A háztartásban használt tisztítószerek nagyobbik része igen erőteljes vegyszer, hiszen tele vannak mérgező, kémia anyagokkal. Ezeknek a tisztítószereknek a használata komoly problémákat okozhat. A bőrirritáció mellett a légzőrendszerre is káros hatással vannak, és ráadásul még a környezetünket is szennyezik, roncsolják.

Fürdőszoba takarításnál folytogató köhögés kap el? Sütőtisztításnál szúrós szagot érzel, ami irritálja az orrodat és a bőröd is piros lesz pillanatok alatt? Akkor kezdj el a tisztítószeres szekrényedben kutakodni, és kezdd a hipo száműzésével!

Valódi tisztaság hipo nélkül

Régen minden háztartásban a hipo volt az isten a takarításoknál. Én is ebben nőttem fel, és azt láttam, hogy a hipo mindenre jó. Amikor saját háztartásba költöztünk a férjemmel, elhatároztam, hogy nem fogok hipot használni. A környezetemben élő nők nem értették, hogy miért nem, mert szerintük csak azzal lehet tisztán takarítani. Egy kicsit UFOnak tartottam magam, de nem változtattam azon az álláspontomon, hogy nem használok hipot. Évek múltával kiköltöztünk Németországba, és ott szembesültem azzal, hogy az az elgondolásom, miszerint a tisztasághoz nem kell hipo, teljesen valós alapokon nyugszik. Miért? Mert a német Háziasszonyoknak fogalmuk sem volt arról, hogy mi az a hipo, nem is hallottak róla, de a boltok polcain sem lehetett rábukkanni. Vagyis meg tudtam azt tapasztalni, hogy máshol is van élet hipo nélkül. Halleluja, nem vagyok UFO!

A takarítócégemben sem volt helye soha a hiponak, és a kollégákat is igyekeztem átszoktatni, a természetes, egészségre, környezetre ártalmatlan tisztítószerekre. Ez sikerült, hiszen a takarítócégem megalapításának első évében akadtam össze a Putzsteinnal.

Most már Magyarországon élek ismét, de azt a törekvésemet, hogy felhívjam a hipo használatának veszélyeire a Háziasszonyok figyelmét, nem adtam fel, és a mai napig ez egy fontos küldetés számomra. Ezért született meg a Léna Products tisztítószercsalád

Mérgező!

A Hypo néven forgalmazott fertőtlenítőszer nátrium-hipokloritot tartalmaz, így erősen oxidatív hatású, lúgos kémhatású vizes oldat. Lúgos kémhatása a benne körülbelül 2%-ban megtalálható, maró hatású nátrium-hidroxidnak köszönhető. A nátrium-hipokloritot elsősorban fehérítésre és fertőtlenítésre lehet használni.   

A használata során úgynevezett naszcens oxigén szabadul fel, és ez nagyon reakcióképes, a szerves anyagokat oxidálja – ezáltal öli meg például a kórokozókat. A nátrium-hipoklorit oldat mindig tartalmaz klórgázt is – körülbelül 5%-ban -, mely a kiöntés, használat során a levegőbe kerül. Ez okozza a jellegzetes hipószagot.

A klór tartalmú tisztító- és fertőtlenítőszerek mérgezőek, allergizáló, bőr- és nyálkahártya-irritáló hatással bírnak. Erre a gyermekek környezetében, például óvodákban, iskolákban is nagyon fontos lenne odafigyelni, vagyis az ilyen összetételű tisztítószereket teljes mértékben ki kellene hagyni a takarítási folyamatokból. Az egészségügyi intézetekben sem ártana megreformálni a használt tisztítószerek szabályait, bár tudom, hogy ez most lehetetlen küldetés lenne.

Viszont a saját háztartásunkban mi vagyunk a főnökök, ezért ott szabadon garázdálkodhatunk. Így a hiponak és a sósavnak könnyű szívvel búcsút mondhatunk.  

Veszélyes!

A hipo háztartási alkalmazásának veszélye a lúgos kémhatásban és a felszabaduló klórgáz mérgező voltában rejlik. E két hatás együttese bőrre kerülve súlyos felmaródásokat eredményezhet, valamint nagy mennyiségben belélegezve mérgező hatása lehet. Különösen érvényes ez ismételt, illetve rendszeres alkalmazások esetén.

Sajnos gyakran előfordul, hogy megfelelő tudással nem rendelkező takarítószemélyzet, és a háziasszonyok többsége a hipót más, általa kémiailag egyáltalán nem ismert szerekkel, például sósavval összekeverve használják. Ez különösen a vizes helyiségekben gyakori, és elterjedt szokás, mint például WC-kagylók tisztításánál, vagy a vízkő eltávolításánál, mivel a sósav jó vízkőoldó hatása közismert.

Sósavval együttesen használva a hipót, a klórgáz mellett hidrogén-klorid, azaz sósavgáz is a levegőbe jut, melyek egyenként is, de együttesen különösen súlyosan mérgező hatásúak, különösen zárt helyiségben.

Fontos megjegyeznem, hogy a hipó vagy a hipóval kevert oldatok nem alkalmasak takarításra, mivel a szennyeződést csak oxidálják, de nem távolítják el. Egy sima nátha vagy influenzás megbetegedés sem indokolja a hipo használatát.

Rákkeltő!

A hipoklorit szerves aminokkal reagálva klóraminok gyűjtőnéven ismert vegyületeket hozhat létre, melyek folyamatos bevitel esetén rákkeltő hatásúak. Ez különösen a konyhai edények hipóval történő mosogatása vagy öblögetése következtében állhat elő. Ahhoz, hogy egy edény valóban tiszta legyen nem kell hipo, csak egy jó mosogatógép, vagy kézzel való mosogatásnál alapos mosogatás. 

Legyél Te is tudatos Háziasszony!

A hipó nem takarító- vagy mosogatószer! Sőt! Erre a célra a használata kifejezetten veszélyes és TILOS!

Hipót kizárólag szaniterek fertőtlenítésére alkalomszerűen, nagy járványveszély esetén, arra kiképzett személyzet, védőkesztyűben és védőruházatban, fokozott óvatosság mellett használhat. A fertőtlenítés alatt a helyiségben a fertőtlenítést végző személyen kívül más személy nem tartózkodhat. Az így fertőtlenített szanitereket tiszta vízzel le kell öblíteni, a helyiséget az alkalmazás után alaposan, legalább 4 órán át ki kell szellőztetni.

Most pedig gyászold meg a hipó és sósav elvesztését, és gondolkozz el azon, hogy ezeket milyen egészségre és környezetre ártalmatlan tisztítószerekkel fogod helyettesíteni. Ha pedig legközelebb tisztítószer beszerzésére irányuló körútra indulsz, akkor a hipó és sósavval teli polcokat messziről kerüld el, és eszedbe se jusson egyet ezekből betenni a kosaradba.

Ezzel a tudatossággal nem csak magadat és a családodat, de a környezetedet is megóvod a mérgektől. Legyél Te is tudatos Háziasszony a takarítás és a mosás terén is!

Szerezd be a szagtalan, és egészségre, környezetre ártalmatlan tisztítószereket a webáruházból

Ezek a cikkek is érdekes lehetnek számodra

Rendre Fel!

Modern háztartásvezetést tanítok úgy, hogy előveszem nagyanyáink régi, jól bevált praktikáit, ezeket megfűszerezem a modern világ adta lehetőségekkel, majd jól összerázom őket, végül pedig átadom neked közérhető nyelven és életszagú példákon keresztül.

Napi és heti rutintervező e-book ajándékba

A leveleimet azoknak a nőknek, édesanyáknak, háziasszonyoknak ajánlom, akik folyamatosan harcot vívnak a háztartásuk adta feladatok sokaságával, és akik a háztartásukat szeretnék a mai modern világ adta lehetőségek mellett a lehető legnagyobb mértékben automatizálni,  stresszmentesíteni.

A feliratkozás után pár percen belül e-mailben érkezik az első levél, melyben egy rutintervező e-bookot küldök ajándékba.

Oberling Léna

Magyarország első háztartásvezetési specialistája

.