Csípősen hideg hajnalok, de a napsugarak azt sugallják, hogy a kertek alatt már kopogtat a tavasz. Ködös nyírkos nappalok, már a fűtés is készenlétben áll, és tudjuk, megérkezett az ősz. Akár tavasz, akár ősz, késztetést érzünk arra, hogy az otthonunkat felfrissítsük. Hiszen mindkét évszak esetén egy-egy lazább korszakot zárunk le. Vagyis alig várjuk már, hogy neki kezdjünk egy nagyobb takarításnak, amit nagytakarítás néven szoktunk emlegetni.

De mielőtt nekikezdünk ennek a nagy munkának, szeretném felhívni egy fontos dologra a figyelmedet. Ne az ablakpucolással kezd, és ne is a pókhálózással, hanem először menj oda a tisztítószeres szekrényedhez, és ott tegyél rendet. Miért? Mert a takarításhoz nincs szükséged 50 flakon káros, agresszív, vagy eredményt nem produkáló szerekre. És persze arra sincs szükséged, hogy órákat súrolgass egy felületet eredmény nélkül csak azért, mert abban a tudatban vagy, hogy minden rendelkezésedre áll a takarításhoz. Aztán rádöbbensz, hogy ez nem így van…

Most csináld egy kicsit másképp, és legyél tudatos!

A takarításhoz, és mindegy hogy nagy vagy kis takarításról beszélünk, összesen 6 tisztítószerre van szükségünk.  

Vízkőoldó

Zsíroldó

Ablaktisztító

Súrolópaszta

Általános felülettisztító

Mosogatószer

Erre a 6 tisztítószerre lesz szükséged a nagytakarítás során. Nem többre, és nem kevesebbre. Persze ez mellett a takarítóeszközökre is gondolni kell, melyekről ide kattintva tudsz bővebben olvasni.

Vásárlásra ösztönző ígéretek

Ma már a tisztítószerek piacán a vegyipari cégek uralkodnak, és azonnali tökéletes eredménnyel csábítják vásárlásra a takarítani akaró emberkéket. Amivel nem is lenne baj akkor, ha ez az azonnali eredménnyel hirdetett tisztítószer nem lenne káros az egészségre és a környezetre. Vagyis örülnénk annak, ha ezek a szerek nem lennének tele káros, kémia anyagokkal. Sajnos a valóság az, hogy az azonnali tökéletes eredmény ára az emberi szervezetre ható maró és irritatív hatás. És akkor még a hypo és társairól nem is beszéltem.

Ezért fontos, hogy a takarítás során, így a nagytakarítás időszakában is olyan tisztítószereket válasszunk, használjunk, amivel rövid idő alatt tudunk eredményt elérni káros elemek és hatások nélkül.

Ablakok és üvegfelületek takarítása

Ablakot pucolni akkor jó, ha nincs nagyon meleg, ha nem esik az eső, és ha nem süt a pucolandó ablakra a nap. Miért? Mert ha süt a nap, akkor bizony csíkos marad az üveg még akkor is, ha keresztbe kasul törlőd százszor. Ezért azt javaslom, hogy akkor állj neki ablakot takarítani, ha felhős, de még is langyos az idő.

Garantálom, hogy az eredmény tökéletes lesz. Persze csak akkor, ha a megfelelő tisztítószert használod hozzá.  

Fürdőszoba és más vízzel érintkező felületek

A Háziasszonyok a fürdőszoba takarítását tartják a legnehezebb feladatnak. Ezt meg is értem, hiszen a vízkővel folytatott harcunknak sosem érünk a végére. És bizony ez elég nagy mumus tud lenni. Ezért mindig azt javaslom, hogy a nagytakarítás során a fürdőszoba legyen az utolsó helyiség.

Nem csak azért, mert ahhoz több idő és kedv szükséges, hanem azért is, mert a takarításhoz való vizet innen visszük, és a takarítókendőket is itt mossuk ki. Szóval a nagytakarítás alatt a fürdőszoba műveleti terület, ezért azt hagyjuk a legutoljára.

De most térjünk vissza a fürdőszoba takarítására. Nem kell itt sem túlzásba vinni a tisztítószerek használatát. Elég egy vízkőoldó vagy/és egy súrolószer, és egy üvegfelülettisztító. Az üvegfelület tisztító az, amit az ablak takarításához használtál. Így most már van 3 tisztítószerünk.  

A konyha, ahol a legtöbbet tartózkodunk

A konyha elég sok mindennek van kitéve. Van itt zsír, ételmaradék, vízkő, kosz, olaj, szörpfolt és ezt még a por is tarkítja. Ha valóban tiszta konyhát akarunk az otthonunkban, akkor nem a tisztítószereink palettáját kell növelnünk, hanem a rendszeres takarítást kell rutinná tennünk. Ez alatt a napi és heti alapos takarítást értem. 

Egy konyha takarításához elég egy zsíroldó, egy vízkőoldó és/vagy súrolószer, egy általános felülettisztító. A vízkőoldó ugyanaz, amit a fürdőszobában is használunk. A sütő tisztításához sem kell agresszív szereket használni, ha a zsíroldód minőségi tisztítószer. Így már van 5 tisztítószerünk.

Bútorok és más takarítandó felületek

A bútorok és a vízszintes felületeken általában „csak” por van. Na jó! Néha egy kis maszat vagy kiömlött kávéfolt is fellelhető. Ezeknek a felületeknek és a bútoroknak a takarításához nem kell venned különböző bútorápolókat. A nagytakarítás alkalmával sem! A mai bútorok sima bútorlapból készülnek, így nem igényelnek semmilyen különleges bánásmódot. Persze, ha te antik bútorokkal vagy körülvéve, akkor ott más az eljárás. A bútorok és a vízszintes felületek takarításához portörlés után elég egy általános felülettisztító.

Felmosás, azaz a padló takarítása

Tudom, hogy rengeteg padlótisztító mosolyog ránk a boltok polcain, de felesleges pénzkidobásnak tartom a megvásárlásukat. A padló nem azért lesz tiszta vagy nem azért nem lesz csíkos, mert speciális padlótisztítót teszel a felmosóvízbe. Azért nem lesz csíkos, mert a megfelelő felmosót használod hozzá. A felmosáshoz elég egy megfelelő mosogatószer. 

Persze ezt sem kell túlzásba vinni. Elég pár csepp a vízbe, mert a titok a megfelelő felmosó használata. És meg is van a 6. tisztítószerünk.

A kényes felületek takarítása

Ilyen lehet a gránit, a króm vagy az alumínium felület. Ezek tisztításhoz az általános felülettisztító a legjobb megoldás, de a tisztításnak meg van a fortélya. Ezeknél a felületeknél a takarítás során nem a felületre szórjuk a tisztítószert, hanem egy takarítókendőre, és a tisztítószerrel befújt takarítókendővel töröljük át a felületeket. Ez fontos, mert ha közvetlenül a felültre szórjuk a tisztítószert, akkor előfordulhat mattulás vagy épp felmaródás. Az is fontos, hogy az általános felülettisztító ne tartalmazzon maró, agresszív adalékokat. Tehát nem elég az a tudat, hogy neked van általános tisztítód, meg kell nézned az összetevőit is.

Tisztítószerek Jolly Jokere

Létezik egy tisztítószer, ami az otthonod bármelyik felületére használható. Ez a Putzstein. Ha csak ez egy a tisztítószer van otthon, akkor is biztos lehetsz abban, hogy az otthonod minden helyiségét végéig tudod úgy takarítani, hogy a takarítás eredménye valóban tiszta felületek lesznek. A Putzstein a tisztítószerek Jolly Jokere, és nem hiányozhat egyetlenegy tisztítószeres szekrényből sem.

Most már tudod, hogy mi az a 6 tisztítószer, amire szükséged van. És most már azt is tudod, hogy a nagytakarításhoz sem kell 15 féle tisztítószer, mert 6 darab elég a nagytakarítás eredményességéhez. Legyél tudatos a tisztítószerek használatával kapcsolatban is.

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!