Bizonyára emlékszel arra az időre, amikor még a szülői házban laktál és szinte mindent készen kaptál. Tiszta lakást, meleg ételt, reggelit, becsomagolta tízórait, tiszta ruhát. Mindez édesanyád érdeme volt, mert akkoriban az ő feladata volt a házimunka elvégzése, a háztartás vezetése. Ő kezelte a családi kasszát, fizette a számlákat, lezongorázta a nagytakarítást, a vendégségeket és családi összejöveteleket, és persze a születésnapi tortát is megsütötte. A család többi tagjának – így neked is – csak egy-egy részfeladat jutott, mert legfontosabb dolgod a tanulás volt. A szabadidőddel majdnem korlátlanul magad rendelkeztél.

Megvan az a pillanat, amikor elköltöztél otthonról, és beléptél a saját otthonodban. Majd rádöbbentél arra, hogy mindazt, amit eddig kaptál a szülői házban, most már magad kell hogy elvégezzed, megteremtsed?

Emlékszel erre a pillanatra?

Nekem nagyon élénken él az emlékezetembe, és tudom, hogy naponta többször is felhívtam Anyukámat telefonon. Pedig akkor még nem volt mobiltelefon, hanem le kellett ballagnom a közeli postára, és onnan kellett telefonálnom. Azt is tudom, hogy Anyukám haja egy idő után égnek állt a sok kérdezéstől, és nem értette hogy miért nem tudom megcsinálni azt a bizonyos feladatot, hiszen ő mindent megmutatott, megtanított.

Pedig tudtam, és emlékeztem, hogy mit mutatott, mit tanított, de kellett az a biztonságérzés, hogy ő ott van a háttérben, ott van velem, és hogy mindig számíthatok rá. Ha közel laknak a szüleid, időnként számíthatsz segítségre, de lehet, hogy több száz kilométer – vagy akár egy-két országhatár – választ el benneteket egymástól, akkor bizony ritkán számíthatsz szülői támogatásra.

Te kitől tanultál háztartást vezetni?

Ha szerencsés vagy, akkor az édesanyádtól vagy a nagymamádtól, esetleg mindkettőtől. De előfordulhat, hogy innen-onnan, vagyis egy kicsit a szüleidtől, a barátnődtől, a szomszédasszonytól, vagy akár az internetről, ahogy manapság divatos. Az ember lánya, ha tanácstalan, és kétségbe van esve, hogy ezt sem tudom, azt sem tudom, akkor minden adandó alkalmat megragad, és minden segítséget igénybe vesz még akkor is, ha sejti, hogy nem épp megbízható forrásból jön az isteni szikra.

Miért?

Azért, mert manapság a háztartásvezetést sehol nem tanítják, és így szinte mindent a saját károdon kell megtanulnod, ami bizony nagyon sok időt vesz el az életedből. Manapság már rengeteg információ és ötlet fent van a világhálón, de a sok elmélet között gyakorlati megoldásra sehol sem lehet rálelni.

Lehet, hogy már van háztartásod, és évek óta vezeted. Előfordulhat az is, hogy valahol már tartasz ezeknek az ismereteknek az elsajátításában, de még mindig vannak hiányosságaid. Ha pedig még csak most kezded a saját háztartásod kialakítását, akkor a tapasztalataid gyerekcipőben járnak. Akár kezdő, akár haladó háziasszony vagy, mindig akadnak egy háztartásban olyan megoldandó feladatok, melyekhez segítséget kell kérned, vagy rá kell lelned a megoldásra.

Ismerősek ezek a mondatok, gondolatok?

  • Két és fél gyerkőc és másfél munkahely mellett is szeretnék rendet a házunkban, de nagyon nehéz megvalósítani. Hogyan lehet egy hatékony és stresszmentes háztartást felépíteni?
  • Most költözünk egy új lakásba, és nem szeretném, hogy ismét elhatalmasodjon nálunk a káosz? De mit csináljak másképp?
  • A dolgaink összevissza vannak a szekrényekben. Hogyan tudnám ezeket rendszerezni úgy, hogy átlátható és tiszta szekrényeim legyenek?
  • 3 kisgyerek mellett képtelenség rendben tartani a házat! Vagy mégis? De vajon hogyan
  • Szeretem a rendet, csak sajnos nehezen hozom létre, mert vagy nincs rá időm, vagy lusta vagyok hozzá, mert monoton és unalmas. Mások hogyan csinálják? Hol tudom ezt megtanulni?
  • Nagy család-nagy lakás. Lehet ezt a kettőt hatékonyan koordinálni?
  • A konyha minden reggelre csatatérré változik. Más hogyan csinálja?
  • Úgy érzem soha nincs igazán az a bizonyos tisztaságillat a lakásban… Akármit és akárhogy is csinálom, valahogy minden olyan felemás, kaotikus. És persze a legnagyobb probléma, hogy iszonyúan rendetlenek vagyunk mindannyian.. Meg lehet tanulni a rendcsinálás művészetét?

De ezeket is gyakran hallom egy-egy női beszélgetés alkalmával

  • Már megint pizzát sütött a kamasz fiam, és már megint takaríthatom a sütőt. Van valami jól bevált módszeretek gyors sütőtakarításra?
  • Hiába a csúcs szuper mosógépem, valahogy a foltok nem akarnak kijönni a ruhákból. Ti hogyan oldjátok meg a foltok eltüntetését?
  • Egyfolytában sikálom a kádat, de az a hülye vízkő mindig felbukkan. Vízkőoldásra valakinek tuti tippje?
  • Mindennap elől van a porszívó, és mégis tele vagyunk porcicákkal. El tudom rakni valaha azt a fránya porszívót?
  • Hétvégén vendégek jönnek hozzánk. Tudtok valami finom, de gyorsan elkészíthető süteményreceptet?
  • Utálok vasalni, de a párom ingekben jár dolgozni. Azokat pedig muszáj kivasalni. De hogyan lehet gyűrődés mentesen vasalni? Valahogy nekem sosem sikerül.
  • A gyerekeim szobája egy disznóól, és ők még is jól érzik magukat benne. Takarítsak ki ott, vagy ne foglalkozzam vele? Melyik a jó megoldás?

És persze a háztartásvezetésnek vannak lelki oldalai is…

  • Minden rám marad, mindent nekem kell csinálnom. Hogyan tudnám a többieket is rábírni arra, hogy vegyenek részt az itthoni feladatok elvégzésében?
  • Hétvégén jönnek Anyósék látogatóba, és tudom, hogy feje tetejére fogom fordítani a lakást, mert nem szeretném, ha egy porcicát is találna. Pedig sosem szól semmiért, de én még is minden alkalommal meg akarok neki maximálisan felelni. Le lehet tenni, ezt a megfelelési kényszert valaha is?
  • Nagy álmom, hogy egyszer legyen egy takarítónőm. De mi vidéken élünk, és az, hogy egy olyan munkáért fizessek valaki másnak, amit én is megtudnék csinálni, nagy szégyen lenne itt. Lehet erre másképp is gondolni?
  • Rengeteg olyan tárgy vesz körül, ami már felesleges számomra, de képtelen vagyok tőlük megválni. De ha valaki segítene abban, hogy miért ragaszkodom ezekhez, akkor biztosan menne a rendszeres szelektálás.

….és még sorolhatnám tovább, de te is biztosan bővíteni tudnád ezeket a mondatokat a saját problémáidból, a saját háztartásodból merítve.

Akkor nekünk, nőknek mindenhez kellene értenünk? Mindent tudnunk kellene megoldani?

Hát elég sok mindenhez kell, kellene értenünk, de valójában nem a tudással van a probléma, ha nem úgy mennek otthon a dolgok, mint ahogy szeretnéd, hanem az időhiánnyal, a gyerekkorból hozott mintákkal, és a rossz, berögzült szokásokkal. Annak, hogy nincs időnk mindenre, annak három oka van.

  1. A rengeteg ismeret mellett nagyon kevés a gyakorlati tudás, a gyakorlati tapasztalat.
  2. Azt gondolod, hogy mindent neked kell megoldani, megcsinálni, kivitelezni, megszervezni.
  3. A gyerekkorból hozott minták, és a rossz, berögzült szokások pedig a megfelelési kényszerből ered, amivel mi nők már születésünk pillanatában alapból rendelkezünk.

Ha ezeket az okokat nem akarod kiiktatni az életedből, ha a rossz szokásokat nem akarod felülírni, és nem akarsz rajtuk változtatni, akkor ne is olvass tovább, mert akkor neked senki sem fog tudni segíteni a háztartásod terén, így én sem.

Ha viszont szeretnél változtatni az életeden, ha könnyedben akarod vezetni a háztartásodat, ha téged szolgáló szokásokat akarsz bevezetni, ha több időt szeretnél magadnak, és kevesebb időt akarsz a háztartásoddal foglalkozni, akkor olvass tovább, mert jó helyen vagy.

Mit tudok neked adni?

Olyan gyakorlati tudást, amivel kapkodás mentessé, rendezetté tudod tenni a háztartásodat, amivel ki tudod alakítani a takarítási rutinodat, amivel csökkenteni tudod a kacatjaid, a felesleges dolgaid számát, amivel be tudod vonni a családtagjaidat a házimunkák elvégzésébe, amivel felül tudod írni a rossz szokásaidat, és amivel le tudod tenni a megfelelési kényszeredet, és amivel határozott nővé, háziasszonnyá tudsz válni. Vagyis segítek, hogy jól érezd magad otthon és a háztartásodban.

A Rend egy kattintás oldalán elárulom Neked, a

rendezett konyha titkait

a konyhában lévő ideális alapkészletet

gyors takarítási praktikákat

bevált, hatékony és környezetbarát tisztítószereket

takarítóeszközök arzenálját

zökkenőmentes bevásárlást

stresszmentes reggeleket

könnyen elkészíthető ételeket

kényelmes ünnepi előkészületeket

szelektálás rejtelmeit

gördülékeny együttélést kamaszokkal

nyugodt pillanatokat egy kisbaba érkezésével

a több generációs együttélés boldog és kevésbé boldog napjait

rendetlen gyerekek és a rendszerető szülök küzdelmeit és a megoldásokat

feladatok kiszervezését

foltmentes mosás titkait

megfelelési kényszer jobbik oldalát

magabiztos nők világát

támogató közösség erejét

megbízható szolgáltatók elérhetőségeit, akikre mindig szüksége van egy háztartásban

….és még sorolhatnám, de ha csak annyit mondok, hogy amíg velem vagy, addig veled leszek a háztartásodban, az életedben, és veled együtt dolgozok azon, hogy ki tudd alakítani a számodra tökéletes és stresszmentes háztartásodat, le tudd tenni a megfelelési kényszert, fel tudd számolni a kacathegyeidet, és magabiztosan tudj nő lenni, akkor ezzel mindent elmondtam.

Hallom ám, hogy most mit dörmögsz az orrod alatt. Ja, hogy mindezt megtalálod az interneten? Igazad van! De mire jutottál azokkal az ismeretekkel, amikre az interneten bukkantál rá? Miért olvasod most ezt az írásomat? Kapiskálod már? Mert még mindig csak az elméleti tudás gyűjtésénél tartasz, és a gyakorlati részre még sehol se bukkantál rá.

Ezt a gyakorlati tudást adom át már több mint egy éve közel 100 nőnek, és ha akarod akkor a jövőben Neked is

Minden fontos háztartási ismeretet, melyet 30 éven át gyűjtögettem, átadok neked úgy, hogy nem kell ötszáz helyre kattintanod, hanem egy helyen fogsz mindent megtalálni. De ebbe is bele kell jönni, gyakorlás nélkül nem megy. Ezt a gyakorlást velem együtt fogod végezni úgy, hogy olyan feladatokat, leírásokat, útmutatókat adok, melynek elvégzésével gyarapítani tudod a stresszmentes háztartásodhoz vezető tudások számát, és a régi berögzült és rossz szokásokat felül tudod írni. És persze én veled együtt csinálom.

Miért csatlakozz hozzám? Miért pont tőlem tanulj?

Több, mint 30 éves háztartási tudás van a birtokomban.

10 költözésen vagyok túl úgy, hogy közben kétszer országot is váltottunk.

10 házat újítottunk fel, és mind a 10 alkalommal új háztartást kellett kialakítanom.

Németországban felépítettem egy takarítócéget, beleláttam közel 1500 család életébe, problémáiba, küzdelmeibe, és ezáltal a háztartásukba.

Két rendetlen fiút neveltem fel, akik ma már a saját életüket élik, és hellyel-közzel „rendesek” lettek.

A nagymamai lét pedig már kopogtat az ajtómon, így a kisbabás évek is ismét szerepet kapnak az életemben.

Több online könyvet is írtam háztartás témában, melyek az idén nyomtatott formában is megjelennek.

Mi fog megváltozni az életedben, ha csatlakozol hozzám?

Ha velem, velünk tartasz, ha elvégzed a feladatokat és megfogadod a tanácsaimat, akkor pár hónapon belül képes leszel…

uralkodni a káosz felett

irányítani a háztartásodat

időt szánni magadra

a váratlan eseményeket higgadtan kezelni úgy, hogy eredményesen meg is oldod

folt nélkül mosni

csak heti egyszer takarítani úgy, hogy a hét többi napján viszonylagos rend lesz az otthonodban

a felesleges dolgaid számát drasztikusan csökkenteni

a kamasz gyereked szobájába nem belépni, és nem fog zavarni az ott lévő kupleráj

egy ünnepre stresszmentesen készülni

lelkiismeret nélkül kiszervezni egy-egy háztartási feladatot

a családtagjaidat bevonni a háztartási munkák elvégzésébe

jól kommunikálni

jól beosztani az idődet

ha segítéség kell, akkor tudni fogod, hogy melyik szolgáltatót hívd fel

kialakítani a saját stresszmentes háztartásodat

Készen állsz? Akkor kattints ide, és induljunk el a közösen azon az úton, melynek végén téged is egy stresszmentes háztartás vár.

Rendre Fel!