A fürdőszoba után a mellékhelyiséget, azaz a vécét látogatjuk meg a legtöbbször a lakásunk helyiségei közül. Ha vendégek jönnek hozzánk, akkor ők is tuti, hogy tiszteletüket teszik ott és bár nem ismeri be senki, de tudjuk, hogy mindig jól körülnézünk azon a helyen, ahová a fenekünket letesszük. Vigyázat, ez a poszt elég szókimondó lesz a témájából kifolyólag. Így aki nem szeret szembesülni azzal, amit mindannyian naponta művelünk, ne olvasson tovább.

Tavaly nyáron a fiúk egy kis zsebpénz reményében többször jöttek velem a golfklubba takarítani. És hogy ne legyen olyan egyszerű ez a kis pénzszerzési munka, ezért először a női mellékhelyiségbe küldtem be őket. Meg is kérdezték: Miért kell itt takarítani? Hiszen ez tiszta?

Hiába látszik a vécé a gyakori takarítás miatt tisztának, az attól még koszos.

Belül nyilvánvaló okokból, kívül meg azért, mert minden percben használjuk. Ha nem lehajtott tetővel nyomjuk meg az vízürítő gombját, akkor a víz mindent beterít. Értem ez alatt még a csempét is. Úgyhogy mielőtt lehúzzuk a vécét, mindig hajtsuk le. A vécécsésze körül is minden szépség megtalálható. Főleg, ha férfi családtagjaink nem ülve pisilnek, vagy éjjel gyakran kijárnak. Éjjel a célzás nem mindig pontosra sikeredik még akkor sem, ha ülve végzik a dolgukat.

Ezért a klotyót minden nap érdemes áttörölni és 3-4 naponta alaposabban kitakarítani. Akkor nézzük is meg, hogy hogyan kell egy vécét alaposan kitakarítani.

A legfontosabb, hogy belülről haladunk kifelé.

Van egy csodapor, amivel nagyon könnyedén tudom még a perem alatti is takarítani a vécénket. Viszont ez nem azt jelenti, hogy nem kell hozzá nyúlnom a felülethez, vagy nem kell belenyúlnom a perem alá. Ha eddig még nem húztál volna gumikesztyűt, akkor most tedd meg, mert egy vécét csak akkor lehet teljesen megtisztítani, ha bele is nyúlunk.

2 liter forróvizet öntök a vécékagyló aljába. Valóban forrónak kell lennie a víznek, mert különben nem fogja a por kifejteni a hatását. Rögtön, a forróvíz beöntése után megy rá a vécétisztítópor. Abban a pillanatban, ahogy a port beleöntöm a kagylóba, máris elkezd egy hab képződni, mely egész a perem alá benyúlik. Pár percig hagyom, hogy nőjön a hab, aztán jön a sikálás.

Fogom a vécékefét és nekiesek a csésze belső részének. Kefélek és sikálok. Mert ha belenéznék a perem alá, akkor biztos, hogy hanyatt vágnám magam a meglepetéstől. Egy tiszta vécé is a perem alatt nagyon koszos tud lenni még akkor is, ha minden nap takarítva van. Ez a perem csak azért van, hogy a kosznak és a bacilusoknak otthont biztosítson. Ha már kisikáltam magam, akkor jön a kézi játék. Mert nem elég a kefével kefélni a perem alatt, be is kell nyúlni oda. Egy szivacs a kézbe, és már törlöm is.

Miután a hab minden maradékát eldolgoztam a vécé belső felületén, jöhet a külső felület takarítása. Ehhez egy általános tisztítót használok. A vécé peremét, a perem alját, az ülőkét alul felül, és ott, ahol a vécé ülőke össze van rögzítve magával a vécé csészével, befújom ezzel a tisztítóval. Na azt a csavarral rögzített részt hogy utálom. Nem is értem, hogy hogyan lehetett egy ilyen kényes helyre ilyen bazi nagy csavarokat tervezni. Meg is pucoltatnék egy-két mellékhelyiséget egy ilyen tervezővel. Ezt a tisztítót is hagyom pár percig hatni a felületeken, aztán le és áttörlöm az egész vécét, és már kész is vagyok.

Ez volt az egyszerű tisztítás. Ez akkor sikerül, ha naponta áttörlőd törlőkendővel és nem járnak sűrűn hozzátok vendégek.

Ha gázosan néz ki a mellékhelyiség, akkor nagyobb erőfeszítésre van szükség. De általában ez olyan helyeken szokott előfordulni, ahol nem saját maguk takarítanak az ott élők, vagy az oda látogatók, hanem fizetnek érte. Jaj, miket tudnék mesélni!

Most jöjjön a mellékhelyiség többi részének a takarítása. Önts egy vödörbe vizet és tegyél a vízbe valamilyen tisztítószert. Első lépés a csempe átmosása. Ha nagyon rossz a helyzet, akkor használj szivacsot! Majd ezt is töröld szárazra, mert különben elég csíkos marad. Utána jöhet a szekrény, ha van és végül a mosdó. Mindegyiket célszerű fertőtlenítőt tartalmazó tisztítószerrel takarítani, mert soha nem lehet tudni, hogy mielőtt a csapot megnyitotta volna, mit fogdosott a kezével az oda látogató emberke. Ha papírtörlőt használtál a szárazra törléshez, akkor az landoljon a kukában!

Ami általában kiszokott maradni a mellékhelyiség takarítása során, az a vécékefe. Mivel ezt az eszközt használni szoktuk a takarítás során, ezért azt gondoljuk, hogy az alapból tiszta. De ez egy hatalmas tévedés. A kefét ugyanúgy takarítani kell, mint a vécékagylót.

Végül a padlóra is sort kell keríteni. Ne feledkezz meg a vécé kagyló háta mögötti részről sem. Tudom, hogy azt nem látja senki, de hidd el, hogy az is nagyon fontos. A felmosáshoz használj olyan felmosót, ami minden sarokba jól odafér, és kis helyekre is betudod csúsztatni. Így nem kell a kezedet használnod, és nem kell négykézlábra ereszkedned.

 

Kész is vagyunk! Ha több a férfi a családban, vagy a vendégek számát is inkább férfiak gyarapítják, akkor érdemes valamilyen használati utasítással teleírt táblát jól látható helyre felrakni.Mit gondolsz?

 

Akkor most ti jöttök? Nálatok mi újság a klotyó környékén?