Minden hónapnak megvannak a maga főbb tevékenységei, amit mindenképp el kell végeznünk annak az érdekében, hogy a háztartásunk rendbe legyen.

Júniusban ezekre a tevékenységekre érdemes időt szakítanunk

Tisztítsuk ki a szőnyegeket, kárpitokat. Ezek a vastagabb textilek a meleg nyári időben könnyebben megszáradnak majd.

Hozzuk rendbe a kerítésünket: javítsuk ki a hibákat, fessük le, ha szükséges.

Tervezzük meg a nyári szünidő alatti házimunka megosztást. Nagyobb gyerekeink már nyugodtan részt vehetnek a háztartás működésében. Porszívózni, port törölni, bevásárolni stb. a kamasz gyerekek már tudnak. Beszéljük meg, hogy ki mit szeretne csinálni, és ezt egy táblára írjuk is fel. Így mindenki látja, hogy melyik nap, milyen feladatokat kell megcsinálnia.

A június és július  hónapok legfontosabb háztartási munkája a kamra kitakarítása.

Nem sokára érkeznek az idei befőttek, savanyúságok, és mindenféle finomságok. Vagyis a nyár első pár hetében mindenképp rendezzük a kamrában lévő ételeket csoportokba, dobjunk ki minden olyat, ami már lejárt. Készítsük elő a terepet az új befőtteknek stb.

Az elmúlt nyár befőttes üvegbe zárt ízei, a tartós élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök, konzervek, fűszerek, üres üvegek, konyhai eszközök tárolására mind-mind alkalmas a lakás egy szárazabb, hűvösebb részében található kamra. Ám jól megférnek itt az „egyéb” kategóriába sorolható, „majd egyszer jó lesz valamire” címkével illetett kacatok is. Persze, ezek a rendrakást is megnehezítik. Ezért mindenképp érdemes az alábbi lépéseket betartani, ha a spájz takarítása a következő háztartási tevékenységed.

Rámolj ki!

A legegyszerűbben úgy tudod újjá varázsolni a kamrádat, ha előtte mindent kipakolsz onnan, mondjuk a konyhába. Így minden sarkot alaposan ki tudsz takarítani úgy, hogy semmilyen akadályba nem ütközöl.

Szelektálj!

A gyűjtögetésnek egyszer véget kell vetni. Miközben pakolod ki a holmikat, máris két kupacba sorakoztathatod a kamrában lévő cuccokat. Vagyis lesz egy „Szükséges” és „Kidobandó” kupacod.

Jöhet a polc!

Fontos, hogy kamrád (rengeteg) jól átlátható polccal legyen felszerelve, így könnyen felmérheted, miként is állsz egy-egy élelmiszer mennyiségével, minőségével. Takarítás alkalmával ezeket a polcokat mind ürítsd le és töröld át nedves, lehetőleg meleg vizes ruhával. Sokan takarják le papírral a polcokat, így a takarítás és a tisztántartás is könnyebb. Ám ezek alá könnyen bekerülhetnek és ott is maradnak különböző ételmaradékok, így aztán könnyen válhat hangyák, molyok és egyéb betolakodók törzshelyévé a kamrád. A kamra éves takarításánál ezeket a papírokat mindenképp cseréld le!

Irány a padló!

Általában a járólappal borított padlót a legkönnyebb takarítani. Nagytakarításkor porszívózd fel első körben, majd mosd fel nedves, mosószeres vízzel, és várd meg, amíg felszárad a padló, csak utána kezd el a visszapakolást.

Amit két nagytakarítás közt megtehetsz

Az ember igyekszik vigyázni a tisztaságra a kamrájában is, de bizony előfordulnak kisebb balesetek. Ha valami kiömlött, kifolyt, azonnal töröld fel. Mindig ellenőrizd a szavatossági időket, ha valami közeli lejáratú, használd fel, ha lejárt a szavatossági ideje, dobd ki. Az itt tartott edényeket, konyhai eszközöket mindig megtisztítva tedd vissza. Heti egy felmosás azért férjen bele.

Júliusban a XXI. századi Édesanyák és Nők klubjában egy kihívás keretében a kamránkat tesszük rendbe. Vagyis az útmutatásaim alapján a klubtagok úgy tudják a kamrájukat kitakaríani, hogy az ne vegye el sok idejüket, és a lehető legjobb legyen a végeredmény. Viszont a klubhoz csak június 14-ig lehet csatlakozni. Ha nem akarsz lemaradni, akkor siess! >>>  https://bit.ly/2ZTmMQT

Rendre Fel!