Sütőtisztítás egyszerűen és gyorsan

Sütőtisztítás egyszerűen és gyorsan

Számos étel könnyebben és gyorsabban elkészíthető a sütőben, ezért előszeretettel használjuk. A bolognai szósz például sűrűbb és intenzívebb ízű lesz, ha tálalás előtt fél órára még bedobod a sütőbe. Ha csak pár perced van egy vacsora elkészítésére, akkor egy-egy gyorsfagyasztott ételnél is előszeretettel kapcsolod be a sütőt. De ha kamasz gyermekeiknek pizzára fáj a foguk, akkor a fagyasztott pizza is bizony a sütőbe kerül, ráadásul általában sütőpapír nélkül. És már meg is érkeztünk ahhoz a feladatahoz, amit nagyon nem szeretünk, amit állandóan halogatunk, és amit úgy hívnak, hogy sütőtisztítás.

Ma még örömmel, holnap körömmel

Ez az elengedhetetlen konyhai eszköz egyike a legnehezebben tisztítható berendezéseknek. Vagyis ha nem rendszeresen takarítjuk, akkor elég nagy feladat elé nézünk, ha végre rászánjuk magunkat a tisztítására. A sütő takarításához nem elég egy mosogatószeres szivacs, ennél jóval hatékonyabb fegyverekre van szükség. Főleg akkor, ha nem havonta takarítjuk. Ha nem töröljük át belülről használat után rögtön, akkor később nem lesz egyszerű dolgunk a makacs szennyeződésekkel. Ahogy nagyanyáink mondták régen mosogatás közben „ma még örömmel, holnap körömmel.” Így van ez a sütőtisztítás során is!

Ha csak kicsit koszos

Minden konyhában kéznél vaz az egyik legkézenfekvőbb tisztítószer, a mosogatószer. Ha jó zsíroldóhatással rendelkezik az általad használt mosogatószer, és a zsír még nem égett teljesen oda a sütő aljára és az oldalára, akkor egy  mosogatószer és egy szivacs segítségével könnyedén megoldható a sütőtisztítás.

Ha makacsabb a szennyeződés, akkor éjszakára áztasd be!

Amennyiben a sütőtisztítás régen elmaradt, és a belsejében átvette az odaégett szennyeződés az uralmat, úgy ajánlom ezt a régi praktikát bevetésre.

Lefekvés előtt melegítsd elő a sütőt kb. 70 fokra és utána kapcsold is ki. Amíg a sütő melegszik, addig egy lábosba önts bele 1 liter vizet és fél pohár szódabikarbónát, majd forrald fel ezt a keveréket. Mire a szódabikarbónával elkevert víz felforr, addigra a sütő is bemelegszik a megfelelő hőmérsékletre. A lábast tedd a sütő felső rácsára, csukd be a sütő ajtaját, majd hagyd így egész éjszakára. Másnap reggel vedd ki a sütőből a tálat és jól szellőztesd ki a sütőt. Utána keverj össze 1 liter mosogatószeres meleg vizet a tegnap esti szódabikarbónás vízzel, és töröld tisztára ezzel a vízzel a sütő belsejét. Garantálom, hogy a régi, rászáradt zsír is lejön ezzel a módszerrel.

Ez a módszer akkor használható eredményesen, ha az utolsó sütőtisztítás 2 hónapnál nem régebbi. Ebben az esetben számíthaszt arra, hogy majdnem minden szennyeződés lejön a szódabikarbónás gőz hatására. Ha viszont a sütődet több, mint két hónapja takarítottad, akkor nem fogsz minden szennyeződés felett győzedelmeskedni. De ilyenkor is azt tanácsolom, hogy az éjszakai szódabikarbónás gőzt mindenképp vessük be, mert ez fellazítja az odaégett foltokat, és így kevesebb sikálást kell bevetned a tiszta sütő érdekében.

Amikor a helyzet már reménytelen

Ha megcsináltad az éjszakai tisztítási tippemet, és még mindig vannak olyan foltok, amikkel nem boldogulsz, akkor jöhet a jól ismert sikamika zsíroldóval és/vagy a Putzstein-nal. Ez bizony  kőkemény kézi munka, de ha a sütőtisztítás nem a kedvelt és gyakori tevékenységeid egyike, akkor bizony ezt nem úszod meg.

Ezt a sikálást akár többször is meg kell ismételned a halogatásod miatt, de így legalább örökre megjegyzed, hogy havonta egyszer mindenképp a sütőtisztítás a feladat. A súrolás után pedig jól töröld át a sütő teljes belső felületét.

A rácsokról se feledkezz meg!

Mielőtt elkezdenéd a feladatot, a sütő rácsát vedd ki és nyugodtan rakd be a mosogatógépbe, ha belefér. Ezt akár minden héten egyszer megteheted, így megkíméled magad a súrolástól. Vagyis hetente egyszer a rácsok landoljanak a mosogatógépbe, a sütő belseje pedig legyen áttörölve, kitakarítva. 

Viszont ha a sütőtisztítás nem a heti takarítási rutinod része, akkor a rácsok tisztításánál is ugyanazt a technikát alkalmazhatod, amit fentebb leírtam. Hagyd bent a rácsokat az éjszakai tisztításhoz, és utána tedd be a mosogatógépbe.

FONTOS! A gázsütők esetében mielőtt elkezdenéd a sütő takarítását, az őrlángot és a főcsapot is zárd el!

Ha kész vagy a sütő belsejével, akkor kivülről is töröld át. Ehhez elég a mosogatószeres víz vagy az általános felülettisztító. A sütő külső felületét ne takarítsd szivaccsal vagy érdes anyaggal, mert megkarcolja és azok a bizonyos karcok már ott is maradnak.  A külső felület áttörléséhez egy puha takarítókendő bőven elég, mert kívül csak por és ujjlenyomat van. Elvileg….

És már kész is vagyunk. Most már nincs más dolgod, mint szokásoddá tedd a havi egyszeri sütőtisztítást. Ez pedig már gyerekjáték lesz.  

Kiút a KáOSZból

Előfordulhat, hogy úgy érzed, neked ez nem fog menni, mert hatalmas káosz van körülötted. Ne aggódj! Nem veled van a probléma és nem vagy ezzel az érzéssel egyedül.

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a káosz a rutinok kialakításával felülírható, aztán pár nap után rádöbbennek arra, hogy még sem. Így ha most te azt érzed, hogy neked ez nem fog menni, akkor azt javaslom, hogy kezdj az otthonod káoszmentesítésével. Ez olyan eredményt fog produkálni, amitől hatalmas motivációt kapsz, és utána pikk-pakk ki tudod alakítani azt a takarítási rutint, amit rendszeresen és eredményesen tudsz működtetni az otthonodban. Ebben a káoszmentesítésben is tudok segíteni, ha szeretnéd. Kattints a gombra és már kezdhetjük is!

Szárítógép kell! No de milyen?

Szárítógép kell! No de milyen?

Szerintem a legjobb, és legtermészetesebb illata a szabad levegőn megszáradt tiszta ruhának van. Ennél jobb, olcsóbb és természetesebb megoldást nem ismerek ruhák szárítására. Azonban ehhez a teregetéshez hely kell, a száradáshoz jó idő, és a háziasszony idejére is szükség van. Ezért sokan ezt a természetes szárítási folyamatot felváltják a szárítógép használatával.

De vajon több időnk lesz, ha szárítógépet használunk? És milyen a jó szárítógép? Mi alapján hozzam meg a döntésemet, hogy melyik gépet vásároljam meg?

Előny vagy hátrány

A szárítógép kis helyen és gyorsan elvégzi a szárítási feladatokat ez tény. De ez az előny nyári hónapokban még sem előny, hiszen a centrifugált ruhák 2 óra alatt árnyékban is megszáradnak. Azonban télen, amikor 2-3 napig szárad a teregetés, már elgondolkodtató, és kimondottan hálásak tudunk lenni a szárítógép feltalálójának. 

Ráadásul a lassú száradásnak télen megvan az a hátránya: hiába mindenféle illatos mosópor és öblítő, a ruhák nem lesznek jó illatúak. A ruhák jó illatát pedig egyértelműen a tisztaságához kapcsoljuk.

Penész

Érdemes említést tenni a penész megjelenéséről is. Egy olyan zárt helyiségben, ahol ruhákat szárítunk, nem ritka jelenség az, hogy a penész megjelenik a sarkokban. Ez általában ősztől tavaszig gyakori jelenség az otthonokban. Ez megszűnik, ha szárítógépet használunk a szobai teregetés helyett.

Szóval érdemes a szárítógép beszerzésének gondolatával foglalkozni. Na de mit vegyünk figyelembe? Melyik típus a megfelelő számunkra? No és milyen funkciókkal rendelkezzen. Erről szól ez a cikk….

Típusok

Szárítógépből működési elv szerint alapvetően kétféle típus van a piacon. A kondenzációs szárítógépek az elterjedtebbek és az olcsóbbak, ennél modernebb technológiát képviselnek a hőszivattyús szárítógépek.

Ezeket azonban drágábban is tudjuk megvásárolni, de cserébe kevesebbet fogyasztanak, és – mivel alacsonyabb hőmérsékleten szárítanak – jobban kímélik a ruhákat is. Még egy fontos szárítógép-típus van, amit ki kell emelnünk: ez a kombinált mosó-szárítógép.

A kombinált mosó-szárítógép azok számára ajánlott, akik helyszűkében vannak, és nem tudnának otthonukban két jókora háztartási gépet elhelyezni, vagy ritkán (például csak télen) használnák a szárítófunkciót. A kombinált gépek kondenzációs gépek, de oda kell rá figyelni, hogy két kondenzációs mosó-szárítógép áram-, és vízfogyasztása is nagyon eltérő lehet, ezeket is érdemes összehasonlítani a kiválasztás előtt. A kombi gépeknél szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy egy-egy részének a teljesítménye gyengébb lehet, hiszen dupla gépet üzemeltet.

Energiafogyasztás és kapacitás

Az EU-s előírások értelmében kötelező energiacímkén feltüntetni a háztartási gépek energiafogyasztását, így könnyen tájékozódhatunk erről.

Érdemes A-energiaosztályú gépet venni, hiszen a szárítógépek alapvetően sok energiát fogyasztanak. De azt sem hagyjuk figyelmen kívül, hogy mekkora zajjal jár a szárító működése.

Vízfogyasztás

A kombinált mosó-szárítógépek esetében arra is kell ügyelni, hogy ezeknél a mosási és a szárítási kapacitás nem azonos, például lehet, hogy egy gép képes 9 kg ruhát kimosni, de csak fele annyi ruha szárítására alkalmas.

Két fő számára elegendő lehet egy kisebb mosási és szárítási kapacitású modell – mivel ez kevesebb áramot is fogyaszt. De egy nagy családnak optimális egy nagyobb kapacitású gépet választania, ha szinte mindig a maximális mennyiségű szennyes ruhával pakolják meg.

Azt azonban mindenképpen vegyük figyelembe, ha ilyen gépben gondolkodunk, hogy a fogyasztása valószínűleg több lesz, mint egy különálló mosó- és szárítógépé együttvéve. Tehát egy-egy mosással több energiát fogyaszt majd a háztartásunk.

A nem kombinált modellek kapacitását pedig a már meglévő mosógépünkkel érdemes összehasonlítani. Ha jóval kisebb szárítógépet veszünk, akkor előfordulhat, hogy nem minden vizes ruhát tudunk majd bepakolni a szárítógépbe.

Hely, fogyasztás, kapacitás, praktikusság, szükséges vagy sem, segítség-e vagy sem, kombi vagy szimpla…ezeket érdemes átgondolni a vásárlás előtt.

További mosási praktikákat itt találsz

Milyen a jó morzsaporszívó

Milyen a jó morzsaporszívó

A reklámzaj ma már hatalmas és hangos. Ezért nagyon nehéz kitűnnie egy-egy nagyszerű terméknek. Nekünk pedig kihívást jelent, hogy megtaláljuk az igazit. Megtaláljuk azt, amire valójában szükségünk van, és amivel meg is leszünk a jövőben elégedve. Ez a háztartási gépek tekintetében különösen igaz. Milyen hűtőt, sütőt, mosógépet válasszunk. Mire van egyáltalán szükségünk? No és milyen jellemzőket, tulajdonságokat, funkciókat vegyünk figyelembe? Tegyük fel, hogy épp morzsaporszívó vásárlás előtt állsz, de fogalmad sincs, hogy milyen tulajdonságoknak kellene ahhoz megfelelnie, hogy valóban hasznos társad legyen a takarításban. Ezzel a cikkel szeretnék segíteni Neked ebben.

Egyporszívós háztartások már a múlté

Azt már tudjuk, hogy az egyporszívós háztartások ideje lejárt. Ahhoz, hogy az igényeinknek megfelelően tisztán, higiénikusan és rendezetten tudjuk az otthonunkat tartani, mindenképp szükség van egy vezeték nélküli, egy hagyományos, és egy miniporszívóra. Vagyis a morzsaporszívóra.

Ezt az állításomat akkor is fenntartom, ha központi porszívóval áldott meg a sors. Bár ebben az esetben a hagyományos porszívót kiváltja a falba beépített porszívó rendszer. De most fókuszáljunk a morzsaporszívóra.

Egy morzsaporszívó estében azt gondolná az ember lánya, hogy „csak” egy morzsaporszívóra van szüksége, így nem sok gondot fordít arra, hogy a vásárlás előtt megismerje a kínálatot alaposan. Így nem is vagyunk azzal tisztában, hogy morzsaporszívó és morzsaporszívó között is óriás különbségek lehetnek. Pedig ha jól belegondolunk a háztartásigépeknél rengeteg tulajdonságra kell odafigyelnünk, ha a legjobbat akarjuk megszerezni. Így van ez a morzsaporszívó esetében is.

Mire és hol fogjuk használni?

Étkezések utáni gyors morzsatakarításra, vagy reggelente az ágy átporszívózására? Esetleg az előszobában a reggeli indulás utáni csatatér összetakarításához? A férjünk is szeretné igénybe venni az autó takarításánál? Talán a kamasz lányunk a fürdőszobai fésülködés utáni hajszálak likvidálására?

Gondold át, hogy az otthonod adta takarítási feladatok közül melyikhez, illetve az otthonod melyik helyiségben szeretnéd ezt a készüléket nap, mint nap használni. Ehhez még vedd figyelembe a lejjebb leírt tulajdonságokat is. Jegyezd fel azokat, amik neked fontosak, és ezzel a listával kezdj el a boltokban, vagy az online portálokon keresgélni morzsaporszívó témában.

Fontos tudnivalók

Egy igazán jó morzsaporszívót már 40ezer Forint környékén meg tudsz vásárolni. De vannak ennél olcsóbbak és drágábbak is, hiszen a határ a csillagos ég.  

A morzsaporszívó vásárlás előtt is jusson eszedbe ez a jó magyar mondás: olcsó húsnak híg a leve. Nem azt mondom ezzel, hogy csak a drága a tuti, de az a tapasztalatom sajnos, hogy az olcsó cuccos tényleg nagyon rövid időn belül elromlik. Tehát fontos a mennyi az annyi…

Garancia – egy év a minimum garanciális időszak. De gyártóktól függően, az több is lehet, és akár 5 évvel is kalkulálni tudunk.

Súlya – több kilogrammot akarsz emelgetni naponta 5-6 alkalommal, vagy csak pár dekagrammot? Az optimális morzsaporszívó súly 0,5-1 kg között van. Ezt még akár a gyerekek is simán használni tudják.

Teljesítmény – ha nem csak porszemeket akarsz vele porszívózni, hanem esetleg eltörött kisebb pohárdarabokat is, akkor a teljesítmény kapacitására érdemes odafigyelni.

Több fokozatú szívóerő – egy kenyérmorzsát fel tudsz szívni egy gyenge szívóerővel rendelkező készülékkel is, de ez a szívóerő már nem lesz elég egy nagyobb kenyérhéj eltakarításához. És az sem mindegy, hogy porszívózás után minden visszahullik-e a felületre a porszívóból vagy sem.

Zajszint – túl kell-e kiabálnod a porszívót vagy suttogva is tudsz kommunikálni a gyerekeiddel? 

Akkumulátor – lithium-ionos akku a súlyra legkönnyebb, ami jelenleg elérhető, és még így is több energiát biztosít, mint a többi akkufajta.

Töltöttség jelző – ha van kijelző a készüléken, akkor nem érhetnek meglepetések, és biztosan teljesen ki tudod porszívózni az ágyat felkelés után.

Töltési idő – egy jó akkumulátor használati ideje akár 20-30 perc is lehet egy-egy töltés után. Ha 5 percenként újra tölteni kell a készüléket, az elég nagy bosszúságot tud okozni.

Külső dizájn – ha nem tudod elrejteni a készüléket a töltés ideje alatt, akkor bizony fontos szempont, hogy csinos legyen.

Falra szerelhető – ha igen, akkor sokkal több lehetőség nyílik a készülék tárolására.

Hasonlítsuk össze

Most, hogy így végig vettük a fontosabb tudnivalókat, te is látod már, hogy érdemes a vásárlás előtt informálódni. De hogy még ennél is jobban megkönnyítsem számodra a morzsaporszívóval kapcsolatos döntésedet, készítettem egy összehasonlító táblázatot, melybe te is be tudod írni a saját igényeidet.

Ha pedig egy olyan morzsaporszívót szeretnél, ami sok éven keresztül szorgalmasan felszívja az elszórt szennyeződéseket úgy, hogy magában is tartja, és ezzel hűséges segítőddé válik a háztartásban, akkor keresd Malek Ádám kollégámat, aki a porszívók szakértője. Ádámot ide kattintva találod meg.

Takarítási tippekkel kapcsolatos legújabb cikkeim