Rendszerezés: konyhai receptek, szakácskönyvek

Rendszerezés: konyhai receptek, szakácskönyvek

A konyhai receptek és szakácskönyvek szelektálás, rendszerezés, takarítás feladata minden évben legalább kétszer aktuális lenne. Miért?

Annak ellenére, hogy ma már minden étel elkészítésének a titka fent van a világhálón, hajlamosak vagyunk ezeket mégis papírra vetni, és természetesen ezeket a papírokat szeretjük sokáig őrizgetni. Aztán jön az a bizonyos mozdulat, amikor a kis papír a fiók mélyén landol a többi apró fecnivel együtt, vagyis meg feledkezünk róla. Így a hónapok, évek alatt gyűjtögetett receptekből akár több szakácskönyvet is kiadhatnánk. 

Csak egyszer kell megcsinálni

A receptek válogatása, szelektálása és a rendszerezés elég sok időt kíván. De ha megtaláljuk, és kialakítjuk a nekünk tetsző és jól működő rendszerünket, akkor utána már egy-egy recept megtalálása pár pillanat alatt megtörténik. Persze miután megtaláltuk, megterveztük, kialakítottuk a rendszerünket, folyamatosan ügyelnünk kell majd arra, hogy az újabb receptek is a helyükre kerüljenek. 

Ebben a bejegyzésben elsősorban azokkal a receptekkel és szakácskönyvekkel foglalkozunk, amik papíron vannak, tehát fizikailag jelen vannak a háztartásunkban.

Együtt, egy kupacban

Szedd össze az összes receptet és szakácskönyvet minden fiókból, szekrényből és onnan, ahová be szoktad dugdosni őket. Egyesével vedd a kezedbe őket, és gondold végig, hogy miért írtad le? A szakácskönyv esetében miért vásároltad meg? Mi volt a célod vele? Vagyis keresd az okokat!

Kategóriák nélkül káosz van

Ha nem kategorizálsz, hanem csak kupacokban gyűjtöd a recepteket, akkor esélyes vagy a fiókon belüli káosz kialakulására. Kategóriákban bőven lehet válogatni, de ezeket neked kell kitalálnod úgy, hogy a jövőben gyorsan tudj eligazodni bennük. Néhány fő kategóriát felsorolok a sajátjaimból.

Gyors, azaz könnyedén és rövid idő alatt tudom elkészíteni készíteni az ételt.
Családi, azaz azok a családi receptek, melyek generációról generációra öröklődnek.
Próba azoknak az ételeknek a receptjei, amik első olvasásra jól hangzottak, de csak később tudom kipróbálni vagy elkészíteni.
Majd egyszer azok a receptek, amiket képek alapján tartottam meg, mert olyan jól néztek ki, de a recept maga nagyon bonyolultnak tűnt.

Minden fő kategória után létezhetnek alkategóriák, amik azért legyenek állandóak. Az alkategóriaként ezeket használhatod például: leves, húsétel, köret, sütemény, saláta, öntetek stb. Itt is csak a képzeleteden múlik minden.

Miután kész vannak a kategóriák, kezdd el a kupacból a recepteket betenni a megfelelő kategóriák alá. Vagyis következik a rendszerezés. Ami egyik kategória alá sem illeszthető, az megy a kukába. Az sem megoldás, hogy írsz még egy pár kategóriát a listádhoz. Az eredeti listádhoz nincs hozzáírás, ez alapszabály! Ahány kategóriát álmodtál meg a szelektálás elején, annyi is marad a végén.

Otthonom naplója

Ez a napló abban lesz a segítségedre, hogy örökre magad mögött tudd hagyni a “mindent fejben kell tartanom” feladat súlyát. Ráadásul több otthonvezetési tanácsot is találsz benne.

Kezdhetjük?

Szelektálás után jöhet a rendszer kialakítása

Ahhoz, hogy jól és gördülékenyen használható rendszered legyen kiépítve, mindenképp az első lépés a szelektálás. Miután kidobtad azokat a recepteket, amik egyik kategóriába sem sorolhatóak, itt az ideje kitalálni azt a tárolási rendszert, amiben jól el tudsz igazodni, és hamar megtalálod az éppen keresett receptet. Vagyis most a rendszerezés lesz a fő feladat.

Valamilyen olyan tárolási rendszert kell kitalálnod, ami kis helyen is elfér, de még is átlátható. Talán a legalkalmasabb erre (ha nem a digitális formát válasszuk) egy gyűrűs mappa. Minden fő kategóriának egy mappa, és abban az alkategóriák. A mappa A/5-ös méretben a legszerencsésebb, mert az egy kisebb fiókban is elfér.

Ha sok a receptünk, akkor érdemesebb mindegyik fő kategóriát külön-külön mappába tenni az átláthatóság érdekében. Viszont, ha csak pár darab van, akkor egy mappába tehetjük az összes fő kategóriát, és azok alá az alkategóriákat. Olyan tárolási rendszert kell kitalálnod, ami kis helyen is elfér, de még is átlátható. 

Talán a legalkalmasabb erre (ha nem a digitális formát válasszuk) egy gyűrűs mappa. Minden fő kategóriának egy mappa, és abban az alkategóriák. A mappa A/5-ös méretben a legszerencsésebb, mert az egy kisebb fiókban is elfér. Ha sok a receptünk, akkor érdemesebb mindegyik fő kategóriát külön-külön mappába tenni az átláthatóság érdekében. Viszont, ha csak pár darab van, akkor egy mappába tehetjük az összes fő kategóriát, és azok alá az alkategóriákat.

Amint meglátunk egy új receptet, vagy egy magazinból kivágunk valamit, rögtön tegyük is a mappa megfelelő részébe. Amikor valami újat szeretnénk kipróbálni, csak előszedjük ezt a mappát, és mint egy szakácskönyvet, lapozgatjuk. Ha egy új sütit akarunk kipróbálni, egyből kinyitjuk a mappát, azon belül a sütis kategóriát, és már kezdhetjük is az alapanyagok előkészítését.

Google a barátunk

Ma, az internet világában nem szükséges minden receptet leírnunk, vagy kinyomtatnunk. Ha a Google a barátunk, bármilyen étel receptjét könnyedén megtaláljuk. De itt is gyakran abba a hibába esünk, hogy minden velünk szembe jövő receptet lementünk a számítógépünkre. 

Pedig felesleges, hiszen a neten mindig fent van minden. Így a sok lementett recept után azon kapjuk magunkat, hogy 1001 receptünk van, de egyiket sem használtuk még fel. A digitális recepteknél is járjál el ugyanúgy, mint a nyomtatott változattal. Nézd át, kategorizálj, törölj és itt is a rendszerezés legyen a cél! Csak azokat a recepteket hagyd meg, amikre valóban szükséged van. A digitális recepteket is kategorizálhatod, egyszerűen mappákba/almappákba rendszerezve őket.

Ne csak gyűjtögesd, hanem használd is őket!

Ha már kész vagy a receptek takarításával, akkor próbáld is ki őket. Pl. vezesd be a heti menütervezést, ahol hetente kipróbálhatsz egy-egy új ételt. Ha nem vált be, nem ízlik az étel a családnak, akkor ne is tartogasd tovább azt a bizonyos receptet, hanem dobd ki. Ha bevált, akkor mehet a már kipróbált receptekhez, kategóriájának megfelelően.

Receptek tárolása

A recepteknek, ha lehetséges, a konyhában találjunk tárolási helyet. A legjobb őket egy polcra tenni, de ha nincs, tedd be őket a szekrénybe, fiókba. Semmi esetre se a konyhapulton tárold őket, mert a pulton alapban kevés a hely, ráadásul a pultra pakolt dolgok rendetlenség látszatát keltik, így jobb, ha a receptek nem itt landolnak.

A kinyomtatott vagy kivágott recepteket, mivel különböző nagyságúak, a legjobb, ha mappába füzöd le őket, vagy beleteszed külön-külön fóliába, és azokat füzöd le egy mappába, így egységes lesz mindegyik nagysága. A mappákat lehet díszíteni, és a konyha hangulatához, színvilágához igazítani.

A másik megoldás az, hogy dobozba tesszük a receptjeinket. Akár díszíthetünk mi magunk is decoupage technikával egy egyszerű dobozkát, de készen is kapható rengeteg fajta. Ennél a megoldásnál is nyomtathatunk, vagy akár mi magunk kézzel is leírhatjuk a recepteket. Itt is, mint minden tárolási technikánál is csak a képzeltünk szab határt.

Szakácskönyvek

A szakácskönyvek tekintetében a szelektálás és rendszerezés is ugyanúgy történik, mint a recepteknél. Egyetlen egy különbség van köztük, az pedig a mennyiségük. Amíg receptes papírokból rengeteget össze tudunk gyűjteni, addig szakácskönyvből elvileg még kezelhető mennyiséget találunk a háztartásunkban. Így a szakácskönyvek közötti takarítás viszonylag pár perc alatt elvégezhető.

Ha rendet teszel a receptek és a szakácskönyvek között, akkor nem csak hely szabadul fel a lakásodban, de kapsz egy letisztultabb receptes ötlettárat. Ezzel a receptes ötlettárral sokkal nagyobb öröm lesz főzni, mert átláthatóbb és könnyebb lesz kikeresni azt a receptet, amit aznap el akarsz készíteni.

Most, hogy elkészültünk a receptek és szakácskönyvek szelektálás, rendszerzés feladatával, nincs más dolgunk, mint hogy ezt az állapott fent is tartsuk. Ehhez pedig következetesség és kitartás szükséges.

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!

Ezek az írások is érdekesek lehetnek