, hogy a gyártók kezdetben – és most is így van még az olcsóbb kádak esetében! – nem teljes akrilból készítették, hanem egy műanyag hordózóra vittek fel néhány tized mm akril réteget, ezt nevezték el „ABS akril”-nak.

Ezek típusok nem elég merevek. Arról már ne is beszéljünk, hogy a vékony akril réteg előbb utóbb megrepedezik. Ahogy írtam, ma is némelyik akril kád így készül. Ha egy olcsóbb kategóriájú modellt választunk, akkor azzal legyünk tisztában, hogy nem teljesen akril kádat kaptunk az eladótól. Tehát érdemes egy kicsivel több pénzt szánni rá, mert hosszabb távon a teljesen akril kádak visszahozzák az árukat.

Milyen az igazi akril kád?

Az igazi akril kád 100%-ban akril. Az ún. „szaniter-akril”, vagy m-acryl már magas minőséget képvisel, és tartósság, kopás állóság tekintetében is nagyon jó: kopófelülete eléri akár a 3-6 mm-t is. Ezeket a kádakat egy akril lemezből formázzák, és még üvegszállal is megerősítik, hogy még stabilabb legyen. A piacon, nagyon széles a választék a valóban nagyon jól formázható akril kádakból, sok nagyon csábító árral rendelkezik, de nem szabad bedőlnünk a gyanúsan olcsó termékeknek. A két akril anyagot megkülönböztetni nem könnyű feladat, laikus szemmel teljesen egyforma ugyanis. A megvásárolni kívánt kádat nézzük, vizsgáljuk meg jó alaposan a kád peremének alsó szélénél: hiszen itt látható a vastagsága, illetve hogy hány rétegből áll. Ha pedig nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor mindenképpen vigyünk magunkkal a végleges vásárlásra egy megbízható szakembert. Olyat, aki valóban ért ehhez a témához, és aki a kérdéseinkre olyan választ tud adni, hogy mi laikusak is simán megértsük.

Takarítási rutin lépésről lépésre

6 részes e-mail sorozat, amivel el tudod kezdeni

a saját takarítási rutinod kialakítását.

*** szülinapod megadása nem kötelező, viszont ha kitöltöd megleplek a jeles napodon 

Akril kád tisztítás? No de hogyan? 

Az akril anyag nem kényesebb, mint egy másik bevonat, amennyiben odafigyelünk a helyes tisztítószerek használatára: folyékony, gél vagy paszta állapotú tisztítószereket válasszunk! Lényeg, hogy ne legyen szemcsés a takarító szerünk, és az ún. „dörzsis” szivacsok használatát itt felejtsük el, hiszen ezzel karcossá tehető az akril kád felülete.

Egy akril felületek takarításánál fontos, mint például az akril kád tisztítás, hogy ne agresszív szerrel essünk neki, és ne durva takarítókendőkkel kezdjük el suvickolni. Az akril felületek nagyon könnyen tisztíthatóak, ezért a takarításukhoz elég egy puha törlőkendő és egy sima általános felülettisztító. Ez a kombináció akkor elég, ha a kád használata után. rendszeresen szárazra töröljük a teljes felületet.

Ha nincs időd a használat utáni áttörlésre, de hetente legalább egyszer alaposan kitakarítod, akkor használd bátran a Putzsteint, ami kiméletesen távolítja el a felületről szappanlerakódást és a vízkővet. Ez a paszta szagtalan, szemcse nélküli, bőrbarát, és még a dobozban lévő szivacs is finom anyagból készült. Tehát minden szempontból a megfelelő választás egy akril felület tisztításához. A végeredmény pedig minden esetben tisztaság és ragyogás megerőltetés nélkül.

Ha nagy a baj!

Előfordulhat, hogy nem volt időnk a heti takarításra, vagy netán megörököltünk egy elhanyagolt fürdőszobát. De az is megeshet, hogy nagyon kemény a víz ott ahol élünk. Így a vízkő rögtön megjelenik egy-egy fürdés után és ez nem csak esztétikailag csúnya, hanem bizony azt az érzetet kelti, hogy koszos a fürdőszobánk.

Ha nagy a baj vízkő terén, akkor érdemes a takarítandó felületeket befújni vízkőoldóval és hagyni hatni pár percet. Arra azért figyelj, hogy ne legyen agresszív a vízkőoldó. Bizony! A tisztítószerek között is van light fajta ugyanúgy, mint a Colánál. Úgy tudod eldönteni egy vízkőoldónál hogy az agresszív vagy sem, hogy az összetételek között megnézed azt a bizonyos százalékot, ami a szerben lévő sav mennyiségét jelöli. Ha ez a százalék 5% alatt van, akkor az a vízkőoldó a light fajtába tartozik. Ha nincs százalékos megjelölés, akkor biztos lehetsz benne, hogy a sav mennyisége a tisztítószerben elenyésző.

Miután hagytad a vízkőoldót hatni a takarítandó felületen (ez általában 1-2 perc legyen), öblítsd le bő vízzel a tisztítószert, majd jöhet a Putzstein bevetése a fentebb leírt módszerrel. Ne feledkezz meg arról, hogy a Putzsein dobozában lévő szivacsnak a finomabbik felét használjuk az akril felületek tisztításához. A Putzstein használata után mindig többször le kell öblíteni a letakarított részt, majd száraz takarítókendővel töröljük szárazra.

Az akril felületek előnyei:

Meleg, nem színeződik, kisebb sérülések polírozó pasztával és 1200-es finomságú vizes papírral körkörös mozdulattal javíthatók, és könnyen takarítható.

Az akril felületek hátrányai:

A felülete puhább, mint a lemezé, ezért könnyebben karcolódhat.

Ha ezt a módszert követed az akril kád tisztítás vagy más akril felületek takarítása során, akkor 100 év múlva is az eredeti pompájában fog téged szolgálni a kádad vagy más egyéb akril cucc az otthonodban. 

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Gyerekjátékok tisztítása gyorsan és egyszerűen

Gyerekjátékok tisztítása gyorsan és egyszerűen

Polcokon lévő porosodó kisautók, foltos babaruhák, összenyálazott plüssállatok, ragadós építőkockák. Ezek mind hozzátartoznak a gyerekszobában lévő berendezéshez. Ahogy a szekrényeket is időközben portalanítani, takarítani kell, úgy ezeket a gyerekjátékokat is. Na de hogyan csináljuk, hogy viszonylag ne tartson sok ideig, ne is legyen nehéz kivitelezni. Gyerekjátékok tisztítása? Nosza, kezdjünk neki!

Takarítás, fertőtlenítés, szárítás, kéz a kézben járnak

A játékok tisztításának három alapvető lépése van: takarítás, fertőtlenítés és végül a szárítás. Ez elég egyszerűen hangzik, de még így is könnyű elrontani. Ha nem jól csináljuk, akkor előfordulhat, hogy a végén több kosz marad a játékon, mint a tisztítás előtt.

Nyilvánvalóan minden szülőnek fontos, hogy a gyermeke egészséges környezetben cseperedjen fel, és ha lehet, ne tegye ki őt feleslegesen betegségek és fertőzések veszélyének. Ahogy mondani szokás, a tisztaság fél egészség, és ez a gyerekek esetében különösen igaz. Vagyis ha tisztán tartjuk őket és a környezetüket is, azzal jelentősen csökkentjük a betegségek kialakulásának kockázatát.

A gyerekek az idejük jelentős részét játékok társaságában töltik. Ezeket kézbe és szájba veszik, ezután a leglehetetlenebb helyre dugják el. Majd ismét elővarázsolják, alaposan megrágják és markolásszák. Ezért fontos, hogy nagy gondossággal takarítsuk le időről időre ezeket a játékszereket. No de azért a fertőtlenítést sem kell csúcsra járatni. Elég egy alapos takarítás a játékok között, és máris ismét indulhat a móka.

Három lépés – fél egészség

Az első lépés során általában lemossuk a zsírt, különféle foltokat, port, valamint ezzel együtt a baktériumok egy jelentős részét is a játékról. Természetesen itt nem a gépben mosható plüss játékokról van szó, hanem, a fából, műanyagból, fémből készült darabokról. Vagyis a kényesebb darabokra több időt szentelünk.

A víztűrő játékokat betehetjük egy vödörbe, és áztathatjuk is akár egy egész éjjel. Így megspóroljuk a sikálás nagyobbik részét. Ennél a lépésnél még nem szükséges fertőtlenítő hatású tisztítószert használni, egy általános felülettisztító is tökéletesen megteszi.  

Ha nem áztattuk a játékokat, akkor vegyünk a kezünkbe egy tiszta törlőruhát, nedvesítsük be az előre elkészített vízbe, és töröljük át alaposan vele a játékot, ügyelve hogy a sarkokból, hajlatokból, mélyedésekből is kipucoljuk a koszt, a trutyit. Ez időigényesebb takarítási módszer, bár az igaz, hogy a gyereknek nagyszerű szórakozási lehetőség.

Nehezen hozzáférhető helyen használj egy fültisztítót, fogkefét vagy más, vékony “szerszámot”, amivel az összegyűlt piszkot kipiszkálhatod, majd töröld át mégegyszer nedvesen, és rakd be a letakarított játékokat egy lavorba.

Ha beáztattad a játékokat, akkor csak a nehezebben hozzáférhető helyekre kell nagyobb hangsúlyt fektetned, majd még egyszer nedvesen áttörölni, végül landolhat minden a gyűjtőedényben.

Fertőtlenítés, amit nem kell túlgondolni

A második lépés már a maradék baktériumok és a veszélyes, fertőzést okozó mikroorganizmusok eltávolításáról szól. (hu de hivatalosra sikeredett ez a mondat 🙂 ) Most biztosan megkérdezed, hogy akkor mi a fenének kellett az első lépés? 

Azért nem kihagyható az első lépés, mert a játékok réseiben, kis lyukaiban a baktériumok nagy tömegben szaporodtak már el a játékok hevében. Az ilyen rejtett helyeken fertőtlenítés után is maradhatnak kórokozók abban az esetben, ha az első lépést kihagyod. Tehát mindenképp három fázisban érdemes a gyerekjátékok tisztítása című feladatot elvégezni.

Fertőtlenítő “fürdőt” te magad is készíthetsz olyan anyagokból, amik nagy valószínűséggel minden háztartásban megtalálhatók. A legegyszerűbb, ha ecetes vizet készítesz 1:3 arányban egy vödörbe. (már ha bírod az ecet szagát) Azok a játékok, melyek bírják a vizet, mehetnek fél órára a vödörbe egy kis pancsolásra, a többit pedig egyenként töröld át az ecetes vízbe mártott takarítókendővel. Ecet helyett bármilyen más fertőtlenítő hatású tisztítószert is használhatsz, de fontos, hogy mielőtt vízzel hígítod, győződj meg róla, hogy a kezelési útmutatóban feltüntették, hogy az adott anyag nem tartalmaz káros adalékokat.

A napocska sugarai aranyat érnek

A mosás és fertőtlenítés után jöhet a szárítás. Ez két módon történhet: az ideális, ha napra téve hagyod, hogy magától megszáradjanak a játékok. Erre csak jóidőben van lehetőséged, így másik alternatívát is meg kell ismerned. Napsugár híján egy jó nedvszívó ruhával szárítsd fel a játék felületéről a nedvességet. Ne hagyj nedves foltokat a nehezen hozzáférhető helyeken sem, mert itt a páradús környezetben hamar megtelepednek újra a baktériumok. 

Fontos hangsúlyozni, hogy tiszta takarítókendővel törölgess! Ugyanis egy használt mosogatószivaccsal, vagy más, piszkos ronggyal teszed ezt meg, akkor lehet ugyan, hogy a nedvességet felszárítod, de az anyagban található, időközben elszaporodott baktériumokat módszeresen visszatelepíted a játékra.

(Különösen a használt mosogatórongyokban és szivacsokban tenyésznek nagy számban ezek a kórokozók.)

Ha van a lakásban olyan radiátor, aminek a tetejére rá tudod tenni a nedves játékokat, akkor teríts a radiátorra egy törölközőt, és erre tedd rá a játékokat. Így megúszod a szárazra törlést. Akár egy egész éjszakán keresztül száradhatnak a tiszta játékok, így biztos csontszárazon kerül a gyerek kezébe újra.

A plüssök se maradjanak ki a sorból!

Minden gyerek imádja a plüssöket, és sokszor azok takarításáról megfeledkezünk. Pedig ezeknél a plüssöknél nagyon fontos a rendszeres tisztítás. Amikor még kicsi a gyerkőc, és állandóan a szájában van a kezed, vagy épp bukik ezerrel, akkor hetente egyszer mindenképp ki kell őket mosni. De akár ezt hetente többször is… A plüssök tisztítása nagyon egyszerű, hiszen csak be kell tenni őket egy mosózsákba, és máris mehet a mosógépbe. Ha van szárítógéped, akkor mosás után máris száríthatod. Ha nincs, akkor rakd olyan helyre, ahol teljesen meg tud száradni az újbóli használat előtt.

Gyorsított eljárás

A legtöbb gyereknek, így valószínűleg a tiédnek is drága Olvasóm, olyan sok kisebb-nagyobb játéka van, hogy lehetetlenség ezek mindegyikét rendszeresen újra és újra áttisztogatni. A szülők pedig a legritkább esetben időmilliomosok, így aztán nekik olyan megoldásokra van szükség, amely nem csak alaposan tisztít, de időtakarékos is.

Valószínűleg te sem vagy időmilliomos, így vedd elő hát a leleményességedet: a műanyag játékokat, amikben nincs elektronikus alkatrész, az elemek és hasonlók eltávolítás után tedd egy mosózsákba, majd egy kímélő programmal mosd őket tisztára. De a mosogatógépbe is nyugodtan tisztíthatod a leánykád gyerekkonyhájában lévő dolgokat, vagy más egyéb nagyobb dolgot.

Nyugodtan megteheted ezt a fém játékokkal is, ha bírják a vizet, viszont utána mindenképp gyorsan szárítsd meg őket. A fa játékokat viszont inkább a kézi módszerrel tisztítsd, akárcsak a bonyolultabb elektromos játékokat. A különféle plüss állatokkal, babákkal, figurákkal is gyorsan és egyszerűen “elbánhatsz”. Ezeket tedd mosóhálóba, és dobd a mosógépbe.

Akár mosógépben, akár mosogatógépben tisztítod a játékokat, minden esetben figyelj arra, hogy csak olyan mosószert és öblítőt használj, amik nem tartalmaznak vegyi anyagokat. De ha teljesen gyerekbarát tisztítást szeretnél kivitelezni, akkor a játékok mosása előtt érdemes mind a mosógépet, mind a mosogatógépet kitisztítani. Ehhez már léteznek olyan tisztítószerek, amik szintén természetes összetevőkből készülnek, és nem ártalmasak a gyerekekre nézve.

Bende meséi mesefüzet

Mese a rend fontosságáról

“Ezt a könyvet ide teszem, és legközelebb itt meglelem! – mondta Bende nevetve, és attól a naptól kezdve mindig ügyesen elpakolta a játékait. Mindent a saját helyére.”

Ezek az írások is érdekesek lehetnek

Általános felülettisztító? Mire jó és miért jobb?

Általános felülettisztító? Mire jó és miért jobb?

Minden háztartásban vannak tisztítószerek. Van ahol több, van ahol kevesebb flakonnal takarítanak. Van, ahol az újhullámos öko tisztítószerre esküsznek, és van ahol a múltban népszerű tisztítószereket istenítik. És ez így van rendjén, hiszen minden háztartás más, és mindenhol mások az igények.

Ma már reklámok sokasága hirdeti a tutit, és minden nap megjelenik egy-egy új tisztítószer a piacon. Az egyiket a magasfényű bútorokhoz ajánlják, a másikat az étkezőasztal letörlésére, a harmadikat pedig a játékok tisztításához. De az igazság az, hogy nem kell ötvenféle tisztítószert beszerezned, mert elég összesen 6 fajta, de abból a 6 flakonból az egyiknek biztosan általános felülettisztítónak kell lennie.

Tudtad, hogy egy általános felülettisztítóval az otthonod 80%-át le tudod takarítani úgy, hogy nem kell hozzá semmi más, csak egy takarítókendő vagy egy szivacs?

Nézz körül a tisztítószeres szekrényedben!

Egy tisztítószeres szekrényben fellelhető szerek nagyrészének összetétele vegyi, így egészségre és környezetre veszélyesek. Ez akkor is elmondható, ha kis mennyiségben tartalmaznak a tisztítószereid vegyszereket. A veszélyesnek minősített háztartási tisztítószerek legtöbbször irritatívak, maró és folytó hatásúak.

Ha szoktál köhögni takarítás közben, vagy a bőröd bepirosodik takarítás után, akkor bizony az a tisztítószereidben lévő vegyszerek hatása. Ezért nem érdemes és nem is szabad az otthonod takarításához erős, kémia anyagokkal teli tisztítószereket használni. Az otthonod 80%-a általános felülettisztítóval simán takarítható.

Hol vetheted be az általános felülettisztítót?

Bárhol, ahol a napi általános takarítást, portalanítást, letörlést végzed. Bármilyen bútor portalanításánál bevetheted. Szuperül használható asztalokon lévő újlenyomatok eltüntetésére, az ablakpárkányok, az ajtók tisztántartására, a kilincsek, kapcsolók áttörlésére és még ezeregy másik hely takarítására.  

Gyerekszoba

A gyerekek nagyon szeretnek pakolni, és a kis kezük nyoma mindenhol fellelhető, ahol garázdálkodnak. A gyerekszoba a kalandok színtere, ezért állandó munkát ad, hiszen ha lenne időnk, akkor reggeltől estig törölgethetnénk a polcokat, szerkényeket és asztalokat.

Ehhez a törölgetéshez nem kell semmi más, csak egy általános felülettisztító, és már nyoma sincs a kalandtúrának. De akár a játékokat, legokat vagy a babák szabadon lévő részeit is nyugodtan tisztíthatod vele. Egy takarítókendőre spriccelj a felülettisztítóból és már törölheted is.

Konyha

Az általános tisztítószerek a konyhában is tökéletesen működnek. A konyhapult, a szekrény kívül-belül, az asztalok, székek és minden más berendezés felületét nagyszerűen takarítható vele. De a konyhai gépek külső részeinek tisztítása is gyerekjáték az általános tisztítóval.

Viszont azoknak a részeknek a takarításához, amik zsírosak, mint pl. sütő, páraelszívó és társai, oda a zsíroldó használatát javaslom.

Fürdőszoba

A fürdőszobában is használhatod az általános felülettisztítót letörlési feladatokra, a polcok, padló, kilincsek, tükrök vagy akár a wc ülőke takarításához, amennyiben nem vízkő jellegű lerakódások vannak rajtuk. A csapokat, a mosdókagylót, kádat, zuhanyzót is letörölheted vele. Viszont ha vízkőmentesíteni szeretnéd ezeket a felületeket, akkor oda vízkőoldót használj.

Felmosáshoz

Az általános tisztítószerek remek eredményt produkálnak a padlók felmosásánál. Vinyl, linóleum, csempe és bármely további vízálló padlófajtát nyugodtan mosd fel olyan vízzel, amibe általános felülttisztítót és mosogatószert teszel. De ha a konyha padlójára lecsöppen egy kis szörp, akkor fújj a foltra egy kis felülettisztítót és egy szivacs segítségével töröld fel. És már tiszta is a padló.

Otthonunkon kívül

Kerti bútorok, biciklik, kaspók, korlátok és más kertben, udvarban lévő tárgyak tisztításánál is bevethető az általános felülettisztító akár vízbe téve, akár közvetlenül a felületre fújva.

Most, hogy végigolvastad a cikkemet, bízom abban, hogy te is elfogadod azt a kijelentésemet, hogy az otthonunk 80% takarítható az általános felülettisztítóval. És ha eddig még nem ismerkedtél meg ezzel a tisztítószerrel, akkor most már felkeltettem iránta az érdeklődésedet, és meg fogod ismerni.

Legyél tudatos a tisztítószerek vásárlása során is. Ne dőlj be a reklámoknak, ne halmozd fel a tisztítószereidet, ne vásárolj feleslegesen! Tudatosítsd magadban, hogy 6 fajta tisztítószer is elég ahhoz, hogy az otthonodat tisztává varázsold.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!