Polcokon lévő porosodó kisautók, foltos babaruhák, összenyálazott plüssállatok, ragadós építőkockák. Ezek mind hozzátartoznak a gyerekszobában lévő berendezéshez. Ahogy a szekrényeket is időközben portalanítani, takarítani kell, úgy ezeket a gyerekjátékokat is. Na de hogyan csináljuk, hogy viszonylag ne tartson sok ideig, ne is legyen nehéz kivitelezni. Gyerekjátékok tisztítása? Nosza, kezdjünk neki!

Takarítás, fertőtlenítés, szárítás, kéz a kézben járnak

A játékok tisztításának három alapvető lépése van: takarítás, fertőtlenítés és végül a szárítás. Ez elég egyszerűen hangzik, de még így is könnyű elrontani. Ha nem jól csináljuk, akkor előfordulhat, hogy a végén több kosz marad a játékon, mint a tisztítás előtt.

Nyilvánvalóan minden szülőnek fontos, hogy a gyermeke egészséges környezetben cseperedjen fel, és ha lehet, ne tegye ki őt feleslegesen betegségek és fertőzések veszélyének. Ahogy mondani szokás, a tisztaság fél egészség, és ez a gyerekek esetében különösen igaz. Vagyis ha tisztán tartjuk őket és a környezetüket is, azzal jelentősen csökkentjük a betegségek kialakulásának kockázatát.

A gyerekek az idejük jelentős részét játékok társaságában töltik. Ezeket kézbe és szájba veszik, ezután a leglehetetlenebb helyre dugják el. Majd ismét elővarázsolják, alaposan megrágják és markolásszák. Ezért fontos, hogy nagy gondossággal takarítsuk le időről időre ezeket a játékszereket. No de azért a fertőtlenítést sem kell csúcsra járatni. Elég egy alapos takarítás a játékok között, és máris ismét indulhat a móka.

Három lépés – fél egészség

Az első lépés során általában lemossuk a zsírt, különféle foltokat, port, valamint ezzel együtt a baktériumok egy jelentős részét is a játékról. Természetesen itt nem a gépben mosható plüss játékokról van szó, hanem, a fából, műanyagból, fémből készült darabokról. Vagyis a kényesebb darabokra több időt szentelünk.

A víztűrő játékokat betehetjük egy vödörbe, és áztathatjuk is akár egy egész éjjel. Így megspóroljuk a sikálás nagyobbik részét. Ennél a lépésnél még nem szükséges fertőtlenítő hatású tisztítószert használni, egy általános felülettisztító is tökéletesen megteszi.  

Ha nem áztattuk a játékokat, akkor vegyünk a kezünkbe egy tiszta törlőruhát, nedvesítsük be az előre elkészített vízbe, és töröljük át alaposan vele a játékot, ügyelve hogy a sarkokból, hajlatokból, mélyedésekből is kipucoljuk a koszt, a trutyit. Ez időigényesebb takarítási módszer, bár az igaz, hogy a gyereknek nagyszerű szórakozási lehetőség.

Nehezen hozzáférhető helyen használj egy fültisztítót, fogkefét vagy más, vékony “szerszámot”, amivel az összegyűlt piszkot kipiszkálhatod, majd töröld át mégegyszer nedvesen, és rakd be a letakarított játékokat egy lavorba.

Ha beáztattad a játékokat, akkor csak a nehezebben hozzáférhető helyekre kell nagyobb hangsúlyt fektetned, majd még egyszer nedvesen áttörölni, végül landolhat minden a gyűjtőedényben.

Fertőtlenítés, amit nem kell túlgondolni

A második lépés már a maradék baktériumok és a veszélyes, fertőzést okozó mikroorganizmusok eltávolításáról szól. (hu de hivatalosra sikeredett ez a mondat 🙂 ) Most biztosan megkérdezed, hogy akkor mi a fenének kellett az első lépés? 

Azért nem kihagyható az első lépés, mert a játékok réseiben, kis lyukaiban a baktériumok nagy tömegben szaporodtak már el a játékok hevében. Az ilyen rejtett helyeken fertőtlenítés után is maradhatnak kórokozók abban az esetben, ha az első lépést kihagyod. Tehát mindenképp három fázisban érdemes a gyerekjátékok tisztítása című feladatot elvégezni.

Fertőtlenítő “fürdőt” te magad is készíthetsz olyan anyagokból, amik nagy valószínűséggel minden háztartásban megtalálhatók. A legegyszerűbb, ha ecetes vizet készítesz 1:3 arányban egy vödörbe. (már ha bírod az ecet szagát) Azok a játékok, melyek bírják a vizet, mehetnek fél órára a vödörbe egy kis pancsolásra, a többit pedig egyenként töröld át az ecetes vízbe mártott takarítókendővel. Ecet helyett bármilyen más fertőtlenítő hatású tisztítószert is használhatsz, de fontos, hogy mielőtt vízzel hígítod, győződj meg róla, hogy a kezelési útmutatóban feltüntették, hogy az adott anyag nem tartalmaz káros adalékokat.

A napocska sugarai aranyat érnek

A mosás és fertőtlenítés után jöhet a szárítás. Ez két módon történhet: az ideális, ha napra téve hagyod, hogy magától megszáradjanak a játékok. Erre csak jóidőben van lehetőséged, így másik alternatívát is meg kell ismerned. Napsugár híján egy jó nedvszívó ruhával szárítsd fel a játék felületéről a nedvességet. Ne hagyj nedves foltokat a nehezen hozzáférhető helyeken sem, mert itt a páradús környezetben hamar megtelepednek újra a baktériumok. 

Fontos hangsúlyozni, hogy tiszta takarítókendővel törölgess! Ugyanis egy használt mosogatószivaccsal, vagy más, piszkos ronggyal teszed ezt meg, akkor lehet ugyan, hogy a nedvességet felszárítod, de az anyagban található, időközben elszaporodott baktériumokat módszeresen visszatelepíted a játékra.

(Különösen a használt mosogatórongyokban és szivacsokban tenyésznek nagy számban ezek a kórokozók.)

Ha van a lakásban olyan radiátor, aminek a tetejére rá tudod tenni a nedves játékokat, akkor teríts a radiátorra egy törölközőt, és erre tedd rá a játékokat. Így megúszod a szárazra törlést. Akár egy egész éjszakán keresztül száradhatnak a tiszta játékok, így biztos csontszárazon kerül a gyerek kezébe újra.

A plüssök se maradjanak ki a sorból!

Minden gyerek imádja a plüssöket, és sokszor azok takarításáról megfeledkezünk. Pedig ezeknél a plüssöknél nagyon fontos a rendszeres tisztítás. Amikor még kicsi a gyerkőc, és állandóan a szájában van a kezed, vagy épp bukik ezerrel, akkor hetente egyszer mindenképp ki kell őket mosni. De akár ezt hetente többször is… A plüssök tisztítása nagyon egyszerű, hiszen csak be kell tenni őket egy mosózsákba, és máris mehet a mosógépbe. Ha van szárítógéped, akkor mosás után máris száríthatod. Ha nincs, akkor rakd olyan helyre, ahol teljesen meg tud száradni az újbóli használat előtt.

Gyorsított eljárás

A legtöbb gyereknek, így valószínűleg a tiédnek is drága Olvasóm, olyan sok kisebb-nagyobb játéka van, hogy lehetetlenség ezek mindegyikét rendszeresen újra és újra áttisztogatni. A szülők pedig a legritkább esetben időmilliomosok, így aztán nekik olyan megoldásokra van szükség, amely nem csak alaposan tisztít, de időtakarékos is.

Valószínűleg te sem vagy időmilliomos, így vedd elő hát a leleményességedet: a műanyag játékokat, amikben nincs elektronikus alkatrész, az elemek és hasonlók eltávolítás után tedd egy mosózsákba, majd egy kímélő programmal mosd őket tisztára. De a mosogatógépbe is nyugodtan tisztíthatod a leánykád gyerekkonyhájában lévő dolgokat, vagy más egyéb nagyobb dolgot.

Nyugodtan megteheted ezt a fém játékokkal is, ha bírják a vizet, viszont utána mindenképp gyorsan szárítsd meg őket. A fa játékokat viszont inkább a kézi módszerrel tisztítsd, akárcsak a bonyolultabb elektromos játékokat. A különféle plüss állatokkal, babákkal, figurákkal is gyorsan és egyszerűen “elbánhatsz”. Ezeket tedd mosóhálóba, és dobd a mosógépbe.

Akár mosógépben, akár mosogatógépben tisztítod a játékokat, minden esetben figyelj arra, hogy csak olyan mosószert és öblítőt használj, amik nem tartalmaznak vegyi anyagokat. De ha teljesen gyerekbarát tisztítást szeretnél kivitelezni, akkor a játékok mosása előtt érdemes mind a mosógépet, mind a mosogatógépet kitisztítani. Ehhez már léteznek olyan tisztítószerek, amik szintén természetes összetevőkből készülnek, és nem ártalmasak a gyerekekre nézve.

Bende meséi mesefüzet

Mese a rend fontosságáról

“Ezt a könyvet ide teszem, és legközelebb itt meglelem! – mondta Bende nevetve, és attól a naptól kezdve mindig ügyesen elpakolta a játékait. Mindent a saját helyére.”

Ezek az írások is érdekesek lehetnek