Erőlködés nélkül is tiszta otthon – néhány kattintással!
Tanuld meg, hogyan kell jól takarítani, anélkül, hogy minden idődet az otthonodra áldoznád – vagy szervezd ki a neked való takarítónak úgy, mint egy profi!
Takarítani mindenkinek kell. De nem mindenki tudja, hogyan kell jól csinálni.
Oberling Léna vagyok, szelektálási és takarítási szakértő. A KáOSZ Radír otthonszervezési módszerem már 200+ háziasszony számára könnyíti meg a rendezett életvitel elérését.
Amikor még a saját takarító vállalatomat vezettem Németországban, sok-sok család életébe nyertem bepillantást. Láttam, hol és hogyan akadnak el a modern háziasszonyok a tisztaságért folytatott küzdelemben.
Felismertem, hogy nők ezreit viseli meg a tudat, hogy nem tudják önállóan kézben tartani a saját otthonukat. A sok munka, az önmagunkról és a családunkról való gondoskodás közepette ez valódi szélmalomharcnak tűnik – sokszor még akkor is, ha megbízol egy bejárónőt.

Pedig nagyon is lehetséges tiszta és barátságos otthont kialakítani, akár munka vagy kicsi gyerekek mellett is!
És igen: te is megérdemled, hogy az otthonod igazi menedék legyen, ne pedig a hely, ahol csak végtelen feladatok leselkednek rád, és ahol lelkifurdalás tör rád, ha körbe hordozod a tekintetedet.
Azt vettem észre, hogy azokban az otthonokban, ahol mindig rend uralkodik, 3+1 dolog teljesül:
- Az egy fedél alatt élők reális elvárásokat támasztanak a rendhez az élethelyzetükhöz igazítva,
2. Van egy, az egész családot bevonó, élhető takarítási rutinjuk,
3. Rendszeresen szelektálnak,
4. A takarításra nem nyűgként, hanem az otthonszervezés és életmód egyik fontos pilléreként tekintenek.
Ezeken az alapszabályokon nyugszik a személyre szabható KáOSZ Radír otthonszervezési módszerem is.
Hiszen egy jól működő, személyre szabott takarítási rutin egyben egyfajta életvezetési ritmus is. Az általam kifejlesztett módszer pedig ebben a pillanatban is 100+ háziasszonynak segít abban, hogy a családi fészkük az az egészséges és hívogató környezet legyen, ahová mindenki örömmel tér haza.






Ezért érdemes velem tartanod:
Megmutatom mit, mikor és hogyan kell takarítani.
Segítek megérteni, miért esik nehezedre rendet tartani.
Megmutatom, hogyan adhatsz át jó mintákat a családtagjaidnak.
Eszközöket adok, hogy hatékonyabb legyél az otthoni feladataidban.
Visszaadom az érzést, hogy az életed irányítása a te kezedben van.

Így tudok segíteni neked, hogy a te otthonod is tiszta és hívogató legyen, minden nap:
Szakértői könyvek
Immár több szakértői könyvet is írtam a takarításról, szelektálásról és az ezek mögött a feladatok mögött húzódó lélektani összefüggésekről. Ezekkel az a célom, hogy segítsek a takarítási szemléletmódod átalakításában és egy új, rugalmas takarítási rutin kialakításában.

Online kurzusok a rendezett otthonodért
Merülj el egy-egy konkrét, takarítással kapcsolatos területben praktikus videós tanfolyamok és kihívások segítségével! Ezekkel a rövid, célzott kurzusokkal megtanulhatod és be is gyakorolhatod a szelektálás, a rendszerezés, vagy akár a kártevőírtás praktikáit is.
Rend egy Kattintásra Klub – modern háziasszonyok virtuális fonója
A „virtuális fonóban” a tudástár videós és írott leckéinek köszönhetően megtapasztalhatod, milyen, amikor szinte észrevétlenné válik a takarításra fordított idő. Kihívások és fókuszhónapok segítségével egyensúlyba hozzuk a bennünk élő modern nőt a gondoskodni vágyó tyúkanyó énünkkel, és fenékig kiélvezzük a női minőségünket – szinglik és sok gyerekes anyák egyaránt.

Ezt mondják, akik már ismerik a módszeremet:
Léna kedves! Csak azért írok, hogy méltassam a munkádat! Annyira okos, összeszedett, tényleg szívvel-lélekkel, alapossággal, empátiával, megértéssel és odaadással végzed a munkádat! Emelem kalapom a perfekt, kitartó, áldozatos és igen hasznos munkád iránt. Ugyan mi még építési területen élünk, mégis követlek, mert olvasmányos, hasznos és szeretetteli az általad megosztott tartalmak. Jó Téged még csak olvasni is, és raktározom a segítő feladataidat. További kitartó, lelkes, sikeres munkát Neked!
Amióta Veled vagyok, sok mindent változtattam, illetve változott a gondolkodásmód is. Már nem akarok mindenáron mindenkinek megfelelni, csak magamnak. Szervezettebben vezetem a háztartást, az általad tanított dolgokat, pl a takarítási rutin, “átkonvertálva” a mi életünkre. Szeretem, hogy itt nincsenek elvárások, nincs számonkérés, van viszont rengeteg segítség!
A takarítás régebben sokszor rossz érzéssel párosult nálam, mert úgy nőttem fel, ha ablakot mosunk, akkor az egész házon végig megyünk. Én ezt a mintát vittem tovább mindenben. Ha pl. ki szerettem volna takarítani a konyhaszekrényt és nem volt időm az egészre, akkor nem is kezdtem hozzá, de persze a gondot rátettem ezzel a hátamra. Mióta követlek Téged, ez megváltozott. Képes vagyok, ha csak kevés időm van, akár egy polcot is letakarítani és ettől olyan boldog vagyok, mintha az egész házat totál kifényesítettem volna. Ma már nem okoz gondot az egész ház rendbetétele és folyamatosan, tudatosan szelektálni és rendet tartani. Hálás vagyok érte Neked.
Te is szeretnéd profivá válni az otthonszervezésben?
Iratkozz fel a „Fenntartható takarítási rutin 5 nap alatt” minikurzusra!
A „Fenntartható takarítási rutin 5 nap alatt” című minikurzusban megmutatom, hogyan tarthatod fent az otthonod tisztaságát anélkül, hogy a takarítás minden hétvégédet bedarálná.

Ezeket olvastad már?
Sütőtisztítás egyszerűen és gyorsan
Számos étel könnyebben és gyorsabban...
Takarítási undor? 7 tipp, hogy le tudd győzni!
Sokan szeretnének rendezett környezetben élni,...
Harc a penész ellen
Ha apró, pettyekből álló foltokat fedez fel a...
Kapcsolódjunk itt is:
Megbízók és ügyfelek, akikkel dolgoztam

Mindszentyneum Látogatóközpont Zalaegerszeg

Gilice panzió és étterem
Pécs

Villa Toscana
Hajdúszoboszló

Villa Florencia
Eger