“Látványosan nem csinálok meg senki helyett semmit. Simán alsógatya nélkül hagyok egy gyereket, ha nem hozza ki a szennyesét.”

 

Ha már nem a szülői házban éled az életed, akkor valószínűleg háztartást is vezetsz. Mindegy, hogy kicsi vagy nagy háztartás van a válladon, a tény ugyanaz. A háztartás házimunkákat ad, és ezeknek a házimunkáknak az elvégzése nem kis feladat. Főleg, ha még gyerekek is szaladgálnak szobáról szobára bújócskát játszva.

Sokan úgy gondolják, hogy egy nő zsigerből össze tudja hangolni a háztartásvezetést a munkájával és a gyerekneveléssel. És akkor még a férjjel való törődésről nem is beszéltem. Pedig ez nem alap, hanem mi nők is tanuljuk. Igaz, hogy valahogy jobban sikerül nekünk a feladatok koordinálása vagy rangsorolása, mint a férfiaknak, de azért ezt nekünk is tanulnunk kell. (Mielőtt megkövezne valaki, megjegyzem, tudom, hogy vannak ügyes férfiak is.)

Na de hogyan tanulta meg ezt az egyedülálló Kati, vagy a 3 gyerekes Andrea, vagy az otthonról dolgozó 2 gyerekes Beáta? Milyen trükköket alkalmaznak a háztartásukban? Hogyan hangolják össze a munkát a gyerekneveléssel és a háztartási munkákkal?

Ma a Háztartások kulisszatitkai című rovatunk főszereplője Szilda Rossel.

Ő szívesen mesélt arról, hogy hogyan élnek egy jurtában 4 gyerekkel. Szilda megosztja velünk a gondolatait, örömeit, problémáit, trükkjeit a saját háztartásával kapcsolatban, és elmeséli, hogy egy átlagos munkanap hogyan néz ki náluk.

Augusztus 20-án lettem 34 éves, és szeptemberben megszületett a negyedik gyermekünk. Eddig két fiúcska és egy leány gazdagította mindennapjainkat. 10, 8 és 6 évesek. Főállású anya vagyok, de emellett komoly célom, hogy a vállalkozásom is elkezdjen profitot termelni az életünkben anyagi, és egyéb téren egyaránt. A fiúk itthon tanulnak, Hanka, a kislányom még oviba jár. Férjem is itthon dolgozik, így igazi csapat gondoskodik otthonunk rendben tartásáról és amortizálásáról egyaránt.

Főváros közeli kisvárosban élünk, egy 1500nm-es telken álló 8m átmérőjű jurtában. Ez 48 négyzetmétert jelent, ha nem vonjuk le a fűtő, és tároló berendezéseket. 2005 óta élünk együtt a férjemmel, és közös életünk megkezdése jelentette számomra a háztartásvezetés kezdetét is. Volt honnan fejlődni, persze még most is van bőven hová. Azt hiszem eleve nem erre vagyok teremtve. Főzni remekül tudok, a gyerekekkel is imádok lenni, és inspirálnak. A háztartás azonban időről időre a fejemre nő. Hiába vezetek be rendszereket, vagy hiába írom be a naptárba a feladatokat.

Csak Gergőm (férjem), az ő elfogadó türelme és segítő készsége az, ami támogatott ebben a folyamatban.

Anyukámmal kislány korom óta csak frusztrálni tudjuk egymást a közös pakolás alkalmával. Anyósom pedig egészen más ritmusban éli az életét, mint mi. Ráadásul én is egy magányos harcos fajta vagyok, akinek ki kell taposnia maga számára az utat. Lassan, de haladok. A szűk keretek, amit a jurta is ad, számomra remek inspiráció, és szárnyal benne a kreativitásom. Így az otthonunk rendben tarthatósága is fejlődik évről érvre.

Fontos a természetesség, egyszerűség

Konyha centrikus vagyok. Napirendünk fő pillérei is a közös étkezések. A család testi lelki egészségének kulcsát is ebben látom, itt lehet jól alapozni. Fontos a természetesség, egyszerűség, és az, hogy ne csak én ismerjem a rendszert, hanem bárki működtetni tudja a családban. Kevés tárgy, kevesebb káoszt jelent. A gyerekeknek is könnyebb ha belátható mennyiségű játék vagy épp ruha között kell rendet tenniük / tartaniuk.

A több feladat nagyobb fegyelemre tanított. Itt is a szűkülő keretek támogattak abban, hogy magamra és a rendre találjak. Tudatosabb lettem a konyhában, nőtt az önismeretem, és ezek mind segítik az otthonunk rendben tartását.

Látványosan nem csinálok meg senki helyett semmit. Simán alsógatya nélkül hagyok egy gyereket, ha nem hozza ki a szennyesét. Mindenki maga után mosogat, és a nagy fiam már az ebédkészítésben is a segítségemre tud lenni. Az itthon tanulás sok időt és teret ad arra, hogy belelássanak és beletanuljanak a háztartás feladataiba. Férjem is kiveszi a részét,így folyamatosan fejlődő csapatként vagyunk jelen az otthonunkban, ennek minden előnyével és hátrányával.

Az anyaság mindig életem fő célja volt.

Ennek megfelelően magára a családi életre alapozom a vállalkozásomat is. Értékrendünk, otthonunk kellően eltér az átlagtól ahhoz, hogy ügyes marketinggel (ami még nincs meg:)) lehessen erre üzletet alapozni. Szeretném meghonosítani azt a pénzkereső modellt, ahol a családi vállalkozás nem a gyerekek felnövekedése után kezdődik, hanem eleve úgy nőnek fel, hogy a család egységként halad az élet minden területén.

Ez a legfontosabb mérleg, és komoly figyelmet igényel. 6 ember igényének az összehangolása spontanítás nélkül épp annyira nem megy, mint terv nélkül. Ha nincs terv, egy váratlan változás teljes káoszt okozhat. Néha okoz is. Mióta a suli, mint figyelmet, időt igénylő tényező kikerült az életünkből, sokkal könnyebb ezt az egyensúlyt megtalálni, és a kibillenések is kisebbek. Ez egy zsonglőr szakma. És legtöbbször úgy érzem magam, mint egy tányérpörgető. Mindig van terv, és mindig el kell térni tőle, majd majd vissza térni, újra tervezni, módosítani. Egy jó terv sosem cél, hanem eszköz, hogy az élet változásaira legyen mi alapján reagálni.

A kenyeret is szeretjük mi sütni…

Nincs takarítónőm. Néha szeretnék, de addig biztosan nem lesz, amíg nem látom, hogy a segítségemre lehetne. Az a feladat, amit el tudna látni itt nem sok. A tárgyaink kiselejtezésében meg igencsak nehéz segíteni. Amikor már csak felmosni, meg felporszívózni kell, az szinte ajándék. Azt hiszem a magányos harcos lelkem itt is kifejti hatását. A kenyeret is szeretjük mi sütni, nem gondolom, hogy pont a takarítást kellene delegálnunk.

A ruhákhoz kapcsolódó elfoglaltságoknak állok neki legnehezebben. Főzni szeretek, de ami utána marad a konyhában, az gyakran vállalhatatlan. Valójában ha semmi nem nő a fejemre, bármit megcsinálok. Csak általában minden a fejemre nő.

Ha újból kezdhetném a háztartásomat építeni, akkor sokkal kevesebb tárgyat engednék be az életünkbe. És nem íratnám be a fiúkat suliba. Bár ez nem feltétlenül kapcsolódik a háztartáshoz, de nekem nagyon fontos.

Egy átlagos napon fél 8 körül kelünk, és 8-tól reggelizünk. Kilenckor startol a nap, és hihetetlen változatosan tudnak alakulni a délelőttök. Időjárástól, évszaktól, hangulattól függően. Gergő általában dolgozik. Mi sétálunk, társasozunk, főzünk, vagy millió egyéb lehetőség egyikével töltjük az időt. Két óra körül ebédelünk, és a délután is hasonlóan sokszínű, mint a délelőtt. Hat órától melegszik a meleg víz, vacsorázunk, fürdünk, mesét olvasunk. Gyerekek alvása után jön az én időm, amikor írok, festek, tervezgetek, vagy órákig fürdünk Gergővel, és beszélgetünk a gyerekekkel szerzett élménnyinkről, és további terveinkről, ötleteinkről.

Ha a háziállatok kerülnek szóba, akkor nem igazán tudok ehhez érdemben hozzászólni. Hiszen a lakásban élő ember is elképzelhetetlen számomra. De tiszta szerencse, hogy teljesen mindegy erről én mit gondolok. Az a fontos, hogy az aki benne él boldog-e, vagy sem. Így gondolom az állatról is. Ha az együtt élők elégedettek, akkor minden remek. Ha nem, akkor mindig akad legalább egy-egy apró lépés, amin lehet változtatni, és egyre jobbá tenni azt, ami esetleg nem ideális.

A jelenlegi legnagyobb kihívásom Johanna, a kislányom egy része. Ezen nem tudok úrrá lenni. Rengetek apró kacat van, ami neki fontos, számomra meg értéktelen kacat. Ezt a különbséget nem sikerül kreativitással leküzdenem. De Tivadar ruháival kapcsolatban is értetlenül állok szemben. Gyakran úgy néznek ki, mintha bombatámadás áldozataivá váltak volna. A kert idén extrán túlnőtt rajtunk, de emögött olyan okok állnak, amik miatt elfogadó vagyok magammal.

A gyerekeknek segítek elfogadni kusza soraikat, amiket füzeteikbe írnak…

De mindent összegezve, ha a tőlem telhető legjobbat beletettem a napba, akkor mindig elégedett vagyok.

Akkor is pontosan tudom, hogy mit szeretnék változtatni másnap, mik a közvetkező lépések az ideám felé. Sokat tanulok azáltal, ahogy a gyerekeknek segítek elfogadni kusza soraikat, amiket füzeteikbe írnak, és szebbet terveztek, mint amire képesek. Napi 10-20 alkalommal teszem fel a kérdést összesen: Beletetted magad egészen ebbe a munkába? Ha igen, akkor lásd, és fogadd el, hogy itt tartasz. Keress utat arra, hogy fejlődj, és közelebb kerülj holnapra ahhoz, amit ma elképzeltél. Fontos, hogy ebben is minta lehessek, és képes legyek elfogadni magam, és képes legyek fejlődni saját céljaim felé haladva.

Szilda útját nyomon tudjátok követni a facebook oldalát követve, és a blogját olvasva.

Szeretnél te is mesélni a háztartásodról? Szeretnéd megmutatni, hogy ti hogyan éltek? Akkor írj nekem a hello@rendegykattintasra.hu e-mail címre, és küldöm a kérdéseimet.

Ha lemaradtál a Háztartások kulisszatitkai sorozat előző részeiről, akkor itt elolvashatod őket.