Képzeld én utálok főzni. Annak ellenére utálom, hogy nap, mint nap igyekszem változatos ételt tenni az asztalra. Nagy a család, így elég sokat kell főznöm egy-egy adagból, de mióta rátaláltam a Havi egy főzés módszerére, azóta ez már sokkal jobban kivitelezhető.

Zaláné Csörsz Eszter egy olyan módszer mutat meg nekünk, amivel akár havi egyszeri főzés mellett is mindennap friss ételt tehetünk az asztalra. Azt nem mondom, hogy a módszer elsajátítása után megszerettem a főzést, de azt határozottan állíthatom, hogy azt a bizonyos egy vagy két napot nagyon könnyedén átvészelem.

A fagyasztás szakértője: Zaláné Csörsz Eszter

„2014-ben, az első terhességem végéhez közeledve szembesültem azzal, hogy hamarosan egyedül kell ellátnom egy kisbabát a háztartás mellett. Segítségem nem volt a gyermekágyas időszakban, mivel a nagyszülők még aktívan dolgoztak. És bár megyeszékhelyen éltünk, az ételrendelést nem tudtuk megoldani, hiszen akkor még felénk nem szállított ki egy cég sem.

Hogy könnyebb legyen a dolgom az első hetekben, feltöltöttem a fagyasztót elkészített ételekkel.

Ekkor még csak egy alkalomra terveztem a fagyasztást. Az első hetekben nehezen ment az anyatejes táplálás, ezért nagyon jól jött, hogy csak benyúlok a fagyasztóba, kiveszem a már elkészített ételt, melegítem, és már neki is foghatunk az evésnek. Mire belelendültünk az anyatejes táplás örömeiben, és jól ment már a szoptatás, szembejött egy lehetőség, a nyelvvizsgám megszerzésére. De ezért esténként suliba kellett járnom a kicsi baba mellett. Belevágtam, lesz ami lesz alapon. Na de mikor lesz időm a baba és az iskola mellett a főzésre? Megbeszéltük a férjemmel, hogy az ételek fagyasztását folytani fogjuk. Így a baba és az iskola is kellő figyelmet tudott kapni a részemről.

Folyamatosan fagyasztottam ételeket úgy, hogy havonta egyszer vagy kétszer főztem. Fagyasztottam, hogy könnyebbé tegyem az életem. Fagyasztottam, hogy legyen lehetőségem a kisfiammal foglalkozni, mellette pedig nyelvet tanulni is.

Még nem volt egy éves a kisfiam, amikor várandós lettem a második gyermekemmel. Aztán nem sokkal a kislányom második születésnapja után megszületett a harmadik gyermekem is. És mindvégig a havi egy főzés és a folyamatos fagyasztás módszerét alkalmaztam. Most pedig már a 3 gyerek mellet egy vállalkozásom és egy teljes munkaidős állásom is van. A havi egy főzés módszer pedig továbbra is hatalmas segítség számomra.

A fagyasztás szabaddá tesz!

A mai napig szeretem a mindennapos főzés terhét csökkenteni, ugyanakkor nem szeretnék lemondani, hogy az ételeinket saját magam készíthessem el. Azzal, hogy a családom részére én készítem el az ételeket, rengeteg pénzt spórolunk. Férjemmel otthonról hordjuk a munkahelyre az egész napra szánt ételt. Az otthon készített ételeknél figyelni tudok arra, hogy ne kerüljön bele olyan alapanyag, ami nálunk panaszt okozhat – például tej – és a diétámat is tartani tudom.

Munka után szeretek a gyerekeimmel közös időt tölteni, jelen akarok lenni az életükben és nem a konyhában tölteni a nap hátralévő részét.

A havi egy főzés módszerével olyan édesanyáknak nyújtok segítséget, akik hozzám hasonlóan saját maguk szeretik elkészíteni a család ételeit, de nem mindig van idejük hosszú főzésre. A módszer elsajátítása megoldás azoknak, akiknek gyakran kell választaniuk a család és a házimunka között. 

Itt tudsz a Havi egy főzés módszer után informálódni:

Takarítás és Szelektálás Akadémiája

Magyarország első és egyetlen, otthonok takarítására és szelektálásra specializálódott tudástára, ahol megtalálod azt a módszert, aminek az elsajátítása után te is kevés időráfordítással tudod az otthonod tisztaságát és rendezettségét kialakítani és hosszabb távon élvezni.

Legyen hozzáférésed a tudástár teljes egészéhez, légy tagja az Akadémia VIP Telegram csoportjának, kérdezz bármenyit bármikor. Legyél Te is Akadémia tag, legyen neked hosszabb távon tiszta és rendezett otthonod a lehető legkevesebb időráfordítással!