A háztartásban használt tisztítószerek nagyobbik része igen erőteljes vegyszer, hiszen tele vannak mérgező, kémia anyagokkal. Ezeknek a tisztítószereknek a használata komoly problémákat okozhat. A bőrirritáció mellett a légzőrendszerre is káros hatással vannak, és ráadásul még a környezetünket is szennyezik, roncsolják. A hipo használat épp ezért nem ajánlott sem a háztartásokban, sem máshol.
Fürdőszoba takarításnál folytogató köhögés kap el? Sütőtisztításnál szúrós szagot érzel, ami irritálja az orrodat és a bőröd is piros lesz pillanatok alatt? Akkor kezdj el a tisztítószeres szekrényedben kutakodni, és kezdd a hipo száműzésével!
Hipo nélkül is megy!
Régen minden háztartásban a hipo volt a takarítás istene. Én is ebben nőttem fel, és azt láttam, hogy a hipo mindenre jó. Amikor saját háztartásba költöztünk a férjemmel, elhatároztam, hogy nem fogok hipot használni. A környezetemben élő nők nem értették, hogy miért nem, mert szerintük csak azzal lehet tisztán takarítani. Egy kicsit UFOnak tartottam magam, de nem változtattam azon az álláspontomon, hogy nem használok hipot.
Évek múltával kiköltöztünk Németországba, és ott szembesültem azzal, hogy az az elgondolásom, miszerint a tisztasághoz nem kell hipo, teljesen valós alapokon nyugszik. Miért? Mert a német háziasszonyoknak fogalmuk sem volt arról, hogy mi az a hipo, nem is hallottak róla, de a boltok polcain sem lehetett rábukkanni. Vagyis megtapasztaltam az, hogy van élet hipo nélkül, és a hipo használat máshol is nélkülözhető. Halleluja, nem vagyok UFO!
A takarítócégemben sem volt helye soha a hiponak, és a kollégákat is igyekeztem átszoktatni, a természetes, egészségre, környezetre ártalmatlan tisztítószerekre. Ez sikerült, hiszen a takarítócégem megalapításának első évében akadtam össze a Putzsteinnal.
Most már Magyarországon élek ismét, de azt a törekvésemet, hogy felhívjam a hipo használatának veszélyeire a Háziasszonyok figyelmét, nem adtam fel, és a mai napig ez egy fontos küldetés számomra.
Mérgező!
A Hypo néven forgalmazott fertőtlenítőszer nátrium-hipokloritot tartalmaz, így erősen oxidatív hatású, lúgos kémhatású vizes oldat. Lúgos kémhatása a benne körülbelül 2%-ban megtalálható, maró hatású nátrium-hidroxidnak köszönhető. A nátrium-hipokloritot elsősorban fehérítésre és fertőtlenítésre lehet használni.

A használata során úgynevezett naszcens oxigén szabadul fel, és ez nagyon reakcióképes, a szerves anyagokat oxidálja – ezáltal öli meg például a kórokozókat. A nátrium-hipoklorit oldat mindig tartalmaz klórgázt is – körülbelül 5%-ban -, mely a kiöntés, használat során a levegőbe kerül. Ez okozza a jellegzetes hipószagot.
A klór tartalmú tisztító- és fertőtlenítőszerek mérgezőek, allergizáló, bőr- és nyálkahártya-irritáló hatással bírnak. Erre a gyermekek környezetében, például óvodákban, iskolákban is nagyon fontos lenne odafigyelni, vagyis az ilyen összetételű tisztítószereket teljes mértékben ki kellene hagyni a takarítási folyamatokból. Az egészségügyi intézetekben sem ártana megreformálni a használt tisztítószerek szabályait, bár tudom, hogy ez most lehetetlen küldetés lenne.
Viszont a saját háztartásunkban mi vagyunk a főnökök, ezért ott szabadon garázdálkodhatunk. Így a hiponak és a sósavnak könnyű szívvel búcsút mondhatunk.
Veszélyes!
A hipo háztartási alkalmazásának veszélye a lúgos kémhatásban és a felszabaduló klórgáz mérgező voltában rejlik. E két hatás együttese bőrre kerülve súlyos felmaródásokat eredményezhet, valamint nagy mennyiségben belélegezve mérgező hatása lehet. Különösen rendszeres alkalmazások esetén.

Sajnos gyakran előfordul, hogy megfelelő tudással nem rendelkező takarítószemélyzet, és a háziasszonyok többsége a hipót más, általa kémiailag egyáltalán nem ismert szerekkel, például sósavval összekeverve használják. Ez különösen a vizes helyiségekben gyakori, és elterjedt szokás, mint például WC-kagylók tisztításánál, vagy a vízkő eltávolításánál, mivel a sósav jó vízkőoldó hatása közismert.
Sósavval együttesen használva a hipót, a klórgáz mellett hidrogén-klorid, azaz sósavgáz is a levegőbe jut, melyek egyenként is, de együttesen különösen súlyosan mérgező hatásúak, különösen zárt helyiségben.
Fontos megjegyeznem, hogy a hipó vagy a hipóval kevert oldatok nem alkalmasak takarításra, mivel a szennyeződést csak oxidálják, de nem távolítják el. Egy sima nátha vagy influenzás megbetegedés sem indokolja a hipo használatát. Ezért a hipo használat teljesen indokolatlan.
Rákkeltő!
A hipoklorit szerves aminokkal reagálva klóraminok gyűjtőnéven ismert vegyületeket hozhat létre, melyek folyamatos bevitel esetén rákkeltő hatásúak. Ez különösen a konyhai edények hipóval történő mosogatása vagy öblögetése következtében állhat elő.

Ahhoz, hogy egy edény valóban tiszta legyen nem kell hipo, csak egy jó mosogatógép, vagy kézzel való mosogatásnál alapos mosogatás. A hipó nem takarító- vagy mosogatószer! Sőt! Erre a célra a hipo használata kifejezetten veszélyes és TILOS!
Fertőtlenítés
Hipót kizárólag szaniterek fertőtlenítésére alkalomszerűen, nagy járványveszély esetén, arra kiképzett személyzet, védőkesztyűben és védőruházatban, fokozott óvatosság mellett használhat. A fertőtlenítés alatt a helyiségben a fertőtlenítést végző személyen kívül más személy nem tartózkodhat. Az így fertőtlenített szanitereket tiszta vízzel le kell öblíteni, a helyiséget az alkalmazás után alaposan, legalább 4 órán át ki kell szellőztetni.
Most pedig gyászold meg a hipó és sósav elvesztését, és gondolkozz el azon, hogy ezeket milyen egészségre és környezetre ártalmatlan tisztítószerekkel fogod helyettesíteni. Ha pedig legközelebb tisztítószer beszerzésére irányuló körútra indulsz, akkor a hipó és sósavval teli polcokat messziről kerüld el, és eszedbe se jusson egyet ezekből betenni a kosaradba.

Ezzel a tudatossággal nem csak magadat és a családodat, de a környezetedet is megóvod a mérgektől. Legyél tudatos a háztartásodban a takarítás és a mosás terén is!
Hosszú szennyvíz elvezető csövek tisztítására használható-e háztartási hipó? bajt, cső repedést vagy szakadást nem akarok csinálni
Sokan használják, és ha valóban a kinti szennyvízelvezető cső tisztítására használják, nagy baj nem történhet. A cikk a hipó háztartási használatáról szól, vagyis arról, hogy sok háziasszony tisztítószerként használja ezt a szert. Ez pedig nagyon káros.
Szia, persze, ha megiszod akkor káros a hipo, no de legalább érzed, hogy nincs meghackelve, mint bármelyik másik tisztító.
Mondjuk én semmiképp nem tisztításra ajánlom, hanem fertőtlenítésre, azt mindenképp.
Valóban veszélyes, no de ha valóba azt szeretnéd, hogy ne legyen baktérium, akkor nyugodtan mehet a hipo.
Valóstínüleg, most ebbe a mostani világba nagyon divatos lett, és persze sokkal jövedelmezőbb a cégeknek, hogy másik fajta tisztítószert is forgalmazzanak.
Nekem mondjuk nem sok vált be, egyet használok ami legalább a vízkövet is leszedi és kiválóan tisztít, de nem szabad túlzásba vinni, mert valóban csúnya léguti sérülést kaphatunk.
A hipo még mindig kiváló, de soha nem szabad összeönteni vízkőoldós tisztítószerrel, mert akkor igen nagy eséllyel klórgáz fogk képződni, és ott lehet a tüdővizenyő, ami bizony akár halálos is lehet.
Azért ennyire nem kell leszólni a hipót, még mindig jobbnak tartom, mint az illatos, fene se tudja mi van benne.
Persze én is használtam, de meg is nézem mi van benne, mert ugye rá kell írni.
Az, hogy németországban nem is ismerték a hipót,egy kissé túlzás, de igen jó tisztítószereik vannak az igaz.
Amúgy pedig, meg is lehet nézni, hogy mennyi ferőzés türténtik az egészségügyben, persze, m ert a hipot nem lehet használni, mert büdös, meg káros.
A fertőzés az nem káros?
Tényleg nem akarok ebből vitát, neked is igazíad van, mert sokan nem szeretik a hipót, és az járja, hogy elavult, de fbizony nem.
Mindt ahogy a legjobb lelfolyótisztító is amit én veszek, – Tburbo névre hallgat, és simán csak Natrium – hidroxid.olyan csomagolásban, hogy ne tudja a vizet magába szívni, mert akkor higroszkópossá válik.
Kedves Andrea 🙂 ahogy írtad, nem akarsz vitát, ezért én sem fogok belemenni vitába, hiszen mindenkinek más a véleménye ebben a témában. Az írásomban a saját véleményemet osztottam meg, és ha csak egy valaki űzi számon az otthonából a hypot, már akkor megérte erről beszélnem. 🙂