Számomra az élet minden területén fontos a tervezés. Nem csak a háztartásomat tervezem be napról napra, hanem a vállalkozásomat és a szabadidőmet is. És ezek mellett még sok mást is, tehát szó szerint mindent tervezek. Azért, hogy a terveim jól sikerült eredményeket produkáljanak, szükség van a személyes konzultációra, így ha kell, akkor nyakamba veszem az országot, és elutazok bárhová a cél érdekében.

Németországban megszoktam, hogy a tömegközlekedés, és így a vonattal való utazás simán és praktikusan lebonyolítható.

Ebből kiindulva itthon is bátorkodtam Debrecenig vonatjegyet vásárolni, hogy egy egész napos tervezést tudjunk megvalósítani a marketinges kolléganőmmel. Most így utólag azt gondolom, hogy ez tényleg bátor cselekedet volt. No nem azért, mert nem jó a vonaton való utazás, hanem azért, mert a tisztaság fóbiámmal nem volt összhangban a vonat tisztasága. És ez számomra elég nagy frusztrációt okozott már akkor, amikor felszálltam a vonatra a reggeli indulás időpontjában.

Nem tudtam magamnak bebeszélni a kocsiba belépve, hogy örömmel ülök le, ezért élére állítva magamat foglaltam a széken helyet. Igyekeztem nem hozzáérni semmihez, de ezt nehéz volt kivitelezni 3 óra hosszat utazva. Mielőtt felszámoltam volna a vonatra, épp a takarítást fejezte be a takarítószemélyzet. Már ha ezt a munkát lehet takarításnak nevezni. Abból állt a művelet, hogy egy kopott partfissal a kezében egy hölgy végigszaladt a kocsikon.

Persze bekukkantott a székek melletti kis fém kukába is, de ez valóban csak kukkantás volt, mert a szemét ott maradt bizonyítékul arra, hogy előttem is utaztak már a vonaton, és valószínűleg túl is élték az utazást. Szóval a percekkel ezelőtt látott takarítási rutinból kiindulva már tudtam, hogy az utazás nem lesz számomra tündérmese, de mivel célorientált vagyok, ezért a szemem előtt az lebegett, hogy a nap végére kész lesz a kommunikációs éves tervem, és ezért az eredményért képes vagyok kétszer 3 órát egy koszos vonaton eltölteni.

Az indulás pillanatában megosztottam a Facebook oldalamon is a kételyeimet a vonat tisztaságával kapcsolatban.

Persze ez  nem volt valami jó ötlet, mert aztán jöttetek ti, hogy igen, ezek a tisztaságról alkotott rémképek valósak, és hogy nem számítsak semmi jóra a vonaton ülve. Így elhatároztam, hogy az élére való ülést megpróbálom a lehető leghosszabb ideig megőrizni. Szerencsére nem volt széktársam, ezért nem kellett azon aggódnom, hogy fel kell állnom. Hősiesen bírtam is a pozíciót Hajdúszoboszlóig tartani… de még nem voltunk Debrecenbe, és nekem nagyon kellett pisilnem, ezért meg kellett látogatnom a wct. De amint a wc ajtaját kinyitottam, máris megszűnt az  ingerem arra vonatkozólag, hogy nekem mindenképp használnom kell a mellékhelyiséget.

Így Debrecenbe érve az első utam egy vécéhez vezetett. Bár ez sem volt makulátlan, de tisztaságban felülmúlta a vonat vécéjét. Visszafelé, a Budapest felé közlekedő vonat egy kicsit már kulturáltabb volt, de a 10-es skálámon itt sem tudtam volna 4 pontnál többet adni a tisztaságra. De azt kell mondanom, hogy nem mindig a takarítószemélyzet okolható egy-egy koszos helyiségért vagy ebben az esetben a vonat kétes tisztaságáért.

Nekünk is, akik ezeket az eszközöket használjuk az utazásainkhoz, jobban oda kellene figyelni arra, hogy mit hagyunk magunk után.

Ha eszünk vagy iszunk a vonaton, akkor vigyük már magunkkal a szemetet. Hiszen az itt található kukák nem alkalmasak több üres flakon, vagy több megmaradt szendvics eldobására. Meddig tart magunkkal vinnünk a szemetet leszálláskor, és a peronon lévő nagyobb kukába dobni? Szerintem ez nem egy megerőltető tevékenység. Vagy ha használjuk a vécét utazás közben, akkor hagyjuk ott használat után úgy, ahogy az otthonunkban is becsukjuk magunk után az ajtót. De ugye itt nem muszáj “rendesnek” lennünk, hiszen nem a miénk, és majd jön a takarító és megcsinálja.

Sajnos én is tisztában vagyok a tömegközlekedési eszközök takarításának rutinjaival és módszereivel. Ezen nem tudunk változtatni, de azon igen, hogy mi hogyan hagyjuk magunk után ott a vonatokat, villamosokat, buszokat. Azt is tudom, hogy nincsenek a helyzet magaslatán azok a takarítók akik ezeken az eszközökön takarítanak, de erről nem mindig ők tehetnek. Ha nincs kontroll, ha nincs elvárás a vezetők felől, akkor a munkavállalók nagyobbik része nem igazán veszi komolyan a munkáját. Tisztelet a kivételnek.

Szóval a vonatok tisztasága nem fog egyhamar változni, de mi tehetünk egy kis lépést a tisztább vonatok felé, ha visszanézünk mielőtt leszállunk a vonatról.