Évente kétszer kell(ene) az otthonunkban szelektálni. A szelektálást akkor tudod könnyebben és viszonylag egyszerűbben elvégezni, ha helyiségről helyiségre haladsz, és a helyiségeken belül is részekről részekre. De ha már szelektálsz, akkor az otthonod azon részét takarítsd is ki. A szelektálás közbeni takarítás elengedhetetlen része a szelektálási rutinodnak.

A szelektálás közbeni takarítás nem azt jelenti, hogy takarítsd végig a házat! Nem! Csak azt takarítsd ki, ahol épp szelektálsz. De azt csináld rendesen. Tehát ne csak a szelektálással foglalkozz, hanem azzal is, hogy az a bizonyos fiók, szekrény vagy tároló por és maszatmentes legyen, és a megmaradt, visszapakolandó cuccok is tisztán sorakozzanak a polcokon.

Első lépések

Készíts egy vödörbe vizet, önts bele pár csepp mosogatószert, és tegyél mellé pár takarítókendőt. Ha nagyon rég nem volt azon a helyen szelektálva, vagy épp rég nem pakoltad ki, akkor érdemes a porszívót is előkészíteni. Polcok szelektálásánál szükséged lehet még portörlőpálcára és általános felülettisztítóra is.

Szelektálási kihívást tartok a Tervezd újra! program résztvevői között rendszeresen. Ha úgy érzed, hogy neked nem megy egyedül a szelektálás, akkor csatlakozz a Tervezd újra! programhoz, és segítek elindulni a rendszeres szelektálás útján.

Ide kattintva tudsz a programhoz csatlakozni.

Szelektálás közbeni takarítás a szekrényekben, fiókokban

A fiók vagy szekrény tartalmát pakold ki egy kupacba a szoba közepére vagy egy ládába úgy, hogy ne legyen neked útban. Az üres fiókot vagy szekrény belsejét porszívózd át, majd az odakészített mosogatószeres vízbe mártott nedves takarítókendővel töröld ki. Hagyd megszáradni a felületeket, vagy töröld szárazra, és csak ezután pakold vissza a megmaradt cuccaidat. Ha nem olyan poros a belső rész, mert nem olyan rég takarítottad, akkor elég, ha a nedves takarítókendővel áttörlöd a felületeket. Így a porszívózásra szánt időt megspórolod. 

Szelektálás közbeni takarítás nyitott felületeken

Ilyenek lehetnek a nyitott polcok vagy fedél nélküli tárolók is. Ezeknél is az első lépés a ki- vagy lepakolás. A polcok esetében a portörlőpálca segítségével portalanítsd a felületet, majd az általános felülettisztítóval takarítsd le. A fedél nélküli tárolók esetében porszívózd ki a port, és csak ezután töröld át nedvesen. Csak száraz felületre pakolj vissza.

Makacsabb foltok esetén

Előfordulhat, hogy egy felületeken nem csak por van, hanem egyéb más olyan szennyeződés is, aminek az eltávolításához nem elég a portörlés vagy a nedves áttörlés. Ebben az esetben érdemes a Putzseint bevetni, mert így nem csak időt, de energiát is megspórolhatsz. A Puztstein dobozában olyan szivacs van, amit két pólusú felülettel rendelkezik, ezért a szivacsot minden felületen nyugodt szívvel használhatod, mert semmit nem sért meg. Szelektálás közbeni takarítás esetén is nyugodtan használd a Putzsteint makacs foltok esetén.

Erről se feledkezz meg!

Ha már szelektáltál, és a kipakolt helyet ki is pakoltad, akkor ne legyél rest arra sem, hogy a megmaradt cuccaidat rendben, rendezetten teszed vissza a megfelelő helyére. Ha csak bedobálod őket, akkor annak rendetlen hatása lesz, és olyan érzés kerít majd a hatalmába, hogy nem is csináltál semmit. Ugye ezt te sem szeretnéd?

A rendszeres szelektálás szokását elsajátítani nem könnyű dolog. De kellő mennyiségű akaraterővel és kitartással sikerülhet. Ráadásul ha magad mellé keresel egy olyan segítséget, aki egy-egy általad nehezen elengedhető cuccos kiszelektálásában határozottan azt tudja mondani, hogy az bizony kimegy az ajtón, akkor biztosan sikerülni fog.

Ajánlott termékek

Ezek a cikkek is érdekes lehetnek számodra

Rendre Fel!

Szia! Oberling Léna takarítási specialista vagyok, és természetesen takarítási ismereteket, rutinokat tanítok. Kidolgoztam egy olyan módszert, aminek az elsajátítása után könnyedén ki tudod alakítani a tiszta és rendezett otthonodat úgy, hogy magára a takarításra egyre kevesebb és kevesebb időt kell rászánnod, ezért több időt tudsz azzal tölteni, amit jobban szeretsz a takarításnál. A módszeremről ide kattintva tudsz olvasni. 

Rendre Fel!