Szinte minden lakásban vannak "káoszgócok vagy...
Háztartás rabszolgája? Ez a szerepkör is felülírható!
A pánik akkor szokott beütni egy család életében, amikor anya hirtelen (én inkább azt mondom, hogy fokozatosan, csak nem vett róla tudomást) ráébred annak a tudatára, hogy beleragadt a házi tündér, a mindenes szerepébe, és a háztartás rabszolgájává vált. Anya most már tudja, hogy akármit is mond, a többi családtagnak esze ágában sincs bármit is csinálni, vagy bármiben is részt venni. Anya úgyis megcsinálja. Hiszen eddig is mindig megcsinálta…
Igaz történet
Panninak két gyermeke van. Peti tizenhat, Laura tizenhárom éves. Mint minden kamasz, ők is úgy gondolják, hogy a lakásban széthagyott holmik maguktól a helyükre vándorolnak. Álmaikban a konyhapulton hagyott morzsákat és használt edényeket az éjjeli manók tüntetik el.
Arról is tökéletesen meg vannak győződve, hogy az ágy alatt, a sporttáskában vagy a földön kupacokban hagyott piszkos ruhák tisztán és vasaltan másznak vissza a szekrényekbe. Hisznek még a varázspálca hatalmában, hogy csak egyet suhintanak vele, és a porcicák maguktól eltűnnek.
De arról is regéket tudnak a barátaiknak zengeni, hogy náluk a hűtőben mindig friss készétel terem, és nyugodtan jöjjenek át, mert tuti, hogy valami finom falat nekik is fog jutni. Mivel kamaszok, ezért nekik ezek a dolgok természetesek, és eszükbe sem jut, hogy mindez anya érdeme. Az persze végképp kimarad a gondolataikból, hogy ők is tehetnének valamit azért, hogy a háztartás mindig flottul működjön, ahogy most is.
Elfáradni ér!
Panni, az anyuka, nagyon belefáradt abba az ördögi körbe, hogy házi tündért játszik, és a háztartás rabszolgájává vált.
Munka után hazafelé menet bevásárol, mert otthon minden este friss ételt kell tenni az asztalra, mert finnyás a család. Arról nem is beszélve, hogy nem verébnek való mennyiséget kell főzni, hiszen a kamaszok mindig éhesek, és ha a fogukra való, akkor repetázni is szeretnek. Vacsora után bepakol mindent a mosogatógépbe, és rendbe teszi a konyhát. Közben elindítja a mosógépet egy adag szennyessel, mert valahogy a koszos ruhahegyek egyfolytában nőnek és nőnek. És mivel minden nap mos, ezért a vasalatlan ruhák mennyisége is csak egyre nagyobb lesz. Látja a porcicákat is a sarokban, és tudja, hogy takarítani kellene.
Lefekvés előtt még gyorsan összeszedi az elhagyott tányérokat, poharakat, ruhákat, könyveket, játékokat. Mire a körút végére ér, már megint tele a mosogató, a szennyes tartó, a mosógép is lejárt, és lehet teregetni. Ja és virágokat még meg sem locsolta a héten. És az egésznek soha nincs vége.
Gondolatok sokasága
Panni ezekkel a gondolatokkal küzd nap mint nap: ha azt akarom, hogy rendezetten nézzen ki a lakás, akkor minden este tízig-tizenegyig pakolok. Ilyenkor már nagyon fáradt vagyok. Évek óta nem tudok egy könyvet elolvasni, és a barátnőimet is sorban veszítem el, mert nem megyek velük sehová. Valahogy változtatnom kell ezen, de sehogy sem tudom rávenni a gyerekeket, hogy segítsenek. A férjem is sokáig dolgozik, fáradt. Mikor megjön, örülök, hogy pár szót tudunk beszélgetni. Nem fogom őt számon kérni azért, hogy miért nem segít be nekem a házimunkába. Ez az én feladatom. Meddig tudom vajon ezt így csinálni? Mi lehet a megoldás? Mit kellene másképp csinálnom hogy ne maradjak a háztartás rabszolgája?
Neked is ismerősek ezek a mondatok? Netán már találkoztál is velük?
Az igazság az, hogy Panni a saját csapdájába esett bele. Biztosan te is ismersz olyan nőket (nőket említek meg, mert az a jellemzőbb, de természetesen férfiak esetében is előfordulhat), akik a háztartást vezető szerepét betöltve mindent tökéletesen szeretnének csinálni. Vagy legalábbis a törekszenek a tökéletesre.
Vagy azért, mert otthonról ezt a mintát hozzák, hiszen anya is mindig mindent megcsinált három műszak mellett, és egy nőnek kutya kötelessége ezt így csinálni. Vagy, mert valamiért ezt várják maguktól, és azt hiszik, hogy mások is ezt várják el tőlük.
Hiba hiba hátán
Aztán ahogy telnek az évek, benne ragadnak ebben az önként vállalt rabszolgaságba.
Ahogy nő a család, ahogy nő a háztartás, úgy növekszik a teendők mennyisége is évről évre. Munka mellett egy nagyobb háztartás vezetése sokkal nehezebb. Aztán a gyerekek megnőnek, és a rádöbbensz arra, hogy szeretnél még tanulni, karriert csinálni, netán barátokkal találkozni. De persze emellett még szabadidőről is álmodozol. Aztán hamar elhessegeted ezeket a dolgokat, mert tudod, hogy ezek az álmok valószínűleg csak álmok maradnak, ha nem változtatsz azon, hogy ne neked kelljen minden feladatot egyedül elvégezned. Miért?
Mert észrevétlenül rászoktattad magadat és a családodat (férjet is, gyerekeket is), hogy ez a természetes. Természetes, hogy te mindent megcsinálsz még akkor is, ha megszakadsz, és természetes, hogy a többieknek semmi dolguk a háztartás adta feladatok elvégzésével. Hiszen egy nőnek tudnia kell egy háztartást tökéletesen vezetni, és ezért kötelessége mindent megcsinálnia.
A vész akkor szokott beütni, amikor te, aki a saját csapdájában ragadt, hirtelen ráébredsz arra, hogy egy mindenes megoldóember szerepében éled az életedet, és a többieknek eszük ágában sincs bármiben is részt venni. A káosz akkor jelenik meg, amikor tudatosul benned, hogy mennyire egyenlőtlen a családi munkamegosztás.
Ilyenkor aztán nem csak te, hanem a nők többsége hibát hibára halmaz, és ezek között az alábbi három biztosan köztük van.
Mártírrá avatod magad
Ha mindent ugyanúgy csinálsz tovább, de egyetlen alkalmat sem mulasztasz el, hogy ezt a szenvedést, a rabszolgaként végzett munkát a család tudomására hozzad, akkor nem fog változni semmi. Ilyenkor előfordulnak tányértörések, és elhangoznak hangosabb szavak is, de ennek ellenére minden marad a régiben.
Ábrándozol továbbra is
Ábrándozol arról, hogy mindent hagysz a fenébe, úgy ahogy van. A pakolás és mosás helyett inkább olvasol, vagy fodrászhoz mész, esetleg a barátnőkkel beülsz egy kávéra. Végül ez nem marad több egy szép álomnál, mert győz az a berögzült gondolat, amit még a régi generációktól örököltél, örököltünk. Mégpedig az, ha a nő nem áll a helyzet magaslatán, akkor nélküle összeomlik a ház és vele együtt borul a háztartás.
A következő gondolatok is generációs örökségek: „…mit szólnának mások, ha a gyerek koszos zokniba menne iskolába, vagy netán a mai edzésen felvett ruhát nem mosnám ki, és másnap is abban menne a gyerek az edzésre…..vagy ha épp most kopogna be a szomszéd, és látná, hogy még nem mosogattam el, biztosan azt gondolná, hogy trehány vagyok….” Ismerős gondolatok?
A halogatás rutinná válik
Már magad sem bírod elnézni a konyhában hagyott mosatlant, a szanaszét heverő piszkos ruhákat, de ennek ellenére nem csinálod meg. Ha a családból valaki meglepődve szóvá teszi a rendetlenséget, akkor dühösen rákiabálsz: „Te is megcsinálhatod!” Ebből aztán óriási csetepaté tud kialakulni.
Általában a családtagok nem hagyják annyiban, hiszen ahhoz lettek szoktatva, hogy mindig minden rendben van, és ezt a rendet nem nekik kell megcsinálni. A csetepaté vége általában mindig az, hogy mindenki elkönyveli, hogy anyának rossz napja van, vagy éppen menstruál. Aztán rájössz, hogy a rendet neked kell megteremtened a jövőben is úgy, ahogy eddig mindig is tetted.
Akkor mi a megoldás?
A fentebb felsorolt taktikák valójában rossz útra terelnek, és semmilyen változást nem hoz sem a család életében, sem a te életedben. A járható út, ami valójában elhozza azt a változást, amire te is és mindenki vágyik, hogy valóban nem csinálod meg azokat a feladatokat, ami nem a te feladatod.
Vagyis kilépsz a „mindenes” szerepköréből, csak azokat a dolgokat csinálod meg, ami a te feladatod, és eközben nem zavar az el nem végzett feladatok miatt kialakult káosz. De mielőtt erre az útra lépne bárki is, fontos tudni, hogy miben vár segítséget a családtagoktól.
Fontos, hogy először magadban tisztázd azt, hogy mely feladatok nyomása alól szeretnél felszabadulni, mely feladatokat tudod valóban átadni, vagy megtanítani másoknak. Azt is figyelembe kell venned, hogy egyáltalán kinek mi fér bele az idejébe, és ki mire fogékony. De azt is fontolóra kell venned, hogy nem a családtagokat fogod a kiszervezett feladatokkal terhelni, hanem inkább keresel egy háztartási segítséget.
Megoldás még a megfelelő eszközök beszerzése is. Mire gondolok? Ha szétnézel magad körül, akkor észre tudod venni, hogy bizony nagyon sok olyan dolgot felhalmoztál annak az érdekében, hogy könnyebben menjen a háztartásvezetés. A cuccosok száma folyton nő, de valahogy nem lett könnyebb sem a takarítás, sem a főzés, sem a mosás. Ne a haszontalan eszközök számát növeld, hanem keresd meg azokat a hatékony eszközöket és szereket amivel valóban könnyebb, egyszerűbb és rövidebb idő alatt lehet eredményt elérni.
Dönts és cselekedj!
Miután döntöttél a változtatások terén, akkor azt higgadtan, nyugodtan hozd is a családtagok tudomására. De nem elég a döntéseket megosztani, hanem ebben a beszélgetésben azt is nyomatékosan közölnöd kell, hogy te kitartóan betartod az új szabályokat, és mindenki mástól is ezt várod el. A legnagyobb próba persze rád vár, mert neked nagyon nagy önfegyelemre van szükséged ahhoz, hogy a háztartás káoszát el tudd viselni az első időszakban.
Például ha nincs a gyereknek tiszta alsógatyája, mert nem rakta a szennyesbe a mosási napig, és ő ezt számonkéri rajtad, akkor szemrebbenés nélkül tudd kimondani a választ. „Tudod, hogy melyik nap mosok. Addigra tedd a piszkos ruháidat, és ismét lesz tiszta alsógatyád.”
Minden olyan kérdésre előre meg kell fogalmaznod a választ, ami kibillentene az elhatározásodból. Neked kell irányítanod, és nem szabad hagynod magadat eltéríteni a célodtól, miszerint kilépnél a háztartás „mindenes” szerepéből.
Légy következetes!
Amint meghoztad a döntést, legyen egy terved, és abban legyenek világosan leosztva a feladatok. Ezt írd le, és tedd olyan helyre, ahol mindenki láthatja. Te pedig, aki eddig a „mindenes” szerepét töltötted be, csak a saját feladataidat végezd el, amit szintén feltüntetsz a tervedben.
Ha a családtagok elkezdenek panaszkodni, hogy mostantól milyen rossz soruk van, és te milyen gonosz lettél, akkor nyugodtan és higgadtan mondd el újra a szabályokat, és azt is mond el nekik, hogy eddig neked volt nagyon, de nagyon rossz sorsod. És persze továbbra is tarts ki az mellett, hogy nem csinálod meg senki helyett azt, ami nem a te feladatod a háztartás vonatkozásában.
Nem történik tragédia, ha néhány napig, akár hetekig felfordul az addigi jól megszokott rend, és eluralkodik a káosz. Csak így tudod a többieket a változtatásra rábírni, és a káosz elég nagy motivációs erő tud lenni a változtatás sikere érdekében. Előbb-utóbb valószínűleg minden családtag megunja, hogy nincs mit enni, felvenni, vagy ösvényen keresztül lehet csak a tévétől a fürdőig eljutni.
Persze arra készülj fel, hogy első körben hatalmas ellenállás lesz részükről. Ez természetes, hiszen senki sem akar önként lemondani a megszokott kényelemről, szabadidőről, semmittevésről. Arra is készülj fel lelkileg, hogy erősen fel is fognak háborodni, hogy nekik is csinálni kell valamit, és ennek hangot is adnak. Ez is természetes, hiszen eddig minden „alanyi jogon” járt nekik a te jóvoltodból.
Ne add fel!
Ha ki tudsz tartani az újonnan felállított szabályok mellett, elég magabiztossággal és akaraterővel rendelkezel, ha következetesen csináltad meg a munkabeosztást, és ezt közölted mindenkivel, akkor a gyerekek látják, hogy „anya tényleg komolyan gondolta”. Így hamarosan beáll az új rend, és a kedélyek is gyorsan lecsillapodnak. Te pedig ki tudsz lépni a háztartás „mindenes” szerepéből, és újra te osztod be az idődet.
Viszont, ha nincs lehetőség arra, hogy ebből a szerepből kilépj, vagy csak részben sikerül a családtagokat bevonni a házimunkák elvégzésébe, akkor sincs okod az elkeseredésre. Hiszen mindig van megoldás. Például egy-egy feladat kiszervezésével, csodákra lennél képes.
Rengeteg nő küzd „a háztartási rabszolga” szerepkör problémával. Sokan közülük tudják már, hogy ebben az esetben segítséget kell kérni, és tudják, hogy nem kell feltétlenül mindennel egyedül küzdeni. Sokszor a segítség onnan jön, ahonnan nem is számítunk rá. Mint például, a Rend egy kattintásra oldaláról….
Ne félj segítséget kérni! Ne félj változtatni! Mert ahogy te változol, úgy változik minden körülötted. Az, hogy ez a változás számodra jó irányba halad-e, az csak rajtad múlik.
Oberling Léna, szelektálás és takarítás szakértője, tisztaságkritikus vagyok
Több évtizedes takarítási tapasztalatommal szeretném levenni a takarítás terhét a válladról, akár te végzed ezt a feladatot, akár kiszervezed. Kattints ide, ha szeretnél jobban megismerni.
Ezek az írások is érdekesek lehetnek
Az otthonod állapota a lelkedről mesél
Bogarak a lakásban? Mit tehetünk?
Elég egy kis gyümölcslé az asztalon, vagy egy...
Háztartás rabszolgája? Ez a szerepkör is felülírható!
A pánik akkor szokott beütni egy család...