Mivel a nyár a szabadságról és a pihenésről szól, ezért minden háziasszonyt felmentek a házi tündér szerepe alól.  

Ugye milyen jól hangzik, és milyen jó lenne? Legalábbis azt gondolom, hogy ezzel a lehetőséggel szíve szerint minden háziasszony rögtön élne. Bár tudjuk, és Te is tisztában vagy azzal, hogy ez így teljes egészében nem kivitelezhető, és nem megvalósítható. Hacsak nincs bejárónőd vagy takarítód, aki a hét több napján is nálad tevékenykedik. 

Mindenesetre, nem szeretném elvenni tőled a remény csillagát azzal kapcsolatban, hogy a háztartási munkák sokasága legalább nyárra lecsökkenjen, ezért megosztok veled néhány trükköt, hogy ne legyen feleslegesen elvégzendő feladatod, és hogy azokat a munkákat is, amit mindenképp meg kell csinálnod, kevesebb időt vegyenek el a napjaidból.

Hogyan könnyítheted meg számodra nyáron a takarítást?

Nézz körül a tisztítószeres szekrénybe, és a takarítóeszközeid között!

Előfordulhat, hogy a bevált dolgokat olcsóbb, vagy házilag előállított szerekre váltottad. Ezzel nincs is addig semmi probléma, amíg a megfelelő eredményt éred el a lehető legrövidebb idő alatt. Ha viszont csak súrolsz és súrolsz, de a vízkő még mindig ott vigyorog rád a csempéről, akkor nem veled van a baj, hanem azzal a szerrel, amivel a vízkő eltávolításán dolgozol.

De akkor is gondolkodj el, ha porszívózás vagy portörlés után a helyiségben úgy száll a por, mintha most rázta volna meg Holleanyó a dunyháját. Ebben az esetben csak időpocsékolás a porszívó vagy portörlő ide-oda való tologatása is. Vedd magad körbe olyan tisztítószerekkel és takarítóeszközökkel, amik használatával kevesebb időráfordítással tudsz számodra tökéletes eredményt elérni. Erről már többször beszéltem.>>> Vlog

Persze most nem arra buzdítalak, hogy rögtön rohanj a boltba és vásárolj össze mindent. Nem! Fokozatosan, ahogy fogynak a tisztítószereid, úgy az újat már olyan szemmel vásárold meg, hogy az valóban hatékony legyen. És a takarítóeszközök esetében is, ha valami elromlik, vagy cserélni kell, akkor ne „csak” az árát figyeld, hanem azt is, hogy kevesebb idő alatt, de eredményesen tudj vele takarítani.

Mit használsz portörléshez?

Nos, a szomorú valóság az, hogy a tollseprűvel, vagy portörlő kendővel, csak arrébb teszed egy kicsit a port. Ha nem használsz olyan portörlő pálcát, ami magába fogadja a port, és onnan semmi pénzért nem engedi ki, akkor a portörléssel eltöltött idő csak időpocsékolás. Ha port vonzó porpálcával takarítasz, akkor sokkal hatékonyabb lesz ezentúl a portörlés. Ha nem ilyen portörlési módszered van, akkor inkább ne is állj neki a por eltakarításának.

A családtagok is rengeteget tudnak Neked segíteni a háztartás körül.

Igen, jól olvasod! Egy háztartás rendben tartása nem csak a nő feladata, hanem a férjé, a gyereké, és az össze olyan családtagé is, akik ott élnek. Tudom, hogy a férjeket és a gyerekeket nehéz arra ösztökélni, hogy segítsenek porszívózni, port törölni vagy netán a mosogatógépet kipakolni, de ha okosan rakod össze a napi teendőket, akkor mindenki befogható pár órára. Ne csak kivételes alkalmakkor kérd meg őket arra, hogy segítsenek, hanem ez váljon mindenki számára természetes dologgá.

Ne zavarjon az a pár légyszar, amit az ablaküvegen látsz!

Bár jó ötletnek tűnhet, hogy egy meleg nyári napon eltüntesd azokat a piszkokat az ablakról, amik téged a kilátásban akadályoznak, de ragyogóan tiszta ablakok helyett valószínűleg még több csíkkal megáldott üveget fogsz produkálni.  A nap melegétől nagyon gyorsan rászárad az ablaktisztító, sőt még az ecetes víz is, így nehezebb csíkmentesre törölni az ablakokat. Ne akarj nyáron ragyogóan tiszta ablakokat, és ne foglalkozz ezzel a feladattal. Pucold meg az ablakot tavasszal, majd felejtsd el nyáron, és térj vissza rá ősszel.  

Szárazság van, nem esik az eső, így a cipők talpa sem koszos.

Ez badarság! Szárazságban is van por az utcákon és a járdákon. Nem tudunk repülni, ezért valószínűleg ezeken a poros utcákon és járdákon közlekedünk. Nyáron is hagyja mindenki az előszobában, vagy a cipők tárolására kijelölt helyen a lábbeliket, de előtte persze töröljék meg a cipők talpát az ajtó előtt lábtörlő segítségével. Így sokkal kevesebb por kerül be a lakásba, és így akár elég kéthetente is felporszívózni. Ha vendégek jönnek hozzátok, akkor ez a szabály rájuk is érvényes még akkor is, ha megjegyzik, hogy az ő cipőjük nem koszos. Ez a Te lakásod, és nem ők takarítanak nálad.

Felejtsd el azt a mondatod, hogy majd holnap! Csináld meg azonnal!

Igen, néha rosszul esik rögtön megcsinálni valamit, hiszen fáradtak vagyunk, hőgutát kaptunk a munkahelyünktől hazáig, vagy egyszerűen csak úgy elegünk van a háztartásunkból. De hidd el, hogy sokkal jobban jársz, ha étkezés után rögtön elmosogatsz, mert másnap már az edényre rászáradt kajamaradványokat sokkal több időbe telik leáztatni, lekapargálni. Persze a legjobb megoldás egy mosogatógép beszerzése, de azt is rögtön indítsd el, amint tele lesz. Azt is tudom, hogy főzés közben mindig le-lecsöppen valami a padlóra. Ennek a pár cseppnek a feltörlése csak pár másodpercet vesz igénybe. Viszont ha ezt nem rögtön teszed meg, akkor pár pillanat, és a konyha teljes padlózata koszos lesz, mert a gyermekid azt pár cseppet hamar szét tudják hordani.  Legyen szó edényről, konyhapultról, gáztűzhelyről vagy padlóról… Jobb, ha az apróságokat is azonnal eltünteted, ami csak egy pillanat, ám így később kerülhet sor a rendes takarításra, illetve a takarítás nem fog olyan sokáig tartani.

Ha csak ezekre, az általam felsorolt dolgokra odafigyelsz, máris könnyebb dolgod lesz, és hacsak rövid időre, de a házi tündér szerepét elfelejtheted, és nem kell a nyaradat állandó takarítással töltened.

Rendre Fel!