Csak kapkodom a fejem, úgy illannak el szép sorjában a hónapok. Eljött a május, a tavasz utolsó hónapja. Rögtön egy csoda szép nappal, az anyák napjával kezdődik, és a hónap végén a gyermeknapot is vidáman ünnepeljük.

„Itt van május elseje, ének szó és tánc köszöntse”… énekeltük minden évben a május 1. ünnepségen gyerekkoromban. Akkor is és most is a kedvenc hónapom a május. Szeretem ahogy a természet ismét virágot bont, és szeretem azt a fajta frissességet, amit a tavaszi nagytakarítás után az otthonomban érezni lehet.

Ennek a hónapnak is vannak kiemelt feladatai, amit a házunk táján ajánlott elvégezni, így most ebben a cikkben a májusi teendőkről ejtek pár szót.

Ne a víz legyen az úr!

A nagy esőzések előtt érdemes májusban alaposan átnézni az ereszek, vízelvezető csatornák állapotát. Ha tele vannak szeméttel, törmelékkel, akkor akár egy kisebb eső is bosszúságot okozhat, és ahogy tapasztaljuk most már évről-évre, a kisebb esők egyre nagyobbak lesznek. Ha ehhez a munkához segítségre van szükséged, akkor érdemes már erről előre gondoskodni.

Kihívások – irány a kamra!

Ahogy minden hónapban, így májusban is lesz kihívás, hiszen a módszeremet ezekben a kihívásokban tudom átadni Neked, Nektek.  

Mielőtt elkezdődne a befőzési és a savanyúság elrakás időszaka, a kamra takarítására is időt kell szentelnünk. Májusban mindenképp szelektáljunk a kamrában lévő ételek és más egyéb cuccos között. Dobjunk ki minden olyat, ami már lejárt, vagy sosem fogjuk már felhasználni, és takarítással készítsük elő a terepet az új befőtteknek, savanyúságoknak és más egyéb kamrában tárolt dolgoknak.

Májusban indítok egy olyan kihívást, ami a kamra takarítását célozza meg. A kihívás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a lenti képre kattintva tudsz.

Májusban indítok egy olyan kihívást, ami a kamra takarítását célozza meg. A kihívás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a gombra kattintva tudsz. A kihívás május 17.-én indul.

A garázsba is kukkantsunk be!

Nincs is alkalmasabb időszak a garázs takarítására, mint a május. Egy kis szelektálás, lomok kipakolása, egy kis takarítás, és máris rendezettebb állapotot mutat a garázsunk. De ne feledd! A garázs általában a férfiak felségterülete, így mielőtt felgyűrnéd az inged ujját, és nekiállnál a garázs kipakolásának, beszéld meg a pároddal, hogy pontosan mikor is lesz az a bizonyos nagy nap. Mert bizony ezt a feladatot nem csinálhatod egyedül. Ezt a pároddal közösen kell elvégeznetek. 

Frissítsd fel a falakat is!

Festetni, tapétázni csudajó májusban. Most még a gyerekek iskolában, óvodában vannak, így a nap nagyobbik részében nincsenek láb alatt. Az időjárás pedig májusban már olyan meleg, hogy a falak hamar megszáradnak. Arról nem is beszélve, hogy felújítás alatt, a tavaszi napsütésben az ajtókat, ablakokat örömmel kitárjuk. De a kerítésfestésre is tökéletesen alkalmas ez a hónap. 

Ha eddig még nem tetted meg, akkor májusban érdemes a balkonládákra és egyéb cserepes virágokra is gondolni.  

Ha sok a szobanövényed, és a süt a nap, akkor vidd ki őket az udvarra vagy a teraszra és ott egy kanna segítségével „zuhanyozd” le, majd hagyd a napon megszáradni mindegyiket. Így a növényeket is le tudod takarítani a portól, és fel is frissíted őket a téli álmukból. Ezt minden hónapban megteheted, amíg az időjárás engedi. 

Te még milyen nagyobb háztartási tevékenységet terveztél be májusra?

És hogy könnyebben menjen a májusi teendők kivitelezése és tervezése, készítettem egy feladattervező táblázatot, melyet ide kattintva tudsz letölteni.

KAPCSOLODÓ TERMÉKEK

Írások, melyek érdekelhetnek

Rendre Fel!

Modern háztartásvezetést tanítok úgy, hogy előveszem nagyanyáink régi, jól bevált praktikáit, ezeket megfűszerezem a modern világ adta lehetőségekkel, majd jól összerázom őket, végül pedig átadom neked közérhető nyelven és életszagú példákon keresztül. Bővebben rólam itt tudsz olvasni.

A KÖNYV

2021 őszén a Léna módszer megjelenik könyv formájában KALANDOK EGY HÁZTARTÁSBAN címen.

Ha szeretnél a könyv megszületésének folyamatról rendszeresen híreket kapni, és az első között értesülni a könyvvel kapcsolatos fejleményekről, megjelenés pontos időpontjáról, akkor csatlakozz a támogatóim táborához bátran. A támogatásod nagyon sokat jelent nekem! 

Oberling Léna

Magyarország első háztartásvezetési specialistája

.