Oldal kiválasztása
Bugac Puszta tisztább lett

Bugac Puszta tisztább lett

Nyári barangolásaim egyik helye Bugac Puszta volt, és természetesen itt is körülnéztem a Tisztaságdetektív szememmel. Volt ami teljesen rendben volt, és találkoztam nem épp tiszta helyekkel. Erről írtam egy összefoglalót, és a tisztaságtérképre is feltettem a helyet az írásos értékelésemmel együtt.

Amikor megszületett bennem a tisztaságtérkép gondolata, akkor rögtön egy kérdés jelent meg a gondolataimban.

Ki fog majd az értékelésimre reagálni? Lesz egyáltalán majd értelme annak, hogy leírom a tapasztalataimat, a véleményemet? A célom ezekkel az értékelésekkel nem a hitelrontás, hanem a tisztaság fontosságára való felhívás, és a tisztaság terén való változás elérése. Azért fogalmazódtak meg bennem ezek a kérdések, mert tudtam jól, hogy mit akarok elérni, de vajon más is tudja? Más is érti azt, amit mondani akarok? Vajon lesz olyan szálláshely, étterem vagy nyilvános vécé, ahol a tulajdonos tesz is azért, hogy a egy rossz véleményből jó értékelés kerekedjen? Lesz olyan igazgató, aki korrigálja a hibákat a javaslataim alapján?

Hát így teljesüljön minden kívánságom, mert nem sokat kellett várnom arra, hogy egy igazgató megkeressen. Bugac Puszta ügyvezető igazgatója e-mailben értesített arról, hogy az általam felrótt hibák egy részét kijavították, és igyekeznek a maradék problémákat is mihamarabb megoldani.

Ezekről a javításokról képeket is küldött, amit most veled is megosztok.

Az étterem mellett lévő mellékhelyiségben ki lettek cserélve a kukák, a vécéülőkék és a vécékefék. Arra nem volt utalás az üzenetben, hogy történt-e itt nagytakarítás, de a képek elnézve volt valamilyen fajta takarítás. A színnel keretezett képek az eredeti, általam készített képek. A színes keret nélküli képek már a javított állapotokat  mutatják, és ezeket az ügyvezető igazgatók készítette.

De nem csak a vécében történtek változások, hanem a külső részen is. Kicserélték a csikktartós kukát, a lábtörlőt, és a kuka körüli rész is takarítva lett.

Most már teljesen biztos vagyok abban, hogy a tisztaságtérképre feltett értékeléseim eljutnak azokhoz a tulajdonosokhoz/igazgatókhoz, akik változtatni tudnak, és akik a problémákat meg tudják oldani. Abban is biztos vagyok, hogy ha minél többen említést teszünk arról, hogy problémák vannak a tisztasággal, és ezt a jelzést az illetékes személyek felé tesszük, akkor elindul egy fajta változás, és esélyt adunk annak, hogy a világ tisztább legyen.

Kedves olvasó! Ha Te is szálláshelyet, éttermet vagy nyilvános vécét üzemeltetsz, és szeretnél felkerülni a tisztaságtérképre, akkor keress bizalommal. Első körben megnézzük, hogy a tisztaság terén milyen besorolásnak megfelelő a jelenlegi állapot nálatok. Majd megmutatom, hogy mit kell tennetek azért, hogy el tudjátok érni a kiváló tisztaság minősítést, és utána már csak rajtatok múlik, hogy ezt a kiváló minősítést meg is tudjátok-e tartani hosszabb távon. A konzultáció lehetőségét itt találod. 

Rendre Fel!

Bugac Puszta tisztább lett

Bugac puszta a tisztaságszakértő szemével

Bugac Puszta tisztább lett! Az ügyvezető igazgató e-mailben értesített arról, hogy a felsorolt hiányosságok egy része javítva lett. Erről ide kattintva tudtok bővebben olvasni. 

Bugac a legismertebb magyar puszták egyike, máig az őshonos magyar háziállattartás egyik központi területe. A Kiskunsági Nemzeti Park része, ahol a kiemelkedő természeti értékű ősborókás mellett homoki erdők és homokpuszták, mocsarak, lápok, nedves kaszálók és szikes puszták váltakoznak.

Már régóta szemezgettem annak a lehetőségével, hogy én is szemügyre veszem Bugac pusztát mint turista, de természetesen a Tisztaságdetektív szememmel együtt. Erre a látogatásra nyáron sor került, és az élményeimet megosztom veletek is.

Egy forró nyári napon látogattunk el Bugac pusztára a férjemmel. Az elsők között érkeztünk, még a pénztár sem volt nyitva. Így a pusztalátogatáshoz szükséges jegy megvásárlása előtt beültünk egy kávéra a Karikás csárdába. Az étteremben sem tartózkodtak még sokan. Egy-két gyerekes család ült az asztaloknál, mert ők is a pénztár nyitására vártak. Amíg várakoztunk, és a férjem a kávéját szürcsölgette, addig én egy gyors sétát tettem a csárda környékén, és benéztem a csárdába is. Első ránézésre nagyjából mindent rendben találtam, de most csak egy gyors körbekukkantásra volt időm.

Viszont a vécé meglátogatását nem hagytam ki. Pisilnem is kellett, és hát a kíváncsiság is hajtott. No meg azért is igyekeztem a vécélátogatást megejteni, mert nagyjából mi voltunk az első érkezők, így tudtam, hogy a mellékhelyiségbe még nem nagyon tette be a lábát senki. Arra számítottam, hogy mindent rendben találok, hiszen általában az ilyen turistahelyeken reggel takarítanak.

Az első sokkot már az ajtóban megkaptam. Reggeli takarítás? Hol? Mert itt bizony senki nem járt azon a napon. A kukák színültig tele papírkéztörlőkkel, amikből még a padlóra is jutott bőven. A padló sem volt tiszta, és a vécékről pedig már ne is beszéljünk.

Egy olyan helyen, ahová turisták sokasága érkezik nap, mint nap, és egy olyan helyen, ahol Magyarország egyik jellegzetessége és Hungaricuma található, felháborító egy ilyen vécé üzemeltetése. Már ha ezt üzemeltetésnek lehet nevezni.

Akkor lássuk képekben elmesélve, hogy miért is a nagy felháborodásom.

A mosdó által kapott sokk után megvásároltam a pusztalátogatáshoz szükséges jegyünket, és vártuk a lovaskocsi indulását. A kocsi, a lovak és a hajtó nagyon tetszett, mert rendezett és tiszta volt minden. Még a hajtó ruhája is ragyogott a tisztaságtól, pedig egy ilyen fehér ruhát elég nehéz tisztán tartani. Pláne egy lovas ruháját.

Szép lassan elindultunk a puszta közepére, és a reggeli vécés élményem miatt elég nagy volt bennem a kétség arra vonatkozólag, hogy a pusztában majd valami jobbat találok.

És képzeljétek! Találtam jobbat!

A pusztában tartják a csikós bemutatókat, és itt tartják az állatokat is. Ahol a bemutatók zajlanak, ott van egy kis büfé és egy mosdó. A büfé környékén nem volt szemét eldobálva, és az asztalok is tiszták voltak. A mosdó pedig teljesen rendben volt.

A vécé padlója fel volt takarítva, és a mosdó is tisztán várta a látogatókat. Ezen a vécén látni lehetett, hogy rendszeresen takarítják. Nem csak reggelente, de két program között is. Az is egyértelmű volt számomra, hogy nem csak ott takarítanak, ahol a papok táncolnak, hanem azokat a részeket is meglátogatja a felmosó vagy a takarítókendő, amit általában ki szoktak hagyni. Értem ez alatt a sarkokat, a mosdó alatti csempéket, és a vécéülőke alsó részét.

Tehát lehet egy mosdót tisztán és rendezetten is üzemeltetni még egy olyan helyen is, ahol rengeteg ember megfordul nap, mint nap.

A pusztában nem csak a mosdó volt tiszta, hanem az istálló és maga a környezet is. Az istállóban is látszott a rendszeres takarítás, és a környezet is nagyon karbantartott és ápolt volt.

A pusztából való visszakocsikázás alatt nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy ha itt rendben tud lenni egy mosdó, akkor egy olyan étterembe, ahová nem csak turisták járnak, hanem ahol esküvők és rendezvények is vannak, miért nem lehet. El is határoztam, hogy amíg ebédelünk, addig megkérdezem a pincért, hogy van-e másik mosdójuk.

A lovaskocsi visszaért a Karikás csárdához, és mi már nagyon éhesek voltunk. Mivel volt asztalfoglalásunk, így az a veszély nem fenyegetett, hogy nem fogunk tudni ebédelni. Le is ültünk a számunkra kijelölt asztalhoz, és ott ért a nap második sokkja.

De lássuk a képeket szép sorban.

 

Értem én, hogy ez egy nyitott helyen lévő terasz, ahol az emberek a szabad levegőn tudnak ebédelni vagy éppen vacsorázni. De miért nem lehet a pókhálókat és a madárürüléket, vagy bogársz@rt minden reggel letakarítani. Egy pókháló mindennap újra és újra megjelenik, és a madarak, bogarak is ott fogják elvégezni a dolgukat, ahol épp vannak abban a pillanatban. De ha ezeket minden reggel eltakarítjuk, akkor délután 13 órakor még nincs ekkora pókháló a sarokban, és a padon sem látok ennyi sz@rra utaló nyomot.

A második sokk után eljött az idő, hogy megkérdezzem a pincért azzal kapcsolatban, hogy vajon csak az az egy mosdó van, amit reggel meglátogattam, vagy van a csárdának egy saját mosdója. A válasz elkeserítő volt, mert az étteremnek nincs másik vécéje, csak az az egy, ami eléggé botrányos.

Így az értékelésem sem tudott jóra kikerekedni. Ha csak magát a Bugac pusztát értékelem, akkor az kifogástalan minősítést kapna. De mivel a Bugac puszta a Karikás csárdával együtt értendő, ezért csak közepes minősítésre tudom értékelni a tisztaság alapján.

Mit lehet tenni ahhoz, hogy Bugac Puszta is kiváló minősítéssel kapjon pöttyöt a tisztaságtérképen? Nagyon egyszerű a dolog. Minden reggel egy kisebb takarítást kell végezni mind az étterem, mind a vécé területén. A pókhálókat ha reggelente letakarítják, akkor az nem fog napközben újratermelődni. A padokat és asztalokat egy héten egyszer telibe kell törölni vizesen, és utána naponta csak át kell törölni ott, ahol gond van. A mosdóban egy mindenre kiterjedő nagytakarítást kell végezni, mert ez a mosdó már napi szinten nem tartható tisztán ilyen állapot mellett. Ki kell cserélni az összes vécéülőkét, vécékefét és a kukákat. Ha kész a nagytakarítás, ki van cserélve minden, akkor napi takarítással már könnyedén tisztán és ápoltan tartható a mosdó. Én még egy takarítót is odaültetnék azokon a napokon, amikor több látogató várható, és így a köztes takarítást is meg lehetne oldani.

Amennyiben a tisztaságra vonatkozó hiányosságok javítva lesznek, és ezt jelzik felém a tulajdonosok, úgy természetesen ismét ellátogatok Bugac pusztára. Ha mindent rendben találok, akkor az értékelésemet korrigálom, és azt közzé is teszem.

De a mostani állapotok szerint Bugac puszta a tisztaságtérképre közepes minősítéssel került fel.

Rendre Fel!

Te is üzemeltetsz éttermet vagy szálláshelyet, és tudni szeretnéd, hogy milyen minősítést kapnál a tisztaság terültén, ha hozzád is ellátogatnák? Akkor vedd igénybe a konzultációmat, és úgy biztosan nem fognak meglepetések érni.

Eger város Érsekkerti nyilvános vécéje

Eger város Érsekkerti nyilvános vécéje

A nyilvános vécék hiányának fő oka, hogy ma Magyarországon semmilyen törvény nem kötelezi sem az önkormányzatokat, sem az államot, hogy nyilvános illemhelyeket tartsanak fenn. De nem csak a vécék hiánya a gond, hanem a meglévő illemhelyek állapota is.
A nyilvános WC teszt célja, hogy feltérképezzem Magyarország nyilvános vécéit és azok állapotát. Célom, hogy felhívjam a figyelmet a tisztaság és a takarítók munkájának fontosságára.

Nem azzal van a gond, hogy a vécékagyló fémből van, hanem azzal, ahogy az kinéz. Az biztos, hogy nem most volt letakarítva.

Az egri Érsekkerti vécének a híre már megelőzte a látogatásomat.

Sokan írtatok már arról, hogy ha Egerbe járok, akkor ezt feltétlenül nézzem meg, mert itt az Érsekkertben egy nagyon botrányos vécé található. Hát eljött az alkalom, hogy én is részese legyek ennek a csodának.
Amikor kívülről megláttam az épületet, arra gondoltam, hogy biztosan nem ez az a bizonyos vécé. Ez nem olyan rég készülhetett el, újnak látszik. Ahogy közelítettem az épület felé, láttam, hogy pont ott a takarító autó. Gondoltam magamban, milyen szuper város Eger, hiszen itt gondoskodnak arról, hogy a közvécék tiszták legyenek. Ám mikor közelebb értem már láttam, hogy tévedtem. Egy lajtos kocsiból vízzel telibe spriccelik a szanitereket és a padlót. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, már ment is tovább a „takarító”, vagyis a lajtos kocsi vezetője.

Ebben a mosdóban való kézmosás eredménye nem tiszta, hanem még koszosabb kéz lesz.

A nyilvános WC teszt alapja egy pontrendszer, és ez alapján kaphat egy vécé 0-10 pontot. Viszont az egri Érsekkert nyilvános vécénél már az ajtón való belépésem pillanatában tudtam, hogy neki sem kell állnom a teszt kitöltésének. Első ránézésre is nulla pontos volt illemhely. Ha elkezdtem volna részletesen pontokat osztogatni a vécé állapotát illetően, valószínűleg -10 pontnál sem tudtam volna megállni.
A képek nem túl jó minőségűek, ezért elnézést, de a lényeget látni lehet rajtuk.

Vajon egy újabb építésű nyilvános vécé, ami ráadásul Eger város központjában, egy sűrűn látogatott parkjában van, miért nem lehet normális vécéje?

 

A csempe sem találkozott mostanában a takarítókendővel.

Igen, tudom, hogy ingyenes ennek a vécének a használata. De annak ellenére, hogy ingyenes, ebben az állapotban semmi értelme nincs annak, hogy van. Persze a hajléktalanoknak tökéletes megoldás. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ők eljönnek idáig csak azért, hogy magukon könnyítsenek.

A látvány magárt beszél, és nem épp biztató.

Ennek a vécének a jó és hasznos üzemeltetéséhez egyetlen egy megoldás létezik. Belülről rendbe kell tenni. Minden szanitert, és az összes bent lévő dolgot, mint például a pelenkázót vagy az ott díszelgő felesleges polcot ki kell cserélni. A csempét, az ablakot, az ajtót és a padlót, simán csak meg kell sikálni.

Amikor pedig kész a belső átalakítás és takarítás, akkor fizetőssé kell tenni.

De ha már fizetős, akkor olyan személy kell oda, aki valóban takarít óránként, és akinek valóban fontos a vécé tisztasága és hírneve. Így nem egy közalkalmazottban kell gondolkodni, hanem a város adja ki alvállalkozónak, akit rendszeresen ellenőriz is. És nekünk, akik betérünk ebbe a vécébe, és fizetünk a használatáért, kutya kötelességünk azt rendeltetésszerűen használni, és magunk után rendben otthagyni.

Bízom benne, hogy ez az értékelés elér Eger város vezetőségéhez is, és a jövőben tesznek azért, hogy ez a vécé lekerüljön a tisztaságtérkép szégyenlistájáról. Kedves Vezetők! Amennyiben segítségre van szükségük a vécé rendbetételéhez, vagy a későbbi üzemeltetéséhez, akkor bátran keressenek meg!  

Rendre Fel!

A gödöllői Tesco nyilvános vécéje

A gödöllői Tesco nyilvános vécéje

Csütörtök a bevásárlás napja nálam. Nagyon nem szeretem a boltok világát, de ahhoz, hogy ne halljon éhen a család, néha el kell mennem egy-egy élelmiszerboltba. Amit lehet, azt online rendelek, de sajnos ahol mi lakunk, oda még egyik élelmiszerlánc sem szállít házhoz. Így a csütörtök délelőttöm általában bevásárlással telik el.

Kerülöm a nyilvános vécék használatát, de mivel a szívügyem a tisztaság megreformálása, így minden lehetőséget megragadok arra, hogy egy-egy ilyen szépségre le tudjak csapni. Így történt ez tegnap is. Ha már ott jártam, akkor bekukkantottam a vécébe is.

Pont takarítottak…..bár ez nagyon messze volt a valódi takarítástól.

A zsák sem épp ebbe a kukába való. Ez alapjában véve esztétikai kérdés, de úgy néz ki, hogy ebben az objektumban nem csak a tisztaság hagy kívánni valót maga után.

Egy fiatalember, és egy hölgy volt a kivitelező. A hölgy ment be a vécék területére, és a fiatalember maradt a mosdóknál. A hölgy annyit csinált, hogy megnézte a vécépapírtartókat, ahol kellett ott feltöltötte, aztán lehúzta mindegyik vécét. Ennyi!!!! Még annyit sem csinált, hogy a vécéülőkét lecsukta volna. Nem!!! Ennyi volt a vécék körül a takarítás. Értitek? Ennyi és nem több. Na így használd itt a vécét, hogy tudod, nem megfelelő a takarítás.

Utána jött a másik döbbenet. A fiatalember a mosdókat kezdte törölgetni. De csak úgy tessék lássék módjára. És tudjátok, hogy mivel törölgetett??? Vécépapírral!!!!

Nem a papírral van probléma, hiszen ha nincs textil takarítókendő, akkor teljesen jó a papírtörlő a takarításhoz. Hanem azzal van a probléma, hogy egy vécépapír felülete igen kicsi. Ezzel a kicsi felülettel nem lehet törölgetni. Nem hogy törölgetni nem lehet, hanem ettől a tessék lássék módszertől nem fog a víz eltűnni a mosdók felületéről. És akkor még a koszról és a vízkőről ne is beszéljünk.

Kérdem én, hogy nem lehetne egy kicsit jobban odafigyelni a takarítók munkájára? Nem lehetne ellátni őket megfelelő takarítókendőkkel? Vagy egyáltalán megmutatni a takarítóknak, hogy milyen is egy tiszta mosdó, és azt hogyan lehet megvalósítani?

Nem minden esetben a Takarító hibája az, hogy egy-egy vécé elhanyagolt, vagy nem tiszta.

Ez a kuka sem tegnap volt utoljára kitisztítva. Nem is értem, hogy minek bele a zsák?

Ehhez kellenek az oda betévedő vécéhasználó emberek is. Na de az, hogy vécépapírt használunk takarítókendő helyett, vagy a vécék takarítása azt jelenti, hogy csupán lehúzzuk a vizet, az döbbenet.

A Tesco Magyarország gödöllői áruházában található vécé nálam most felkerült a feketelistára. Nem a vécépapír használata miatt, hanem a tisztaság, vagyis a koszos, és elhanyagolt állapota miatt. Amennyiben ez az állapot javulni fog, azt is megírom, de jelenleg a tisztaságlistán ez a vécé 3 pontot kapott. (a maximum 10 pont 🙂 ) >>>> ide kattintva tudod elolvasni, hogy hogyan is kellene kinéznie egy valóban tiszta vécének, és hogy mit tartalmaz a 10 pontos lista.

Sajnos az országban nagyon nagy probléma a tisztaság fogalma. Az, hogy elindulsz otthonról, és igyekszel nem pisilni sehol, mert tudod, hogy nem a tisztaságról híresek a magyar vécék, az egy hatalmas nagy probléma. De ameddig ezt mindenki elfogadottnak tekinti, és nem beszél róla, addig nem is fog semmi megváltozni. Erről a problémáról igenis hogy beszélni kell, és én ezt meg is teszem. Ezért indítottam le a nyilvános wc teszt programomat.

Ha Te is találkoztál már elhanyagolt, koszos vécével, akkor írd meg nekem, hogy hol, és ígérem, hogy meglátogatom, és felkerül a tisztaságtérképre.

Rendre Fel!