Szia!

Ezen az oldalon véleményeket olvashatsz a módszeremről, a munkámról, a tisztítószerekről és minden másról, ami a Rend egy kattintásra vonatkozásában megfogalmazódott. Inspirálódj kedvedre!

Lénát teljesen véletlenül ismertem meg végső elkeseredésemben. Lakásunkban folyamatos rendetlenség, káosz és zaklatottság uralkodott. Léna hathatós segítségével egyenesbe kerültem. Személyes közreműködésével eddig számomra ismeretlen terveket készítek a lakásom és az életem rendbetételéhez. Nagyon hálás vagyok, hogy megtanulhattam az általa tanított rendet, mert ez számomra új dimenziókat mutatott. Ajánlom szeretetel Léna módszerét mindenkinek, aki elvesztette az uralmát a káosz felett.

Kissné Csilla

Gilice panzió és étterem tulajdonosa

Amióta Lénát ismerem, teljesen más dimenzióban látom a háztartásomat és a takarítást. Szervezettebben végzem a dolgokat. Van még hová fejlődnöm, de igyekeszem Léna útmutatásai alapján haladni. Egy élmény vele minden, amit eddig amúgy utáltam a háztartásvezetésben.

Szabóné Dajka Edit

gazdasági vezető

Örülök, hogy elkezdtél a takarítási rutinokról is beszélni, már nagyon vártam! Annak pedig különösen örülök, hogy rögtön kitérsz a kisgyerekesekre is, és nem kell megvárnom egy másik hanganyagot, ami erről szólna. Őszintén szólva a szelektálással kapcsolatos mondandód hatalmas változást hozott a gondolkodásmódomban. Nagyon hálás vagyok érte! A férjem is becsatlakozott, így a könyvespolcunk is alakul. Csak így tovább, megyek veled az úton (vagyis jössz velem az utamon ) a változás felé, ami a vágyott állapothoz visz.
Szegedi-Hock Hajnalka

2 kisgyerekes anyuka

“Amióta Veled vagyok, sok mindent változtattam, illetve változott a gondolkodásmód is.

Már nem akarok mindenáron mindenkinek megfelelni, csak magamnak. Szervezettebben vezetem a háztartást, az általad tanított dolgokat, pl a takarítási rutin, “átkonvertálva” a mi életünkre.
Szeretem, hogy itt nincsenek elvárások, nincs számonkérés, van viszont rengeteg segítség!”
Bodrogi-Horváth Éva

Kiskunhalas

“A legtöbbet a gondolkodás módomon formáltál. Már nem zavar, ha valaki beesik és nincs a legnagyobb rend, és már sikerül a családot is bevonnom a feladatokba. Bár én könyvmoly, infóéhes vagyok, azonban a háztartással kapcsolatban teljesen hidegen hagytak a tudnivalók eddig. De a te ” előadásodban” néha még élvezem is az új infók befogadását.”

Szente Kornélia, német tanár, 2 gyerekes anyuka

“Missziója a tisztaság és a rend, amit nagyon őszinte, egyenes és “tiszta” kommunikációval terjeszt. A kisugárzása is egyedi, elképesztően céltudatos és energikus.”

Somogyi-Kovács Szilvia, marketing szakértő

“Itt nem az a társaság van, akik odamondanak egymásnak és fröcsögnek, hanem csendben végzik a dolgukat és hallgatnak téged. Én pl minden feltett kérdésedet, felvetésedet megtárgyalom magamban, de nem öntöm ki az online térbe. De az dolgozik ott belül. Az a fél éve (akkor csatlakoztam a klubhoz) elültetett kis mag csírázik, érlelődik bennem, pedig akkor szégyenkezve ismertem magamra…

Luka Katalin, Budapest

A mai projekt a középső lányom könyvesszekrényének rendbe tétele volt. Együtt csináltuk vele és az ovisommal. Mindketten élvezték, és elégedettek voltak, voltunk az eredménnyel. A mai nap extra hozadéka, hogy – gondolom – látva a mi tevékenykedésünket, a szomszéd szobában a kamasz lányom magától elkezdett pakolni, rendet rakni – Léna módszerrel. Szóvel ez tényleg ragadós.

Kardos Anikó

hordozási tanácsadó, 3 gyerek anyukája

Léna kedves! Csak azért írok, hogy méltassam a munkádat! Annyira okos, összeszedett, tényleg szívvel-lélekkel, alapossággal, empátiával, megértéssel és odaadással végzed a munkádat! Emelem kalapom a perfekt, kitartó, áldozatos és igen hasznos munkád iránt. Ugyan mi még építési területen élünk, mégis követlek, mert olvasmányos, hasznos és szeretetteli az általad megosztott tartalmak. Jó Téged még csak olvasni is, és raktározom a segítő feladataidat. További kitartó, lelkes, sikeres munkát Neked!
Jakab Gyöngyi

Coach

Csak gratulálni szeretnék a szelektálás kihívás anyagához! a bevezető anyagot a fürdőben hallgattam, talán kicsit idősödő fürdőjátékok között, amikkel már nem játszanak, de emlékeztet arra az időszakra, amikor játszottak… Na jó, a penészeseket mindig kidobáltam, de akkor is, talált, süllyedt. Nagyon jól sikerült összeállítani a témákat, a “hasznos részt”, a részletes útmutatót (fogd meg, nézd meg, döntsd el, tedd oda, stb), egy kis lelki hátteret jó arányban. Nem mondom, hogy mindent sikerült megcsinálnom, sőt meghallgatnom sem, de szeretném bepótolni szeptemberben, és nagyon jól előjöttek a mumus témák, és egy kicsit az is, hogy miért lett mumus egyik-másik.

Seenger Marianna

A takarítás régebben sokszor rossz érzéssel párosult nálam, mert úgy nőttem fel, ha ablakot mosunk, akkor az egész házon végig megyünk. Én ezt a mintát vittem tovább mindenben. Ha pl. ki szerettem volna takarítani a konyhaszekrényt és nem volt időm az egészre, akkor nem is kezdtem hozzá, de persze a gondot rátettem ezzel a hátamra. Mióta követlek Téged, ez megváltozott. Képes vagyok, ha csak kevés időm van, akár egy polcot is letakarítani és ettől olyan boldog vagyok, mintha az egész házat totál kifényesítettem volna. Ma már nem okoz gondot az egész ház rendbetétele és folyamatosan, tudatosan szelektálni és rendet tartani. Hálás vagyok érte Neked.

Réti Éva

Réthy Újrahasznosító Akadémia tulajdonosa

Vélemények a Léna Products vízkőoldóról

Gyorsabban és könnyebben lehet vele a vízkövet eltávolítani és még az illata sem rossz. Sőt, kellemes. 🙂
Először kis flakon rendeltem próbaképp, most viszont a gazdaságos 5l-es kiszerelést rendeltem. Én a fürdőkádhoz jobban szeretem ezt a vízkőoldót használni, mint a putzteint. Mivel a putztein szemcsés, így kicsit nehezebb lemosni, tény hogy ezzel is nagyon szépen lehet takarítani. Én a putzteint főleg a főzőlaphoz szeretem használni, szinte minden nap.

Angelina

Nagyon sokféle vízkőoldót kipróbáltam már, de eddig az volt a tapasztalatom, hogy az ecetnél nincs hatékonyabb. DE! Ezt most cáfolta a Léna vízkőoldó! Tökéletesen hatékony,és nem is büdös! Köszönöm,hogy használhatom.

Deák Andrea

A legkedvesebb termékem, nagyon szeretem használni, függő lettem. Köszönöm!

Nati

Csodaszer a vízkő ellen, nagy segítség!

Lay Boglárka

Szépen és gyorsan lehet vele takarítani. Nagyon tetszik a flakon formája is, könnyű használni, „kézreáll”.

Ági

Vélemények a Léna Products általános felülettisztítóról

Három napja megrendeltem ezt a csomagot, ami tegnap délután meg is érkezett. Soha jobbkor, mert a nem tervezett felújítás épp akkor ért véger, ekkor vonult le a festő. (Leszakadt a plafonunk a fürdőben és a nappaliban).
Minden festékes, poros (bár a festő összetakaritott maga után, de az nem az igazi). Szóval elkezdtük használni a terméket. Mázli, hogy 2 flakon érkezett, mert egymás kezéből szedtük ki a gyerekekkel, urammal. Gyönyörűen tisztít, elég egyszer átmenni a felületen. Nem mellesleg környezetbarát.. Azt hiszem szerelembe estünk.

Barna Csilla

Hétvégi vendégségre készülve gyorsan tisztává tudtam varázsolni ezzel a termékkel a wc-t, és a csempét is.
Különösen tetszik, hogy szagtalan, és hogy kézre álló a flakon formája.
Köszönöm 

Ági

Csodálatos ez a termék, eddig kín volt a konyha takarítás, de ma olyan könnyen ment a por és zsíroldás hogy ez csoda. Örök szerelem marad ez a termék, köszönöm az élményt.

Marosi Lászlóné

A felülettisztító egy álom! Egy hete használtam. Most úgy néz ki a lakás, mintha ma takarítottam volna vele. Eddig fűtésszezonban minden nap át kellett törölnöm a felületeket, mert azonnal megállt rajtuk a por! Valóban taszítja a port. Ma csak úgy takaritottam, mint a filmekben.

Zsóka