Biztos vagyok benne, hogy te is kedves Olvasó szoktál étteremben étkezni. Viszont abban már nem vagyok ilyen biztos, tudod-e, hogy mik a legkoszosabb dolgok egy olyan helyen, ahol a tisztaság és a higiénia alapvető elvárás lenne. Pedig nem árt résen lenni, és nyitott szemmel leülni az asztalhoz, mert nem biztos, hogy mindenhol mindent le- vagy elég gyakran takarítanak. Ebben a cikkben ezekre hívom fel a figyelmedet.

Só- és borstartó

Sokan az ételeket utólag is szeretik megsózni, és egy kis borssal meghinteni. Erre minden étteremben lehetőség van, hiszen az asztalokon mindig ott sorakozik a só- és borstartó. De lehet, hogy ez az utólag ízesítés nem is olyan jó ötlet.  A só- és borstartót rengetegen fogják a kezükbe, ezért a kosz mellett a baktériumokat is meg lehet találni rajtuk. Persze csak akkor, ha nem törlik át minden nap.  

Néhány évvel ezelőtti kutatásban a legkoszosabb étteremben megtalálható dolognak a borstartót titulálták, amin e.coli baktériumot is találtak.  

Mivel a legtöbb étteremben ezeket a tartókat nem törölgetik minden egyes vendég után, ezért érdemes velük vigyázni. De abban is biztos vagyok, hogy a napi takarítási rutin sem gyakori ezen a vendégek által gyakran használt tárgyon.

Étlap

Meg vagyok győződve arról, hogy egy étlapon százszor több baktérium ragadhat meg, mint egy vécéülőkén. Miért? Mert amíg a vécéülőkét napjában többször is áttörlik egy étteremben, (legalábbis jobb helyeken) addig az étlapok kézről kézre járnak úgy, hogy közben a törlés elmarad. Szóval a második legkoszosabb dolog egy étteremben az étlap.

Székek

Egy 2012-es kutatásban megvizsgálták az éttermi székeket is. Az esetek 70%-ban találtak veszélyes baktériumokat.   

Ezzel a ténnyel én is egyet tudok érteni, hiszen sokan húzzák ki, és ülnek rá a székekre úgy, hogy előtte nem tisztították meg a kezüket, és a székek sincsenek folyamatosan áttörölve.

Jó esetben reggelente a székek kárpiton kívüli részeit áttörlik, de a kárpit még mindig ott marad takarítás nélkül. (Természetesen a szék kárpit részét nem is lehet naponta takarítani, ezért javasolom az étteremtulajdonosokat a kárpit nélküli székek beszerzését.) És már tudjuk is, hogy a harmadik legkoszosabb dolog egy étteremben a szék, a székek.

Snackes tálak

Az éttermek pultjainál gyakran kínálnak mogyorót vagy más finomságokat kis tálkákban. Ezekre sem árt odafigyelni, mert ha nem mossák el őket minden nap, akkor simán megragadhatnak rajtuk a szennyeződések. Ugyanez igaz a fatálakra és a fonott kis kosárkákra is, melyekben a kenyeret hozzák az asztalunkhoz.

Ételcsipesz a svédasztalon

A svédasztalos étkezések leginkább a hotelekben elterjedtek, de az önkiszolgáló éttermekben is találkozhatunk a különböző ételcsipeszekkel, és adagoló kanalakkal. Talán nem kell nagyon magyarázni, miért ragad meg ezeken is sok bacilus, ha nem takarítják, vagy cserélik le őket az étkezési idősávon belül. Semmi sem garantálja, hogy mindenki kezet mos, mielőtt sonkát, vagy salátát szed magának a tányérjára. Tehát az ötödik legkoszosabb dolog egy étteremben az ételcsipesz, az ételcsipeszek.

Ez csak pár példa arra, hogy mely dolgok lehetnek koszosak egy étteremben, ha nem takarítják őket kellő gondossággal vagy elég gyakran. Ezeken kívül persze van még számtalan olyan dolog, ami bosszúságot tud okozni egy vendéglátóhelyen számunkra a tisztasággal kapcsolatban. Te is tapasztaltál hasonlót? Akkor írd meg hozzászólásba.

Valóban tiszta vendégélmény

Kattints a lenti képre, nézz szét a tisztaság piacterén, és pihenj olyan szálláshelyen, ahol valódi tisztaságélményben lesz részed.

Oberling Léna

takarítási és szelektálási folyamatok, KOSZradír takarítási módszer szakértője, tisztaságkritikus, író, mentor

💌 hello@rendegykattintasra.hu