A mai hatalmas reklámzajban nagyon nehéz kiszűrni azt, hogy melyik termékre van valóban szükségünk, és hogy abból is melyik fajtára. Ez pedig a háztartásigépek vásárlásánál elég nagy probléma lehet. Tegyük fel, hogy szeretnél egy morzsaporszívót, de fogalmad sincs, hogy milyen tulajdonságoknak kellene ahhoz megfelelnie, hogy valóban hasznos társad legyen a takarításban. Vagyis nem tudod, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venned, ha épp morzsaporszívó vásárlás előtt állsz. Most ebben szeretnék segíteni Neked.

Egyporszívós háztartások már a múlté

Azt már tudjuk, hogy az egyporszívós háztartások ideje lejárt. Ahhoz, hogy az igényeinknek megfelelően tisztán, higiénikusan és rendezetten tudjuk az otthonunkat tartani, mindenképp szükség van egy vezeték nélküli porszívóra, egy hagyományos porszívóra, és egy miniporszívóra. 

Ezt az állításomat akkor is fenntartom, ha központi porszívóval áldott meg a sors. Bár ebben az esetben a hagyományos porszívót kiváltja a falba beépített porszívó rendszer. De most fókuszáljunk a morzsaporszívóra.

Egy morzsaporszívó estében azt gondolná az ember lánya, hogy „csak” egy morzsaporszívóra van szüksége, így nem sok gondot fordít arra, hogy a vásárlás előtt megismerje a kínálatot alaposan. Így nem is vagyunk azzal tisztában, hogy morzsaporszívó és morzsaporszívó között is óriás különbségek lehetnek. Pedig ha jól belegondolunk a háztartásigépeknél rengeteg tulajdonságra kell odafigyelnünk, ha a legjobbat akarjuk megszerezni. Így van ez a morzsaporszívó esetében is.

Mire és hol fogjuk használni?

Első körben el kell döntenünk, hogy mire is szeretnénk használni. Étkezések utáni gyors morzsatakarításra, vagy reggelente az ágy átporszívózására? Esetleg az előszobában a reggeli indulás utáni csatatér összetakarításához? A férjünk is szeretné igénybe venni az autó takarításánál? Talán a kamasz lányunk a fürdőszobai fésülködés utáni hajszálak likvidálására?

Gondold át, hogy az otthonod adta takarítási feladatok közül melyikhez, illetve az otthonod melyik helyiségben szeretnéd ezt a készüléket nap, mint nap használni. Ehhez még vedd figyelembe a lejjebb leírt tulajdonságokat is. Jegyezd fel azokat, amik neked fontosak, és ezzel a listával kezdj el a boltokban, vagy az online portálokon a keresgélni morzsaporszívó témában.

Fontos tudnivalók

Egy igazán jó morzsaporszívót már 40ezer Forint környékén meg tudsz vásárolni. De vannak ennél olcsóbbak és drágábbak is, hiszen a határ a csillagos ég. Mindig vedd figyelembe azt a jó magyar mondást, hogy olcsó húsnak híg a leve. Nem azt mondom ezzel, hogy csak a drága a tuti, de a tapasztalatom azt  mutatja, hogy sajnos az olcsó tényleg nagyon rövid időn belül elromlik. Tehát fontos a mennyi az annyi…

Mennyi idő garanciát kapok rá? Az alap mindig egy év. De gyártóktól függően, az több is lehet.

Mekkora a súlya? Több kilogrammot akarsz emelgetni naponta 5-6 alkalommal, vagy csak pár dekagrammot. Az optimális morzsaporszívó súly 0,5-1 kg között van.

Mekkora a motor teljesítménye? Ha nem csak porszemeket akarsz vele porszívózni, hanem esetleg eltörött pohárdarabokat is, akkor erre érdemes odafigyelni.

Rendelkezik-e több fokozatú szívóerővel? Egy kenyérmorzsát fel tudsz szívni egy gyenge szívóerővel rendelkező készülékkel is, de ez a szívóerő már nem lesz elég egy nagyobb kenyérhéj eltakarításához.

Mekkora a kézi porszívó zajszintje? Túl kell-e kiabálnod a porszívót, vagy suttogva is tudsz kommunikálni a gyermekeddel.

Milyen típusú akkumulátor van benne? A Lithium-ionos akku a súlyra legkönnyebb, ami jelenleg elérhető, és még így is több energiát biztosít, mint a többi akkufajta.

Van-e kijelző, ami a töltöttséget jelzi? Ha van kijelzős a készüléken, akkor nem érhetnek meglepetések, és biztosan teljesen ki tudod porszívózni az ágyat felkelés után.

Mekkora a töltési ideje? Egy jó akkumulátor használati ideje akár 20-30 perc is lehet egy-egy töltés után. Ha 5 percenként újra tölteni kell a készüléket, az elég nagy bosszúságot tud okozni.

Milyen a külső dizájn? Ha nem tudod elrejteni a készüléket a töltés ideje alatt, akkor bizony fontos szempont, hogy csinos legyen.

A töltője falra szerelhető-e? Ha igen, akkor sokkal több lehetőség nyílik a készülék tárolására.

Hasonlítsuk össze

Most, hogy így végig vettük a fontosabb tudnivalókat, te is látod már, hogy érdemes a vásárlás előtt informálódni. De hogy még ennél is jobban megkönnyítsem számodra a morzsaporszívóval kapcsolatos döntésedet, készítettem egy összehasonlító táblázatot, melybe te is be tudod írni a saját igényeidet.

Ide kattintva tudod letölteni az összehasonlító táblázatot.

Ha pedig egy olyan morzsaporszívót szeretnél, ami sok éven keresztül szorgalmasan felszívja az elszórt szennyeződéseket úgy, hogy magában is tartja, és ezzel hűséges segítőddé válik a háztartásban, akkor keresd Malek Ádám kollégámat, aki a porszívók szakértője. Ádámot ide kattintva találod meg.

Ezek a cikkek is érdekes lehetnek számodra

Szia! Oberling Léna tisztaság nagykövet vagyok. Kidolgoztam egy olyan módszert, aminek az elsajátítása után könnyedén ki tudod alakítani a tiszta és rendezett otthonodat úgy, hogy magára a takarításra egyre kevesebb és kevesebb időt kell rászánnod, ezért több időt tudsz azzal tölteni, amit jobban szeretsz a takarításnál. Röviden összefoglalva a módszerem által kevesebb takarítással is valódi tisztaságélményben lesz részed az otthonodban. A módszeremről ide kattintva tudsz olvasni. 

Rendre Fel!